Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Oláh-Badi Levente

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A hold zöldségei
Alexa Visarion: Luna verde / Zöld hold

Amióta az eszemet tudom, nem távoztam moziból ennyi kérdőjellel. Kár, hogy a Luna verde (Zöld hold) című román film nem megfogalmazza a kérdést, hanem kérdések óceánját hagyja maga után. Nem szerencsés. Meggyőződésem, hogy majd ez a film is csak egy jó példa marad arra, hogyan ne készítsünk filmet.

A rendező (Alexa Visarion – senkit ne tévesszen meg a név, férfiról van szó) egyébként a román „papa mozija” egyik képviselője lenne, mellesleg egyetemi tanár Bukarestben (jelenleg a (Pro) Medián tanít filmrendezést). Eddigi pályafutása alatt csak kevés filmet sikerült rendeznie, azokat is hatalmas időközönként, de korábbi filmjeihez képest mindenképp dicséretes, hogy mostanra sikerült megszabadulnia erősen színpadias „stílusától”, s ezúttal pedig az egyébként „felnőtt” körökben sokat becsmérelt kortárs román filmekből is adaptált egy maréknyi mikrorealizmust.

Kép a Luna verde című román filmből

A rendező elmondása szerint a forgatókönyv vázlata már a nyolcvanas években körvonalozódott, de valószínűleg alkotónk úgy érezte, még nem elég jó, így aztán diákjaira bízta azt a nemes feladatot, hogy ötletét végleges formába költsék. Akadt is egy leányzó (Iris Spiridon, akinek összesen két cameója is összejön a film alatt), aki tanára álmaival találó „narratívát” tett le annak asztalára. Elérkezettnek érezve immár az időt, filozofikus hajlamú alkotónknak nem maradt más hátra, mint hogy megvalósítsa e régi álmát... és ezen a ponton tevődik fel az első kérdésem: miért kellett ehhez a filmhez 30 év, miért nem tudott vajon ez a „történet” ennyi várakozás után sem letisztulni? (Pedig valószínűleg épp ez lehetett a legfőbb baj – mondja bennem a kisördög –, addig agyaltak, hogy teljesen belegabalyodtak)

Kép a Luna verde című román filmből

A film elején az egyik főszereplő (Răzvan – Tudor Istodor) egy frissen vásárolt festményt mutat webcamen a tolószékes barátjának, arra bíztatva, hogy mondja el részletesen, mit lát a képen. Hosszú titokzatoskodás után felfedi a képnézés (egyben természetesen a filmképnézés, filmnézés) ars poeticáját: ha sokáig nézel egy képet, akkor előbb utább belelátsz dolgokat. Nos, kérem szépen, itt van elszúrva a dolog. Nem meglátni, nem rálátni, hanem belelátni kellene. Én ebben nem hiszek. Számomra a film csak annyi, amennyit megmutat, mutassa meg rejtve ugyan, gondolkodtasson el, játsszon, csaljon, szerkesszen, hazudjon, de akkor is csak az ami; nincs mit mellélátni (mögé igen). A fontoskodást félretéve: ne várja el tőlem se, s mástól se egy filmkészítő azt, hogy ha 5 almát látok egy asztalon, akkor a látványból 5 betűre következtessek, és netalántán a peace szót rakjam ki azokból. A filmben mutatott festmény 5 almája például konkrétan ilyen értelmezést nyer. Mert ha ezek a játékszabályok, akkor a játékvezető egyoldalú, öncélú és fölöttes, nagyképű viszonyban van a játszópartnerével, ebben az esetben pedig megvan a veszélye annak, hogy faképnél lesz hagyva, aztán játszhat egyedül, magának.

Kép a Luna verde című román filmből

A Zöld hold nézője pedig egy ilyen játékban találja magát: valahogy ki van hagyva. Egyszerűen nem találni fogást a filmen. Beleestem a csapdába, kétszer is megnéztem a filmet, nehogy én tévedjek, de hiábavaló volt erőfeszítésem, továbbra sincs fogalmam, hogy mi volt az az alapötlet, ami ennyire meg akarta mutatni magát a nagyközönség előtt (méghozzá már lassan 30 éve). A két szálon futó történet kínkeservesen tart saját kereszteződéséhez, a karakterek azonban már a film elején szörnyet halnak önnön direkciójuk totális hiányában. Súlytalanságuk szünet nélküli párbeszédekkel levitál, de a verbális információk legalább annyira tét nélküliek, mint akiktől származnak. A kérdések maradnak: miért olyan dühös a báty a húgára, mi a funkciója a menyasszonynak, kik a hátsó ülésen ülő fickók, mi a szerepe a tolószékes srácnak és a másik fiúnak, aki kölcsönkér, miért nem segítenek azonnal a balesetet szenvedő autónak, hová tűnik a dühös báty a végén? Kik ezek a karakterek, mi a történet? Az autók száguldanak és mégsem halad semmi előre, mert nem motivált, nem látható, ki sem következtethető, sőt, még csak sejteni sem sejthető a film honnan hovája.

Kép a Luna verde című román filmből

A technikai megvalósítás sem segít a filmen, mert a pénz elment a mellékszerepeket betöltő sztárszínészekre (mint Maia Morgenstern és Răzvan Vasilescu). A képek gyönyörűek (köszönet Florin Mihăilescu szintén régisulis operatőrnek), pontosak ugyan, az élesség mindig a helyén van, a háttér gyönyörűen életlen, de a kamera nem szívesen áll át egy másik képre, vagy plánra, ezzel jócskán leültetve az amúgy sem túl dinamikus sztorit. Szegénységi bizonyítvány csupán, hogy sokszor egy képbe van erőszakolva az egész bagázs. A világítás pedig kicsit túl volt lihegve, az éjszakai erdőben olyan erős zöldre sikeredett a fény, hogy gyanítom, a későn észrevett hibát korrigálandó opcióként lett Zöld hold a film címe, egyébként meg mi köze lenne a filmhez. Jó, értem én, ez valami szimbólum is lehetne, mint a tó a film végén, meg az a pár negyedszürreális próbálkozás, de tét nélkül sajnos ezek is hamvukba halnak, mint ahogy az egész vászonra írt kísérlet.

Kép a Luna verde című román filmből

Ha véletlenül ez a film szeretett volna az új román filmmel1 együtt labdába rúgni, és bekerülni a fősodorba, akkor azt gyanítom, hogy a kísérlet nem sikerült. Valószínűleg az újak sikere abban rejlett, hogy a minimalizmust soha nem tévesztették össze a semmilyennel. Kár, hogy nem alakult ki egy jó kis minőségi meccs a román film dinói és fiataljai között.


1 Vagy hívjuk mi is már végre román újhullámnak, de erről bővebben később a tavasz folyamán – a szerk.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Luna verde

Luna verde – román filmdráma, 2010. Rendező: Alexa Visarion. Szereplők: Marius Manole, Tudor Istodor, Cătălina Mustaţă, Răzvan Vasilescu, Maia Morgenstern, Marian Râlea, Ioana Anastasia Anton, Alexandru Potocean.

  • A Filmtett szerint
    3/10
  • A látogatók szerint
    1/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Román, roma, Róma, Románia - Bobby Păunescu: Francesca

Román, roma, Róma, Románia – Bobby Păunescu: Francesca

A Francescának nem is kellett volna jobb PR: az, hogy az olasz politika a velencei vetítések után habzó szájjal kitagadta, elátkozta és agyonszidalmazta a filmet, felér egy jól pozicionált reklámkampánnyal. Persze, ahogy Romániában semmi sem működik, úgy a reklámkampány sem: az egyik plázás vetítésen a két Filmtett-kritikuson kívül összesen egy darab néző volt. Egy. Unu. Uno.

Kapcsolódó hírek

Meghalt Emil Hossu színművész

Meghalt Emil Hossu színművész

Szerda este színházi fellépése előtt meghalt az elismert román színművész, Emil Hossu.

4 hónapja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea