A TIFF egyik idei vendége Wim Wenders volt, aki három filmjét és felesége fotókiállítását kísérte el a fesztiválra. A német mester TIFF-es jelenlétének highlight-ja viszont mindenképpen a június 4-i mesterkurzus volt, amit a szervezők a méltatlanul kicsi TIFF Lounge nevű terembe zsúfoltak be a Bánffy-palota alagsorába.
Wenders filmjei a 3x3 szekcióban futottak, így három filmje volt a fesztiválon: az 1991-es A világ végéig (Bis ans der Ender der Welt), amely teljes díszében, a majdnem ötórás rendezői változatban tündökölt a Művész mozi nyomorult kis vásznán; a Sam Shepard-kollaborációban készült 2005-ös Kívül tágasabb (Don’t Come Knocking), valamint a fájdalmas, Nicholas Ray betegségét és halálát dokumentáló 1980-as Villanás a víz felett (Lightning Over Water – Nick’s Film).
A német mester péntek délben egy dugig telt teremnek tartott mesterkurzust a Bánffy-palotában. A javarészt filmes diákokból álló közönség egymás nyakába szuszogva, izzadva, vergődve – de pisszenés nélkül hallgatta végig a német mester mindössze kétórás előadását. Wenders először a kezdetekről beszélt, a szétbombázott Németországról, hogy nem volt hozzáférése mozgóképehez – csak egy manuális meghajtású vetítő és pár egyperces filmecske segítségével. Először fotózni kezdett, aztán az orvosi pályáról lemondva Párizsba ment festészetet tanulni, itt járt be a Cinemathéque vetítéseire – ahol nemrég még Godard és Truffaut nőttek fel rendezővé. A párizsi filmarchívumban egy frankért tudott megnézni naponta akár 6 filmet is, úgy, hogy vetítések közben bennmaradt a vécén, így hamar mozgókép-addikt lett belőle, sötétben jegyzetelni is megtanult. Aztán felvették az épp induló müncheni filmiskola első évfolyamába (ahová ugyanakkor Fassbindernek nem sikerült bejutnia), ahol elsőéven még kamerájuk sem volt, az ő 16 mm-es Bolexével készült minden film az évfolyamon. Wenders szerint az égvilágon semmit nem tanítottak nekik a suliban, mindent egymást figyelve szedtek fel (ellentétben Fassbinderrel, aki dacból elment filmeket csinálni, és mire Wendersék évfolyama végzett, már a sokadikat forgatta), így kezdődött hosszú kapcsolata Robby Müller operatőrrel is.
Az első pár nagyjátékfilm fiaskója után, mikor már majdnem feladta a filmkészítést, az Alice és a városok forgatása közben jött rá, hogy hogyan tud, akar és fog filmeket készíteni. A legfontosabb számára a hely szelleme, a hely, a tér érzete („the sense of space”). Ezért ő, bevallása szerint főállásban azóta is utazó, vándor, minden filmje valamilyen szinten a helyekhez kötődik, amelyek megihlették: így például a Berlin fölött az ég, amelynek forgatókönyv nélkül vágtak neki. Mindössze azt tudta, hogy Berlinről akar filmet készíteni, és sok gondolkodás, fotózás után jött rá, hogy őrangyalokat használjon: ők be tudják járni Berlint keresztül-kasul, horizontálisan és vertikálisan is. Amikor a film sikere után a Walt Disney megvásárolta a remake-jogokat, Wenders csak kuncogott, hiszen forgatókönyv sem volt, amit újraírhassanak Hollywoodban. Aztán évekkel később végül a Warnersnél készült el az Angyalok városa: lelkiismeretfurdalás nélkül adta oda nekik a történetet, hiszen abból a pénzből ő még egy filmet készített utána.
Szó esett más filmek ihlető helyeiről is, a hosszú amerikai periódusáról, kollégákról, rendezőkről („Herzog egy kibaszott zseni” – fogalmazott), színészekről (főleg a nemrég elhunyt Dennis Hopper és Bruno Ganz verekedése volt érdekes Az amerikai barát forgatásán, ahova Hopper teljesen beszívva-belőve érkezett az Apokalipszis most Fülöp-szigeteki forgatásáról, s az ottani kosztümjeit viselte – a sok nyakából fityegő fényképezőgéppel), tanítványokról (hogy Jarmusch addig fente a fogát a hűtőben tartott fekete-fehér 16 mm-es tekerecskre, hogy Wenders nekiajándékozta azokat, s ebből készült később a Permanens vakáció, Jarmusch első filmje), mesterekről (Nicholas Ray, aki megtépázott hollywoodi hírnevét (is) rehabilitálni akarta a vetített, utolsó, Wenders-szel együtt készített filmjével) és a talán legnagyobb példaképről, Jaszudzsiró Ozuról, akinek Tokiói történetét Wenders már „gemachter” filmrendező korában ismerte meg, de rögtön aznap megnézte négyszer.
A családias hangulatú „masterclass” olyan hamar ért véget, mint A dolgok állása című Wenders-klasszikus, de azt még megtudtuk, hogy a múzsája a felesége, Donata Wenders, akinek fotóit még egy hónapig meg lehet nézni a Bánffy-palotában, valamint hogy már két éve dolgozik egy 3D-ben forgatott filmben. Mégis van élet az Avatár után?
fotók: Jakab-Benke Nándor
