/ / /

· írta

Leszbikus létkérdések

Karakterek az L című tévésorozatban

Tanulmány

A kanadai-amerikai Showtime Networks a Fiúk a klubból (Queer As Folk, 2000-2005) meleg-sorozat sikerén felbuzdulva 2004-ben látott neki a leszbikus témájú L (The L Word) forgatásának, melynek hat évadából eddig négyet tűzött műsorára Magyarországon a Cool TV. De vajon lesz-e folytatás? És miért éppen egy ismétlő, és nem egy közszolgálati csatorna vállalta fel az L sugárzását?

Az L készítői minden kétséget kizáróan nehéz fába vágták fejszéjüket: leszbikus sorozatot forgatnak Hollywoodban. Vagyis egyszerre próbálnak általános nézői igényeket kielégítő, nagy nézettséget produkáló sikersorozatot készíteni, miközben szembe kell nézniük egy alulreprezentált kisebbségi csoport elvárásaival. A végeredmény egyáltalán nem meglepő módon felemásra sikeredett.

Az L egy csapat Los Angelesben élő leszbikus nő barátságáról, örömeiről és problémáiról szól. A sorozat számos, a leszbikusok mindennapjait érintő problémát bemutat a coming out-tól az anyaságig. A szereplőgárdát ismert és kevésbé ismert, de a Fiúk a klubbóllal ellentétben semmiképpen sem ismeretlen színészek alkotják. A kortárs női sorozatokkal ellentétben itt nemcsak a főszereplők, de az alkotók zöme is nő. Így talán joggal lenne elvárható, hogy valószerű történeteket és hiteles nőábrázolást lássunk, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az L producer-forgatókönyvírója, Ilene Chaiken önéletrajzi elemeket is beleszőtt a történetbe. Sajnos, a sorozat eme elvárásainkat nem igazolja.

Ilene Chaiken

Jenny (Mia Kirshner), a szárnyát bontogató író szerelmével, Timmel (Eric Mabius) egy leszbikus pár szomszédságába költözik, s csakhamar a vonzó Marina (Karina Lombard) karjaiban köt ki. Jenny önkeresése az első évadban főként írásain keresztül történik. Ezekbe szó szerint belepillanthatunk: azok kalligrafikusan megjelennek a képernyőn. E formai megoldás semmiképpen sem nevezhető szerencsésnek, egyrészt ugyanis szemben áll a filmnyelv alapvetően képi mivoltával, másrészt, effajta játékosságot és kísérletezést egy szerzői film megengedhet magának, a populáris sorozatok világától azonban mindenképpen idegen. Harmadrészt pedig aránytalanul sokszor használják, s így nemcsak formailag műfajidegen, de hamar unalmas is lesz és rendre megtöri a film ritmusát. A második évadban Jenny írásainak részletei szürreális jelenetekké konvertálva jelennek meg. Ez a megoldás sokkal életszerűbb, ám ezek a jelenetek sem illeszkednek szervesen a történésekhez vagy a sorozat stílusához. Tim figurája igen hamar feleslegessé válik, a férfi nem elég erős karakter ahhoz, hogy valódi alternatívát jelentsen Marinával szemben. Marina alakja amúgy meglehetősen egysíkú: a szép és csábító nő – mondhatni a vamp – prototípusa. Jenny viszont a második évadban számos változáson megy keresztül, immár kapcsolataiban éli meg mindazt, ami után eddig lelkében kutatott. Coming out-ját az unásig ismételt filmes toposz jelzi: a nő megváltozott, levágatja a haját.

Jenny (Mia Kirschner), az útkereső

Bette (Jennifer Beals) figurája a legkidolgozottabb. A sorozat kezdetén párjával, Tinával (Laurel Holloman) éppen családalapításon gondolkodnak. Az L-ben kettejük együttélésén keresztül tételeződik a hosszútávú kapcsolatok lehetősége. Bette a családfenntartó, Tina a megtermékenyítendő született feleség. Ez a fajta férfi-nő ábrázolás Chaiken részéről egyfelől kiszolgálja a populáris kultúrát és erősíti a többségi társadalom leszbikusokról alkotott képét, másfelől a sztereotip megjelenítés, az ironizáló túlzások lehetőséget teremtenek a hagyományos reprezentációk felülírására. Bette karaktere leginkább az által finomodik, hogy munkahelyén és családi körben is rendszeresen viszontlátjuk. S hogy a kép még változatosabb legyen, személyén keresztül egy másik kisebbségi csoport is reflektorfénybe kerül: az afro-amerikai. Bette-et látva mindazonáltal felmerülhet bennünk a kérdés: minek higgyünk inkább, a szemünknek vagy a valóságnak? Bette félvér karaktere első pillantásra furcsának hathat, mivel a képernyőn egy fehér nőt látunk, de ha figyelembe vesszük, hogy ez nem egy túlzó gesztus a készítők részéről, hanem a színésznő Beals valós, vallott identitása, már jóval kevésbé találom furcsának a dolgot. (Érdekes módon Carmen, az indiai származású Sarah Shahi által megformált mexikói karakter nem vet fel hasonló kérdéseket.)

Bette (Jennifer Beals), a családfenntartó

Míg Tina a történet elején szürke és unalmas, a későbbiek során figurája egyre teljesebbé válik: megszűnik Bette oldalbordájának lenni és saját karriert, egyéniséget épít. Tina a sorozatban több leszbikus és biszexuális toposz hordozója. Egy flashback-jelenetből tudjuk meg, hogy Bette az első nő Tina életében. Amikor találkoztak, Tina Jenny-hez hasonlóan még egy férfivel élt párkapcsolatban, ám „áldozatául esett” a leszbikus csábításnak. A harmadik évadban Bette internetszexen kapja Tinát, aki nem titkolja férfiak iránti gyötrő szexuális vágyát. Hogy a vágyaival nem tud mit kezdeni, vagy Bette-vel való rossz kapcsolata sarkallta erre a lépésre, nem derül ki. Eme történés mindazonáltal igazolni látszik egy másik tételt, miszerint a biszexuális nők előbb vagy utóbb elhagyják leszbikus szerelmüket egy férfiért. Így érthetetlen, hogy miért aposztrofálja Tina Henry-vel (Steven Eckholdt) való kapcsolata idején is leszbikusnak magát. Jenny meglehetősen intoleráns módon így reagál Tina kijelentésére: „amikor a pasiddal kézen fogva sétálsz az utcán és élvezed a heterók privilégiumait, megszűntél leszbikusnak lenni”; ezt a kapcsolatot a negyedik évad végére egyszerűen aberrációként értékeli.

Tina (Laurel Holloman), a tulajdonképpen heteró

Jenny-n és Tinán kívül még van egy biszexuális karakter: Alice (Leisha Hailey). Biszexualitása azonban, miként a másik két szereplőnek is, egyre inkább tisztán leszbikusba megy át. Alice-nek a sorozatban egyaránt van férfi és nő szeretője. Vagy mégsem? Az első évadban Alice partnere Lisa (Devon Gummersall), a leszbikus identitású férfi. Alice nem tud a helyzettel mit kezdeni és csakhamar rájön, hogy férfiakra és nőkre egyaránt szüksége van, de külön testben. Avagy, kizárólag nőkre. Itt merülhet fel bennünk a kérdés: mit tesz biszexuálisnak lenni? A mindkét nemmel való szerelem képességét, vagy a szexuális együttlét élvezetét? Alice biszexuálisként aposztrofálja magát, és a szeretkezéseket is mindkét nemmel élvezi. A nő biszexuális identitásának elvesztése a harmadik évadban válik teljessé, amikor kijelenti, hogy a biszexualitás „otrombaság”. Olybá tűnik, hogy az L alkotói nem nagyon tudnak mit kezdeni a biszexualitás kérdésével: egyfajta átmeneti állapotként ábrázolják, mintegy a heteroszexualitás és homoszexualitás közti vívódásnak, amin az ember csakhamar túllép és végképp elkötelezi magát az egyik vagy másik oldal mellett.

Alice (Leisha Hailey), aki nem tud mit kezdeni biszexualitásával

Műfajiságának köszönhetően az L tipizálja szereplőit, így nyilván nem hiányozhat a sorból a szívtipró sem. Shane-t (Katherin Moening) Bette egyik mondata írja le leginkább: „valahányszor Shane belép egy szobába, valaki sírva távozik”. Mondhatnánk, hogy szerencsére az alkotók nem ragadnak meg Shane ábrázolásának eme felszínes szintjén és feltárják lelkének mélyebb bugyrait is, de ez a feltárás sem igazán nő túl a sztereotípiákon: a későbbiek során megtudjuk róla, hogy a kötöttségekre képtelen nőben is érző szív dobog.

Shane (Katherin Moening), a szívtipró

Moira/Max (Daniela Sea) szerepeltetésével a készítők újabb dimenziókkal bővítik a sorozatot, a gender- és a társadalmi osztályok kérdésével. Moira, a munkásosztálybéli informatikus a harmadik évadban tűnik föl és a legkevésbé sem illik a menő csajok táborába. Moira eleinte a hiányzó butch szereplőt volt hivatott pótolni. Butch-karakternek ezidáig leginkább Shane volt tekinthető, de hosszú hajával, sminkjével nem minden tekintetben volt hiteles reprezentációja ennek a csoportnak. A butch-femme felosztás leginkább az 1970-es évek második feminista hullámára volt jellemző, igazi jelentősége pedig a munkásosztályban volt, azért, hogy a butch nők férfimunkát vállalhassanak. A sorozat a problémát a transzszexualitás kérdésével írja felül: Moirából Maxet csinál, aki így megszűnik butch-nak lenni. Az L nem dolgozza ki a nemváltás átmeneti állapotát. Max az illegálisan beszerzett tesztoszteron hatására csakhamar agresszív férfivá változik. Úgy tűnik, hogy az alkotók megértik, ha egy ember nemet akar cserélni, a problémát azonban egy adott nemen belül képtelenek megragadni. Kérdés persze, hogy mennyiben feladata ez egy népszerű sorozatnak. Hajlok arra, hogy azt mondjam: semennyire. Chaiken megintcsak egyensúlyozni látszik a hollywoodi struktúra és a valós megmutatás, valódi reprezentáció között – nem túl sok sikerrel.

A butch előtte (Moira) és utána (Max) - Daniela Sea

A negyedik évadban feltűnő Tasha (Rose Rollins) egy újabb, de ezúttal már sokkal sikeresebb kísérlet a butch-ok reprezentációjára. Ám, hogy a történet ezúttal se legyen túlságosan egyszerű, Tasha személyében egy afro-amerikai butch-ot ismerhetünk meg. A fekete férfiakat már Griffith óta a túlfűtött szexualitással azonosítják a filmekben, Tasha márpedig egyszerre hordozója a leszbikus, a fekete és a butch identitásnak is. Két utóbbi jellemzője pedig a fekete férfiakéhoz teszi hasonlóvá megítélését. Tagadhatatlan, hogy Amerika még ma is igyekszik kerülni a faji keveredést a vásznon (tévéképernyőn). Az L mindenképpen bátor lépést tesz ez ügyben azzal, hogy összehozza Tashát és Alice-t.

Tasha (Rose Rollins), a butch

Kit (Pam Grier), Bette testvére, az alkoholizmusával küzdő egykori popsztár az első évad kezdetén még kevésbé kidolgozott figurája a szezon második felétől kezdődően egyre hangsúlyosabban van jelen. Ahogy a két testvér kapcsolata egyre szorosabbá válik, úgy tudunk meg egyre többet Kitről is. Az L-ben ő az afro-amerikai heteroszexuális nő és övé a sorozat legnagyszerűbb jelenete Ivannel (Kelly Lynch), a drag kinggel: Kitnek tartott előadása egyszerre izgalmas és megkapó. S ha már a heteroszexuális karakterek kerültek szóba, vegyük számba a férfiakat is, habár az L meglehetősen mostohán bánik velük. Az egyetlen valamirevaló férfi karakter Angus (Dallas Roberts), Kit barátja és nem utolsósorban a Bette és Tina kislányának pesztrája és férfimintája.

Kit (Pam Grier), a heteró

Az L nem mutatja be a leszbikus társadalom teljes spektrumát, de valószínűleg nem is ez a feladata. A legtöbb, amit tehet, hogy a leszbikusság kérdésére irányítja a figyelmet és szórakoztat, és ezen elvárásoknak hellyel-közzel meg is felel. A szereplők szépek és elegánsak, életüket egy vonással a valóság felett élik. Mindazonáltal Chaiken camp-stílusú ironikus átirataival – Dana (Erin Daniels) macskájának temetése, a leszbikus kapcsolatok tragikus mivolta, a férfiak vágya, hogy két nővel szeretkezzenek egyszerre – igyekszik átszabni a rögzült sztereotípiákat, jóllehet a nőt ehelyütt is leginkább nemisége határozza meg, testként jelenik meg és értelmeződik. A sorozat nem szűkölködik szerelmi jelenetekben, sőt, időnként az az érzésünk támadhat, hogy ezen jelenetek nem ritkán öncélúak és nem tesznek hozzá a történethez. Annyi mindenesetre biztos, hogy növelik a nézőszámot, miként a vendégsztárok szerepeltetése is hozzájárul a népszerűséghez (ezenfelül személyükkel is hozzájárulnak a másság elfogadásához). Végülis az L-nek létezése a legnagyobb erénye: az, hogy van.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

L (The L Word)

L (The L Word)

Amerikai–kanadai filmdráma, romantikus, tévésorozat, 2004-2009. Szereplők: Daniela Sea, Jennifer Beals, Katherine Moennig, Laurel Holloman, Leisha Hailey, Mia Kirshner, Pam Grier, Rachel Shelley.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    9 · 20 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk