Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Iszlai József

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Az igazság vajon mi?
Ricky Gervais, Matthew Robinson: The Invention of Lying / Lódító hódító

Képzeljünk el közösen egy világot. Ebben a világban nem létezik hazugság, nincsenek ámítások, bizalmi problémák vagy kishitűség. Mindenki olyan mértékben őszinte a másikhoz, hogy a kövérek nem érzékien teltek, a soványak pálcák, a pancserek vesztesek. Az van, amit látsz és hallasz. Most képzeljük ezt el közösen egy filmben. Késő. Ricky Gervais mindannyiunk elejébe járt.

De ezt már megtette korábban is, a 2001-es A hivatal (The Office) című nagysikerű BBC-sorozatával. Annak egyedi, nyers és szárított british humora aztán kapukat nyitott számára Hollywoodban, és onnantól kábé tudtuk, hogy mire számíthatunk. Amilyen jól kitalált beállításban indult a sorozat, úgy debütált ezzel a nagyjátékfilmjével is. Eredeti, sokat ígér, és humorral dolgozik. De 8 év „szünet” és egy médiumváltás nem garancia a biztos sikerre. Ilyen viszonylatban bizony Gervais saját magának is elejébe járt.

Kép az The Invention of Lying című filmből

Ebben az őszinte világban, ahol még a „hazugság” fogalma sem létezik, megismerjük a szerencsétlen és kövér forgatókönyvírót, aki egy ismeretterjesztő-dokumentum-beszelőfejes filmgyárnak dolgozik (mert ugye fikció nem létezhet), és az igazság az, hogy nem jó benne. Miután kirúgják és albérletét is készül elveszíteni, elsüti az első hazugságát. Majd elsüti a másodikat, harmadikat, egészen addig, amíg pénzre, nőre, és világhírre tesz szert.

Kép az The Invention of Lying című filmből

Sajnos, határozottan úgy gondolom, hogy ez az indíttatás csak az első 10 szituáció erejéig vicces, ami filmben mérve legfennebb 20 perc. Szerencsénkre számos kombinációt és lehetőséget kihasznál a film, cselekménye tele van fordulatokkal: hazugsága után Mark Bellison kapzsi lesz, elméletben pedig elég erős hitvallási kérdésekre derít fényt. A főhős ugyanis egy próféta metaforája, a „tízparancsolat” motívumát jeleníti meg, sőt mi több, bebizonyítja, hogy sokunk ideális, szűz, és hazugság által érintetlen utópiája valójában pont olyan ronda (vagy akár még rosszabb is), mint egy átlagos hétköznap a valódi életünkben. Sokunknak beválik ez az angolhumoros – de igazából Gervais-félének nevezném – offbeat poénzuhany, a producer-író-rendező-főszereplő által (amúgy jól) eljátszott fura tekintetek, kínos szünetek, halk beszólások számtalan variációja. Másnak nem. És igazán itt fog eldőlni, hogy a film tetszik-e vagy sem. Ezt nyilvánvalóan felvállalták, s úgyis több jó van ebben a filmben, mint amennyi rossz.

Kép az The Invention of Lying című filmből

Lehet, hogy bizonyos szempontból maga a The Invention of Lying (A hazugság feltalálása), mint film, a legőszintébb ebben a játékban, inkább felhívná a figyelmet arra, amit mutat. Ebben a (mostmár úgy érzem) disztópiában pont annyi buktató létezik Mark Bellison számára, mintha csak hazugságban élne: ebben a világban a kóla cukros víz, a Pepsi ennek a helyettesítője, az öregotthon gonosz hely, a vallásos nézeteink megkérdőjelezhetőek. Szóval, akkor vegyük inkább egy tükörnek, amit szembetartottak a világgal 96 perc erejéig, akármennyire is torz, vagy görbe, akármennyire is nem értenénk egyet vele.

Kép az The Invention of Lying című filmből

Eddig tartogattam, rágtam magamban, de mégsem bírom említésen kívül hagyni a csúf Jennifer Garner-foltot, amit a szép színésznő idézőjeles sztárságával odamaszatolt a filmre. Hajrá Hollywood, a terméket nyilván el is kell adni.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Lódító hódító (The Invention of Lying)

Lódító hódító (The Invention of Lying) – amerikai fantasy, vígjáték, 2009. Rendező: Matthew Robinson, Ricky Gervais. Szereplők: Jeffrey Tambor, Jennifer Garner, Jonah Hill, Louis C.K., Ricky Gervais.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    4/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Túl nagy fiúk - Dennis Dugan: Grown Ups / Nagyfiúk

Túl nagy fiúk – Dennis Dugan: Grown Ups / Nagyfiúk

„Egyedül nem megy…” – hangzik a régi sláger. Nos, nem tudni miért, de a világ szinte bármely részén bevett szokás, hogy ha az ember egymaga nem jut előbbre, összefog más szakmabelivel, hogy együtt végre felérjenek a csúcsra. Nincs ez másképp Amerika korosodó vígjáték-sztárjainál sem, akik idén nyárra összeálltak a Nagyfiúk című produkció kedvéért. Sajnos, az eredmény szó szerint csak egy próbálkozás.

Kapcsolódó hírek

262 forgatókönyvet neveztek az HBO és a TIFF közös pályázatára

262 forgatókönyvet neveztek az HBO és a TIFF közös pályázatára

Összesen 262 projekt indul idén a 12. Országos Forgatókönyvírói Versenyben, amelyet a román HBO kezdeményezett és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál keretében valósít meg.

2 hónapja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea