A filmes szabályokat át lehet lépni, sőt néha ajánlatos is, ha ezt tudatosan, új kifejezőeszközök felfedezése érdekében tesszük. A forgatókönyvről az elkövetkezőkben felvázolt dramaturgiai szerkezet nem szabályokat, hanem inkább egy viszonyítási alapot állít fel, melyre segítségünkre lehet az alkotásban.
Az ötlet általában egy összetett mondatban összefoglalható ráérzés a témára, gyakran a szerző személyes élményei ihletik. A jó ötlet mindig eredeti. Az jó ötlet konfliktushelyzeteket szül, vagyis olyanokat, amelyben mindkét félnek igaza van.
A szinopszis egy oldalban bemutatja, hogy miről, szól a film, mi történik benne, és miért akarják elmesélni a történetet. Utal arra, hogy mi jó származhat a film létrejöttéből. Ajánlatos megtanulni szinopszist írni, egyrészt azért, mert rákényszerít a téma konkrét megfogalmazására (elősegíti a szerző tisztánlátását), másrészt viszont a producerek is ezt olvassák legszívesebben. Amennyiben a szinopszis nem kelti fel érdeklődésüket, kevés a valószínűsége annak, hogy elolvassák a treatmentet.
A treatment a film rövid leírása, melyben a leendő irodalmi forgatókönyv stílusának érzékeltetése céljából, egy-egy jelenetet részletesebben is kidolgoznak.
Az irodalmi forgatókönyv a film leírása, a jelenetek részletes bemutatásával. Alapvető funkciója a rendező, operatőr, színészek stb. megihletése. Az irodalmi forgatókönyv nem igazán irodalom; inkább képzeletbeli képsorok leírása, és ezek rendszerezése. Formájának nemzetközi normái vannak.
A technikai forgatókönyv az irodalmi forgatókönyv továbbfejlesztése, snittekre való felbontása. Információt tartalmaz a helyszínről, díszletről, képkivágásról, a kamera állásáról, az objektív látószögéről, a megvilágítás jellegéről, a történésről, és a színészek térbeli mozgásáról. A technikai forgatókönyv további felbontásával, a gyártási mellékletekkel a későbbiekben foglalkozunk.
A film szerkezete
A filmnek kelllegyen: legalább egy hőse, egy konfliktushelyzete és egy vége. Az összes többi ebből a hármasból deriválható, valahogy így: A konfliktushelyzet körülményeit be kell mutatni. Ebből következik a bevezetés. A főhős konfliktushelyzetbe (első fordulópont) kerül, tehát valamit akar, a helyzetből kifolyólag valami következik, tehát a főhős változik (fejlődik), közben kételkedik, téved és érez (valamit: szerelmet, fájdalmat satöbbit). Ahhoz, hogy a film véget tudjon érni, kell legyen egy megoldása a kezdeti konfliktusból (első fordulópont, kis katasztrófa) kibontakozó és fokozódó helyzetnek, vagyis egy adott ponton, a csúcsponton (klimax, nagy katasztrófa) még egy fordulatnak kell bekövetkeznie, hogy utána a dolgok lecsendesülhessenek, a változás kiteljesedhessen a beteljesedésen keresztül.
A szereplők nagyon fontosak. A néző számára az emberi arc a legérdekesebb. Arra kell törekedni, hogy a néző megismerhesse és megszeresse a főhőst, ugyanis ez az egyik alapfeltétele annak, hogy azonosulhasson vele. A főhős kitalálása egy egész új ember összegyúrását jelenti, a maga teljességében. Hús-vér embernek kell lennie, akinek van saját múltja, jelene, elképzelései, érzelmei, komplexusai stb. A főhős a film folyamán fejlődik, változáson megy keresztül, más a film elején, és más a végén. A főhős akar valamit, és a nézőnek nagyjából tudnia kell hogy mit, mert másképp nem tud vele azonosulni.
A mellékszereplők: ugyanúgy épülnek fel mint a főhős(ök), csak kevesebbet mutathatnak meg magukból.
Felépítés: bevezetés, konfliktus (első fordulat), kibontakozás, klimax (csúcspont + megoldás = második fordulat), beteljesedés.
Természetesen nemcsak két fordulat lehet a filmben. Minél több van, annál jobb, de minimum két fordulatra feltétlenül szükség van. Nincs jó történet jó konfliktushelyzetek nélkül. A forgatókönyvben mindennek konfliktusokra (ellentétekre, kontrasztokra) kell épülnie. A konfliktusoknak újakat kell szülniük, hogy kellőképpen bonyolíthassák a helyzetet.
A fentebb említett (bevezetés-beteljesedés) felépítés nemcsak a filmre, mint egészre érvényes, hanem a film minden egyes részére: jelenetre, szereplőre, párbeszédre, snittre... Jó dolog, ha a kibontakoztatás folyamán az egyik jelenet csúcspontja egyben a következő jelenet konfliktushelyzete, és az sem elvetendő, ha az egyik jelenet beteljesedése, egyben a következő jelenet bevezetése.
Annak, hogy valami megtörténjen, dramaturgiai oka kell, hogy legyen. A forgatókönyvben mindennek van oka, eredménye, és megtörténhetési valószínűsége az adott konvención belül. A „konvenció" arra utal, hogy a filmünkben uralkodó törvények nem feltétlenül azonosak a hétköznapjaink valóságában uralkodó fizikai, erkölcsi, esztétikai stb. normákkal és szabályokkal. A konvenció kiválasztása tulajdonképpen a mesélési módszerünk meghatározása is, felállításának a helye a filmben a bevezetés.
Amennyiben a forgatókönyvből ki lehet venni egy részt (szereplőt, jelenetet, párbeszédet stb.) anélkül, hogy az egész különösebb vesztességeket szenvedne, feltétlenül meg kell tenni.
Tanácsok
Téves elképzelés az, hogy először az ember fejében kell összeálljon a film, aztán majd leül, és leírja. Az írás mint folyamat rendkívül konstruktív. Mikor már van egy ötlet, le kell ülni, és el kell kezdeni írni. írás közben rengeteg új ötlet támad. A számítógépes szövegszerkesztés rendkívül kényelmessé tette a forgatókönyvírást. Egyébként a forgatókönyvet részben az elejéről, de egy kicsit a vége felől is szokták építgetni, és nagyon gyakran át szokták írni.
Sokan vezetnek úgynevezett vizuális, asszociációs jegyzetfüzetet. Ez általában egy nagy salátát tartalmaz. Bele szoktak írni gondolatfoszlányokat, halvány ötleteket, megfigyeléseket, álmokat, helyszínt, zajt, zörejt, mellbőséget stb., általában mindent, ami valamilyen kifejezett benyomást tehet. Aztán forgatókönyvírás közben ezt szépen előveszik, és felhasználnak belőle mindent, amit tudnak.
Ha meg akarsz filmesíteni egy történetet, próbáld meg képekben elmesélni. Elsősorban képekkel, aztán zörejekkel, zajokkal, zenével és legutolsósorban beszéddel. Az emberek által befogadott információ döntő többsége vizuális, utána következik a hang. A beszéd a film esetében a leggyengébb kifejezőeszköz. Hacsak nem valami nagyon fontosat közöl, a néző nemigen tud odafigyelni rá. Ha már nincs semmi más megoldásod valami közlésére, akkor használj párbeszédet A párbeszédnek több funkciója is lehet: jellemzi a szereplőt, valósághűvé teszi a helyzetet, megmosolyogtatja a nézőt és legutolsósorban informál. Amennyiben a párbeszéd rendeltetése kizárólag egy információ közlésére korlátozódik, meg kell tőle szabadulni. Néha a hallgatás többet mond bármilyen párbeszédnél.
Időnként indokolt lehet az off használata, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy halljuk a színész hangját, de a képen nem mozog a szája. Az off elméletileg a szereplő gondolatvilágát tárja a néző elé. Egy másik fajta beszédhasználat a narrátor szövege, aki vagy megjelenik szereplőként a filmben, vagy sem.
A forgatókönyvíráshoz használt nyelvezetnek a lehető legegyszerűbbnek kell lennie (lásd: rendőrségi jegyzőkönyv). A képernyőn megjelenő tényeket kell rögzítenie, nem pedig a szereplők bonyolult gondolat és érzelemvilágának lírai leírását. Csak olyan tényeket szabad leírni, melyek konkrétan meg is jelenhetnek a képen. Az irodalmi ambíciókat a filmbeli beszélt szöveg megírásában lehet kiélni. A tapasztalatlanokat arról lehet felismerni, hogy valamiképpen így írnak:
Helyszín: Music Pub. Este. Feri magányosan üldögél az asztalnál, és sörét iszogatja. Azon gondolkodik, hogy elege van már a magányosságból. Még egyszer ránéz a szomszéd asztalnál ülő gyönyörű nőre. Magában háromig számol, és rajta: feláll, és odamegy hozzá. Szíve a torkában kalapál.
Megszólal: Zsötem. Te nem?
mire a nő: Ó dehogy, nem.
Feri talpai bizseregni kezdenek, úgy érzi, mintha egy egész hangyaboly futna fel a testén a lábujjkájától a kisagyáig. Elsötétül előtte a világ, térdei megroggyannak, és ájultán terül el a zsírszagú padlón.
Ez valahogy így kellene, hogy kinézzen:
BELSŐ. KOCSMA. ESTE.
Feri egy asztalnál ül egyedül. Kortyol a söréből, majd rápillant a szomszéd asztalnál ülő nőre. A férfi megmozdul, egy pillanatig habozik, majd mégis feláll, és odamegy a nőhöz.
FERI
Zsötem. Te nem?
NŐ
Ó, dehogynem.
Feri szemei kimerednek, térdei megroggyannak, teste meginog, és összeesik.
Ennyit képes rögzíteni a kamera. A többi „nincs". És ez az utóbbi az általánosan elfogadott forma, beleértve a külön sorba írt nagybetűs részeket, és az oldalon való elhelyezést is.
És most játszadozzunk el egy kicsit a jelenet tartalmával is. Mi is a témája? Fogjuk rá, hogy a férfi egyedüllétérzése. Univerzális téma. Mindenki érzi magát néha egyedül. De akkor mi vele a baj? Lássuk csak a konfliktust! Hol van itt az ellentét? A férfi az férfi, a nő az nő. Ellentétes nemű emberek ugyan, de emberek. Ellentétnek ennyi még nem elég. A nő gyönyörű. Legyen csúnya a férfi? Ne legyen, mert akkor a néző nem akar vele azonosulni. Egyébként a helyzet is olyan megszokott. Fokozzuk az ellentétet, és tegyük különlegesebbé a hely-zetet! Ne legyen nő, hanem legyen női formákkal megáldott kirakatbábu, melyet díszletként használ a kocsma. Egyből felerősödnek a dolgok. Minden rendben odáig, hogy a férfi odamegy a női manö¬kenhez, és elmondja szövegét. Esetleg annyit javít-hatunk rajta, hogy a férfi keserűen rámosolyog a bábura. Szólaljon meg a manöken? Ne! Elég az, ha felnyitja szemeit, és ránéz a férfira. Ez animációs technikával és két üvegszemmel eléggé könnyedén megoldható. És a vége? Hmm. Eléggé kevés a valószínűsége annak, hogy az ájult férfit épp egy gyönyörű nő fogja felpofozni. A mentők is unalmasak. Angyalt már láttunk megjelenni hasonló helyzetben. Hát akkor mi legyen? Ha most írógépünk lenne, akkor kitépnénk belőle a lapot, összegyűrnénk, és bevágnánk a papírkosárba. Megvan!!! A férfi ös-szeesik, és a következő jelenet elején egy kéz kitép egy lapot az írógépből, kiderül, hogy Feri az, aki az írógépnél ül. Semmibe bámuló tekintettel jobbra-balra néz, majd ujjai idegesen belecsapnak az írógép billentyűzetébe. Csattog a gép billentyűzete. Feri már megint a kocsmában ül egyedül. Az írógép zaja átmegy technóba. Feri kortyol a söréből. Manöken helyett valaki másra néz, mondjuk... most már következhet a szexbomba..., akiről kiderül, hogy nagyon buta..., aztán az író tényleg lemegy a kocsmába...
A néző szereti, ha ideiglenesen félrevezetik. Mert mi is a film lényege? Nem a néző tudatával folytatott játszadozás?
Rossz forgatókönyvből nem lehet jó filmet csinálni. A forgatókönyvet egy időre félre kell tenni, aztán elolvasni. Ha unalmas – kidobni. Ha nem szerettük meg egyik szereplőt sem – kidobni. Ha nem mosolyodtunk el egyszer sem, ha nem lepődtünk meg egyszer sem, ha az az érzésünk támadt, hogy valami nagyon hasonlót már láttunk valahol, ha nem vonhatunk le belőle valami fontos és okos következtetést – összetépni, elégetni, kidobni. És újat kezdeni.
