Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Kidobófiúk és kiverőlányok
Sam Garbarski: Irina Palm

Az Irina Palm kétféle dramaturgia keresztmetszetében született: az egyik a „versenyfutás az idővel”-alaphelyzet, annak is az „össze kell szedni a pénzt a kezelésre, mielőtt meghal az unoka”-alfaja; a másik pedig a „becsületes nő szükségből prostituálja magát, de megőrzi emberi méltóságát”-toposz.

Eddig semmi eredeti. De erre a jól bevált dramaturgiai kettősre önti rá Sam Garbarski író/rendező a lényeget: csináljunk filmet a rejszolásról, de ne mutassunk meg egyetlen falloszt se. És mindezt a jobb (de rosszabb) napokat is látott Marianne Faithfull-lal.

Aki nem tudná: Marianne Faithfull Mick Jagger nője volt, az első dalait a Rolling Stonesszal vette fel, talán az első jointokat is velük szívta el. Tipikusan az az előadóművész, akinek a magánélete érdekesebb volt, mint a dalai vagy a filmjei: a heroinnal és az anorexiával vívott folyamatos harc tönkretette a hangját meg az egészségét. A korszak nagy drogáldozataival ellentétben azonban még él (és alkot). És most, hatvanegy évesen eljátszik egy visszafogott, leszegényedett, de rendes, ötvenéves, London melletti özvegyasszonyt.

Eléggé hihetetlen, mégis hiteles történet: valaki öregkorára fut be a pornóiparban. Hogyan? Úgy, hogy csak a tenyerét prostituálja. S ez máris felveti a film egyik érdekes kérdését: hol kezdődik a kurva, és hol ér véget? A tenyér egyenrangú-e a szájjal vagy a vulvával? Meg lehet-e kövezni Mária Magdolnát, ha csak tenyérrel elégít ki?

Ez a kérdés, a film alaptörténetében, további kérdéseket rügyez: ki a humánusabb, nemesebb ember: aki az erkölcsnek hódol be vagy az unokája (fia, stb.) iránt érzett szeretetnek? A prüdéria erősebb vagy az anyai ösztön? És így tovább.

Maggie férje meghalt, most unokája is haldoklik. A film nem mondja el, miben szenved: érezteti velünk, hogy a szenvedő kisgyerek csak egy ürügy arra, hogy kielégült kanokat mutathasson meg. Az apa és az anya valamiért impotens ahhoz, hogy pénzt keressen, ezért Maggie-re (aki életében semmit se csinált és semmihez se ért) hárul a feladat, hogy hat hét alatt temérdek pénzt szedjen össze egy ausztráliai útra, ahol a gyereknek esélye van meggyógyulni.

Maggie, ezt megtudva, fájdalomtól és könnyektől vakon kering a Sohóban, ahol meglát egy cédulát, miszerint munkaerőt keresnek. Betámolyog, és megismerkedik Miklóssal, a szimpatikus, de keményfiú-álarcot hordozó sztriptízbártulajdonossal, aki elmagyarázza neki, hogy itt nem takarítónőt keresnek, hanem kiverőleányokat. Egy fergeteges ötlet a személytelen, gyors és olcsó prostitúcióra: a kliens bedugja bájdorongját a falon, a fal másik oldalán kezelésbe veszik. Néhány röpke percnyi vergődés után megvan a heroinként óhajtott kéjérzet, és a kliens távozik, új pénisz lép a helyébe. Maggie először tiltakozik, de muszájból belemegy és hamarosan hírnévre tesz szert. Ő lesz Irina Palm, azaz Tenyér Irén. A kortalan hetéra, akinek anyai érintése miatt érdemes folyton vissza- és visszatérni. Ami Bruce Wayne-nek Batman, az Maggie-nek Irina Palm.

A kedves Olvasó sejtheti, mennyi fergeteges szituációt eredményezhet egy ilyen alaphelyzet. A filmkészítők ki is használták ezeket, egészen odáig, hogy egy szóviccet filmesítenek meg: főhősnőnknek munkahelyi ártalma is lesz, „tennis elbow” helyett „penis elbow”, azaz a jobb alkar és könyék túlhajszolásából eredő húzódás.

A dolgok persze kötelező módon eldurvulnak: a szomszédasszonyok és a fia tudomást szereznek Maggie titkos életéről, hatalmas botrányt csapnak (értsd: megmutatják igazi énjüket). A menye szintén: addig folyton csúnyán nézett az idősödő nőre, de most leveszi a kalapját előtte. Az anyai ösztön hatalmas hidat emel a két nő közé.

Természetesen minden jó, ha a vége jó. A rendező a nézőnek is kiveri a képzeletbeli esztétikai glanduláját egy igazi fassbinderi, melodrámai befejezéssel: a szintén nem mai gyerek Miklósról kiderül, hogy érző lélek, majd romantikus csókban/ölelésben egyesül főhősnőnkkel, egykori tenyeres(-talpas) alkalmazottjával.

A forgatókönyv a sok jól sikerült szituáció ellenére néhol sántít, ami a szereplők motivációinak hitelességét illeti, de ezek a rések nem zavaróak: ez a film úgyis a rések filmje, és a rendező amúgy is mindent a színészekre bízott. Bejött neki: Marianne Faithfull végig sziporkázik megfáradt, szomorúan mosolygó, méltóságot és alázatot egyszerre sugalló alig-játékával, Miki Manojlovic zseniális a lepattant, emigráns szexbártulajdonos szerepében, még Gryllus Dorka is nagyszerű.

Azért kellemes meglepetés ez a film, mert hihetetlenül low-budget, és mégsem látszik rajta. Sok lehetőséget teremt morális ítélkezésre és a nő társasalmi szerepére vonatkozóan, mégse rágja szájba. Folyamatosan férfi nemi szervek körül forog a történet, mégsem látunk egyet sem. Nagyon mai történet, mocskos, de mégis vonzza a szemet; szép, de jobbára ki tudja kerülni a giccset. S azért mertem elmesélni szinte az egész cselekményt, mert úgysem azon van a lényeg: hanem a szinte dokfilmszerűen jó szituációkon.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

klarika · 4 éve

Zseniális az a jelenet, amelyikből a 3. kép származik!

Kapcsolódó film

Irina Palm

Irina Palm – belga–luxemburgi–brit–német–francia filmdráma, 2007. Rendező: Sam Garbarski. Szereplők: Marianne Faithfull, Miki Manojlovic, Kevin Bishop, Siobhan Hewlett, Gryllus Dorka, Jenny Agutter, Corey Burke, Meg Wynn Owen, Susan Hitch, Flip Webster, Tony O'Brien, Jules Werner, Ann Queensberry, June Bailey, Jonathan Coyne.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Cirkusz az egész világ - Danis Tanovic: Cirkus Columbia / Cirkusz Kolumbia

Cirkusz az egész világ – Danis Tanovic: Cirkus Columbia / Cirkusz Kolumbia

„Mint Romeo és Júlia, csakhogy mindenki túlélte” – meséli szülei történetét Tanovic filmjének fiatal hőse. Viszont vannak dolgok, amikbe jobb, ha belehal az ember, s nem marad rá egy emlék, melyet eltörölni lehetetlen: így van ez a szerelemmel, és a háborúval is. Hogy a kettő mennyire (lehet) egyidejű – a kérdést lehet feszegetni, de annyi biztos, hogy egy adott ponton egyik feltételezi a másikat.

Kapcsolódó hírek

A londoni kritikusok is díjazták A némafilmest

A londoni kritikusok is díjazták A némafilmest

Bár a liverpooli nézők felháborodtak a szinte néma és fekete-fehér film miatt, a londoni filmkritikusok díjátadóján (London Film Critics' Circle Awards) Michel Hazanavicius A némafilmes című alkotása a legjobb filmnek, rendezőnek és Jean Dujardinnek köszönhetően a legjobb színészi alakításnak járó díjat is besöpörte.

15 napja

Hírek

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Szakmai vitafórummá alakult át a ma délelőttre meghirdetett konferencia a Szemlén. Az Ulrich Gregor német...  

4 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Csempészek (Contraband)

Csempészek (Contraband) – amerikai–brit–francia akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 110 perc, 2012. Rendező: Baltasar Kormákur. Szereplők: Mark Wahlberg, Giovanni Ribisi, Kate Beckinsale, Ben Foster, Caleb Landry Jones, Ólafur Darri Ólafsson, J.K. Simmons.

Baltasar Kormákur harmadik angol nyelvű filmje egy korrekt akció-thriller a szállítóhajós csempészek világáról,...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A hatalom árnyékában (The Ides of March)

A hatalom árnyékában (The Ides of March) – amerikai filmdráma, 101 perc, 2011. Rendező: George Clooney. Szereplők: Paul Giamatti, George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Ryan Gosling, Evan Rachel Wood, Marisa Tomei, Jeffrey Wright, Max Minghella.

George Clooney eddig rövidnek mondható rendezői pályája alatt máris megtalálta a számára legkedvesebb témát, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening)

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening) – amerikai akciófilm, fantasy, horror, 88 perc, 2012. Rendező: Måns Mårlind, Björn Stein. Szereplők: Kate Beckinsale, Michael Ealy, India Eisley, Charles Dance, Theo James, Stephen Rea.

A térhatású Underworld: Az ébredés létjoga annyiban merül ki, hogy a vámpíros-vérfarkasos franchise producereinek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Transzfer – román–magyar kisjátékfilm, 6 perc, 2011. Rendező: Nagy Borbála. Szereplők: Kófity Annamária, Jakab-Benke Nándor, Goitein Gergely, Bálint Arthur, Dénes Gergely, Debreczeni Zoltán, Farkas Ádám, Pápai Zsolt.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea