Söjtöri Andor

/ / /

· írta

Délszláv filmtörténet 4. Háború és útkeresés Jugoszlávia széthullása a filmek tükrében Tanulmány

A jugoszláv film az 1980-as években elért külföldi sikerei után az államszövetség széthullásával megszűnt létezni. A 90-es évek polgárháborúja során a mozgókép is tagköztársaságokra darabolódott. Az utódállamok több-kevesebb sikerrel létrehozott nemzeti filmgyártásai a mai napig forráshiánnyal küszködnek.

A 80-as évek szabadosabb kultúrpolitikájával együtt járt az egyre agresszívebbé váló nacionalizmus. A gazdasági problémákkal párosuló társadalmi feszültségek polgárháborúba fulladtak. Tito örökségén összevesztek a jugoszláv testvérek. A horvát–szerb, a bosnyák–szerb és a horvát–bosnyák–szerb harcok magukkal hozták a második világháborút idéző etnikai tisztogatásokat és a velük együtt járó tudatos kultúrapusztítást. A régi partizánfilmeket nézve senki sem gondolta volna, hogy újra háborús filmek készülnek. A filmkultúra az újonnan létrejött országok fontos eszköze lett. Mindenki igyekezett képileg megfogalmazni közelmúltjának történelmét.

Milcho Manchevski: Eső előtt

Macedón eső

A csöndesen kivált Macedónia jelenkezett először filmmel. Az Eső előtt (Milcho Manchevski: Pred dozhdot, 1994) című filmje elsőként fogalmazta meg az újra fölrobbant puskaporos hordó természetét. Kulturális törés és testvérháború. Huntington elméletét látjuk illusztrálva. Civilizációk összecsapnak, a történelem újraismétli önmagát. A film főszereplőjének (haditudósító, fotóriporter) alakján keresztül, utalások formájában látjuk a boszniai borzalmakat. Az Eső előtt macedón–albán viszályt ábrázol személyes történeten keresztül, ez önmagában inkább a folyamat természetrajzát adja leegyszerűsített, elnagyolt formában. Macedóniát végül nem érte el az egyre bővülő erőszakhullám. Az ENSZ macedón–görög területi viták miatti konfliktustól tartott, de végül nem történt semmi. Az odatelepített ENSZ-egységek és a helyi közösség, elsősorban a cigányok viszonyáról a 80-as években feltűnt macedón tehetség, Stole Popov rendezett filmet. Az azonos időben zajló Gypsy Magic (1997) hátterében a romaábrázolás (számuk Macedóniában elenyésző) áll, nem a Balkán fenyegető problémái. Érdekes párdarabja a sok díjjal jutalmazott Eső előttnek.

Jugoszlávia széthullási folyamata felgyorsult. A horvátok ki akartak válni, a szerbek Jugoszláviában akartak maradni, hogy egy közös állam határain belül tudhassák a szerbséget. A bosnyákok nem akartak velük maradni, de nem szerették volna Bosznia–Hercegovina felosztását sem. A következő filmek ennek a folyamatnak a mementói.

Pátosz és torzulások

Gorčin Stojanović: Premeditated Murder

A Horvátország és Szerbia között kitört háborúnak Vukovár első áldozata és első filmtémája is volt egyben. A Vukovar poste restante (Boro Drašković: Vukovar – A Story, 1994) egy háborús Rómeó-Júlia történet. A szerb férfi bevonul, állapotos horvát felesége az ostromlott Duna-parti városban reked. Apokaliptikus, valóság és fikció határán egyensúlyozó alkotás. Az Ubistvo s predumišljajem (Gorčin Stojanović: Premeditated Murder, 1995) történetében egy sebesült katona találkozik egy lánnyal, aki nagymamája második világháborús történetét írja. A katonát behívják, a lány utánamegy, de már csak a sírját találja meg. Befejezi regényét. A kör bezárul. A fönti két szerb alkotásra jellemző a patetikus, pátoszt kereső jelenetek sorakoztatása. Sok film készült a témában, de a legjobbaknak azok bizonyultak, amelyek a hátországban játszódnak. A Lőporos hordó (Goran Paskaljević: Bure baruta, 1998) témaként az egyre őrültebbé váló belgrádi életet választja a frontvonalak helyett. A torzult társadalom morális kilengései egyaránt részei az akkori helyzetnek.

Kevésbé sikerült munka a Sebek (Srđan Dragojević: Rane, 1998) című film. A sokat vitatott munka sarkított módon mutatja be a kilencvenes évek szerb társadalmának torzulásait. Az 1991 és 1996 közötti időszak háborús hátországának kamaszai értékek híján bűnözni kezdenek. A két főhős, Sváb és Pinki sorsa szükségszerűen fullad tragédiába. A gengszterfilm felbukkanó műfaji elemei adják a helyenként abszurdba, máshol a történelembe hajló cselekmény érdekességét. A következő filmek már a boszniai háborút ábrázolják elsősorban a szerbek szemszögéből.

Háború más szemszögből

Underground. (Emir Kusturica: Podzemlje, 1995) Volt egyszer egy ország és a fővárosa Belgrád ... A film rögtön az elején megosztotta a véleményeket. Két fő tábor csapott össze. Aki védte, remekműnek, történelmi allegóriának, mítikus balkáni eposznak tartotta, aki támadta, szerb propagandaszemétnek minősítette. Kusturicának a szemére vetették, hogy megtagadta szarajevói gyökereit és elárulva Boszniát, Belgrád szolgálatába állt. A film kapcsán újra fellángoltak a boszniai háború értelmezési lehetőségei. Az Undergroundot a jugoszláv történelem önkényes félreértelemzése okán tartják hazug, félresikerült alkotásnak. Erre Kusturica személyes, alkotói szabadságával válaszolt, ami érthető. Az önmagát többször az utolsó jugoszlávnak aposztrofáló rendező eredetileg boszniai muzulmánként született. Korábbi, 80-as évekbeli sikeres filmjeivel maga is hozzájárult a multikulturális Szarajevó-kép megjelenítéséhez és népszerűsítéséhez. Ezekben a filmekben sem volt tőle idegen a történelmi háttér. Kusturica az Undergroundon 1993. októbere és 1995. februárja között dolgozott. A boszniai háború 1992. áprilisában kezdődött és két éven keresztül etnikai öldöklések helyszínévé változott. Megjegyzés: a film nem Boszniáról szól, még csak nem is ott forgatták, mégis úgy jelenik meg az emberek fejében, mintha kizárólag a boszniai háborúra vonatkozna.

Emir Kusturica: Underground

Szép falvak szépen égnek. (Srđan Dragojević: Lepa sela lepo gore, 1996) Kusturica filmje kapcsán már beszéltünk arról, milyen kényes téma Jugoszlávia széthullása. Ami dokumentumfilmben érdekes adaléka lehet a témának, az játékfilmes témaként csúfosan elbukhat. A háborús feleknek viszont igényük van arra, hogy a harcok befejeztével elkészítsék saját látleletüket és igazolják magukat a még tartó médiaháborúban. Ez a szerb film épp ezt próbálja meg, de nem jut el még addig sem, mint az Underground. Sőt, tovább mélyíti azt a negatív sztereotípiát, amitől több balkáni is szabadulni szeretne. A szerbek úgy látszik nem, noha önmeghatározásuk, nemzetkarakterológiájuk szerint ők sem tartják magukat balkáninak. Kusturica romantikus iróniája ebben a munkában már romantikus erőszak. Nem volt mindenki számára elfogatható változat Jugoszlávia békés felosztására, ahogy mindenkinek megfelelő béke sem. Nincs mindenki számára szerethető film sem, csak egyéni álláspontok, eltérő történetek. Ez a film is megosztotta a kritikusokat és a filmes világot, mégsem okozott akkora felhördülést, mint Kusturica gigantikus elgondolása. Talán azért, mert Dragojevic filmjének egyszerűségében és direktségében nem láttak akkora veszélyt.

Ugorjunk egy kicsit előre. A szerb háborús tematika alig egy évvel tovább bővült. Az 1999-es NATO beavatkozás mély nyomot hagyott a filmművészeten is. Egy időre meghatározó elemmé vált a gyártásban, ami érthető, hiszen a nemzeti történelem feldolgozásának, bemutatásának igénye erősen jelentkezett. Az emblematikus színész, Ljubiša Samardžić (Surda) első rendezése, a Nebeska udica (Sky Hook, 1999) nyitja az 1999-es belgrádi bombázást feldolgozó alkotások sorát. A romok között a fiatalok kosárlabdapályát építenek. Közben folyamatosan rajzolódnak ki az emberek közötti viszályok, vonzalmak, amelyek háború alatt is azonos módon hatnak, csak felfokozottabban. Az események miatt a főhős Kaja élete darabokra hullik, ami békeidőben talán lassabban következett volna be…

A Rat uživo (Darko Bajić: War Life, 2000) szintén azonos helyen és időben játszódik. A bombázások miatt a rendező kénytelen leállni a forgatással. A producer mentőötlettel áll elő: forgassanak filmet a jelen viszonyairól. A nehéz politikai helyzetben a szereplők azonban könnyen nemkívánatos figurákká válnak. A komikus elemekkel átszőtt, önreflexív film a filmek által közvetített, torzult valóságképre is felhívja a figyelmet. A NATO bombázások utáni idők fontos filmje a Nataša (Ljubiša Samardžić, 2001). Az egyre erősödő Slobodan Milosević ellenzék, az OTPOR nevű ellenállási mozgalom és az őket elnyomó diktatúra izgalmas cselekmény köré rendezett harcát látjuk. Az uszító, háborút megelégelő polgárok kikényszerítették a puccsot. Slobo börtönbe vonult.

A boszniai háborúról készült alkotások nagy részéről már volt szó, (Balkáni happy end: …mind meghaltak, Filmtett, 2007/10.) de a mostani kontextus és a teljesség kedvéért röviden újra veszem a legfontosabb játékfilmeket.

Ademir Kenović: Kuduz

Néha jóban vannak, néha nem

Az Ademir Kenović (Ovo malo duše, Kuduz, Savršeni krug) vezette SaGA (Sarajevo Group of Authors) volt az a filmes csoportosulás, amely végigfilmezte az egész háborút. Tagjai között a legkülönbözőbb alkatú és karakterű alkotók húzódtak meg, akik nem egyszer életük kockáztatása árán dolgoztak. A csoport létszáma 40 és 60 fő között ingadozott a készülő filmek számától függően. A profeszionalizmus nem volt követelmény. Lelkes, tenni vágyó fiatalok éppúgy megtalálhatók voltak sorai között, mint tanult rendezők. Ez a csoport nyújtott menedéket mindazoknak, akik meg akarták ragadni a szomorú történelmi pillanatot. A filmeken keresztül maguk is részeivé válntak. Céljaikban, gesztusaikban nem volt semmi rossz érzést keltő. Saját városuk pusztításának-pusztulásának dokumentálásával szolgálták hazájukat.

A bosnyák film kiszakadva a gyártásban egymásra épülő jugoszláv filmből, hamar megkezdte önmaga intézményesítését. 1994-ben, Bosznia-Hercegovina függetlenné válásának évében megalakult az ország nemzeti filmarchívuma (Javna Ustanova Kinoteka Bosne i Hercegovine, Sarajevo). A SaGA szélesítette társproduceri tevékenységét. A játékfilm gyártás megindulásában a SaGA-nak és vezetőjének, Ademir Kenovićnak szintén fontos szerep jutott.

Savršeni krug. (Ademir Kenović: The Perfect Circle, 1997) A film főhőse Hamza, a költő. Felesége és lánya elmenekülnek. Ő úgy dönt inkább marad. Mit tehetne egy költő. Hová menne, mihez kezdene kultúrája nélkül? Nincs hangja, nics hazája. Az értelmiségi lét sorsértelmezése háború idején hasonlóvá válik a háborúhoz, ami épít és rombol egyszerre. Hamza nem égette el könyveit a legnagyobb hidegben sem. A film elején fekete álarcos agresszorok embereket mészárolnak. Adis és Kerim elvesztik szüleiket. Véletlenül épp Hamza lakásába menekülnek, aki kis tétovázás után befogadja őket.

A pincébe szorult, éhező emberek a televízióban Chaplint nézik, ahogy cipőt eszik. Filmtörténeti geg kifordítva. Amíg a paracivillé vált polgárok rettegnek, az UNPROFOR őhadiszállásán ünnepség van. Walcer, fényes termek. Az egyik jelenet hátterében még ég a Nemzeti Könyvtár.

Danis Tanović: Senkiföldje

Senkiföldje. (Danis Tanović: Ničija zemlja, 2001) A film elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyvnek járó díjat, 2002-ben pedig a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Kusturica sikerei óta ez az első alkalom, hogy bosnyák alkotó újra ekkora visszhangot váltott ki. A bosnyák filmben máig fordulópontként értékelik az alkotást. Sikerének nagy szerepe volt abban, hogy a bosnyák filmszakma magára talált, egyöntetű támogatásuk nyomán jött létre a Szarajevó Film Alapítvány. Az ezt követő években az ország anyagi feltételeinek lassú javulásával együtt a filmgyártás megélénkülése is kezdetét vette.

Go West. (Ahmed Imamović, 2005) „A szerbek, horvátok, bosnyákok néha jóban vannak, néha nem. Most éppen nem.” – intézi hozzánk szavait Kenan, a homoszexuális bosnyák fiú. Kenan gordonkaművész. Barátja, Milan szerb. Szarajevóban a szerbek fogságba ejtik őket, de Milan révén szabadulhatnak, ehhez azonban Kenannak nőnek kell öltöznie. Milan szülőföldjére térnek vissza. Innentől kezdve a háborútól egy ideig biztonságban vannak, helyette attól félnek, hogy kiderül a titkuk. Hollandiába szeretnének emigrálni. A patriarchális, nacionalista helyi közösségnél a lebukás egyenlő a halállal. Kenan bosnyák, ráadásul meleg is. Valószínűleg Milannak se kegyelmeznének meg. Kenan rémálmában a nőket fogdossák össze. Eszeveszetten bizonygatja hogy férfi, sikertelenül.

Jasmin Duraković: Nafaka

Nafaka. (Jasmin Duraković, 2006) A Nafaka visszatekintéssel indul. Az újjáépült város képeit látjuk. A visszatekintés gesztusa a történetben végig megmarad. Egy igazi háborús mesét nézünk. A film szereplője és időnként a történetet képen kívüli hangként narráló fekete lány (Janet) Szarajevóban marad. Beilleszkedik egy helyi, baráti közösségbe. Janet nem igazán érti az okokat. Miért van háború? Mikor ér véget? Az egyik nő azt feleli neki: „Most a háború ideje van itt. 4 év háború, 40 év béke, aztán újra 4 év háború. Ez a mi történetünk.” A sors és végzetszerű megfogalmazás persze nem pontos, de egy játékfilm humoros utalásaként mégis az összhatást színesíti. Rémálom, álom és valóság egyszerre.

A horvát filmben kevésbé vált a háború ábrázolása tematikai gyakorlattá. A Kako je počeo rat na mom otoku (Vinko Brešan: How the War Started on My Island, 1996) című alkotás műfaját tekintve paródia. A meglehetősen szokatlan fogás nem az erőszak látványára, hanem emberi helyzetekre épít. Abszurd szituációk mutatják meg a történelmi szituáció abszurdságát, mint amilyen Dubrovnik katonai cél nélküli bombázása volt.

Kevés hangsúlyt kapott a filmkultúrában, de tény, hogy a boszniai háború szerb–horvát szembenállása 1992-től 1994-ig a horvát fél agressziójával is párosult. Erről készült a rendhagyó Živi i mrtvi (Kristijan Milić: The Living And The Dead). Rendhagyó azért, mert háborús filmként kikerülte és újabb aspektussal gazdagította a kritika gyakran alkalmazott vádját, miszerint a tematikai gettósodás és az esetleges elfogultság értékelhetetlenné teszi a filmeket. A Živi i mrtvi a 90-es évek eleji horvát-bosnyák harcokat egy második világháborús szállal ellensúlyozza, amikor még egymás oldalán harcolt a két nép.

Nem adtam képet Szlovénia és a 2006-ban függetlenné vált Montenegró (Crna Gora) filmjeiről, mivel mozgóképkultúrájuk nem járult hozzá tevőlegesen Jugoszlávia széthullásának vizuális reprezentációjához. A cikkhez kapcsolt alábbi függelékben viszont a téma iránt érdeklődők egy néhány fontosabb adatot tartalmazó, országokra bontott kitekintést találnak. Ezekben a rövid leírásokban a 2006-os adatokra támaszkodva vázolom fel a mai állapotok hátterét.

Függelék a jugoszláv utódállamok filmgyártásához

Délszláv filmtörténet – Háború és útkeresés – Jugoszlávia széthullása a filmek tükrében
Szlovénia

A Szlovén Film Alapítványt (Slovenian Film Fund) az állam alapította 1994-ben azzal a céllal, hogy a filmgyártás, az utómunkálatok és a promóció területén segítse a nemzeti kultúra kibontakozását. Az alapítvány rendszeresen nyújt segítséget elsőfilmeseknek, koprodukciós lehetőségek formájában. Éves költségvetése 3 800 000 euró. Egy játékfilm átlagos gyártási költsége 1 000 000 és 1 500 000 euró között mozog. Összességében 25 film gyártási költségeinek 61százalékát vállalta fel a Viba Filmmel közösen, 2001 és 2005 között. Az ország területén több mint 50 mozi van. Az átlagos jegyár 4 euró. Szlovénia tagja az Eurimages-nak. Az RTV Slovenia eszközökkel segíti a játékfilm-gyártást. Szlovéniában fejlett és kiterjedt gyártókapacitás áll rendelkezésre (Studi Viba film, Studio Arkadena). Ezenkívül 20 cég működik a gyártás egyéb területein (eszközkölcsönzés, bérmunkák). A szlovén filmkultúrát fesztiválok erősítik: Ljubljana, Portoroz, Celje, Izola.

Délszláv filmtörténet – Háború és útkeresés – Jugoszlávia széthullása a filmek tükrében (2)
Horvátország

A FACTUM a dokumentumfilm-gyártás és -bemutatás területén jelentkezik az újonnan érkezők különleges politikai és társadalmi problémákkal foglalkozó filmjeivel. A gyártást, a projektfejlesztést, a forgalmazást és a bemutatást a Kulturális Minisztérium finanszírozza, amely évente mintegy 4 000 000 euróval gazdálkodik. Ez kiegészül még a Zágráb Városi Alapítvány (Zagreb City Council) támogatásával. Egy játékfilm átlagos költségvetése 700 000 és 15 000 000 euró között változik. Horvátország 2001-ben vált az Eurimages tagjává, 2004-ben pedig csatlakozott az Európai Koprodukciós Szövetséghez. Több, mint 50 cég működik aktívan a film területén (televíziós, kommersz produkciók, felszereléskölcsönzés). Az ország természeti sokrétűsége rendkívüli forgatási helyszínekkel szolgál a külföldi koprodukciók számára. Manapság Horvátország is mozis gondokkal küszködik (közönség visszautasítása, mozi infrastruktúra), de néhány új, hazai film sikere biztató jövő körvonalait előlegezi meg. Körülbelül 50 mozi található az országban. Az átlagos mozijegy ára 3 euró. A filmfesztiválok a hazai és a nemzetközi filmeket népszerűsítik: a Pulai Filmfesztivál, a Motovuni Filmfesztivál, a Zagrábi Filmfesztivál, a ZagrebDox, az Animafest és a Festival of New Cinema Splitben.

Délszláv filmtörténet – Háború és útkeresés – Jugoszlávia széthullása a filmek tükrében (3)
Bosznia-Hercegovina

A Film Alapítványt a Bosznia-Hercegovina-i Kulturális és Sport Minisztérium alapította 2002-ben. Tevékenységének célja filmes produkciók számára anyagi segítséget nyújtani (gyártás, reklám, forgalmazás – játék- és dokumentumfilmek, forgatókönyv-fejlesztés). 2006-ban a nemzeti filmeknek 600 000 eurót adott, a koprodukcióknak pedig további 150 000-et. Az Alapítvány a gyártási költségek 10–20 százalékát vállalja át. A filmenkénti átlagos gyártási költség 700 000 és 1 500 000 euró között mozog. A műsorszolgáltatók (BHTV, FTV) természetbeni hozzájárulással támogatják az Alapítvány filmjeit (eszközök, reklám). A filmek évről-évre növekvő száma bizonyítja a BH mozi folytonosságát és életképességét. Bosznia-Hercegovina tagja az Eurimages-nak és csatlakozott az Európai Koprodukciós Szövetséghez (Europen Convention on Co.production). Az Eurimages úgy döntött, támogatja néhány forgalmazó cég és 3 mozi csatlakozását a Europas Cinemas Network-be. A mozi az ország egyik hagyományos védjegye, mégis a legális támogatás hiányával küzd. Több, mint 75 mozi található az országban, az átlagos mozijegy ára 2,5 euró. Bosznia és Hercegovinában a tévéállomásokén kívül nincs stúdiókapacitás. A posztprodukciós munkákhoz szükséges eszközöket és a profi filmes felszereléseket a leggyakrabban a környező országokból vagy a koprodukciós partnerektől importálják.

Délszláv filmtörténet – Háború és útkeresés – Jugoszlávia széthullása a filmek tükrében (4)
Szerbia

A Film Center Serbia évi 3 000 000 euróval gazdálkodik, amelyből 800 000–1 200 000 közötti összeget fordít játékfilmre, ami egyáltalán nem jelentéktelen összeg. A nemzeti tévé és rádió (Radio Television Serbia) támogatja még a gyártást, de a licenceket megvásárló magántévék jelenléte is erősödik (TV Pink, TV B92). A TV Pink megalapította saját cégét, a Pink Film International-t és lassan befejezi Belgrád külvárosában épülő stúdióját is. Az Eastman Kodak pedig bejelentette egy belgrádi laboratórium alapítását (Beofilm). Az FCS segítségének köszönhetően az audiovizuális szektor jogi keretein belül már igazodott az európai igényekhez és most türelmesen várja a szerb parlament támogatásának visszatérését is. Ez a szerkezeti váz nem csak a filmgyártáson alapszik. A régió számára is támogatást nyújt, adómenetesség és adókedvezmény formájában. Több mint 100 regisztrált filmes cég küzd a filmesek bérének magas adótartalma (40 %), a kalózkiadások, a rossz mozihálózat és a közönség közönye ellen. Több mint 120 mozi van Szerbiában. Átlagos jegyár 2.5 euró.

Délszláv filmtörténet – Háború és útkeresés – Jugoszlávia széthullása a filmek tükrében (5)
Montenegro

Csaknem fél évszázadon keresztül (1945–1990) a montenegrói filmgyártás nagy állami cégekre épült (Lovcen Film, Filmski Studio Titograd, Zeta Film). Az elmúlt 15 évben a játékfilmkészítés leállt, de három alacsony költségvetésű film segítségével sikerült rendbe hozni a gyártást. (Packing Monkeys, Again – Marija Perović, A View from Eiffel Tower – NikolaVukćević). A fenti filmek elkészültét nagyrészt a Montenegrói Kulturális és Média Minisztérium tette lehetővé, 2002 indulása óta pedig évente rendez egy szemlét a játék-, a rövid-, az animációs- és a dokumentumfilmek számára. A Minisztérium éves költségvetése 150 000–200 000 euró. Támogatás koprodukcióra is nyerhető, a szabályok nincsenek szigorúan előírva. Függetlenségének elnyerése óta Montenegro még nem tagja az Eurimages-nak. Egy játékfilm átlagos költsége 100 000–500 000 euró. A nemzeti köztévé (National Public Television, TVCG) támogatja a filmgyártást. 10 produkciós cég működik Montenegro területén, és sok közülük saját filmjeit is forgalmazza az országban. A 10 mozi közül csak 3 működik folyamatosan, a többi csak hétvégéken, vagy a nyári szezonban. Az mozijegy átlagos ára 2.5 euró. A legnagyobb problémát a kalózkiadások jelentik, ezért Montenegro nagyon szigorú törvényt fogalmazott meg.

Délszláv filmtörténet – Háború és útkeresés – Jugoszlávia széthullása a filmek tükrében (6)
Macedónia

A Kulturális Minisztérium és Film Részlege támogatja a gyártást, forgalmazást, bemutatást. Éves költsége mintegy 1 400 000 euró. Egy átlagos játékfilm költsége 700 000 és 15 000 000 euró között változik, amelynek több mint 30 százalékát a minisztérium vállalja föl. A nemzeti televízióadó (MTV) az eszközök rendelkezésre bocsátásával támogatja a gyártást. Az ország 38 mozija évente 4–5 új macedón produkciót mutat be. A mozijegy ára 1.5 és 3.5 euró között változik. A mozik jól felszereltek. Macedónia tagja az Eurimages-nak és az Európai Koprodukciós Szövetségnek. A régió más országaihoz hasonlóan Macedónia is izgalmas helyszínekkel szolgál koprodukciós partnerek számára (Nagy-Britannia, Németország, Franciaország). 17 produkciós cég kínál magas színvonalú szolgáltatásokat. A posztprodukciós kapacitást kínáló és a felszereléseket kölcsönző cégek sajnos hiányoznak. Skopje és a Bitola fesztiváljai a hazai filmeket népszerűsítik.

Délszláv filmtörténet – Háború és útkeresés – Jugoszlávia széthullása a filmek tükrében (7)
Koszovó

A politikai szituáció ellenére (nemrégiben kikiáltott, képlékeny függetlenségének dacára) Koszovó mindennapi társadalmi gondjait, identitását és kultúráját a filmesek próbálják népszerűsíteni. A szakma erőfeszítésével együtt a Kulturális Minisztérium a filmfinanszírozás alapjait próbálja lerakni. Néhány filmgyártó céget sikerült HD technológiával ellátni. Koszovó rendelkezik egy erős forgalmazó céggel, a Gencivel, ami a két legjobban felszerelt mozi tulajdonosa is egyben, a Prizeni Dokumentum- és Rövidfilmfesztivál (International Documentary and Short Film Festival in Prizen) pedig a koszovói és a régió filmeseit és azok társadalmi sokféleségét népszerűsíti.

 

A szerző szubjektív délszláv filmes toplistája (a filmek magyar nyelven is elérhetők)

  • Alexander Petrović: Találkoztam boldog cigányokkal is (Skupljači perija, 1967)
  • Veljko Bulajić: A neretvai csata (Bitka na Neretvi,1969)
  • Dušan Makavejev: WR – Az organizmus misztériuma (WR – Misterije organizama, 1971)
  • Slobodan Šijan: Ki énekel ott (Ko to tamo peva, 1980)
  • Emir Kusturica: Emlékszel Dolly Bellre? (Sjećaš li se Dolly Bell?, 1981)
  • Kusturica második filmje: A papa szolgálati útra ment (Otac na službenom putu, 1985)
  • Goran Marković: Tito és én (Tito i ja, 1992)
  • Milcho Manchevski: Eső előtt (Pred doždot, 1994)
  • Goran Paskaljević: Lőporos hordó (Bure baruta, 1998)
  • Danis Tanović: Senkiföldje (Ničija zemlja, 2001)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.