Jakab-Benke Nándor

/ / /

· írta

Welcome to the Jungle A vietnami háború az amerikai filmben II. Tanulmány

Ahogy az összefoglalónk előző részéből kiderült, nem sokkal a háború után már megjelenik a veterán-tematika az amerikai filmben. A vietnamos filmek évtizede azonban a nyolcvanas évek: ahogyan anno a katonák, most a filmkészítők is ellátogatnak a dzsungelbe, ahol az ellenség mellett szélsőséges időjárás, szúnyogok és költségvetési problémák is rejtőznek.

R. Lee Ermey

Az 1978-as év nemcsak a veteránfilmek Oscar-tarolása miatt volt fontos: maga a hadszíntér is feltűnik kisebb költségvetésű, kisebb port kavaró, díjakra számot sem tartó, de a későbbi „nagy” vietnamos filmeket előrevetítő és fontos filmekben: az egyik ilyen a The Boys in Company C (A fiúk a C századból, r. Sidney J. Furie), amelynek egyik legnagyobb érdekessége az, hogy felfedezi a Vietnam-veterán, ex-kiképzőtiszt, géppuskaszájú R. Lee Ermey-t, aki később Kubrick Acéllövedékében nyűgözi le az újoncokat – és a nézőket. Fiatal tengerészgyalogosok útját követhetjük végig a kiképzéstől Vietnamig, ahol – a filmtörténet sok más katonájához hasonlóan – hamarosan rájönnek, hogy mekkora pokol a háború. Egy reménységük lesz: ha megnyernek egy focimeccset (ismerős, kedves olvasó?) a dél-vietnami csapat ellen, a háború többi részét baráti mérkőzésekben és viszonylagos nyugalomban tölthetik. A többi, apokaliptikus hangulatú vietnamos filmnél helyenként kissé könnyedebb hangvételű és pár sportfilmes klisét is felsorakoztató sztori vége igazán „vietnamos”: a focipályát támadás éri, egy rövid vérengzés után hőseinknek fell kell adniuk álmaikat és visszaállniuk a sorba, így a foci a háború egyfajta metaforája lesz, ahol választani kell győzelem és élet közül.

Sidney J. Furie rendező amúgy veteránnak számít a háborús, és ezen belül is a vietnamos műfajban, a The Boys in Company C után többször visszatért a témához, egyre gyengülő kivitelezésben: az 1984-es Purple Hearts (Lila szívek) egy frissen besorolt sebész története, némi romantikával fűszerezve. A 2001-es Going Back / Visszatérés (más címen Under Heavy Fire / Össztűz alatt) ürügyén tengerészgyalogosok látogatnak vissza egy híradós stábbal tragikus vietnami tapasztalataik helyszínre; a 2006-os The Veteran című tévéfilmben pedig ismét megpendíti ugyanazt az obsitos-témát.

Burt Lancaster a Go Tell the Spartans / Vidd hírül a spártaiaknak című filmben

Szintén 1978-ban került a mozikba a Go Tell the Spartans (Vidd hírül a spártaiaknak, r. Ted Post), az egyik legelső vietnamos film a sok közül, amely haditudósítói élményekből (ez esetben Daniel Ford, a The Nation újságírójának 1967-es regényéből) készült. Ahogy 10 évvel korábban az erősen öregedő John Wayne került a kamerák elé, itt a 65 éves Burt Lancastert szedték ki a tolószékből (szinte szó szerint – végig sántít), hogy eljátssza a főszerepet: Lancaster is magáénak érezte a sztorit, s amikor a büdzsé elfogyott, a saját zsebéből pakolt ki 150 ezer dollárt (ezt a gesztust is fogjuk még látni), hogy a film elkészülhessen. A film a háborúnak abban a korai korszakában játszódik, amikor az amerikai csapatokat még „katonai tanácsadóknak” hívták és egy régi, minden nemzet irodalmában előforduló helyzetet használ fel: a kicsiny erődítményt túlerőben levő vérszomjas támadók ellen védelmező, maroknyi hősies katona dramaturgiáját. Becsületére legyen mondva, nem próbálja eredetiként eladni a sztorit, a film címe is a legendás thermopülai csatát (lásd 300 stb.) megörökítő Szimónidész-epigrammából származik („Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”)

Coppola majdnem belehal

A minden forgatások egyik legnehezebbikeként számon tartott legendás Apokalipszis most (Apocalypse Now, 1979) története sokkal hamarabb kezdődött, mint bármelyik eddig tárgyalt filmé. A Joseph Conrad klasszikus Heart of Darkness (A sötétség mélyén) című kisregényét „adaptáló”, azt a vietnami háború helyszíneire alkalmazó forgatókönyvet a fegyver- és háborúbolond John Milius állítólag már 1970-ben megírta. A filmet George Lucas rendezte volna meg, Francis Ford Coppola producerkedésével, de közbeszólt a Csillagok háborúja, így aztán Coppola maga ült a rendezői székbe is, és régi mentora, Roger Corman tanácsai ellenére is kivonult családostól a Fülöp-szigetekre forgatni. 1976-ban kezdték, mindössze 5 hónaposra tervezték, de közben a Willardot eleinte játszó Harvey Keitel nem tetszett a rendezőnek, így lecserélte őt Martin Sheenre – aki viszont szívinfartust kapott. Az akadályok csak tovább tornyosultak: akkora vihar keletkezett, hogy a forgatás hetekre leállt, díszletek mentek tönkre, sok stábtag visszautazott az Államokba. Ha ez nem lett volna elég, a legendás Marlon Brando legendás összegeket követelve, legendás túlsúllyal és a szöveget nem ismerve érkezett meg a forgatásra. Otthon pletykák kezdtek terjengeni, újságcikkek jelentek meg Coppoláról és reménytelennek tűnő projektjéről: a költségvetést súlyosan túllépő forgatásba végül saját pénzét ölte bele. A forgatást aztán 1977 nyarán fejezték be, de ez korántsem jelentett fellélegzést: mivel alaposan eltértek a forgatókönyvtől, a film érthetetlen lett volna – Michael Herr haditudósítót hívták segítségül, akivel a rendező újraír(at)ta a főhős narrációját. A bemutató dátuma csak tolódott és tolódott, aztán végül – az akkor már rettentő dühös United Artists beleegyezésével – Cannes-ben mutatták be 1979-ben, ahol meg is kapta az Arany Pálmát.

Francis Ford Coppola: Apokalipszis most

Az Apokalipszis most minden bizonnyal egyike annak a kevés filmnek, amely csak nyert a produkciós körülmények káoszából. A színes, erőszakos, eleven téboly, ami létrejön a filmben, utólag igazol minden helyzetet, ami a hosszadalmas forgatás alatt uralkodott a Fülöp-szigeteken (amint az a forgatásról szóló, Hearts of Darkness: A Filmmaker’s Apocalypse című kitűnő dokumentumfilmből kiderül): a filmkészítő rémálom-útja a főszereplő pszichedelikus útjának szinonimája lesz, és egyszer csak nem a vietnami vagy általában a háború borzalmairól kezd szólni, hanem valami sokkal többről. Túllép a zsáner kliséin, ősi ösztönök duzzadnak benne: Martin Sheen passzívan figyelő figurája valami atavisztikus ellenállásban és testvériségben van az őrült, megalomániás, Aguirre-ből inspirálódott Kurtz ezredessel. A civilizáció és a hozzá tartozó háború már csak szép emlék lesz, amint hősünk egyre feljebb halad a folyón, az egyre sűrűsödő dzsungel közepén. A már John Wayne-nél jelenlévő háborús tudósító-figura itt is megjelenik a dilis Dennis Hopper személyében, aki a nyakából lógó fényképezőgépekkel a „igazságot” megmutató, megmutatni akaró újságíró torz mása lesz.

Marlon Brando, az Apokalipszis most Kurtz ezredese

2001-ben Coppola restaurálta saját filmjét, amelyet Apocalypse Now Redux címmel dobott ismét piacra – mozikba és hordozókra egyaránt. Szinte egy órával lett hosszabb, többek közt visszakerült a cselekménybe az addig teljesen kihagyott francia ültetvényesek jelenete, amely egy ritkán emlegetett perspektíváját eleveníti fel az indokínai háborúknak, a gyarmatosításnak – a cannes-i dicsőség ismeretében valószínűleg helyes döntés (?) volt kihagyni az ott vetített változatból. A film azóta alapműnek számít – nemcsak a műfajban, hanem egyáltalán a filmtörténetben is, folyamatos idézgetések és elemzések céltáblája. A szarvasvadászhoz hasonlóan ellentmondásos az „üzenete”: egyesek szerint a háborúellenes filmek mintapéldánya, de a hírhedett, Wagner-nyitányra duruzsoló helikopterek jelenete a legszebb bizonyítéka Godard véleményének, miszerint épp az erős azonosulást magával hozó filmi jelleg miatt lehetetlenség „tiszta” háborúellenes filmet készíteni – a nézőnek sokkal könnyebb az erősebbel azonosulnia.

Francis Ford Coppola: A fájdalom kövei

Talán főszereplőjéhez hasonlóan rendezőnk is teljesen megváltozott a kalandok eredményeképpen: Coppola ezután már sohasem tudta megismételni sikereit, mintha egy teljesen más ember készítette volna nyolcvanas évekbeli zenés-érzelgős-butuska filmjeit, pedig a vietnami háború témájához is visszatért még egy alkalommal, az 1987-es A fájdalom kövei (Gardens of Stone) című filmmel. A James Caan főszereplésével készült érzelgős háborús-szerelmes dráma egy, a harcokat megjárt katona története, akinek legfőbb vágya az újonckiképzés. Ehelyett egy olyan alakulathoz kerül, amelynek legfőbb feladata, hogy hősi halottak temetését kísérjék – innen a film címe. Aztán egy jóbarátja fia csapódik hozzá: benne látja meg a lehetőséget, hogy túlélőképességekkel vértezhesse fel a fiatalt, aki Vietnamba készül harcolni. A film nem lett nagy siker, pláne, hogy két sokkal erősebb alkotással kellett versenyeznie a nézők figyelméért: A szakasszal és az Acéllövedékkel.

Jó filmdömpinget, Vietnam

Robin Williams a Jó reggelt, Vietnam! című filmben

Az évtized közepére már elég sok vietnamos film készül, s ezek hangnemükben is kezdenek változatosabbá válni. Gene Hackman is ellátogat Vietnamba (illetve Laoszba) a Különleges küldetésben (Uncommon Valor, 1983, r. Ted Kotcheff), hogy megkeresse ott maradt tengerészgyalogos fiát; ennek érdekében összeállít egy saját kis speciális alakulatot kiöregedett, hatékonyságukból alaposan vesztett bajtársaiból. Robert Altman kamaradrámával jelentkezik: az 1983-as Streamers (Ejtőernyősök) a mester egy viszonylag (sajnos, joggal) kevéssé ismert filmje, amely négy újoncról szól; Vietnamba való kiküldésükre várva egyikükről kiderül, hogy homoszexuális, így az egy térben játszódó film hamar erről kezd szólni, a háborút mindössze ürügynek használva. Érdekessége, hogy az egyik főszereplő az a Matthew Modine, aki később Kubrick Acéllövedékében alakít hasonló szereplőt. Megjelenik továbbá az addig inkább a második világháború kontextusában ismert háborús vígjáték műfaja is: ez Robin Williams nagy áttörése, a Jó reggelt, Vietnam! (Good Morning, Vietnam, 1987, r. Barry Levinson), amelyben a főhős egy Vietnamban szolgáló, az ottani katonák morálját feljavítani hivatott, robbanékony humorú rádiós lemezlovas. A korszak filmjeihez hasonlóan ez is valós személyiség valós történetein alapul: a legendás Adrian Cronauer műsorvezető-őrmesterén, akinek megformálásáért Williamst Oscarra jelölték (állítólag legtöbb on air-beköpését improvizálta).

John Irvin: Hamburger Hill

Az 1987-es Hamburger Hill ismét visszavisz minket a hadszíntérre: amint a címe is elárulja, az angol John Irvin filmje egy domb 10 napig tartó bevételéről szól, amely fontosságához képest hatalmas áldozatokat követelt, amerikai és észak-vietnami részről egyaránt. A véresen realisztikus és erőszakos jelenetekkel megtűzdelt film érdekessége a harci jeleneteken kívül a Vietnamba helyezett csapatok kapcsolata az amerikai valósággal, értsd: mindenki utálja őket otthon (pl. egy katona szakító levelet kap barátnőjétől, mert otthon nem tartják helyes dolognak, hogy „gyilkosokkal” tartson fenn kapcsolatot). A film merészen tematizálja a csapattestekben uralkodó, fajok közti feszültséget, a parancsnokság inkompetenciáját, döntéseik feleslegességét, valamint – elsők közt – a szexuálisan kihasznált vietnami nők problémáját. Az 1987-es, ironikus című The Hanoi Hiltonban (r. Lionel Chetwynd) a leghírhedtebb észak-vietnami fogolybörtön, a hanoi Hoa Lo borzalmainak lehetünk szemtanúi: amerikai hadifoglyokat kínoznak válogatott brutalitással – nem csoda, hogy a túl nagy vihart nem kavart mozibemutatót követő VHS-forgalmazásban lett igazán sikeres a veteránok között; a Chuck Norris-testvér Aaroon Norris-féle 1988-as Platoon Leader a „friss hadnagy érkezik, és ki kell vívnia a katonái tiszteletét”-sablont újrázza meg igencsak gyengén – csak hogy végre Michael Dudikoffnak is legyen egy vietnamos filmje; a szintén megtörtént eseményeken alapuló BAT*21-ben (r. Peter Markle, 1988) pedig ismét Gene Hackman tűnik fel, ezúttal egy navigátor szerepében, akinek lelőtték repülőjét, de életben maradt és arra vár, hogy megmentsék – noha tudja, hogy ez mennyire költséges mulatság lesz.

(folyt.: harmadik rész)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Apokalipszis most (Apocalypse Now)

Apokalipszis most (Apocalypse Now)

Amerikai akciófilm, filmdráma, háborús, 1979. Rendező: Francis Ford Coppola.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10
  • A látogatók szerint
    10 · 30 értékelés
  • Szerinted?

A szakasz (Platoon)

A szakasz (Platoon)

Amerikai–brit akciófilm, filmdráma, háborús, 1986. Rendező: Oliver Stone.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8
  • A látogatók szerint
    9 · 29 értékelés
  • Szerinted?

Hamburger Hill

Hamburger Hill

Amerikai akciófilm, filmdráma, háborús, 1987. Rendező: John Irvin.

  • A Filmtett szerint
    7
  • A látogatók szerint
    9 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Jó reggelt, Vietnam! (Good Morning, Vietnam)

Jó reggelt, Vietnam! (Good Morning, Vietnam)

Amerikai filmdráma, háborús, vígjáték, 1987. Rendező: Barry Levinson.

  • A Filmtett szerint
    8
  • A látogatók szerint
    8 · 9 értékelés
  • Szerinted?

Acéllövedék (Full Metal Jacket)

Acéllövedék (Full Metal Jacket)

Amerikai–brit filmdráma, háborús, 1987. Rendező: Stanley Kubrick.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10
  • A látogatók szerint
    10 · 26 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , cikk