Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Csoma Emőke

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A remény belovagolt Rómába
Vittorio De Sica: Sciuscià / Fiúk a rács mögött

Vittorio de Sica lassan Oscar-díjas rovatunk törzsvendégévé válik, ugyanis már harmadszor (és nem utoljára!) találkozhatunk itt nevével. Ez a szerény olasz zseni (aki amúgy négy és félszer több filmben szerepel, mint amennyit rendezett) nemcsak az eszével, hanem a szívével is gondolkodott, filmjei mondanivalóját pedig leginkább érzelmi és nem elméleti alapokra fektette.

A Fiúk a rács mögött nemcsak az olasz neorealizmus egyik korai alapfimje, és de Sica első Oscar-díjas remeke, hanem egyáltalán az első idegen nyelvű film, ami Oscar-díjat kapott (a kategóriát a kezdetekben „tiszteletbeli” díjnak hívták). Az Akadémia indoklása szerint „e film, mely egy háború által sebzett országban jött világra, nagyszerű bizonyíték a világnak arra, hogy a teremtő lélek minden csapás felett győzedelmeskedhet”. A film csúfos bukás volt Olaszországban, az emberek az addig betiltott hollywoodi produkciókra volt kíváncsi, mézes-mázas történeteket akartak, nem voltak kíváncsiak a valóságra, hiszen az mindenki ajtaján személyesen kopogtatott.

Kép a Sciusciá / Fiúk a rács mögött című filmből

A háború utáni Róma utcagyerekeinek, meg egyáltalán a gyerekek sanyarú életét bemutató film gondolata már de Sica előző alkotásában, A gyermekek figyelnek bennünket címűben is felsejlik: az apróságok érzékeny lelki világa, kiszolgáltatott élete és sajátos gyermeki látásmódja nagyszerűen idomult a rendező elképzeléseihez (vagy az ő elképzelései idomultak a gyerekek látásmódjához?), világuk bemutatása pedig végig tökéletes táptalajt biztosított de Sica rendezői karrierje alatt. A kegyetlenül realista és mégis mélyen humanista módon tálalt történetek megtekintése után egyetlen néző szeme sem maradhat szárazon, az egészben pedig az a leggyönyörűbb, hogy a giccsesség halovány árnyéka sem vetül a film egyetlen másodpercére sem.

Kép a Sciusciá / Fiúk a rács mögött című filmből

A film eredeti címe, a Sciuscià, olasz jövevényszó, az angol shoe shine elferdítése, ami cipőpucolót jelent. A film főhőse két ilyen cipőpucoló: gyerekek, aki éjt nappallá téve dolgoznak az utcán, hogy valóra válthassák dédelgetett álmukat: megvehessék a számukra oly kedvessé vált szürke lovat. Nem kell már sok az álom valóra válásához, viszont pontosan ekkor köszönt be a tragédia: egy lopott pokróc miatt a valódi bűnösök helyett őket toloncolják a fiatalkorúak börtönébe, ahol az árulás és hazugság ártalmas mocska megrontja őszinte, ám zsenge barátságukat. Túl későn sikerül megszökniük a börtönből: az ott eltöltött idő végleg rájuk nyomja az élet levakarhatatlan bélyegét. Lovukat ugyan megszerzik, ám egy rosszindulat szülte véletlen pillanat miatt egyikük meghal.

Kép a Sciusciá / Fiúk a rács mögött című filmből

A Fiúk a rács mögött elkészítését komoly kutatási folyamat előzte meg. De Sica szüntelenül Róma utcáit rótta, és a kis cipőpucoló csavargók mozdulatait leste, próbálta kideríteni, hogy miről beszélgethetnek. Egyszer szóba is állt velük, megpróbálta lefényképezni őket, és tudatta velük, hogy filmet szeretne csinálni róluk, de a gyerekek nagyon szégyenlősek voltak, nem árultak el magukról túl sok mindent – azt viszont többen is előszeretettel vallották be, hogy kedvenc időtöltésük a semmittevés. Így lett a film kiindulópontja tehát az, hogy egyedül csak a gyerekek érzik, hogy az életük nem az, amit szeretnének élni. Az ötlettől a megvalósulásig nagyon hosszú út vezetett: Cesare Zavattiniék erős forgatókönyvének nem akart pénzes gazdája kerülni, nagy nehézségek közepette sikerült némi bankhitelt szerezniük, hogy legalább elkezdjék a forgatást – senki nem volt kapható a valóság ábrázolásának finanszírozására, de Sica viszont merészen látott hozzá Olaszország erkölcsi rekonstruálásának. A film kiróbbanó nemzetközi sikere után sem oldódtak meg az anyagi problémák, a következő filmtervek megvalósításáért is keményen harcolniuk kellett.

Kép a Sciusciá / Fiúk a rács mögött című filmből

A film szereplői leginkább gyerekek (a két főszereplőt, Rinaldo Smordonit és Franco Interlenghit a rendező több ezer gyerek közül választotta ki), ám a főszerepet mégis a felnőttek hanyagsága és nemtörődömsége kapta. A nevelőkből minden érzelem kihalt, szeretni már nem képesek, csak a manipuláláshoz értenek: a film egyik legdurvább jelenete, amikor vallomást próbálnak kicsalni a foglyul ejtett fiúkból – egyiküket átküldik a szomszédos szobába, míg a másikat vallatják. A szomszédos szobából ostorcsattogások és szívszaggató sírás hallatszik, minek következményeképpen máris megszületik egy hamis vallomás az ártatlan gyerektől, mivel az meg volt győződve arról, hogy odaát éppen a legjobb barátját verik. Ehelyett az érzéketlen nevelő csupán egy zsákot csapkodott, amire egy „beépített” kisgyerek készségesen szolgáltatta a hangaláfestést. Egy dolog van talán, ami még a fizikai terrornál is rosszabb, ez pedig a lelki kínzás. A felnőtteket sem lehet főgonosznak kikiáltani, ugyanis ők is áldozatok: a társadalomé. Ez pedig egy rettenetes ördögi kör, melyben senkire sem lehet ujjal mutogatni. Noha Európában véget ért a háború, a világ rendje még nem állt vissza (a gyerekek a börtönben éppen a japán háborúról szóló tudósítást nézik).

Kép a Sciusciá / Fiúk a rács mögött című filmből

A kétségbeesés, hazugság, csalás és árulás ellenére ez a film mégis az élni akarás és a reménykedés szószólója. A gyerekek őszintén tiszta tekintete és reakciója elveti a remény magvát, melyet könnyek végtelen patakja öntöz életük során, abban bízva, hogy valamikor a felszínre bukkan a jóság hamvas csírája. És fel is fog bukkanni, csupán hinni kell benne, ahogyan de Sica is hitt benne: „Én csak egyféleképpen tudok filmet csinálni. Csak egy alkotó vénám van. És ahhoz hű maradok. Nem érdekelnek új hullámok, divatok, én az emberek érzelmeire akarok hatni, az érzelmek pedig időtlenek, nem mennek ki a divatból, ma éppen olyanok, mint száz évvel ezelőtt. Hogy lépést tartsak a divattal, pornográf filmeket kellene forgatnom, közönségeseket, mint amilyenek ma futnak? Álljak be a többiek közé? […] Hogy meg kellene újulnom? Ha egy Oscart sem kaptam volna, akkor sem gondolnám. Mert én hiszek abban, amit csinálok.”

Ámen.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Fiúk a rács mögött (Shoe-Shine)

Fiúk a rács mögött (Shoe-Shine) – olasz filmdráma, 1946. Rendező: Vittorio De Sica. Szereplők: Franco Interlenghi, Rinaldo Smordoni, Annielo Mele, Bruno Ortenzi, Emilio Cigoli.

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Érzelmes utazás - Barry Levinson: Rain Man / Esőember, 1988

Érzelmes utazás – Barry Levinson: Rain Man / Esőember, 1988

Az 1988-as év legjobb filmjét az alábbi 5 jelölt közül választották ki az Amerikai Filmakadémia tagjai: Az alkalmi turista (r: Lawrence Kasdan), Dolgozó lány (r: Mike Nichols), Lángoló Mississippi (r: Alan Parker), Veszedelmes viszonyok (r: Stephen Frears) és Esőember (r: Barry Levinson). Választásuk ebből a nem annyira korszakos, inkább tehetséges mestermunkákat felvonultató mezőnyből Levinson érzelmes meséjére esett.

Kapcsolódó hírek

Megvan a következő évi Oscar-díjak menetrendje

Megvan a következő évi Oscar-díjak menetrendje

Az Amerikai Filmakadémia 2013. február 24-ét jelölte meg tegnap a 85. Oscar-díjátadó dátumaként.

2 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea