Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Szalay Dorottya

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Egy fecske nem csinál tavaszt
Antoine Fuqua: Brooklyn’s Finest / Brooklyn mélyén

Egy sematizmusba fulladó polgárháborús akciómozit (A nap könnyei), egy lebutított, melodrámába hajló történelmi kalandfilmet (Arthur király), illetve egy valamivel sikerültebb, de továbbra is a megszokott panelekből építkező politikai thrillert (Orvlövész) maga mögött hagyva Antoine Fuqua visszatért New York utcáira, hogy 3 kilátástalan helyzetbe jutott zsaru kálváriájának bemutatásával tegyen kísérletet egy, a nagyvárosi mocskot felszínre hozó krimi elkészítésére.

A klipek és reklámok világából a mozis prérire csöppent rendező két jelentősebb és egy mérsékelt szakmai bukást követően a 2001-ben díjesővel jutalmazott Kiképzés című filmjének témáját eleveníti fel. Míg azonban a korábbi munka a jó és a rossz szembenállására, az első napját töltő, idealista újonc, és a tapasztalt, de velejéig korrupt zsaru ellentétére helyezi a hangsúlyt, a Brooklyn mélyén rendőrfigurái sokkal árnyaltabb karakterek szándékoztak lenni, ők ugyanis folyamatosan ingáznak a morál két szélsőséges pólusa között. Ezeket a bizonytalan szerepvállalásból fakadó konfliktusokat használja ki Fuqua a Nagy Alma erőszakkal teli szervezett bűnözésének bemutatásához.

Kép a Brooklyn's Finest / Brooklyn mélyén című filmből

A film három egészen sajátos élethelyzetben lévő rendőr pokoljárásáról ad számot. Eddie (Richard Gere) kiöregedett, életunt, alkoholista járőr, aki húsz év szolgálat után már csak túl akarja élni a nyugdíjazása előtti hét napot. Sal (Ethan Hawke) ötgyermekes családapa, aki egzisztenciájának javítása érdekében az akciók során lefoglalt drogpénzzel támogatja meg a háztartást. Tango (Don Cheadle) pedig mindennapjait az alvilág legkeményebb bűnözői között tengetve három éve dolgozik beépített ügynökként, melyből 9 hónapot börtönben volt kénytelen letölteni a tökéletes álca kedvéért. Önként vállalt száműzetése nem maradt következmények nélkül: a normális élet reménye és a válóperes papírokkal előhozakodó felesége is egyre távolabb kerülnek tőle.

Kép a Brooklyn's Finest / Brooklyn mélyén című filmből

A film struktúrája a több szálon futó cselekmény bevett szerkezeti sablonjait követi, mely szerint az egymástól jórészt teljesen elkülönülő utak kötelezően a mindent lezáró finálé-jelenetben futnak össze. A gond csak az, hogy mire elérünk ehhez a végső állomáshoz, a háromból legalább két karakterhez teljes közönnyel viszonyulunk. A család megmentése érdekében sorra ostobábbnál ostobább döntéseket hozó Sal még ideig-óráig leköti a néző figyelmét, de Gere – aki a Chicagót is alulmúló alakítással szenveleg a végletekig elhasznált kliséket felvonultató, iszákos rendőr szerepében –, egyszerűen irritáló. Egyedül Tango döntéskényszere képes azt a Szkülla-Kharübdisz patthelyzetet megteremteni, ami végül segít kiemelni Fuqua filmjét a teljes érdektelenség posványából.

Kép a Brooklyn's Finest / Brooklyn mélyén című filmből

A Brooklyn mélyén is egy lett azon filmek közül, melyekben a mellékszereplők szinte teljes mértékben elterelik a figyelmet a vezető karakterek jelenlétéről. Míg ugyanis Fuqua a Kiképzés esetében nagyobb teret engedett a színészek kezdeményezéseinek (nem csoda, hogy végül Denzel Washington és Ethan Hawke vívta ki a film sikerét), legutóbbi munkájában sokkal több korlátozást vezetett be. Ezzel bár megkapjuk a magyarázatot Sal figurájának egy mindent túlgesztikuláló ripaccsá aljasodására, Gere színészi analfabetizmusát azonban talán mégsem érdemes a rendező nyakába varrni, rajta ugyanis még Ingmar Bergman kreatív színészvezetési technikája sem tudna segíteni. Szerencsés véletlen, hogy az apróbb szerepekbe olyan ikonikus színészek kerültek, akik végig ellenálltak az esetleges hibás instrukcióknak. Továbbra is kiegyenlítetlen marad azonban a mérleg, ugyanis mind Ellen Barkin karakteres alakítása, mind pedig Wesley Snipes elegánsan visszafogott játéka az amúgy is izgalmas Tango-történetszálhoz kapcsolódik, kiemelve ezzel a másik két vonal árulkodó gyermekbetegségeit.

Kép a Brooklyn's Finest / Brooklyn mélyén című filmből

A film azonban egy erényt mindenképpen magáénak tudhat: kifejezetten tanulságos. Ismételten megerősíti ugyanis azt a tényt, mely szerint egy rendezőt egy véletlen siker miatt még nem érdemes tehetségesnek elkönyvelni; illetve az ifjú filmszakos diákok is kedvükre csemegézhetnek a negatív példák gyűjtőhelyéül szolgáló forgatókönyvből. A rendre visszatérő giccses metaforák, a hiteltelenséget szavatoló didaktikus tanulság-morzsák ugyanis szépen szemléltetik, hogyan nem szabad történetet felvezetni. Az is egyértelművé vált, hogy Wesley Snipes fonott hajjal is menő, de immár a napnál is világosabb, hogy Richard Gere-re szerepet osztani egyenlő a film biztos bukásával.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Brooklyn mélyén (Brooklyn's Finest)

Brooklyn mélyén (Brooklyn's Finest) – akciófilm, bűnügyi, 2009. Rendező: Antoine Fuqua. Szereplők: Brian F. O'Byrne, Don Cheadle, Ellen Barkin, Ethan Hawke, Richard Gere, Vincent D'Onofrio, Wesley Snipes.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    5/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Rossz rendőrhadnagy, jó film - Werner Herzog: Bad Lieutenant – Port of call New Orleans / Mocskos zsaru – New Orleans utcáin

Rossz rendőrhadnagy, jó film – Werner Herzog: Bad Lieutenant – Port of call New Orleans / Mocskos zsaru – New Orleans utcáin

Kétféle filmes provokatőr létezik. Az elsőfajta harsányan-hangosan-csattogva szít botrányt, mint ahogy Pasolini, Jodorowsky, Makavejev vagy a fiatal Buñuel; a másik a szubverzív fajta: lassabban, csendesen mossa alá az ember morális tartóoszlopait, mint a késői Buñuel, Ferreri, Lynch vagy a jó öreg Herzog. A kalandos életű, sokat látott és tapasztalt német újhullámos most megmutatja, hogy mégis van értelme remake-et készíteni.

Kapcsolódó hírek

Tarr Béla filmje New Yorkban

Tarr Béla filmje New Yorkban

Nyilvánosságra hozták az októberi New York-i filmfesztivál programját. A Lincoln Center által szervezett rangos filmművészeti szemle műsorra tűzi A torinói ló című többszörös díjnyertes Tarr Béla-filmet.

9 hónapja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea