Szenzorióda – A hely locsogó szelleme

Szenzor magyar-román Filmszemle, Sepsiszentgyörgy

Most, ahogy kitettem az orrom elé a Szenzor sepsiszentgyörgyi magyar-román filmszemle katalógusát, hogy írjak neked pár sort, látom, mennyire jó ötlet volt ez a név. És mennyire ötletes volt Damokos Csaba fotómontázsa (a szemle jelvénye), és mennyire elmaszatolták különféle extra számítógépes trükkökkel a rendezvény katalógusának borítóján. Satöbbi. De hát te úgyis a filmekre volnál kíváncsi.

csütörtök, október 12.

Egy rozsdabarna Matizzal robogtunk be Sepsiszentgyörgy belvárosába, keresvén a Művész mozit. Odaérve láthatóvá válik, amit semmilyen szervezői erőfeszítés, a sok Szenzor-plakát se fedhet el: a mozi homlokzatán méretes betűkkel a „Disco Discret" felirat díszeleg. A fogadtatáson látszik, a Budapest Filmstúdió és csapata mindent pontra tett. Fehér-feketébe öltözött, kedves és udvarias Szenzor-fityulás hölgyek fogadják az érkezőt, kitűzőt osztogatnak – ez utóbbi tárgy később jelezni fogja a szemle szigorúan elitista jellegét.

A moziterem öszvérjellegű. (Szidom is az országos filmterjesztő helyi kirendeltségét. Biztos üresedett a kassza, és bérbe adták a város legelegánsabb moziját.) A széksorokat kipakolták, helyére műbőrülőkék kerültek, eléjük márványasztalok, a vászon előtti teret műanyaggal borították. Az a táncparkett. Ott zajlik a „megnyitó gála" (műsorfüzet után szabadon). Én inkább levelezni távozom a művelődési ház netkávézójába. A Jadviga párnája már forog, mikor visszaérkezem. Bodó Viktor nem túl meggyőző Ondrist alakít, igaz, Jadvigát sem igazán Tóth Ildikóként képzelné az olvasó. A filmen látszik, Závada Pál regényét Deák Krisztina csak megfilmesítette, nem filmre írta. A néző sablonokat lát, sóhajt. Képzeld, utána állófogadás következett, melyhez a Kispál és a Borz zenélt. Ez is helyi jellegzetesség: a magyar nyelvterület legjobb és legeredetibb rockzenekarát használni háttérzajként.

péntek, október 13.

A se hús, se hal magyar gyártmányú filmek sorát Pacskovszky József folytatja A mi szerelmünkkel. Egy régi mozgókép nyomán beinduló filmbolond, egy lány, aki a régi amatőrfilmen szereplő nagyapját kutatja, plusz az ő francia szerelme. Elmázolt, itt-ott elművészkedett szerelmetes történet. Egyik utolsó jelenet a történet szerint a belga határon zajlik – csak ne lenne ott az a fránya tábla, melyen magyarul írja, hogy szuper. „Ca-n filme."

Ehhez képest Sinişa Dragin Hosszú vonatozása igazi felfedezés. Dokumentarista, minden ízében hiteles, néhol lírai, néhol pikareszk történet egy bukaresti srácról, aki nyomorában fél veséjét kínálja eladásra 20 ezer dollárért. Mondtad, szerinted az a film igazán jó, amelyik behálóz, hát ez a mozgókép is ilyen. A Hosszú vonatozást magamban fődíjra javaslom.

Gödrös Frigyes Glamourja elnéző humorú családtörténet a zsidó apáról, aki a harmincas években német lányt vesz feleségül. A film a gyermek szempontjából mesél. „A glamour nemcsak a fény egy fajtája, hanem stílus is. Hollywood zománca a nagy hősök, az igazán jók és az igazán rosszak arcán. Filmünk szereplőinek arcát ez az esendő dicsfény világítja meg." Szimpatikus még Nicolae Mărgineanu 1993-as filmje, a Nézz előre haraggal. Egy újabb behálózós típusú realista történet egy galaci család széthullásáról. Este Jancsó Miklós szabadszájúan korszerű, álmesei története, az Anyád! a szúnyogok fergeteges siker.

A magyar filmek többsége 1999-es és idei gyártmány. A román felhozatalban viszont találni öt-hat éves tekercseket is. (Muszáj-helyzet lehetett ez a válogató kuratóriumnak: ha csak az utóbbi két év román filmjeit vették volna figyelembe, egyszerűen nem telt volna ki egy szemlényi filmanyag. Kényszerhelyzet ide-oda, örülhetünk, így látványosabb a színvonal.)

október 14., szombat

Bogdan Cristian Dragan Sátor című filmjéhez (laposka, 1989-es forradalmár-sztori) már volt szerencsém, így hát a Lux moziba távozom. A szemlén a közönség – a kifejezésen a kitűzőtlenek csoportja értendő – itt nézhet filmeket. A Lux fapados és hideg. Itt látom másodjára Nae Caranfil 1993-as E pericoloso sporgersijét. Ha valaha mozgóképet tanítanék, az első órán ezt vetíteném – ha arra szeretnék valamiféle választ adni, mi is a film. Közrendű, kedves iróniával ábrázolt hősök, érthető, de három rétegből, részből összerakott történet, mely a három szereplő szemszögéből veszi újra és újra a sztorit. A végére összeáll a film, és a Lány, a Színész és a Katona kisétál a történetből, mindhárman azt feltételezve a másikról, hogy biztos találkoznak. A néző okul.

Sas Tamás esetében a Presszó remekbeszabott, feszes története után a Rosszfiúk egyértelmű bukás. Középszerű alkotás egy nevelőintézet srácairól, ki nem bontott konfliktus-szegmensekkel. Dan Pita Pepe és Fifijéről lemaradok. Mészáros Márta Kisvilmája, a Napló-sorozat utolsó darabja következik délután. A koncentrált unalom, az enyhén sablonos színészvezetés és jelenetszervezés elől inkább távozom. Lucian Pintilie Terminus Paradisa közben (nyugati, cannes-i fogyasztóknak szánt balkáni kolorlokálfilm – Kusturica klasszissal jobb ebben a műfajban) kitartóan zavar a műszak hibája. Szinte minden vetítésen előfordul, hogy egyszer csak elszáll a film hangja, lefagy, csak a nézők pfujolása és a szikrontolmács szövege hallik. Itt is. Ekkor a vászon elé kiáll a főszerepet alakító Costel Caşcaval, és vigyorogva tolmácsolni kezdi a történéseket. Hangos tetszésnyilvánítás. Fonyó Gergely Kelj fel Jancsija este ismét bizonyítja, minimalista történettel és minimális költségvetésből is lehet működőképes (és szép) mozit forgatni.

vasárnap, október 15.

A délelőttöt a kisfilmekre szánom, az időtlen középkor-hangulatú Aranymadárra (Szaladják István), no meg a zseniális poénokra: a Semmi se véletlenre (Cristian Mungiu filmje), és az uristen@ menny.hura (Stefanovics Angéla-Kálmánchelyi Zoltán-Végh Zsolt). Gondom a két utóbbi kisfilmmel az, hogy az ötleten kívül semmi egyébre se alapoznak, így maradok le Danieluc A csigák szenátora című filmjéről, jó lett volna másodszorra látni. Viszont a Művész moziba visszatérve még elcsípem a Sporgersi második felét. Utána délután Buzás Mihály: A kis utazás. Diákcsínyes történet arról, miként utazik a 3b osztály építőtáborba, az NDK-ba. A díjkiosztás: a Rosszfiúk és a Terminus Paradis kapja a fődíjakat. Még ha valami karakteresen rossz filmet díjaztak volna... A díszvacsorán a gépzene mellé Buzás Mihály tilinkózik.

Hazaérkezve veszem észre, a Szenzor (különben szépen tipografizált és látványos) katalógusának magyar része (filmismertető szövegek, képek) jórészt a 2000-es magyar filmszemlekatalógus másolata. Permutáció, variáció, avagy hogyan vándorolnak információk kötetről kötetre. (A filmek részlegéből viszont hiányoznak a rendezői filmográfiák és fotók.)

Az elismerés megilleti a Budapest Filmstúdiót a szemle ötletéért, a szervezésért – de helyszínnek keresve se találhattak volna alkalmatlanabbat. Szervezési-technikai szempontból alapos, jól átgondolt – és innovatív – rendezvény volt az első román-magyar filmszemle. Kár viszont, hogy az a plusz, ami szervezhetetlen, ami egy fesztivál feelingjét adná, az elmaradt. A genius loci. A hely locsogó szelleme. A szakmai meghívottak és a hívatlan filmbarátok annyira elkülönítettek ezen a szemlén, hogy találkozások és beszélgetések létrejöttére alig maradt esély.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó