Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Fám Erika

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Megihlető ihlethiány
Federico Fellini: 8 és ½, 1963

A nagy alkotók, a nagy rendezők életében is vannak mélypontok. A kiégés üressége az alkotással együttjáró folyamat sajátja, de ennek nem kell feltétlenül az üres kétségbeesés időszakának lennie: a töltekezés, a megújhodás parlag-állapota is lehet. Különleges stáció ez, amely maga is inspirálhat.

Fellini alkotói pályája csúcsán jutott abba a lehetetlen helyzetbe, hogy elakadt a rendezésben, megtorpant kilencedik filmje előkészítésében, már a forgatókönyvnél elakadt a munkafolyamat, s a La bella confusione címet viselő tervezet csak ötletek és gondolatok füzére maradt, az egységes strukturát biztosító történet hiányzott belőle. A film forgatását többször elhalasztották, ennek kapcsán ébredt Felliniben az az ötlet, hogy saját ellehetetlenült helyzetét használja forrásként, a film címe is addig elkészült filmjeinek számát jelzi.

Kép a 8 és ½ forgatásáról

A film az alkotói krízis megfogalmazására vállalkozik, hitelessége éppen a reálisan megélt rendezői életérzésben gyökerezik: a film elevensége, kézzelfoghatósága, mint egy igazi terápia, magát Fellinit is kisegítette kilátástalan helyzetéből, sőt, nemsokára élete harmadik Oscar-díja is megerősítette az újrakezdés hitében. Christian Metz egy mondatban így fogalmazta meg a film lényegét: „a 8 és ½ az a film, amely arról szól, hogy a 8 és ½ hogyan jött létre”.

Kép a 8 és ½ című filmből

Guido Anselmi (Marcello Mastroianni), Fellini alteregója, úgy érzi, hogy képtelen befejezni elkezdett filmjét és visszavonul egy gyógyfürdőbe, nyugalmat és felépülést keresve. De a környezetétől nem tud szabadulni: rövidesen megjelenik a producere, a forgatókönyvírója, a felesége és a szeretője. Egyetlen menekvése az éber-álom: Fellini csodálatos könnyedséggel váltogatja a valós események és az onirikus világ képeit, olyan természetességgel olvadnak egybe a néhol szürreális kompozíciójú filmképek a dokumentarista narratív elemekkel, hogy soha nem válik kérdőjelessé a határvonal – és a képváltás miértje sem. A film forgatásának ideje alatt Fellinit erősen foglalkoztatta Jung álomelmélete, és az álmokat mint a tudattalan metaforikus megnyilvánulási formáit kezelte, ezért a 8 és ½-et tekinthetjük önismereti filmnek, amely a pszichoanalízis sajátos filmes eszköztárát teremti meg és használja.

Kép a 8 és ½ című filmből

Az erotikus és agresszív telítettségű éber-álmok fojtó terhe alól menekülve, mintegy apoteózisként, a filmet egy körtánc zárja. A menekvés lehetetlenségét nyilvánvalóvá tevő félelem képei voltaképpen belső képek: a valóság nem változik, a körülmények azonosak maradnak, azonban kellően adagolt sztoicizmussal, kevesebb apátiával és pánikkal a problémák súlya elhalványodhat és visszatérhet a belső nyugalom. A körtáncban mindenki részt vesz, aki Guido életében fontos, bohócok és cirkuszisták is megjelennek (Fellini életében és életművében a bohócok és a cirkusz nagyon jelentős szerepet kaptak), egy kislány vezeti el a fehérbe öltözött táncosokat a tengertpartra, ahol afónikus koreográfiával mindenki eljárja a maga táncát, amely egységes egésszé olvad: a közös tánc, a közös játék öröme ez. Maga Guido fogalmazza meg feleségéhez Luisához (Anouk Aimée) szólva, hogy az élet egy ünnep, amelyben jó részt venni. Az élet nem más, mint tánc, egy olyan „fantasztikus balett” (Fellini), amelynek részeseként nem kell mást tennünk, csak figyelnünk a ritmusra. A 8 és ½ tulajdonképpen ennek a ritmusvesztésnek a filmképi kivetülése és a ritmushoz való igazodás, az életre való „újraráhangolódás” története. A film pozitív végkicsengése nem happy end-szerű, sokkal inkább Marcus Aurelius vagy Seneca higgadt derűje cseng vissza az évszázadokon át, az antik bölcsek világszemlélete sugárzik át a zajos olasz mindennapokba.

Kép a 8 és ½ című filmből

Talán a 8 és ½ tekinthető a legszabadabban megrendezett Fellini-filmnek, jóval kötetlenebb, mint a Casanova vagy a Satyricon (bár a képszerkesztésükben sok a közös). József Attila Szabad ötletek jegyzéke nyomán, nevezhetnénk akár a szabad filmképek tárházának ezt a filmet. Fellini maga úgy jellemezte egy feljegyzésében a 8 és ½-et, mint intermezzót, köztes produktumot, valahol egy kötetlen pszichonalitikus terápia és egy céltalan lelkiismeretvizsgálat között. Marcello Mastroianni könnyed alakításában Guido nemcsak őszinte, pályája mélypontján megnyilatkozó rendező, aki vallomásait önmaga felszabadításra használja, hanem álmaival és menekvésével kifele mutat, megoldást keres és felismerésével megszólít, üzen: az élet ünnep és öröm, még akkor is, ha nem beteljesülés, hanem várakozás, vívódás, úton levés, keresés, akkor is ünnep, ha önmagáról szól, mint ahogyan a 8 és ½ is, film a filmben, film a filmről, önreflexív, önkritikus, önmagát elmesélő. Élni az élet kedvéért, filmet készíteni a film kedvéért, a film öröméért – ez a 8 és ½ záróakkordja.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

8 és ½ (8½)

8 és ½ (8½) – francia–olasz filmdráma, 1963. Rendező: Federico Fellini. Szereplők: Anouk Aimée, Barbara Steele, Bruno Agostini, Caterina Boratto, Cesarino Miceli Picardi, Claudia Cardinale, Eddra Gale, Guido Alberti, Jean Rougeul, Madeleine LeBeau, Marcello Mastroianni, Mario Conocchia, Mario Pisu, Rossella Falk, Sandra Milo.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 13 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Úton lenni, céltalanul - Federico Fellini: La Strada / Országúton, 1954

Úton lenni, céltalanul – Federico Fellini: La Strada / Országúton, 1954

Az Akadémia által 1947–1955 között rapszodikusan, Special vagy Honorary Awards névvel, verseny nélkül, tiszteletből osztogatott idegen nyelvű Oscar az 1957-es ceremónián vált igazi versennyé, és akkor kapta mai hivatalos nevét is (Academy Award for Best Foreign Language Film, azaz A legjobb idegen nyelvű film díja). Az első nagy nyertes Federico Fellini Országútonja volt.

Kapcsolódó hírek

Brazil színész alakítja Fellinit egy új filmben

Brazil színész alakítja Fellinit egy új filmben

Az Elit halálosztók brazil sztárja, Wagner Moura alakítja Federico Fellini olasz filmrendezőt egy készülő független produkcióban.

19 napja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea