Rájöttünk: idén érdemes követni a versenyfilmeket! Főleg a Belgrád-Bukarest vonalon. Ezenkívül futott még nemeredeti film Eredeti címmel, még több balett, valamint arthouse-nonszensz több mint két órában. Antonio Tublén, Alexander Brøndsted, Frederick Wiseman, Ming-liang Tsai, Vladimir Paskaljević és Răzvan Rădulescu–Melissa de Raaf filmjeiről.
Antonio Tublén, Alexander Brøndsted: Original, 2009, svéd–dán–angol, 104 perc
A film egy fura férfiról szól, aki az édesanyját szeretné átmenekíteni Spanyolországba – az éppen kórházban senyvedő néni is szívesen menne, csakhogy a kórház felelős dolgozói nem akarják kiadni a félhülye férfinak az anyukáját. Az ötlet egyébként akkor születik meg főhősünkben, amikor egy különös véletlennek hála rátalál egy, talán még nálánál is furcsább kék tréninges partnerre. Hogy anyucit közben a nehéz, kórházban töltött idők alatt is picit felvidítsa, álfeleséget keres magának, azt játszva, hogy teljes életet él. Ez az álfeleség a későbbiekben persze tetézi a bonyodalmakat. Érdekes a cím, mert talán a film a végéig cseppet sem lenne gyenge, sőt, ez a sok butáskodás sokszor még vicces is, de a megoldás az annyira nem original, hogy szinte fáj, mondhatni kiköpött Fight Club, csak jóval erőltetettebben. Meg logikátlan is, hiszen aki csak képzeletbeli, azt az elején mégis elüti az autó. Ennél többet nem is árulok el. Egyszer meg lehet nézni, de túl sok pénzt áldozni rá talán nem érdemes. (obl)
Még vetítik: június 6., vasárnap, Cinema City, 14:00
Frederick Wiseman: La danse, Paris Opera Ballet, 2009, francia-amerikai, 159 perc
Fontos tényező, hogy Frederick Wieseman, a Tánc című dokumentumfilm rendezője a műfajban már nagy öregnek számít, így aztán nagy elvárásokkal ültem be a filmre. Az első 10 percben valakinek a fülébe is súgtam, hogy ezt 3 órán keresztül is tudnám nézni. Pedig nem történik semmi különös, táncpróbákat látunk hosszan, kitűnően filmezve. Jónak tűnik a témaválasztás is, hihetetlenül izgalmas, ahogy belelátunk abba, hogy milyen hatalmas munka folyik a balett színfalai mögött. A film több mint 2 órája viszont sajnos arról győzött meg, hogy mégse olyan egyszerű ezt a világot a végtelenségig követni. A film elég hamar unalmassá válik, hiszen semerre nem fejlődik, nem találja meg a szereplőit, történetét, a személytelen balettpróbák pedig nagyon kevésnek bizonyulnak, hogy egy ilyen terjedelmes film érdekes tudjon maradni. Talán segített volna, ha fókuszban tudott volna tartani valami emberi történetet is, a kevesebb ez esetben is több lett volna. De a balett-, meg a táncfilmrajongók szeretni fogják. (obl)
Ming-liang Tsai: Visage / Face, 2009, francia–tajvani, 141 perc
Valószínű az idei program egyik legnehezebb filmje. Szélsőséges és szokatlan jelenetépítési rendszerével, kitartott beállításaival, zenés intermezzóival, sarkított párbeszédeivel a tajvani rendező igen nehézzé teszi a jelenetsorok megértését, holott a film szinopszisa egy elég egyszerű sztorit vetít előre. Filmről, annak forgatása alatti rendszertelenségéről van benne szó, avagy hogyan csúszik ki a rendező kezéből úgy a filmje, mint az élete. Mérföldekre az európai filmkánonoktól, az Arc első perctől egy jóval ornamentálisabb és művibb képi világgal szembesít. A felsoroltak hátulütője: első vetítéskor kb. 35 néző távozik a moziból (igen, számoltam). Maradnak azok, akik a filmvásznon megjelenő „kiégő csillagokért” amúgy is kibírnának két órát Jeanne Moreau, Fanny Ardant vagy Jean-Pierre Léaud társaságában. (isz)
Versenyfilmek
Vladimir Paskaljević: Đavolja Varoš / Devil's Town, 2009, szerb, 82 perc
Goran Paskaljević kisfiának első nagyjátékfilmje a napsütötte kortárs Szerbiába viszi el a nézőt egy eléggé megszokott, egymást-keresztező-utak-forgatókönyvbe (lásd az Iñárritu-filmográfiát, a Magnóliát, vagy az idei versenyből a Kövéreket) csomagolva. A HDV-re forgatott, de 35-ösre átírt film erőssége tehát nem az operatőri munka, nem a dramaturgia, hanem az egyes jelenetek. Azokból viszont dögivel van, és szinte mindegyik ütni tud, főleg számunkra, akik Balkánt, mint olyant, nemcsak hírből, hanem szagból is ismerjük. Ezek a sztorik máshol nem történhetnek meg: Belgrád a délszláv Bábel ebben a filmben, feltűnnek a kiskirályok, a kurvák, az idegbeteg háborús veterán és a többi hihetetlen figura, a legzseniálisabb azonban mindenképpen a nyugdíjas, agg nőgyógyász, akinek annyira hiányzik a munkája, hogy kupiba jár emlékezni. Kötelező! (jbn)
Még vetítik: június 2., szerda, Republica, 16:00
Răzvan Rădulescu, Melissa de Raaf: Felicia înainte de toate / Felicia mindenekelőtt, 2009, román, 121 perc
A Felicia a már lassan nemcsak újhullámnak, hanem akár stílusirányzatnak is nevezhető új román filmek jobbjai közé tartozik (mérföldekkel jobb, mint pl. a Francesca): passzív, szenvtelen kamera, hétköznapi(nak tűnő) mikrotörténetek, aprólékos realizmus, sírva kacagó családias humor (Rădulescunak ez az első rendezése, de forgatókönyvíróként a román úhullám több filmje is hozzá fűződik). Felicia még a forradalom előtt Hollandiába szökött, ott van a családja, de néha hazajön szüleihez Bukarestbe. A film az ő utolsó itthon töltött napját meséli el, amint lekési a repülőt és összekap az édesanyjával. A forgatókönyv zseniális, a színészek kitűnőek (és végre nem ugyanazok, mint a többi kortárs román filmben), a közönség együtt szuszogott a szereplőkkel, valószínűleg egy ember sem volt a nézőtéren, aki ne ismert volna egy adott ponton magára vagy valamelyik családtagjára. Szerintem még pityergés is előfordult a sok harsány kacaj mellett. De ki tudja, lehet tévedek: épp pityeregtem. (jbn)
Még vetítik: június 4., péntek, Republica, 13:15
