Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Zágoni Bálint

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Pascal, Puskás és a BIFF szelleme
Magyar nap a TIFF-en

A TIFF magyar napja Tudor Giurgiu fesztiváligazgató félig humorosnak, félig komolynak szánt nyilatkozata jegyében kezdődött, mely szerint amennyiben a helyi önkormányzat nem áll határozottabban a fesztivál mellé, más, külföldi városok – például Budapest – a legnagyobb örömmel biztosítanák a szükséges infrastruktúrát egy ilyen méretű rendezvény lebonyolításához. Gondolom ez esetben BIFF lenne a fesztivál neve.

Giurgiu fenyegetése volt az egyik téma azon a sajtótájékoztatón is, melynek Hajdu Szabolcs és Mátyássy Áron rendezők, Kovács Gábor producer és Vezér Éva, a Filmunió igazgatója voltak a meghívottai, a legtöbb kérdés azonban Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című filmje kapcsán hangzott el. A rendező bevallása szerint nem magyar vagy román, hanem leginkább transzilván filmként lehetne kategorizálni alkotását, ugyanakkor a kolozsvári vetítés – Budapest és Berlin után a harmadik fesztiválszereplés – azért is fontos számára, mert a részben Erdélyben forgatott, számos román színészt felsorakoztató film először szerepel román közönség előtt.

Magyar nap a 9. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Kovács Gábor, a film producere megjegyezte, hogy nem ez az egyetlen Romániában forgatott magyar film az utóbbi időben. Többek között a programban szereplő Vranik Roland Adása, a Delta, és Hajdu korábbi filmje, a Fehér tenyér is részben Romániában forgott, azt viszont nem sikerült elérniük – Kovács szerint saját ügyetlenségük miatt – hogy román részről is kapjanak támogatást.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi évek kiadásai közül az idein volt a legerőteljesebb a magyar jelenlét, hiszen a Bibliothéque Pascal mellett még 7 magyar játékfilmet lehetett megtekinteni a szerdai nap folyamán. Az említettek mellett műsoron volt Pálfi György Nem vagyok a barátodja, a Kaméleon Goda Krisztinától, de a nemrég még Cannes-ban versenyző Mundruczó Kornél Frankenstein-terve is, amely Hajdu filmjéhez hasonlóan a vetítés napjáig a „meglepetésfilm” cím leple alatt várt.

Magyar nap a 9. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Mátyássy Áron is – aki első nagyjátékfilmjét, az Utolsó időket kísérte el Kolozsvárra – talált helyi vonatkozást filmje kapcsán: a film zenéjét a kolozsvári születésű Márkos Albert szerezte. (Emellett nem felejtette el a sajtótájékoztatón megjegyezni, hogy nem ez a film első vetítése a kincses városban, hiszen tavaly ősszel is láthattuk a Filmtettfeszt alkalmával – az egyik jelenlevő újságíró pedig hevesen bólogatott).

Sötétedés után a Főtéren, szabadtéri vetítésen lehetett megnézni a legismertebb magyarról, Puskás Öcsiről készített dokumentumfilmet is, miközben pár méter távolságra, a Bánffy-palota udvarán a hagyományos gulyásparti romjai fölött már a Tündérground zenéje csendült fel.

Magyar nap a 9. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Ötödik alkalommal szerveztek magyar napokat a TIFF-en, az évről évre színvonalasabb kategória jelenléte a fesztivál programjában teljesen természetessé vált, s akár a multikulturalitás csendes győzelmének is tekinthető egy olyan városban, amelynek bejáratainál, műemlék épületein, illetve az általa szervezett hivatalos eseményeken magyar szöveg még ma sem képzelhető el.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó filmek

Bibliothéque Pascal

Bibliothéque Pascal – brit–magyar–német filmdráma, 2009. Rendező: Hajdu Szabolcs.

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 122 értékelés
  • Szerinted?

Adás (Transmission)

Adás (Transmission) – magyar filmdráma, 2009. Rendező: Vranik Roland.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    3/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Utolsó idők

Utolsó idők – magyar filmdráma, 2009. Rendező: Mátyássy Áron.

  • A Filmtett szerint
    4/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 18 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Kolozsvár, Nagyszeben, Románia

Kapcsolódó cikkek

Hypnotique Pascal - Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal

Hypnotique Pascal – Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal

Hajdu Szabolcs a Fehér tenyérrel a konvencionálisabb narratíva irányába tett lépései után visszatér abba a színes, szürrealizmussal is kacérkodó világba, ami pl. már a Tamarát is egy markáns kézjegyű szerző egyedi filmjévé tette. Ráadásul a mit sem sejtő nézőt, aki azt várja, hogy egy újabb magyar filmet fog látni, az első nagy meglepetés már az első snittel együtt éri.

Kapcsolódó hírek

A Bibliotheque Pascal nyitotta a chicagói uniós filmfesztivált

A Bibliotheque Pascal nyitotta a chicagói uniós filmfesztivált

A Bibliotheque Pascal című magyar film nagy sikerű bemutatójával kezdődött meg pénteken Chicagóban az Európai Uniós Filmfesztivál. A város legismertebb művészfilm központjában, a Gene Siskel Film Centerben telt ház előtt mutatták be az alkotást. (MTI)

1 éve

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea