Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Csoma Emőke

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Vissza a gyökerekhez
Thomas Vinterberg: Submarino

Thomas Vinterberg nevét hallva lehetetlen nem a jó öreg Dogma-mozgalomra gondolni, azon belül is pedig e vitéz dán karrierjét beindító Születésnapra, melyben minden benne volt, ami egy igazi családi drámához szükségeltetik. Sőt, a Születésnap maga a nagybetűs Családi Dráma, ami mára már etalonná vált – egy olyan kivételes remekmű, amit maga a rendező sem volt képes azóta felülmúlni.

Néhány többé-kevésbé sikeres nemzetközi produkció elkészítése után (A végső megoldás: szerelem, 2003; Kedves Wendy, 2005), 2007-ben Vinterberg újból hazai pályára lépett, már filmje címével is sugallva, hogy végre visszatér régi önmagához (Egy ember hazatér). A film rettenetesen csúfos bukása bebizonyította, hogy ez a hazatérés egyelőre csupán földrajzilag értendő, a valódi visszatérésre viszont még várni kell. A TIFF első estéjével számomra le is zárult a várakozás, Vinterberg ugyanis sikeresen bebizonyította, hogy még mindig megvan benne az a spiritusz, ami minden komoly dán rendező velejárója. Mintha az anyatejjel szívták volna magukba, hogyan kell egy igazán kétségbeesett, ám valós világot ábrázolni, melynek minden szegletéből segélykiáltások törnek fel, hogyan kell betekintést nyújtani egy egyszerűnek tűnő család mindennapjaiba úgy, hogy mindvégig tisztes távolságot tartsanak az ítélkezéstől, mégis fájdalmasan erős társadalomkritikával tarkítsák naiv mindennapjainkat.

Thomas Vinterberg: Submarino

A Submarino alapjául egy fiatal dán író, Jonas T. Bengtsson azonos című regénye szolgált, melynek címe már előre betaszítja a nézőt a mély vízbe: a film főhősei megpróbálnak a víz felszínén maradni, ám végül egyiküknek sem sikerül. A ’submarino’ kifejezés amúgy egy kínzási módszert takar, mely során az ember fejét erőszakosan a víz alá nyomják, és majdnem fulladásig ott tartják. Vinterberg karaktereivel is ez történik, ők már lejjebb nem süllyedhetnek.

Thomas Vinterberg: Submarino

A napjainkbeli északi filmekre jellemző, ikeásan fényűző életet élő modern karakterek ezúttal teljesen hiányoznak, itt nem volvós-öltönyös tisztes öregurak villogtatják felváltva vakítóan fehér gyöngyfogsoraikat, hanem magukat teljesen lenullázott, mégis élni akaró, egyszerű emberek próbálnak a napi dózisuk mellett még gyereket is nevelni, és neurotikus, hajléktalan barátaikon is segíteni. Vinterberg a nagyvárosi élet egyik olyan aspektusát mutatja be torok- és szívszorongató módon, melyről elég ritkán esik szó: folyamatosan nincstelenek, suttyók, alkoholisták és drogosok hada elevenedik meg a képernyőn, és attól sem kell megijedni, ha egy szőke nő hirtelen ráveti magát főhősünk nemiszervére. Nick és az öccse (akinek nevét sosem tudjuk meg, mindig úgy utalnak rá, mint Nick öccse vagy Martin apja) egy alkoholista anya mellett nőttek fel, úgymond predesztinálva voltak arra, hogy felnőtt korukban nekik se menjen túl zökkenőmentesen az élet. Ez nem is lesz másként, hiszen Nick (Jakob Cedergren, a Borzasztó boldog rendőr-seriffje) egyik napról a másikra tengeti életét egyszobás albérletében, ahol már alig fér a sörösüvegek között, öccse (Peter Plaugborg) pedig kábítószerfüggőként próbálja túltenni magát felesége halálán, közben pedig igazán jó apja akar lenni anya nélkül maradt fiának, Martinnak.

Thomas Vinterberg: Submarino

Jogos lenne a kérdés, hogy a fivérek miért nem segítik egymást? A válasz sajnos egyszerű, ugyanis nem tartják a kapcsolatot, semmit nem tudnak egymásról, történeteik bemutatása is párhuzamosan halad – egészen addig, amíg anyjuk halálhíre össze nem hozza őket. A temetést nem síránkozás, hanem inkább megkönnyebbülés követi: az anyjuk által hátrahagyott örökség igen busás méreteket ölt, amit Nick teljes mértékben öccsére ruház. Hogy bír-e a pénz akkora erővel, hogy valóban életeket mentsen, az már a fentebb említett negatív végkifejletből is sejthető.

Thomas Vinterberg: Submarino

Az ijesztően szürkére metszett és többnyire arcközeli képekkel dolgozó látványvilág nem hagyja kívül rekedni a nézőt, akarva-akaratlanul is bevonja a kiúttalanság és nincstelenség sikító világába. Annak ellenére, hogy a végére már majdnem minden szereplő minden mondata előre kiszámíthatóvá válik, különösen érdemes odafigyelni erre a vérbeli dán alkotásra, és – ami a film kvázi-üzenete lenne – egymásra is.

Igen, valóban úgy tűnik, hogy Vinterberg végre jó úton halad…

Még vetítik: május 29., szombat (ma), Cinema City, 21:00; június 2., hétfő, Republica, 18:00

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Submarino

Submarino – dán–svéd filmdráma, 2010. Rendező: Thomas Vinterberg. Szereplők: Dar Salim, Gustav Fischer Kjærulff, Helene Reingaard Neumann, Jakob Cedergren, Kate Kjølbye, Lisbeth H. Pedersen, Patricia Schumann, Peter Plaugborg.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Kolozsvár, Nagyszeben, Románia

Kapcsolódó cikkek

Összművészfilm - Francis Ford Coppola: Tetro

Összművészfilm – Francis Ford Coppola: Tetro

A világhírű zseni-apu árnyékában felnövő gyerekek gyötrelme nem túl friss téma; a színházat, irodalmat, táncot és még sok egyebet egy összművészeti csokorban piros pántlikával átkötöző film ötlete talán még régebbi; az öregedő, de rég elveszett hangját mintha megtalálni tűnő Coppola azonban magáévá – és érdekessé – tudja tenni a tartalmat és a formát is.

Kapcsolódó hírek

Kolozsvári filmesek alkotásai: ami a TIFF-ből kimaradt!

Kolozsvári filmesek alkotásai: ami a TIFF-ből kimaradt!

Akik kíváncsiak azokra a kisfilmekre, melyeket nem válogattak be a TIFF helyi művészeknek szánt szekciójában található 9 alkotás közé, azoknak holnap lehetőségük adódik megtekinteni őket.

2 éve

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea