Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Zágoni Bálint

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Filmfesztivál középkorias körettel
2. Segesvári Filmfesztivál, 2010. június 22–27.

Miközben a Segesvári Filmfesztivál nyitó sajtókonferenciáját hallgattam, nem tudtam megállni, hogy ne a TIFF-hez hasonlítsak mindent. Lehet hogy azért, mert még három hét sem telt el, mióta Kolozsváron elkezdték leszedni a bannereket, lehet azért, mert a segesvári az egyetlen olyan erdélyi játékfilmes fesztivál, amely ambícióit tekintve a kolozsvárihoz mérhető.

Ha az anyagiakat nézzük, egyértelmű, hogy a második kiadásánál tartó rendezvény a TIFF költségvetésének töredékéből kell gazdálkodjon, a szervezőcsapat – ami a fesztivál ideje alatt sem több 10 személynél – illetve a tucatnál alig több önkéntes azonban meglepő profizmussal menedzseli az eseményt.

Más szempontból pedig a segesvári szemle túltekint a kincses városban szervezett fesztiválon. A Segesvári Filmfesztivál sem helyi, hanem egy kívülről induló kezdeményezés, a középkori vár azonban tökéletes környezetet és hangulatot tud biztosítani a fesztiválnak. Ennek egyik szemléletes példája a dobos, aki a macskaköves tereket bejárva hirdeti az esti vetítést. És bár a szervezők nem verik nagydobra – a katalógusban és a honlapon sem található meg ez az információ – az összes vetítésre ingyenes a belépés. Ez sokkal nyitottabbá, közvetlenebbé teszi a rendezvényt azokhoz a fesztiválokhoz képest, ahol hat film megnézése már megviselheti a pénztárcát.

Adrian Titieni fesztiváligazgató szerint a verseny nem tesz jót a művészetnek, ezért a Segesvári Filmfesztivál nem versenyfesztivál. Pontosabban egy versenyszekció van, ami a középiskolás diákokat ösztönzi másfélperces kisfilmek legyártása. Ezt leszámítva a plakátokon olvasható „díjazott filmek szemléje” alcím árulkodik a legjobban a szervezők azon szándékáról, miszerint sikeres román filmeket, és Cannes-ban, Berlinben, Locarnóban és Oberhausenben díjazott külföldi filmeket hozzanak a segesvári közönség elé. A szervezők ugyanakkor szeretnének hagyományt teremteni abból, hogy válogatást mutatnak be egy meghívott ország utóbbi éveinek filmterméséből. Idén Magyarország a fesztivál vendége, így szerdán négy magyar nagyjátékfilmet és hat kisjátékfilmet nézhetett meg a közönség. Három rendező el is kísérte alkotását Segesvárra, a velük folytatott beszélgetést pedig pontosan műveik különbözősége tette érdekessé.

A Másik bolygó, Moldoványi Ferenc dokumentumfilmje megrázó gyereksorsokat mutat be a világ négy kontinenséről, a film kiskorú szereplői szolgaként, prostituáltként vagy katonaként mellbevágó őszinteséggel és közvetlenséggel mesélnek életükről. A rendező elmondása szerint egy ilyen film esetében legalább olyan fontos az előkészítés, mint a forgatás, az elért eredményhez szükséges volt a felvételeket megelőző két éves kutatási időszak is. Emellett a forgatások alatt is komoly mennyiségű energiát kellett fordítani a folyton felmerülő akadályok és veszélyek elhárítására, hiszen Kongó, Kambodzsa vagy Ecuador nem közbiztonságukról híres országok, a film témája pedig nem tűnteti fel kedvező fényben az ottani hatóságokat. Nemes Gyula dokumentumfilmje, a Letűnt világ, sokkal líraibb, inkább kísérleti film kategóriájába sorolható, viszont a kiforrott képi világra helyezett hangsúly összeköti A másik bolygóval. A 10  éven keresztül forgatott film Budapest közepén található Kopaszi gát környékének átváltozását mutatja be, a csónakokból improvizált barakkok lakóinak életét, illetve azt, ami kilakoltatásuk után történik a félszigettel. A film csak a forgatás utolsó évében kapott támogatást, ami egyrészt jelentős alkotói szabadságot, másrészt krónikus nyersanyaghiányt jelentett, hiszen nem videóra, hanem fekete-fehér 35mm-es filmre forgatott alkotásról van szó.

A fesztivál harmadik magyar meghívottja M. Tóth Géza volt, aki a Mama című filmjét kísérte el. „A világot körbeérő teregetés”-ről szóló történet megkívánta, hogy egy élő emberi karakter biztosítsa annak hitelességét, így az eredmény egy izgalmas mű lett, melyben a filmkép keveredik az animációval. Amúgy M. Tóth Géza sokoldalúságát dicséri, hogy a 3D-ben készült Maestro és Ergo után, illetve a műfajilag nehezen definiálható Mamát követően, a rendező visszatér talán a legegyszerűbb műfajhoz, és következő filmje tárgyanimáció lesz.

A szombat estig tartó fesztivál nem csak filmekkel várja a résztvevőket: gyerekeknek szóló workshopok, Media Desk által szervezett filmfinanszírozási szeminárium után, ízlés szerint további kerekasztal-beszélgetéseken vagy koncerteken lehet részt venni a hátralevő napokban. És akinek véletlenül már van 2011-es határidőnaplója, beírhatja június harmadik hetéhez, hogy SFF.

(fotók: Zágoni Bálint)

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó filmek

Letűnt világ (Lost World)

Letűnt világ (Lost World) – magyar dokumentumfilm, 2008. Rendező: Nemes Gyula.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • Szerinted?

Mama

Mama – magyar kisjátékfilm, 2008. Rendező: M. Tóth Géza.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Másik bolygó (Another Planet)

Másik bolygó (Another Planet) – magyar dokumentumfilm, 2008. Rendező: Moldoványi Ferenc.

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Segesvári Filmfesztivál

Segesvári Filmfesztivál

Segesvár, Románia

Kapcsolódó cikkek

Túladagolásra várva - Ezeket várjuk az idei TIFF-en

Túladagolásra várva – Ezeket várjuk az idei TIFF-en

Évről évre több és több film van a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, s ez halmozottan érvényes az idei, tizedik, jubileumi kiadásra. Szerkesztőségünk az egyre sűrűbb és egyre nehezebben navigálható fesztiválprogramban próbál elhelyezni néhány bóját – ezeket ajánljuk a ma kezdődő TIFF programjából.

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea