Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Újra ver a rambószív
Sylvester Stallone: Rambo / John Rambo

Gyerekkoromban két táborra oszlottunk. Voltak a schwarzeneggeresek, és voltak a stallonésok. Mi, stallonésok sokkal kevesebben voltunk, de tudtuk, hogy Ő az igazi, nem a rossz kiejtésű, buta osztrák. (Aztán amikor megjelent Van Damme, kiderült, hogy mindenki tévedett.)

Rambo, bárki bármit is mondjon, meghatározó kulturális bólya az akciófilmek tengerén: több, mint huszonöt éve ott imbolyog, és minden kamaszfiú kötelező módon kiköt mellette hosszabb-rövidebb időre. A körülötte levő iszapos víz azonban vagy húsz éve nem volt megkavarva, ezért volt nagy vállalkozás épp most belepiszkálni ebbe a nagyon erőteljes kánonba. Az eredmény felemás lett.

Egyrészt hihetetlenül kellemes érzés annyi év után visszatérni a dzsungelbe, a természetes bambusznád-díszlet, a cölöpön úszó falucskák, a khaki terepjárók és sárga katonák közé. A vietnamos filmek által rögzült Távol-Keletre, ahol folyton esik, ahol az áldozatok pont olyan kis ferdeszeműek, mint az elnyomók, csak nincsen egyenruhájuk. Ahol a Fehér Ember újból nagy lehet.

Másrészt igazán kitalálhattak volna valami pluszt, ha már ennyi év után megint visszahívták harcolni John J. Rambót. Legalább jobban körülírni a politikai helyzetet, a motivációkat megmagyarázandó. Vagy frappánsabb párbeszédet. Vagy megszerethetőbb figurákat (egyáltalán megtölteni őket színnel, így olyanok, mintha direkt a storyboard grafitrajzait pakolták volna a vászonra). Vagy elegánsabb cselekményt. Vagy mittudomén, bármit!

Ez a film irtózatosan rövid. Bár pont annyira velős is lenne, mint amennyire rövid. Így esetleg agyvelős, mert az viszont szotyog rendesen. Igaz, hamar eltűnik a ráhulló belek és vér alatt. Így ha jobban belegondolok, a rövidsége erény is.

A cselekmény felépítése teljesen beleillik a Rambo-kánonba. Hősünk nyugodtan végzi a dolgát, amikor amerikai misszionárusok jelennek meg és a segítségét kérik. Ő kéreti magát vagy tíz percig, aztán az egyik szőke nő két szép szemeiért mégis segít nekik: felcsempészi őket a folyón Burmába, ahová gyógyszert és az Úr szavát viszik. Persze, elrabolják őket az egyenruhás sárgák. Innentől kezdve eléggé nyílt lapokkal játszik a főszerep mellett a rendezést és a forgatókönyvet is jegyző Stallone: mindössze két lényegi mozzanat marad a narratívában. Az első a várakozás: hogy meddig tart az, amíg a hős elhatározza, hogy most aztán kész, nem érdekli, irgumburgum. A második pedig a mészárlás.

Az új, négyes Rambó esetében ez a mészárlás tényleg mészárlás. Ennyire kegyetlen, durva, alig koreografált, de mégis hatásos, csak a gépfegyver zajából és halálhörgésből táplálkozó gyilkolás-montázsszekvenciát talán sohasem láttam. Ez az a pont, ahol az addig gondosan ráfestegetett intelligencia- és civilizációlakk lepattogzik hősünkről és az egész filmjéről, és előbújik az ÁLLAT. Hihetetlenül könyörtelen és brutális. Egy árva emberi szó sem hangzik el, csak nyögések és kiáltások. Ha valamiért meg kell nézni a filmet, akkor ez az.

Sajnos, az operatőr az utóbbi évek „ha elég vadul mozgatod a kamerát, akkor azt az érzést kelted vele, hogy mozgalmas a film”-iskolájának diplomása, ami lassan ráül minden hollywoodi akciófilmre, élvezhetetlenné téve azokat. Ilyenkor sírja vissza az ember Peckinpah-t, aki bezzeg nem átallotta lelassíttatni a vágószobában a legbrutálisabb snitteket, ezzel megmutatva a megmutatnivalót, nem elrejtve azt. Ráadásul a videójáték-esztétika is erősen érezteti a hatását, ez leginkább a kapkodós vágáson és a first person shooter-szemszögeken látszik.

Ezeken túllépve azonban Rambo talán kicsit komolyabban veszi magát, mint eddig. A kettes és hármas teljesen valószerűtlen jelenetei és mitizáló világa után itt végre az öreg nem próbál meg színészkedni, nem veszi le a pólóját, nem fittyenti le legendás zsibbadt ajkát, nem ordít hosszasan, lassítva, saját késével tisztítva a sebet, nem találkozik Trautman ezredessel (körülbelül azért, mert Richard Crenna 2003-ban meghalt). Ezzel szemben viszont kap kis keresztet a nőtől, amit morzsolgathat, előkapja az íját, a vadászkését (sőt, machetét kovácsol!), és a nagy gépfegyver mögé is bebújik, megsebesül, fitogtatja a karizmát (amikor egy embert egy marokkal megfojt, az se semmi) egyáltalán, teszi a Rambo dolgát.

Ambivalens a mészárlás vége. Ha az az üzenet maradna fenn, amit a misszionáriusok arcába sziszeg az öreg Rambo, miszerint „Menjetek haza! Itt nem tudtok semmin változtatni!”, akkor még egy Bush-adminisztrációnak szóló patetikus fricskának is felfognám. De ahogy a vállát fájtató, éppen mindenkit kinyírt hős szomorúan (vagy tudomisén, mit jelent az a három pixelnyi változás az arckifejezésében) végigpásztázza a hullafödte folyópartot, nem tudok, csak arra gondolni, hogy az igazi ellenfél, aki ellen Rambo küzd, az az öregedés. A Nagy Fehér Hős Férfi öregedése. Nem tud szembenézni a penésszel, amitől szép lassan lemállott az összes Rambo-poszter még  a legkisebb erdélyi falucska kultúrházának faláról is: Stallone újra fel akarja tűzni az összeset. Újra szimpatikussá akarja tenni a gyilkológépet. Pedig ezúttal még annyi tétje sincs, míg azelőtt („nem az országodért ölsz, hanem magadért”). Persze, butaság lenne ezeket számon kérni a Rambótól. Ez végülis egy akciófilm, annak meg nem rossz.

A befejezés aztán igazán bájos. Körülbelül ugyanolyan ruhában és táskával gyalogol az aszfalton, mint amiben az első, klasszikus, 1982-es Rambo elején (ami tényleg jó film), s végre megérkezik valahová, ahol feltételezhetően az édesapja lakik. Elgondolkoztató: ha akkor Teasle sheriff nem kezd ki vele, talán hősünk hazaér bonyodalom nélkül és nincsen se regény, se filmek, se piedesztál, se kánon, se semmi.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

radiobuhera · 4 hónapja

S az első elejin nem is az apjához indul... Ejsze képletesítetted?

dani · 7 hónapja

te vagy a kedvenc főszereplőm

sarastro · 4 éve

Fittyenteni azért fittyenti - nem is ő lenne, ha nem tenné - mint ahogy az például a 3. képen is látható, bár ez a legkisebb baj... Azért azt megnéztem volna még, hogy mit szólt a tisztességben megőszült apuka, mikor 25 év múlva besétál ez a nagydarab barom a békés lovardába :) Svarci foreva!

laci · 4 éve

schwarzenegger +1

emoke · 4 éve

én ezek után is úgy hiszem, hogy megmaradok schwarzeneggeresnek. :D

lajos · 4 éve

RAMBO rulez :)

http://www.ekultura.hu/pic/rambo.jpg

fodorfiuka · 4 éve

Nandika aszondta irjam ide is be a velemneyem, miszerint a Rambo 1 tenyleg jo film volt.Ja, es a konyvet is olvastam. :)

nandi · 4 éve

PS. A Repcsi mozi közönsége megtapsolta a filmet a végén.

Kapcsolódó film

Rambo

Rambo – amerikai–német akciófilm, filmdráma, thriller, 2008. Rendező: Sylvester Stallone. Szereplők: Sylvester Stallone, Julie Benz, Matthew Marsden, Graham McTavish, Reynaldo Gallegos, Jake La Botz.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Vietkongok és veteránok - A vietnami háború az amerikai filmben I.

Vietkongok és veteránok – A vietnami háború az amerikai filmben I.

Amerika mindegyik háborúja rányomta bélyegét az utána következő korszak filmgyártására. Noha az elsöprő győztes morálban és számokban egyaránt a második világháború és filmjei, a második indokínai háború (azaz annak amerikai katonai beavatkozása) fontos esztétikai, szemléleti és hangnembéli váltást hozott a műfajban.

Kapcsolódó hírek

Schwarzenegger és Stallone közös vállműtétje

Schwarzenegger és Stallone közös vállműtétje

Arnold Schwarzenegger and Sylvester Stallone kórházba vonultak egy kis közös vállműtétre.

3 hónapja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea