Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Csoma Emőke

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Nem minden arany, ami fénylik – de legalább a miénk
A 9. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál zárógálája

A tegnap esti zárógála lebonyolításával az idei TIFF-re is felkerült a pont. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a Kolozsvári Román Operában megszervezett ünnepséget sikerült kissé hosszúra nyújtani, de aki végig bírta ülni, az bizonyára néhány kellemes pillanattal gazdagodhatott.

Kolozsváron nagy dolognak számít a TIFF: ilyenkor minden vörösszőnyeges személyiség felkeresi személyes designerét, hogy valami érdemlegessel kápráztathassa el majd a nagyérdeműt. De mivel a TIFF az TIFF, és nem az Oscar-gála vagy a Cannes-i Filmfesztivál, így a villogási kényszerrel rendelkezők ízlése is hagy némi kívánnivalót maga után. Az egyszerű ember ilyenkor megfigyel, rosszallóan néz vagy esetleg kuncog egy kicsit, majd továbbáll, lehetőleg be a díszes terembe, hogy végre elfoglalja jól megérdemelt helyét a leghátsó sorban.

Tudor Giurgiu fesztiváligazgató a már megszokott eleganciával köszöntötte a vendégeket, és elkezdődött a díjak kiosztása, mely a tavalyhoz képest egy plusz kategóriával is bővült, mégpedig a Legjobb Forgatókönyvnek járó jutalommal. A TIFF hivatalos szpotját is újból levetítették – mindig ilyenkor derül ki, hogy kinek ez az első TIFF-„vetítése”: annak, aki még mindig nevet rajta. Habár az idei szpoton még elsőre is csak nehezen lehetett.

A díjátadók a már megszokott módon igyekeztek a legrövidebben, illetve a legszellemesebben előadni mondandójukat – több-kevesebb sikerrel. Láthattunk egy Romániából elszármazott, ám jelenleg Indiában élő szupermodellt, aki éppen most Kolozsváron vadászik a Miss Universe potenciális résztvevőire, láthattuk Victor Rebengiucot díjátadóként és nyertesként is, ám az est fénypontja kétségkívül Dorina Lazăr volt, akit életműdíjjal tüntettek ki. A közönség, bársonyszékeiből felállva, egy emberként tapsolt a megszeppent művésznőnek. Ezen kívül a színésznővé vedlett TIFF-szervező, Ozana Oancea is – valóban megérdemelten – díjesőben részesült, talán ő volt a legszimpatikusabb és legszerényebb nyertes az egész est folyamán.

Ha már a legleg-pillanatokról van szó, feltétlenül meg kell említenünk a filmesek (és nemcsak) rögtönzött protestálását. Újból Rebengiuc lépett a színpadra, egy kiáltványt tartva a kezében. Mint kiderült, Sergiu Nicolaescu kivénhedt filmes és PSD-szenátor friss törvényjavaslata ellen tiltakoznak, amit a szenátus már elfogadott, és a képviselők jövő héten szavaznak róla, és egy csapással visszaröpítené a román filmgyártást 15 évvel ezelőtti, siralmas korába: az állami támogatásokat elbíráló bizottság összetételét szabná meg szigorúbban, és a pontozásos rendszert változtatná vissza az átkosbéli „admis-respins”-jellegűre, azaz minden indoklás nélkül visszautasíthatnak bármilyen forgatókönyvet. A kiáltvány aláírói között van az Új Román Film (vagy Román Újhullám, ahogy tetszik) összes rendezője és többi arca, de az öregek közül is néhányan. A szervezők megkérték a teremben lévőket, hogy aki egyetért a szöveggel, az vonuljon a színpadra, így egy pillanatok alatt szinte kiürült az Opera nézőtere. A külföldi jelenlévőket is megkérték: írják alá nyugodtan a kiáltványt, a román politikusok úgyis jobban félnek az európai közvéleménytől, mint azoktól, akik megválasztották őket.

A legizgalmasabb pillanat – a legjobb filmnek járó díj átadása – duplán is izgalmasnak számított, ugyanis a díjat Kelemen Hunor kulturális miniszter és a fesztivál sztármeghívottja, Wim Wenders adta át. Wenders nem jutott túlságosan sok szóhoz, ám ez most nem is számított, ugyanis Kelemen Hunor ünnepélyesen megígérte, hogy nem engedi, hogy bármelyik fővárosba – legyen az Budapest vagy Bukarest – elhurcolják a TIFF-et. A TIFF a miénk, így csak Erdély fővárosában, Kolozsváron van a helye. Ámen. Ezzel szépen válaszolt a megnyitón felvázolt problémákra és kérdésekre, s a fesztivál anyagi helyzetét taglaló ki- és beszólások egyfajta „dramaturgiai ívet” zártak be.

A kiéheztetett vendégek a gála után a Continental Hotelben tartott záróbuli keretén belül csillapíthatták éhségüket, bár inkább szomjukat, ugyanis a díszes nép korgó hasát csak cukrásztermékek várták. A VIP-vendégek még utoljára fényképezkedhettek a Mercedes-fal előtt, ahonnan az egyszerű halandókat egy szánalomfotó ellenében félreállították. Az italok rendkívül változatosak voltak, bár valószínűleg előnyben voltak azok, akik nem küszködtek egész nap fejfájással és fáradtsággal, és megfelelőképpen ki tudták engedni a gőzt. Ha este nem is mindenkinek sikerült, a következő, jubileumi, 10. TIFF-re majd bizonyára sikerülni fog.

Az idei díjazottak listája ITT olvasható.

(fotók: Jakab-Benke Nándor)

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Kolozsvár, Nagyszeben, Románia

Kapcsolódó cikkek

„Számít-e a TIFF?” - A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál külföldi szemmel

„Számít-e a TIFF?” – A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál külföldi szemmel

Ez volt a szerkesztők kérdése. S a válaszom határozott igen. Nyolc év meg se kottyan a világegyetemnek. Emberi léptékkel mégis nagy idő. A Tudor Giurgiu által 2002-ben elindított rendezvény mintapéldája annak, hogyan kell Kelet-Európában lépésről lépésre „felfejleszteni” egy filmfesztivált.

Kapcsolódó hírek

Tudor Giurgiu vígjátékával fog indítani a TIFF

Tudor Giurgiu vígjátékával fog indítani a TIFF

Tudor Giurgiu Despre oameni și melci (Emberekről és csigákról) című, második nagyjátékfilmje nyitja meg a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált június 1-jén, Kolozsvár főterén.

14 napja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea