A vulkán közepében ülve

Beszélgetés Cătălin Mitulescu filmrendezővel

Bukarest-Bécs, 8.15. Nyáron vetítették, kis mozikban, déli órákban, kisérőfilmként, egy hasonlóan elfeledett fiatal rendező nagyjátékfilmjével együtt. Pedig már tavaly díjat nyert Bukarestben, most pedig a marosvásárhelyi Alter-Native Filmfesztiválon. Ki ez a srác, aki ennyi tud a vándorlásról, a „szerencsét próbálásról”?

Cătălin Mitulescuval a Színház-és Filmművészeti Egyetem kávézójában beszéltük meg a találkát. Késett néhány percet, és kezében egy tasakban dobozos tejjel és kiflivel érkezett. Üdvözölte a szomszédos asztalnál ülő kollegáit, majd felvitt egy terembe, ahol betette a videóba utolsó filmjét és így szólt: „Én nem nézem meg. Utána beszélhetünk. Megtalálsz a kávézóban. Különben ez az első román rövidfilm, amelyet beválogattak Cannes-ba, tudtad?”

Geológia szakon kezdtél, filmrendezés szakon végeztél. Hogy is van ez?

Két évig geológia szakos egyetemi hallgató voltam Bukarestben, majd elhagytam az országot. Majdnem három évig voltam távol, legtöbb időt Olaszországban töltöttem, különböző mesterségeket próbáltam ki – a pincérkedéstől a gyümölcsszedésig, a szakácsmesterségtől a pizzakihordásig. Sőt, rövid ideig egy katolikus műsort is filmeztem és vágtam. De leginkább a fűnyírást és a kaszálást kedveltem. Az Alpokban volt egy gyönyörű villa, amelyben én laktam hétközben, kaszáltam, rendezgettem a kertet. Egyedül voltam, nem zavart senki ott a nagy erdőben. Majd visszajöttem Romániába és úgy döntöttem, hogy felvételizek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Fogalmam sem volt mit kérnek, hogyan zajlik egy felvételi vizsga, de nyitott voltam és elszánt.

Csak úgy egyik percről a másikra úgy gondoltad, hogy na, én filmet akarok csinálni?

Igazából én már középiskolás koromban gondoltam arra, hogy filmet szeretnék csinálni, de nem éreztem magam elég erősnek, hogy rögtön a líceum befejezése után oda felvételizzek. Így inkább a geológiát választottam…. Az első filmes felvételi vizsgán nem tudom mit érthetett meg a bizottság az én elgondolásaimból, javaslataimból. Itt mintha szükség lenne egy speciális tudásra, hogy bejuthass, amit különben furcsának tartok. De ez van… Az első vizsgán már rájöttem, hogy mi kell nekem még és másodszorra már gond nélkül felvettek. De addig is, amíg eltelt az az év, asszisztenseként Dan Piţa-val dolgozhattam együtt, és ez nagyon jó volt.

Milyen volt az egyetem, az oktatás?

Az iskola tervek sorozata, a lényeg az, hogy gondolataidat megoszd minél több tanárral. Amikor rátalálsz egy ötletre, kitalálsz valamit, majd elkezdesz a forgatókönyvön dolgozni… na itt kezdődnek a különböző szakaszok: a filmezés, a színészekkel való munka, az utószinkron, a hangvilág, a vágás és az első vetítés. Tulajdonképpen ezek összessége maga az iskola – te magad látod, hogy mit és hogyan gondoltál el, hogy próbáltad kivitelezni és mi lett a végeredmény, mennyire sikerült azt vászonra tenni, amit előzőleg elképzeltél. Érzelmek, gondolatok, érzések… ezeket egyedül tanulod meg.

Az egyetemi évek alatt csupán egy dokumentumfilmet forgattál. Inkább a fikciót kedveled és helyezed előtérbe, így van?

Igen, én nagyjátékfilmeket szeretnék forgatni. Nagyon kevesen vagyunk ilyenek, mert legtöbben „leragadnak” a reklám- vagy klipkészítésnél. Onnan viszonylag hamar pénzhez juthatnak, míg a nagyjátékfilm elkészítése időbe, energiába és pénzbe kerül és ráadásul alig nyújt valamiféle „kielégülést”.

Te is voltál „leragadva”, hisz neked sem idegen a klip és a reklám…

Igen, én is csináltam klipeket és akkor pillanatnyilag élveztem is. Ez a fajta munka nagyon különbözik a filmkészítéstől, teljesen más a ritmus, teljesen más a ráfigyelés. Ez van, ez a piac szabálya is, nem ad sok lehetőséget, hogy figyelmesen, felkészülten dolgozhass egy klipen. Mert utolsó percben jön a megrendelés, mindenki késésben van és futólépésben, kevés pénzből kell elfogadhatót csinálnod. Így ezért leginkább a televíziós forgatáshoz hasonlít, filmről, mint olyan, szó sincs már rég. Én megpróbálok filmet csinálni ilyen helyzetben is, megpróbálok elmesélni egy történetet, vagy legrosszabb esetben egy érzést izgalmasan bemutatni. Ahányszor módomban áll, színésztársaimat hívom, szeretek velük dolgozni és így legalább ők is keresnek némi pénzt. És nekem is kellmesebben telik…Nem mondom, hogy a klipek nem hordoznak végül egyféle elégedettséget magammal szemben, de távolról sem érzem azt, amit egy film ígér és nyújt.

Idén már diplomás rendező lettél. Mennyiben más ez az állapot?

Nem sokat változott az életem, mióta elvégeztem az egyetemet, talán több időm lett, így foglalkozhatok a terveimmel, a forgatókönyveimmel, amelyeket megpróbálok eladni, vagy amelyekhez befektetőket keresek. Nem Romániában természetesen, mert ez nem az a hely, ahol ilyesmire lenne pénz. Ez nem azt jelenti, hogy itt nincsenek producerek, akiket érdekelnének az ilyen jellegű munkák… csak nincs pénzük. Azonban felszerelésük van és egy adott pillanatban meg vagyok győződve, hogy szíves-örömest beszállnának egy koprodukcióba. Persze csak akkor, ha nekik is összejön valami anyagilag. Romániában nincs olyan producer, aki egymaga felvállalna egy filmet. Létezik néhány pénzforrás itthon is, pl. a Nemzeti Filmintézet, vagy a Kultuszminisztérium kreációs stúdiója (Studioul de Creaţie a Ministerului Culturii), de igazából nem lehet nagy összegekre számítani. Manapság egy külföldi befektető nélkül nem igazán lehet egy komoly filmet csinálni.

Jobb helyeken a forgatókönyvírás külön mesterség, te ezt is gyakorolod, saját írásaid alapján dolgozol.

Eddig még nem dolgoztam idegen forgatókönyv alapján. Hiányzik is, és nagyon szeretném már kipróbálni. Keresem, de nem találom. Romániában nagyon kevesen írnak forgatókönyveket, elég gyengén állunk ilyen szempontból. Persze tanítják itt is az egyetemen. Érdekes, más országokban nagyobb az érdeklődés a forgatókönyvírás iránt, külföldi diáktársaimmal sokat beszélgettünk ilyen dolgokról és a mai napig is tárgyalunk egy-egy tervről, amelyik még csak papíron létezik. Teljesen más vizsgára írni és közönségnek írni. Amikor filmet csinálsz végig kell gondolnod hová juthat el a műved, mit akarsz üzenni vele és mi a mondanivalód…

Bekerültél már ebbe a filmes körforgásba, vagy egyelőre még csak külső szemlélő vagy?

Vannak kapcsolataim és keresgélek is. Az, hogy utolsó filmem eljutott Cannes-ba és még sok más fesztiválra, megnyitott néhány kaput. Cannes-ba elvittem legutolsó filmtervemet is, amely egy román színdarabra épül, a címe Ha fütyölni akarok, fütyölök. A darabot sok nyelvre lefordították és Európában sikerrel játszották. A cselekmény egy börtönben játszódik, szereplői fiatalkorú bünőzők. Kemény és érdekes darab, csak a filmrevitel szempontjából nehéz, mert román nyelven nehéz elképzelni, hogy a külföldi producerek ráharapnak.

Pedig a román színház elismertebb, mint a román filmművészet…

A színház más, persze, hogy a román színház világszerte elismert, de más az útja is. A darab eljut egy városba, ott bemutatják egyszer-kétszer, esetleg telt ház előtt. De a filmnek legalább 100 moziba kell eljutnia ahhoz, hogy kifizetődő legyen. Ennyi mozi talán nem is létezik, amelyikben levetítenének egy román nyelvű filmet…Természetesen keresem a megoldásokat és gondolkodom azon, hogy mennyire lehetne változtatni ezen, ha kisebb mértékben lehetne angol, vagy francia nyelven beszélni a filmben, akkor máris változna a helyzet, mert a producerek így már engedékenyebbek.

Mennyiben különbözik a romániai és a francia, vagy mondhatnám európai filmesek hangulata, gondolkodásmódja?

Romániában a filmes hangulat már-már letargikus, az alkotók nem kommunikálnak egymással, nem osztják meg ötleteiket, félnek attól, hogy a másik lenyúlja, és ez elég fárasztó. Cannes-ban ennek az ellenkezőjét figyelhettem meg, ott pezseg az élet, a producerek nyüzsögnek, érdeklődnek az új tervek iránt és nyitottak. Olyan, mint egy nagy piac, ahol mindenki elad és vásárol valamit. Ott és akkor az volt az érzésem, hogy a filmművészet igenis él és reményeket ébresztett bennem, hogy lesz majd pénz a filmjeimre és lehetőségem lesz majd dolgozni. Persze akkor még nem tudtam, hogy az én tervemre nem ott kell keresnem a producereket, mert az, aki román filmbe akar befektetni az egyrészt nagyon ritka, másrészt kissé őrültnek kell lennie. Ezt jó szem előtt tartani.

Büszke lehetsz, hogy épp a te nevedhez fűződik a cannes-i fesztivál versenyprogramjában szereplő első román rövidfilm. Miért fekete-fehér a film? Jobban illett a film témájához, cselekményéhez?

A helyzet kissé fordított volt. Lehetőségem nyílt egy fekete-fehér film elkészítésére és ehhez kerestem forgatókönyvet. Az ötlet már megvolt, kidolgoztam és leforgattam. Egy színész kivételével mindenkivel dolgoztam már, leginkább az operatőrrel, de ugyanúgy a vágóval is.

Mi az üzenete a filmnek? Itthon kell maradni és nem kell feladni?

Két szereplő van, akik valamilyen módon kiegészítik egymást. Nem mennek el a szebb (?) jövő reményében Németországba, itthon maradnak. Hogy miért? Optimistán is fel lehet fogni ezt a dolgot, de nem biztos, hogy ez így van rendjén. Lehet, hogy gyávák és és határozatlanok, nem tudják vállalni a kockázatot, és inkább itthon maradnak. Nem mutatom meg, hogy aztán mi lesz velük, lehet szomorú, vagy vidám vég, döntse el ki-ki maga. Valahogy ilyennek látom a helyzetet Romániában is, sokan vannak, akik elmennének, de nem tudják elhatározni magukat. Itthon sem vállalnak komolyan semmit, mert el akarnak menni, de mégsem tudják rászánni magukat a végső döntésre, lépésre. Szerintem minden fiatalnak el kellene mennie 1-2 évre legalább külföldre, még akkor is, ha csak pénzkeresésről van szó. El kell menni, dolgozni kell, ki kell próbálni új dolgokat, szét kell nézni a világban. Ez így lenne jó. És aztán haza kell jönni.

Mint ahogy te is tetted…

Igen, hazajöttem és filmeket csináltam-csinálok.

Legtöbb európai országban a televíziók is keményen beszállnak a filmgyártásba. Szerinted itt miért nem tud működni ez a dolog?

Sajnos Romániában a televízióknak nincs elég pénzük, hogy beszállnának egy-egy produkcióba, inkább megvásárolják a szappanoperákat potom pénzekért, azok növelik igazán a nézettségi szintet. A román filmre pedig ki kíváncsi? Egy nagyon szűk réteg. És az is fogyóban van, mert az utóbbi évek román filmtermése elég gyengécske volt. Teszem fel, vannak néhányan, akik szeretik a hazai filmeket, éveket várnak, amíg elkészül egy, beülnek az üres moziba és csalódottan jönnek ki. Mert az, amire vártak erőtlen és nézhetetlen.

Pedig valamikor nem így volt. A változások előtt azért készült néhány remekmű…

Nincs kedvenc román filmem, de ki merem jelenteni, hogy '89 előtt sokkal több jó film készült. Gondoljunk csak a Pintilie, a Ciulei, vagy a Stere Gulea által jegyzettekre. Ma már sokkal nehezebb aktuális filmet csinálni, mert a környezet napról-napra nagyon erősen változik. Nehéz a vulkán közepében ülve a vulkánról regélni. A változások előtt, az akkori időkben volt időd elemezni, kereshettél más értelmezéseket, eljátszhattál a szimbólumokkal. Ezt tudták a rendezők is és ennek megfelelően sok művészi alkotás született. Manapság nehezebb, más a ritmus, sokkal feszültebb minden. A '89 után készült filmek többsége a forgatás „pillanatainak rabjai”. Ma már alig mondanak valamit és, hát a művészi minőségről kár is beszélni. Lehet, hogy a megoldás egy új neorealizmus lenne, nem tudom…

Felkészültnek kell lenned és elérhetőnek. Ott kell lenni a megfelelő helyen a megfelelő időben, nem?

Valószínű. Jól kell adagolnod azt a valóságot, amiről beszélni akarsz, át kell ültetned egy olyan történetbe, aminek köszönhetően a film megáll a lábán.

Van már elképzelésed, hogy milyen tematikájú játékfilmeket forgatsz majd?

Nehéz azt most megmondani, hogy milyen témákat fogok feldolgozni. Amikor megírok egy történetet, szeretem ha kissé rólam is szól. Nagyon vonz a háború előtti és közvetlen a háború utáni időszak a sajátos problémáival és hangulatvilágával. De ez kissé későbbi terv, talán a második, harmadik nagyfilmem…

Díjat nyertél a vásárhelyi filmfesztiválon. Jelent ez neked valamit?

Hát persze. Néhány éve részt vettem már a fesztiválon, akkor egy videóra készült filmemmel neveztem be. Akkor is beválogattak a versenyprogramba és én nagyon örültem. Idén egy erősebb, 35-ös filmmel mentem és nyertem. Nagyon örülök.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó