Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Gyenge Zsolt

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A Paul Giamatti-menet
Sophie Barthes: Cold Souls

Descartes-idézettel kezdődik Barthes munkája – azonban a látszat ellenére nem filozófiai vagy irodalomelméleti értekezésről van szó. A szerző ugyanis nem Roland, hanem a vele csupán névrokonságban álló Sophie Barthes, akinek első, Sundance-fesztivált illetve annak forgatókönyvíró workshopját megjárt játékfilmje lényegében a descartes-i dualizmus teljes elfogadásán és szőrmentén való kifigurázásán alapszik.

Descartes sok szempontból megkerülhetetlen ebben a függetlenfilmes, keserédes vígjátékok sémáit (talán túl szolgaian) követő filmben, de amiatt mindenképpen, hogy Barthes úgy akar lélekről beszélni, hogy a kifejezéshez kapcsolódó számtalan vallási konnotáció ellenére messziről elkerül minden ilyen jellegű problémafelvetést. Ehhez pedig alapvetően nincs más támasza, mint a test és lélek különállóságát filozófiai alapossággal taglaló Descartes.

Kép a Cold Souls című filmből

No meg Charlie Kaufman – tesszük hozzá azonnal, hiszen a Cold Souls valójában korunk talán legzseniálisabb forgatókönyvírójának két művét férceli össze. Paul (az önmagát játszó Paul Giamatti alakításában) kiégett, unalomba és enyhe depresszióba süllyedt new york-i színész, aki egy szomorú késő őszi napon lélekraktározást kínáló cégről szóló újságcikkbe botlik. Lelkének súlya alatt – igen, sajnos ez szó szerint így hangzik el a filmben – nyögve, és – hogy a magaskulturális utalásoknak is helye legyen – a Ványa bácsi próbáival kínlódva úgy dönt, kipróbálja a lélek testből való eltávolítását megvalósító szolgáltatást. A műtét folyamata lehetőséget teremt a rendezőnek arra, hogy finoman parodizálja a descartes-i megközelítést: a lelkek ebben a világban megfogható, anyagszerű, üveghengerben tárolandó kis micsodák – a főhősé például szemtelenül hasonlít egy csicseriborsóra. A történetet ezentúl az mozgatja, hogy ezek a kis lélekmütyürök bárkibe átültethetők, így csempészáruvá is válnak a feketegazdaságra mindig kapható kelet-európaiak, közelebbről az oroszok révén (a szentpétervári leányvállalattal és úgy általában Oroszországgal kapcsolatban Barthes otrombán felszínes és megalázó sztereotípiák tömkelegét vonultatja fel). Paul előbb a könnyű, ámde érdektelen és érzéktelen léleknélküliséget próbálja ki, majd mikor ez egyszerre hoz számára ágybéli és próbatermi kudarcot, egy orosz költő lelkét béreli ki, mérsékelt megelégedéssel. A bonyolódó szálak és a bolyongó lelkek nyomán hősünk Oroszországba keveredik, mivel ő is rájön a Virág elvtárs-féle igazságra: kicsit ilyen, kicsit olyan, de a miénk.

Kép a Cold Souls című filmből

A történet alappiléreit adó két elem, az önmagát játszó, testébe másoknak bejárást biztosító színész (A John Malkovich-menet) és a mentális tevékenységeket módosító fiktív gépezet (Eternal Sunshine of a Spotless Mind) kaufmani inspirációja tagadhatatlan, azonban Barthes-ban sem a szellemi muníció, sem a stiláris fantázia nincs meg ahhoz, hogy ebből izgalmas mentális konstrukciót faragjon, majd pedig illő formavilágot rendeljen hozzá. A Cold Souls valójában színészfilm, hiszen Paul Giamattin áll vagy bukik minden, akinek önmagát pellengérre állító önironikus gesztusa a film egyetlen értékelhető eleme. Ő azonban legfeljebb átlagosan teljesít, hiszen hozza ugyan a tőle már ismert enyhén frusztrált értelmiségit (a film woody alleni gyökereit se felejtsük itt megemlíteni), de a megszokott finom fintorok sematizmusán nem tud túllépni. Leginkább az róható fel neki, hogy nem tud élni a sztori által felkínált kivételes színészi kihívással: a különböző lélekállapotok (saját lélek, nincs lélek, más lelke) általában csak leíró módon (saját vagy mások magyarázataiban) jelenik meg, az ő játékában alig, csupán a szélsőségesen evidens, parodisztikus helyezetekben. Mindehhez Barthes egy teljesen szokványos, steril képi világot rendel, ami semmilyen módon nem jeleníti meg a történet fantasztikumba hajló jellegét, csupán a lelkekben megbúvó emlékek ábrázolásákor előveszi a kézikamerát – a fesztiválközönségek kielégítésére.

Kép a Cold Souls című filmből

Roland Barthes a jel és a jelölt (jelentés) függetlenségén alapuló szemiotikát alkalmazta egyedülálló gondolati erővel és magával ragadó elméleti nyelvezet segítségével az irodalom- és műértelmezésre; Sophie Barthes a sokkal ezoterikusabb test-lélek különállást vitte elméleti sekélyességgel és sematikus megformálással filmre. Ebből is láthatjuk, hogy a név nem kötelez.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Cold Souls

Cold Souls – amerikai fantasy, filmdráma, vígjáték, 2009. Rendező: Sophie Barthes. Szereplők: Armand Schultz, David Strathairn, Dina Korzun, Emily Watson, Katheryn Winnick, Lauren Ambrose, Paul Giamatti.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A nagy tökölés - Lynn Shelton: Humpday / A legmelegebb nap

A nagy tökölés – Lynn Shelton: Humpday / A legmelegebb nap

Kevin Smith Zack és Miri pornót forgat című filmje után máris itt egy újabb mozi, aminek cselekménye egy felnőtteknek szóló film forgatása köré szerveződik. Ezúttal Ben és Andrew csap bele a lecsóba, ráadásul ők melegre veszik a figurát. A dokumentarista stílusban leforgatott A legmelegebb nap nézése közben ezen felül olyan érzésünk lehet, mintha egy játékfilmmé sűrített reality showt látnánk.

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea