Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jankovics Márton

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A bosszú öregura
Daniel Barber: Harry Brown

Ami cool, az cool. Ha Michael Caine egyszer megigazítja nyakkendőjét, felölti morcos brit arckifejezését, és elindul seggberúgni a rosszfiúkat, akkor hiába a maga mögött hagyott 77 év, garantáltan minden néző elolvad a lőporszagú vendetta okozta gyönyörűségtől.

A londoni születésű színészóriás ugyan már réges-rég bevette Hollywood bástyáit, mégse feledkezik meg szülőhazájáról, hiszen egy-két tengerentúli szuperprodukció után rendre visszatér a szigetországba, hogy puszta jelenlétével erősítse az angol filmipart. Ebben az elkötelezettségében bizonyára az az utóbbi években kirajzolódó tendencia is közrejátszik, hogy míg az álomgyárban többnyire elsőrangú blockbusterek jópofa lakáj-szerepeire tartják, addig hazájában lényegesen kisebb költségvetésű, ám jóval személyesebb hangvételű alkotásokban bizonyíthatja színészi nagyságát.

Kép a Harry Brown című filmből

Nem véletlen, hogy két legutóbbi angol filmje (Is Anybody There?, Harry Brown) hasonló húrokat penget: mindkettő az öregedésről, a magányról és a halállal való szembenézésről szól, csak az egyik vegytiszta drámai foglalatban, a másik viszont egy véres bosszútörténet fénytörésében veti fel súlyos kérdéseit. Kicsit olyan, mintha Caine megirigyelte volna Clint Eastwoodot, és két részre bontva csinálta volna meg a maga Gran Torinóját. Az Is Anybody There?-ben ugyanis egy megkeseredett öregurat játszik, aki csakis egy kisfiúval kötött barátságán keresztül képes értelemmel felruházni halálát, a Harry Brownban pedig egy elhunyt feleségét gyászoló veteránt, aki egymaga száll szembe az elállatiasodott külvárosi huligánokkal.

Kép a Harry Brown című filmből

Persze Caine sem mostanában kezdte el a filmvásznon elkövetett önbíráskodást, hiszen már 1971-ben is halomra lőtte a teljes newcastle-i alvilágot a fél évszázados pályafutása (egyik) csúcspontjaként számon tartott Öld meg Cartert!-ben. Azóta eltelt csaknem negyven év, de emberünk egy fikarcnyit sem veszített brutalitással kevert hűvös eleganciájából – lehet, hogy már kicsit remeg a fegyvert tartó kéz, de ugyanazzal a hátborzongató angol hidegvérrel és végtelenül közönyös tekintettel tudja halálba küldeni a megsebzett, kiszolgáltatott áldozatokat, mint a régi szép időkben. A dolog szépsége persze épp abban rejlik, hogy ezek a bizonyos áldozatok bőven rá is szolgáltak az effajta stílusos kegyetlenkedésre, így a néző egyszerre szurkol az igazságosztónak és borzad el tettei fölött. Harry Brown egy frissen megözvegyült, magányos öregúr, aki ha épp nem felesége sírját látogatja, akkor a fiatalság elfajzása fölött mereng a szürke külvárosi alkonyatban. Kontemplatív életmódját csak akkor adja fel, mikor a közeli aluljáróban bandázó huligánok brutálisan meggyilkolják még hőn szeretett kocsmai sakkpartnerét is, aki az utolsó láncszem volt, mely az élethez kapcsolta őt. Mr. Brown ekkor bepöccen, és gyorsan feleleveníti Észak-Írországban szerzett – nem kifejezetten turisztikai jellegű – tapasztalatait.

Kép a Harry Brown című filmből

A film tehát a bosszúfilmek jól bejáratott sablonjait variálja: adott egy vesztenivaló nélküli háborús veterán, aki rég megfogadta ugyan, hogy nem vesz részt többet semmiféle öldöklésben, barátja értelmetlen halála és a rendőrség tehetetlensége láttán mégis úgy dönt, hogy maga teszi rendbe a dolgokat. Belátja, hogy hiába nem megy ő közelébe sem a háborúnak, ha egyszer a háború kopogtat be sivár panellakásának ajtaján. Hogy a Harry Brown mégsem válik a mozivászonról a videotékák félreeső polcaira költöző tucatfilmmé, az – a főszereplő kisugárzása mellett – a szikár képi világnak, és az érzékeny, visszafogott történetvezetésnek is köszönhető. A környék és a főhős lelkének kietlenségére egyaránt rímelő monokróm képek és a szótlan, de mégis sokatmondó jelenetek meggyőzően alakítják ki az öregkori magánynak és végső elkeseredésnek azt a fullasztó légkörét, mely pszichológiailag indokolja az öregúr tetteit.

Kép a Harry Brown című filmből

A szereplőgárda is csaknem hibátlan, bár a mellékszerepek terén egyértelműen a rosszfiúk viszik a prímet: a szomorkás kutyatekintetű Emily Mortimer és a nyegle Charlie Creed-Miles rendőrpárosa ugyan kiválóan asszisztál Caine remekléséhez, de igazán súlyos arcokat inkább a túloldalra sikerült összeválogatni. A rendezői székben ülő elsőfilmes Daniel Barber már a nyitójelenet kézikamerás felvételeivel is hatásosan idézi meg az elállatiasodott, nihilista suhancok fenyegető agresszivitását, melyet csak tovább fokoznak a soraikban felbukkanó karakteres figurák, melyek nagy része végül kénytelen belenézni Caine pisztolycsövének fekete lyukába. A közeg ábrázolása tehát rendkívül autentikus, mely még nagyobb súlyt ad az ügyesen összeválogatott sablonok mentén előadott, öreguras bosszútörténetnek. Ezt a nagyszerű összképet rontja kicsit le a finálé, mely apokaliptikussá duzzasztott végkifejletet igyekszik barkácsolni a cselekményhez, és kissé eltussolja a vérbosszúba eleve belekódolt tragikus vonást.

Kép a Harry Brown című filmből

A zárlat így adós marad az önbíráskodáshoz való morális viszonyunk megbolygatásával, mely például A sötét lovag nagy erényei közé tartozott. Ezért a hiányosságért azonban bőven kárpótol minket Michael Caine, aki ezúttal nem pusztán bölcs lakája az igazságosztónak, hanem ő maga veszi kezébe a bűnösök ügyét.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

nandika · 8 hónapja

Szerintem se!

tomi · 8 hónapja

A Harry Brownnak a közelébe sem ér a Sötét lovag, ezt a kitűnő angol filmet ne kelljen már azzal az amerikai szerencsétlenséggel összehasonlítgatni.

pazs · 2 éve

Tényleg elképesztően súlyos (értsd: hiteles) figurákat válogatott össze a rendező a rosszfiúk csapatába. Az a kellemetlen érzés kerített hatalmába filmnézés közben, hogy ezek a fickók nem a filmfelvétel kedvéért ilyenek - vagyis hogy nem színitanoncok közül válogatták őket...

Kapcsolódó film

Harry Brown

Harry Brown – brit bűnügyi, filmdráma, thriller, 2009. Rendező: Daniel Barber. Szereplők: Ben Drew, Charlie Creed-Miles, David Bradley, Emily Mortimer, Iain Glen, Michael Caine, Sean Harris.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 11 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Problem child - Lynne Ramsay: We Need to Talk About Kevin / Beszélnünk kell Kevinről

Problem child – Lynne Ramsay: We Need to Talk About Kevin / Beszélnünk kell Kevinről

Magába forduló szociopata kamaszfiú vérengzést rendez az iskolában. Volt rá valós példa, sajnos nem is kevés. A társadalom a hibás, vagy ő maga? Netán a neveltetés? Mennyiben felelősek a gyermeket ért ingerek későbbi személyiségéért? És hogyan dolgozza fel mindezt a fiú anyja, és mik vezethettek idáig? Lynne Ramsay majdnem tízéves szünet után Lionel Shriver nagy sikert aratott regényének Cannes-ba meghívott adaptációjával tért vissza a brit művészfilm szcénájába Tilda Swinton társaságában.

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

6 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea