Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Filmek – némaság és ideológia között
II. Nemzetközi Ökumenikus Filmszemle, Budapest

Elénk tudja-e tárni a „vallásos film" az emberi sors törékeny egyediségét, a mozgóképes narráció sajátos eszközeivel a befogadó számára cselekménnyé, történéssé, megvalósulássá tudja-e tenni a szentségélményt? Miféle poétika az, ami a vászonra hozza a láthatatlant? A Fórum Film szervezésében Budapesten zajló Nemzetközi Ökumenikus Filmszemle egy olyan művészi terület szemlézését vállalja fel, mely nyitott a nem-látható és nem-hallható felé.

A szemle utolsó napjának délutánján megrendezett inspiráló kerekasztal-beszélgetésen, mely a fesztiválközönség sajnálatára, a vetítések javarészénél sokkalta relevánsabban vetette föl filmművészet és szentség összekapcsolódásának kérdéseit, Gelencsér Gábor, a „vallásos film" fogalmáról szólva, megkülönböztette a hitet csupáncsak tematikai, illetve az azon túlmutató poétikai problémaként kezelő műveket. Az előbbiekre a filmes elbeszélés sematizmusainak, a szokványos, bevett eljárások újraalkalmazásának veszélye leselkedik. Egy ilyen munka nemcsak azt kockáztatja meg, hogy üressé és giccsessé válik, hanem elvéti mindazt, ami valódi tétje lehetne, nevezetesen, hogy elénk tudja-e tárni az emberi sors törékeny egyediségét, és hogy a mozgóképes narráció sajátos eszközeivel a befogadó számára cselekménnyé, történéssé, megvalósulássá teszi-e (a hangsúly itt a dinamikán van) a szentségélményt. Miféle poétika az, ami a vászonra hozza a láthatatlant; milyen az a dokumentumfilm, ami föl tudja idézni a szavakban nem megjelenőt? A fórumbeszélgetés résztvevői (Visky András zsűrielnök, Szilágyi Erzsébet, Czigány György és Dér András zsűritagok, illetve Tillman J. A., Kovács Ákos és Gelencsér Gábor) szinte konszenzuálisan a narráció réseit meghagyó nyitott (ekképp a transzcendencia felé nyitott) formákban, az üres helyeket s ezáltal a betöltődés lehetőségét tartalmazó heterogén szerkezetekben, a szüneteket, gesztusokat, csöndeket egyenrangú alkotórésznek tekintő kompozíciókban látták a művek „vallási" filmből „vallásos" filmmé való poétikai átminősülésének lehetőségét. Különös, mondhatni, vakmerő gesztus tehát egy ilyen filmfesztivál megrendezése, hisz az elnevezés már önmagában tartalmazza a tematikus kiírást és ezáltal a puszta magamutogatás veszélyét, s a tematizációt pedig csak egy lépés választja el a hit kérdéseinek ideológiai (le)kezelésétől és ily módon valamiféle előre meghatározott hatalmi helyzetből való prezentálásától; ugyanakkor pedig egy olyan művészi terület szemlézését vállalja fel a fesztivál, mely nyitott a nem-látható és nem-hallható felé – ebben a mozgástérben kell tehát finoman egyensúlyozniuk az alkotóknak, alkotásoknak. (Filmek, melyek a „filmszakadás" lehetőségét is magukban hordozzák – Visky András a szemlemegnyitón felolvasott szövegében egy olyan moziélményről írt, ahol a szentség a vásznon a véletlenül [véletlenül?] kigyulladó szalag képeiben jelent meg.)

A szemlére beválogatott munkák zöme nem volt képes megbirkózni azzal a feszültségteli szituációval, mely a vallási-vallásos filmek sajátja, és csak igen kevesen tudtak ebből tőkét kovácsolni. A legtöbb alkotás dokumentumfilm-kategóriában érkezett be, ide tartoztak a legkétesebb értékű, de a legemlékezetesebb darabok is (Szaladják István kivételes szépségű kisjátékfilmjén, az Aranymadáron kívül, melyről még szó fog esni a továbbiakban). A dokumenrtumfilmekkel kapcsolatos problémákat könnyen tipizálhatjuk: ilyen a képanyag közhelyessége, a sematikus szerkezet, riportok esetében a beszédszituáció, a kérdések és a válaszok sablonossága, esetenként a puszta ismeretterjesztést nem meghaladó szándék, a bemutatott személyiség egyéni megnyilvánulásának ellehetetlenítése. Nagyon komoly problémát jelentett, hogy számos munka esetében a vallási tematika szociográfiai, kisebbségpolitikai kérdésfölvetésbe csapott át, méghozzá bizonyos mértékig jelöletlenül, a mélyebb összefüggéseket megvilágítatlanul hagyva. (E hibát követte el, és a vallásosság ideológiába való átcsúsztatásával, a filmes és a tényfeltáró eszközök fajátszásával és más kezekbe való átjátszásával talán a legmellbevágóbb módon szembesített az az amúgy kitűnően szerkesztett dokumentumfilm, melyről az utolsó percében derült ki, hogy voltaképpen nem egyéb, mint egy kormánypárti kampánymunka. A pályázati kiírás pontosításával és az „ökumenikus filmszemle" fogalmának körültekintőbb interpretálásával talán ki lehetne iktatni azt a nehézséget, amit az ilyenfajta filmek versenybe kerülése okoz.)

Ugyanakkor számos alkotást tett feledhetetlenné a választott tárgy bemutatásának egyedi finomsága, a merész témaválasztás, a képi világ különleges poétikája, vagy éppen a jelenlévővé tett egyéniség sugárzása, az életsors átütő ereje. Xantus Gábor munkáit a meditatív filmnyelv és a sajátos operatőri munka emelte ki a többi közül, Magyar Attila kevésbé igényesen megfogalmazott filmjét (Az Úr Napja Pilisszentkereszten) pedig éppen emberközelisége, humora, az a mód, ahogyan érvényesülni hagyta az ünnepre készülő helybelieket, a tréfálkozó asszonyokat. Váry Lia filmjét a „cigányok papjának" nevezett alsószentmártoni Larkó József lenyűgöző egyénisége tette hatásossá, Szakács Sára alkotását pedig az, ahogyan apró gesztusokon keresztül kibomlott a szemünk előtt a Csiha Kálmánt feleségéhez fűző szoros viszony. Szintén két ember viszonyáról szólt és a versenymunkák egyik legjobbja volt a csupán 12 perces Árpika, Fazakas Szabolcs filmje, mely egy plébános és egy fogyatékos kisfiú egymás iránti szeretetét és kölcsönös egymásrautaltságát mutatta be. A szemle egyik csúcspontját pedig a Mámó jelentette (rendezője Gulyás Gyula) – egy olyan film, mely a képi világ kopárságával és az eszközök vállalt szegénységével létre tudta hívni a betöltődés terét, s az időfaktornak a filmszerkezetbe való belekombinálásával nem csupán a súlyos tragédiákat megélt és illúzióit vesztett, de töretlen hitű parajdi asszony alakját volt képes elénk hozni, de a dokumentumfilm bevett kereteit szétfeszítve megvilágította és az alkotás részévé tette Mámó és a rendező-riporter kapcsolatának, barátságának alakulását is.

A filmszemlére beküldött irdatlan mennyiségű televíziós anyagról (itt elsősorban az Magyar Televízió és a DunaTv vallási szerkesztőségeiről van szó) lényegében ugyanaz mondható el, mint a dokumentumfilmekről, azzal a különbséggel, hogy egy televíziós műsort még inkább meghatároznak a keretei, az előírt narrációs formák s a szerkesztői szándékok. Mind közül Tóth Béla munkáit érdemes kiemelnünk, akinek műsoralkotói „profizmusán" (ami esetenként közhelyes, felszínes vagy esetleg mesterkélt eszközök alkalmazására bírja rá az alkotót) olykor – a kitűnő operatőri munkának is köszönhetően – áttört, átsugárzott, átfénylett a bemutatottak alakja, beszédmódja, életútja.

A játékfilmes kategóriában sajnálatos és igen elgondolkodtató módon csak három mű versenyzett. Hartai László A nagy vizit című munkájának érdeme az ötlet: Hartai a '91-es pápalátogatás dokumentumanyagát és a fikció narratíváját ötvözte össze egyetlen alkotássá és ezáltal egy érdekes, reflexív szerkezetet hozott létre. Szirtes András kevésbé sikerült rövidfilmjét (A lélek súlya) a kifehéredő filmvászon, a csupáncsak sejthető, foltszerű képvilág, a látvány folyamatos alakulása, eltűnése és visszatérése tette széppé. A legemlékezetesebb vetített alkotás Szaladják István Aranymadár című műve volt, melyet már a 31. Magyar Filmszemlén rövidfilm kategóriában első díjjal jutalmaztak. Az Aranymadár egyedülállóan feszes és tiszta szerkezetű, gyönyörűen filmezett munka. A filmes elbeszélés finoman allegorikus eszközökkel él, ugyanakkor egy árnyalatnyi iróniával is viszonyul ezekhez az eszközökhöz. Hitről, lovagi szerelemről, az életből a halálba való átkerülésröl, a meghalás bölcsességéről és a lélek maradandóságáról beszél a film, s mindezt egy olyan sajátos, se nem gyors, se nem lassú – tehát: emberközeli – tempóban teszi, mely elegendő időt hagy arra, hogy a befogadó teljes figyelemmel és odaadással, ugyanakkor értelmezve és aktívan viszonyulhasson a műhöz.

Arcok, nevek, mozdulatok szakadnak ki a filmes elbeszélés szövetéből, és maradnak meg a számunkra, felidézhetően; mondatok raktározódnak el, újramondhatóan; emberek és gesztusok – Vígh Sári néni Székről („hát, ma már annyira nem kell az ember az emberiségnek"); Orián Géza, Géza bácsi, a szociális munkás a VIII. kerületi Dzsumbujból, a cigánygyerekek jóbarátja („mondom nekik, gyerekek, Napóleon egy alacsony kis cigányember volt, és mégis milyen sokra vitte"); Mámó szavai; az alsószentmártoni Plébi alakja; Árpika arcának szépsége; s a százéves és öt napos néni Szirtes András filmjéből, akivel a rendező-narrátor próbál kényszeredetten beszélgetni: „Tessék nekem megmondani, van-e a léleknek súlya?" De a néni nem hallja, elgondolkodik, mosolyog, ezért a narrátor újra elismétli, hangosabban, lassabban: „Hogy van-e a léleknek súlya, tessék nekem megmondani!" Mire a néni határozottan és ugyanakkor a százévesek és öt naposok flegmaságával ezt mondja: „Az biztos!"

De vajon van-e a léleknek képe – ez a legrelevánsabb kérdés azokkal a filmekkel kapcsolatban, amelyek résztvevői és potenciális résztvevői az ökumenikus filmszemlének. E kép, ha van is, nem citálható a vászonra, elillan. Szaladják István filmjének narrátora azt mondja a főszereplő lovagról, hogy „mikor küzdött, eltakarta az arcát, hogy az utolsó pillanatot senki se láthassa". A film talán az utolsó előtti, még látható pillanatnak szentelt munka, mely ott és azért szakad meg, hogy teret adjon mindannak, ami utána következik.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó cikkek

Veszett harag, vak undor és celluloidpazarlás - Az Országos Diákzsűri jelentése a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál játékfilmes versenyprogramjáról

Veszett harag, vak undor és celluloidpazarlás – Az Országos Diákzsűri jelentése a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál játékfilmes versenyprogramjáról

A II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál megnyitó ünnepsége előtt már rengetegen álltak a vörösnek csak leegyszerűsítve nevezhető szőnyegen. „Press” és „VIP” reprezentánsok, szervezők és megannyi, létbiztonságot és önbecsülést nyújtó papírtól mentes közönséges érdeklődő tolongott az Uránia mozi bejárata előtt. Kollektíve akart túl lenni mindenki a kötelező beszédeken, köszönetnyilvánításokon, s a mindig kínos, suta angol gyorsfordításokon.

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea