Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Papp Attila Zsolt

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Emlékezésgyakorlatok a "Szöul-kitchenben"
Bong Joon-ho: Anya / Madeo

A Távol-Kelet, s azon belül Dél-Korea kortárs filmművészete mindig is szívesen látott vendég volt a TIFF-en – ezt azzal is tanúsíthatom, hogy a mai koreai filmtermés több jelentős művét volt szerencsém megtekinteni itt az évek során. Az elmúlt esztendőkben mintha csökkent volna a fesztiválprogram összeállítóinak lelkesedése az ázsiai mozi iránt; az idei kiadás azonban kielégíti az ezzel kapcsolatos esetleges elvárásokat.

A dél-koreai nagykövetséggel közösen rendezett díszvetítés már-már hagyománnyá nemesedett a TIFF-en. Ilyenkor a filmvetítés mellett a koreai nagykövet vagy kulturális attasé néhány spontánul felolvasott mondatot intéz a publikumhoz – az idén épp az szolgáltatott alkalmat a díszbeszédre, hogy Románia és Szöul közt 20 éve létezik diplomáciai kapcsolat. A nagyérdeműnek azonban cseppet sincs oka bánni az efféle alkalmakat, főként ha az ünnepi pillanatot olyan kiváló filmek követik, mint a 2010-es „Korea-idényt” nyitó Anya. (Ezt egyébként további 9 koreai film követi a fesztivál kínálatában, hajrá.)

Bong Joon-ho nem először szerepel a TIFF-mezőnyben: 2003-as, világszerte sikeres filmjét, A halál jelét (Memories of Murder) is itt láthattuk – én legalábbis itt láttam – első ízben. Aki pedig látta, nehezen felejtette el („gyilkossági emlékei” lehettek, szó szerint), Bong ugyanis olyan briliánsan megkomponált, sokszoros csavarokkal megspékelt, ám épp lebegtetett lezáratlanságában drámai hatású sorozatgyilkos-thrillert tett le az asztalra, aminek láttán Hollywood legtehetségesebbjei is azt gondolhatták: igen, ilyen filmet kéne készíteni, ha engednék. A koreai rendező aztán kissé elkanyarodott, A gazdatesttel (The Host, 2006) már más vizekre hajózott (szatirikus sci-fi-horror vagy micsoda), hogy aztán legutóbbi opuszával visszaérkezzék abba a világba – és filmes elbeszélésmódba –, amelyet a jelek szerint a legjobban ismer.

A jónéhány rangos szakmai díjat bezsebelt Anya ugyanis formálisan thriller, akárcsak A halál jele – kevésbé formálisan is az, persze, de ez, mint amannak az esetében is, nem a teljes igazság. Bong rendezői-forgatókönyvírói blikkfangja éppen az, hogy végig nem tudjuk eldönteni, a feszültség valódi forrása a klasszikus hitchcocki alapokra épülő, de puzzle-szerűen összeálló, bűnügyi suspense-dramaturgia vagy pedig a kényelmetlen morális-pszichológiai mélyelemzés. Vagyis a nézőt mindig „beszippantani” képes, bravúros nyomozástörténet mögött időről időre kristálytisztán felsejlik, hogy a tét egészen más: az anya-fiú kapcsolat, a családi dráma kibeszéletlen, kínos kérdései.

A szüzsé viszonylag egyszerűnek tűnő és könnyen összefoglalható: adott egy anya, aki szinte kórosan kötődik egyszem, de már felnőttkorban lévő, kissé együgyű fiacskájához, Do-joon-hoz. Akit egy napon gyilkossággal vádolnak, mivel holtan találják az egyik helyi – mint később kiderül, nem kifejezetten makulátlan életvitelű – gimnazistalányt, s minden körülmény a félnótás fiatalember bűnösségét támasztja alá. Egyedül az anya (aki nem mellesleg illegális akupunktúrából és gyógynövény-kereskedésből él) hisz megszállottan – és teljes joggal – fia ártatlanságában, el is indul megkeresni az igazi gyilkost. A nyomozás rendkívül izgalmas fordulatokat tartogat – számára és számunkra is –, a szerepek időnként összekuszálódnak, és nem tudni, hova, milyen megoldások és leleplezések irányába vezetnek a koreai kisváros nyomasztóan kékesszürke tónusú utcái – miközben folyton (jó, ez túlzás: gyakran) zuhog az eső, a megteremteni kívánt noir-hangulat nagyobb dicsőségére. Bong kihagyásos módszerrel dolgozik: a történet bizonyos elemei és fordulat-aspektusai jótékony homályban maradnak (vagyis a mindentudó rendező-elbeszélő szándékosan nem avatja be nézőjét minden olyan történésbe, amelybe a narráció logikája alapján be kéne avatnia), a cselekményvezetés linearitását pedig minduntalan megszakítják az emlékezés visszapillantó tükrében kirajzolódó mozzanatok.

Az igazi nyomozás ugyanis az emlékezés / emlékezet síkján történik, a megvádolt fiú fejében. Neki kell összeállítania magában a képet, felidéznie az ominózus éjszakát, de a memória útvesztőjében valahogy mindig előtérbe tolakodik valami más, az üggyel látszólag kapcsolatban nem lévő emlékkép, s ez döntő hatással van az anya-gyermek viszony alakulására. Mindezt groteszk (vagy csak számunkra, sápadtarcúak számára annak tűnő?) humorral, helyenként teljesen valósághű, mégis álomszerűen éteri benyomást keltő képekben elmesélve (a nyitó- és zárójelenet, például), és a címszereplő Kim Hye-ja elképesztően intenzív színészi jelenlétére alapozva; a végső fordulattól pedig garantáltan leesik a néző álla. Lebilincselően izgalmas és mélyen drámai film ez, egy – most már biztos – jelentős ázsiai filmalkotótól.

Soha rosszabb „árut”, nagykövet úr.

Még vetítik: június 1., kedd, Cinema City, 15:00

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Anya (Mother)

Anya (Mother) – dél-koreai filmdráma, krimi, thriller, 2009. Rendező: Bong Jon-hoo. Szereplők: Jae-Moon Joon, Jin Ku, Kim Hye-ja, Won Bin.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Kolozsvár, Nagyszeben, Románia

Kapcsolódó cikkek

Lájf iz lájf… - Wolfgang Murnberger: Der Knochenmann / Csontdaráló

Lájf iz lájf… – Wolfgang Murnberger: Der Knochenmann / Csontdaráló

Örökérvényű igazságot énekelt meg a 80-as évek közepén az osztrák Opus együttes, élén Herwig Rüdisserrel: az élet bizony élet. Szemben mindazzal, ami nem az. A filmekkel, például, melyekből gyakran hiányzik a bármi megtörténhet illúziója. Vannak persze kivételek: például mikor egy film önnön műfaja ellen dolgozik, s szétfeszíti a rámért kereteket.

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

6 hónapja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea