Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Gál Andrea

Filmtett / Cikkek /

· írta

// körkép

Brassói klasszikus mozik és multiplexek

A brassói helyzet több szempontból az országos átlagra rímel: a klasszikus, régi mozik vagy megszűntek, vagy – gyakran jogtalanul – különféle szórakozóhelyekké alakultak át. A városszéli vásárlóközpontokban megnyitott multiplexek pedig még nem találták meg közönségüket.

A valamikor 6 mozival rendelkező városban jelenleg 2 helyen vetítenek filmet: a Modern 2 termében és az Eliana Mall keretében működő Go Multiplexben. A gond nem is a mozik mennyiségével van, hiszen ez összesen 5 vetítőtermet jelent, hanem azzal, hogy egyik sem igazán alkalmas a kényelmes, jó hangulatú filmnézésre.

Lassan megszűnnek…

A klasszikus mozik közül mára egyedül a Modern maradt meg Brassóban. Egyik vetítőterme klubként is működik, ezért bőrdíványokkal és asztalokkal rendezték be, és nem mindig tartották szem előtt, hogy onnan jól lehessen látni a vásznat. A másik, a külön moziként emlegetett Bulevard tulajdonképpen nem más, mint a Modern egyik terme: lepusztult, kényelmetlen, régi székekkel felszerelt, koszos, még a vászon is foltos. Senki sem csodálkozik azon, hogy innen is elmaradtak már a mozilátogatók.

A többi régi mozi – a Popular, az Arta, a Cosmos, a Patria és az Astra – sorsa szintén mindenkinek ismerős: sajnos már csak az épületek formája mutatja, hogy itt valaha filmet vetítettek.

A Cosmos helyén jelenleg a No Problem diszkó működik, amely egyike a város legnépszerűbb tömeg-szórakozóhelyeinek, bár kissé veszélyes, gyakran hallani, hogy a városi bandák itt szoktak összecsapni. A termet 2005-ben vette meg a Pimen Kft., miután évekig bérelte azt. A történet semmiben sem különbözik az egész országban zajló folyamattól: a cég nem több, mint 59 ezer eurót fizetett ki a RomaniaFilmnek, ami nagyjából még 3 évvel ezelőtt is megfelelt egy jobbacska kétszobás lakás árának. Ugyanaz a Pimen Kft. egyébként azzal vált híressé Konstancán, hogy 1048 euróért bérelte ki az Aurora mozit, aztán 5000 euróért adta ki más cégeknek.

Az Astrát a Dorin Lazăr Maior SZDP-s képviselő tulajdonában levő President Kft. bérelte ki, és bár a RomaniaFilmmel között szerződésben benne volt, hogy a bérlő köteles a termet filmvetítésre használni, azóta több striptíz-bár is működött benne. Mozi eddig még egyáltalán nem.

A brassói közönség számára leginkább fájó mozzanat ebben a történetben a Patria mozi elvesztése. Míg a többi intézmény sorra zárt be, a Patriát még fel is újították, s egy ideig úgy tűnt, a kolozsvári Republicához hasonlóan, képes vonzani a nézőket és kialakítani a maga közönségét. 2004-ben a Patria bezárt, állítólag felújítás miatt. A munkálatokat 2 hónaposra harangozták be, ehhez képest egyre inkább úgy néz ki, nem lesz már mozi a Patriából. A termet 2004 februárjában a Pro TV tulajdonosának, Adrian Sârbunak a befolyása alatt levő Domino Films Kft. bérelte ki, hét évre, amelynek egy öt nagyvárosi termet tartalmazó moziláncra kiírt pályázatot sikerült megnyernie. A felújítást csak Konstancán és Bukarestben kezdték el, a brassói Patriából pedig csak a moziplakátok maradtak.

A helyzetet az is bonyolítja, hogy 2006 decemberében egy kormányrendelet 18 mozit a polgármesteri hivataloknak adományozott. Ezek között van a Patria is, hasonló sorsa van egyébként a csíkszeredai Transilvaniának, a kovásznai Victoriának, illetve a székelykeresztúri Artának. A Domino Films Kft. tehát egy éve a városi tanácsnak fizet bért, és valószínűleg nekik is felel a szerződésben foglaltakért.

…még nem lendültek igazán fel

Az Eliana Mallban nyitott Go Multiplex elsősorban azért nem válhatott a mozikedvelők népszerű helyévé, mert nehezen megközelíthető. A mozinak helyet adó mallt a város Fogaras felőli végére építették, ahová autó nélkül kellemetlen az út: a buszok végállomásától legalább 15 percet kell gyalogolni a lepusztult raktárépületek között. A szomszédban egy nagybani lerakat, a Brintex működik, ahová elsősorban kereskedők és kispénzű emberek járnak, ez sem teszi különösen kívánatossá a háromtermes multiplexet. A mall-kultusz pedig még nem annyira elterjedt Brassóban, hogy a közönség a bevásárlást mozilátogatással kötné össze, a mall bérlői örülnek, ha egy-egy kávét, fagyit elfogyaszt valaki.

Mióta sokkal könnyebben megközelíthető helyen, a Bukaresti úti supermarketek mellett felépült a – sajnos mozi nélküli – Macro Mall, azóta az Eliana forgalma még inkább megcsappant. Mint az ilyen típusú mozikban általában, itt is szinte kizárólag hollywoodi produkciókat mutatnak be, bár volt már arra is példa, hogy kortárs román filmet hoztak. Az, hogy a Go Multiplex a nehéz megközelíthetőség ellenére is tartja a nyereséges nézőszámot, jelzi, hogy Brassóban van igény a normális körülmények között vetített filmekre. A multiplex-látogatás a közeljövőben fellendülhet, mivel az állomás környékén február végén nyit az Unirea mall, amelyben a hírek szerint szintén kialakítanak majd egy többtermes mozit.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó cikkek

Bukaresti multiplexszemle -

Bukaresti multiplexszemle

Az európai államok közül az összlakosság arányához mérten Romániában van a legkevesebb filmszínház és a legkevesebb mozilátogató. 2005-ben például 100 ezer lakosra mindössze 0,4 mozi jutott. Ezzel ellentétben meglepő virágzás tapasztalható a multiplex mozik háza táján. 2006-ban például a Hollywood Multiplex elérte történetének legnagyobb bevételét, majdnem 5 millió dollárt.

Kapcsolódó hírek

Kísérleti on-line forgalmazás Romániában

Kísérleti on-line forgalmazás Romániában

Sok fesztiváldíjas film került ki a román filmesek keze alól az utóbbi években, de egyvalamivel mégsem tudnak megküzdeni: a mozik hiányával. A Periferic című produkciónál ezért kísérletképpen on-line forgalmazással is próbálkoznak a készítők. (SG.hu)

1 éve

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea