Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

2 és fél
Rob Marshall: Nine / Kilenc

Ez a film akkor teljesítené küldetését, ha látványos bukás lenne. Félreértés ne essék, a Nine igazán rossz film, de a tény, hogy a Chicagónál és a Gésa emlékiratainál rosszabbra sikerült, nem kelthet akkora feltűnést, mintha ugyanez Federico Fellinivel történt volna meg annak idején, aki 1963-ban, teljes bukásra számítva, még címet sem mert adni új filmjének, ezért – mivel kilencedik lett volna a sorban –, szerényen csak a 8 és fél címkével látta el.

Rob Marshall viszont a Fellininél ambiciózusabb címválasztással mintha előre elrendelte volna filmje sorsát. A Nine retro-díszletei, -jelmezei, a szereplők angol akcentusai(!) a 60-as évek olasz filmjeinek stílusát idézik, Sophia Loren Guido anyjaként való felléptetése is az áthallásokra épít. A cselekmény főbb sűrűsödési pontjai pedig hűek az eredeti darabhoz. A főhős Guido (Daniel Day-Lewis) filmrendező és alkotói válságban szenved: képtelen megírni új filmjének forgatókönyvét, ezért a forgatás előkészületei alatt rögtönöz, majd elmenekül. Aprónak tűnő különbség, hogy Fellini mindössze utal arra, hogy hogyan kerül főhőse a pillanatnyi megnyugvást és a film fő helyszínét adó csendes fürdőhelyre. Megérkezik Guido szeretője is, akit az újabb verzióban Penelopé Cruz játszik, majd követi oda kitartó producere jóvoltából az egész filmes stáb, és végső csapásként Guido felesége is betoppan, aki konfliktusba kerül a szeretővel. Így kénytelen folytatni a filmmel kapcsolatos munkát.

Kép a Nine / Kilenc című filmből

A cselekmény felskiccelése különböző okokból ugyan, de sem Fellini filmjéhez, sem Marshall olvasatához – amelynek előzménye egyébként nemcsak Fellini filmje, hanem annak a 80-as években készült musical-adaptációja is – nem hoz közelebb. A 8 és félben álomjelenetek szervesülnek a film sokrétű szövetébe. A Nine-ban ugyanezt a feladatot lennének hivatottak ellátni a musical-betétek, amelyek viszont túlságosan elütnek a film világától, így nincs konkrét kapcsolódási pontjuk a többi jelenettel. A 8 és fél sokrétűségét pontosan az álom és valóság közti „középső zóna” megjelenítése gazdagítja: ezek Guido képzeletének kivetülései, például hogy a próbavetítésen nyilvánosan felakasztják az okvetlenkedő dramaturgot, de azok a jelenetek is ide sorolhatóak, amelyek egyszerűen csak a nem odaillő, vagy harsány zenehasználat által vannak elemelve a realisztikus ábrázolástól. A 8 és fél Guidója minden egyes álom és képzelgés után hoz valamit magával, így tovább épül a figura komplexitása. A Nine dalbetétei ezt a feladatot nem képesek ellátni, épp ellenkezőleg, széttartóvá teszik mind a film, mind pedig a Nine-beli Guido karakterét. Fellini Guidója Marcello Mastroianni alakításában, azontúl, hogy ellentmondásos figura, egy lelki-szellemi-magánéleti értelemben összetett életet élő, önmagával meghasonlott személyiség: a rendező metaforáival élve egyszerre fehér és buta bohóc. A Nine Guidójáról nem tudjuk eldönteni, hogy egy olcsó ripacs, vagy komoly művész, nem értjük, hogy miért nem tud dönteni a gyönyörű nők között (Penelopé Cruz mellett ott van még Nicole Kidman is), és hogy a film zárlatában miért ül végül vissza mégis a rendezői székbe.

Kép a Nine / Kilenc című filmből

A Nine egyetlen lehetősége a témájában rejlő potenciál kiaknázásában rejlett volna. Mégsem tud a bukás-mozik sorába emelkedni, ahogy a 8 és félnek ott lett volna a helye – ha történetesen nem lett volna ünnepelt siker (két Oscar-díjra is jelölték). Marshall filmje így mindössze egy tanulsággal gazdagít minket: Fellini receptje Hollywoodban nem működik. A 8 és fél remake-je ma már szükségszerűen nem tud arról szólni, hogy „készítsünk filmet arról, hogy nem tudunk filmet készíteni”. Egy-egy félresikerült, vagy rosszul fogadott filmmel olyan rendezők rövidítették le hollywoodi pályafutásukat, mint Michael Cimino (A Mennyország kapuja), Paul Verhoeven (Showgirls), vagy David Lynch (Dűne). Lynch úgy dolgozta fel a traumát, hogy a Dűne bukása után, a Kék bársonnyal és az Inland Empire-rel keretezett 20 év egy, a Hollywoodban bevált elbeszéléstechnikától folyamatosan távolodó művész portréját rajzolja meg. Nem beszélve azokról a kísérletekről, amelyek a téma szintjén is arról szólnak (ld. a Mulholland Drive és az Inland Empire példáját), hogy a rendező miért nem tud a stúdiórendszerben dolgozni.

Kép a Nine / Kilenc című filmből

A Nine ebben az értelemben sem „nyolcésfél”-film. Vagyis nem az alkotói válságot önreflexíven elemző terápiafilm, ahogy Lynch említett filmjei, vagy mondjuk Kitano Takeshis'-e azok. A felsorolt rendezők példáival szemben Rob Marshall, alkotói erejét tekintve láthatóan köszöni szépen, jól van. Reméljük, majd egy egész filmre – vagy legalábbis egy egész film remake-jére – is futja belőle.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó filmek

Kilenc (Nine)

Kilenc (Nine) – amerikai–olasz filmdráma, musical, romantikus, 2009. Rendező: Rob Marshall. Szereplők: Andrea Di Stefano, Daniel Day-Lewis, Elio Germano, Giuseppe Cederna, Judi Dench, Kate Hudson, Marion Cotillard, Nicole Kidman, Penélope Cruz, Ricky Tognazzi, Sophia Loren, Stacy Ferguson.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    5/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

8 és ½ (8½)

8 és ½ (8½) – francia–olasz filmdráma, 1963. Rendező: Federico Fellini. Szereplők: Anouk Aimée, Barbara Steele, Bruno Agostini, Caterina Boratto, Cesarino Miceli Picardi, Claudia Cardinale, Eddra Gale, Guido Alberti, Jean Rougeul, Madeleine LeBeau, Marcello Mastroianni, Mario Conocchia, Mario Pisu, Rossella Falk, Sandra Milo.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 13 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Csábító nők – fehér gépfegyverrel - Rob Marshall: Chicago

Csábító nők – fehér gépfegyverrel – Rob Marshall: Chicago

Vigyázat! A látszat nemcsak néha csal. A Chicagóban mindig. A látszat színes káprázat, észveszejtő hatalmas kavalkád, csillogó ruhák, villódzó fények, gyönyörű nők és pergő ritmus, ami minket is magával sodor. Belekerülünk a sűrűjébe még az elején, és itt is maradunk.

Kapcsolódó hírek

Rocky is büszke lenne

Rocky is büszke lenne

Új Rocky-változat készül, a műfajt musicalre változtatták. A filmet 2012 novemberében, Hamburgban tervezik bemutatni a Stage Entertainment producerei (The Wrap)

6 hónapja

Hírek

Borat betevegelt Cannes-ba

Borat betevegelt Cannes-ba

Sacha Baron Cohen brit komikus tevével vonult végig Cannes-on a 65. kiadását ünneplő fesztivál nyitóna...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea