Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Hlavaty Tamás

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A szabadság ököljoga
Glenn Ficarra-John Requa: I Love You Phillip Morris

Manapság a filmek elején már nem elég kiírni, hogy igaz történetről van szó, hanem meg is kell erősíteni ezt az állítást a hitetlen néző számára, valahogy így: „De ez most tényleg igaz. Komolyan.” Glenn Ficarra és John Requa rendezőpáros első nagyjátékfilmje kezdetén is ez történik, mozijukban egy ma is börtönben csücsülő férfi, Steven Jay Russell fordulatokban gazdag életét vitték vászonra.

Steven (Jim Carrey) egy autóbalesetet követően felszámolja tisztes polgári életét és lelebbenti a fátylat sokáig titkolt homoszexualitásáról. Eddigi élete során egész jól belejött a csalásba, mivel saját magát is évekig átvágta, ezért úgy dönt, hogy mostantól másokat fog átejteni. Eleinte kis stiklikkel tesz szert nagy összegekre, majd nagy stiklikkel még nagyobb összegekre, így kerül életében először börtönbe. Itt ismerkedik meg szerelmével, Phillip Morris-szal (Ewan McGregor), a finom lelkű rabbal, románcuknak azonban hamar vége lesz, Stevent ugyanis szabadon bocsátják. A férfi ígéretéhez hűen azonnal elkezd azon ügyködni, hogy párját is kihozza a dutyiból. Ez sikerül is neki: ügyvédnek adja ki magát, és olyan profin játssza ezt a szerepet, hogy fel sem tűnik senkinek, hogy végig blöfföl. Később komoly karriert fut be egy nagyvállaltnál, de ismét fény derül a turpisságra és Steven megint a négy fal között találja magát, ami igazából nem akadály neki, mivel lenyűgöző érzékkel látja meg a szökési útvonalakat és mondani sem kell: az összes ziccert ki is használja.

Kép az I Love You Phillip Morris című filmből

A film trailerét látva a néző teljesen bizonyos lehet abban, hogy egy meleg-románcról szóló vígjátékra vált jegyet, de azt kell, hogy mondjuk: az alkotók picit átvágták a közönséget. Az I Love You Phillip Morris sokkal inkább egy negatív karriertörténet, egy olyan ember roppant szórakoztató históriája, aki képtelen tisztességesen élni és önmagát adni másoknak. Egy vicces jelenetben meg is mutatja nekünk a két rendező a kis Steven lelki törésének okát. A srác ugyanis örökbefogadott gyerek, anyja elmondása szerint ennek ellenére is különleges, mert őt választották. Az apja azt is hozzáteszi, hogy az adás-vétel rendben zajlott: egy barna zacskóban nyújtották át a fiúért a pénzt az anyának egy parkolóban. A lelki hasadás másik oka a látens homoszexualitás: bár kiskorától tudta hősünk, hogy meleg, ezt mindig eltitkolta mások és önmaga előtt is, hogy képes legyen beilleszkedni környezetébe.

Kép az I Love You Phillip Morris című filmből

Érdekes, hogy Jim Carrey ismét egy olyan figurát alakít, akinek testében több személyiség lakozik. Úgy látszik, a rendezők látják a komikusban azt a képességet, hogy olyan embereket játsszon, akik saját identitásukat különféle jelmezekkel leplezik. Gondoljunk csak az Egy makulátlan elme örök ragyogására, a 23-as számra, az Ember a Holdonra, a Maszkra vagy a Minden6óra. Carrey mindegyik filmben önmagával küzd, skizofréniája pedig megannyi szórakoztató pillanat forrásává válik. Bár az I Love You Phillip Morris főszereplője vitathatatlanul Carrey, Ewan McGregor mégis sokkal jobban, pontosabb arányérzékkel játssza a meleg figurát, minden gesztusa, mosolya tökéletesen a helyén van. Kettejük kapcsolatában inkább ő a feminim fél, a film pedig egy darabig pontosan úgy működik, ahogy egy szokványos romantikus komédia, csak a szélhámos pasi nem egy törékeny lányt ejt át, hanem egy törékeny fiút. Ráadásul a közeg is rendhagyó, hiszen egy börtönben zajlik a románc, aminek köszönhetően a romantikus gesztusok is másképp működnek: Steven virágvásárlás helyett az egyik rab agyonveretésével kedveskedik a párjának, aki nem tud aludni a pórul járt férfi ordításától.

Kép az I Love You Phillip Morris című filmből

A mozgókép első felében van pár igazán merész poén és explicit jelenet, ami azért kellett, hogy a néző ne mondja azt, hogy megint egy óvatos – vagy ha úgy tetszik langyos – meleg-filmre ült be. De a második félidőben a párkapcsolatról áttevődik a hangsúly Steven bűnözői karrierje alakulására, és bár eleinte úgy tűnik, hogy Phillip a motivációja Steven tetteihez, később rá kell jönnünk, hogy ez nem így van: ez a csávó akkor is csalna, ha semmit nem akarna elérni vele. A film hibája is pont ez: nem döntötték el az alkotók, hogy merre vigyék el a sztorit, így vezérfonal híján csapongó lesz a történet, néha leül, majd jön egy szórakoztató rész, ami felrázza az embert. Azonban van annyi emlékezetes poén és meghökkentő fordulat ebben a – néhány sikamlós részt leszámítva abszolút kommersz – vígjátékban, hogy inkább ezek maradnak meg az emlékezetünkben. A film megtekintése után pedig azt nyugtázhatjuk: ha nem rágták volna a film elején a szánkba, hogy igaz történetről van szó, akkor is elhinnénk, mert ilyen sztorit csak az élet tud írni.

Kép az I Love You Phillip Morris című filmből

A slusszpoén pedig benne sincs a filmben, ahhoz a Wikipédia- bejegyzés végét kell elolvasni: „Amikor letartóztatták, éppen plasztikai sebészhez készült, amely teljesen felismerhetetlenné tette volna. 1998-ban 140 év szabadságvesztésre ítélték. Hetente kétszer más cellába költöztetik, két négyzetméteres a szobája, csupán napi két órát sétálhat. Saját bevallása szerint nem érez gyűlöletet az őt üldöző rendőrök iránt és már talált gyenge pontokat a börtön védelmében.”

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

I Love You Phillip Morris

I Love You Phillip Morris – amerikai–francia filmdráma, vígjáték, 2009. Rendező: Glenn Ficarra, John Requa. Szereplők: Ewan McGregor, Jim Carrey, Leslie Mann, Rodrigo Santoro.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Vékony jégen - Jonathan Levine: 50/50 / Fifti-fifti

Vékony jégen – Jonathan Levine: 50/50 / Fifti-fifti

Halálos betegségről filmet készíteni elég nehéz sőt, sokszor hálátlan feladat, hiszen a történetet egyszerre kell személyessé és univerzálissá is tenni, ami rengeteg buktatót jelenthet. Egyrészt rengeteg nézőt kergethetünk be vele a mozikba, ha kellőképpen eladható a termék, másfelől elég egy ballépés, és máris támadások viharában találja magát a rendező. Legyen szó drámáról vagy vígjátékról, a játékszabályok borzasztó gyorsan fordulhatnak a rendező ellen.

Kapcsolódó hír

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

14 napja

Hírek

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

„Forradalmi” hangulatban, Benoît Jacquot francia forradalom idején játszódó filmjével kezdetét vette...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fogadom (The Vow)

Fogadom (The Vow) – amerikai–ausztrál–brazil–francia–német filmdráma, romantikus, 104 perc, 2012. Rendező: Michael Sucsy. Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill, Jessica Lange.

Autóbaleset következtében Paige kómába esik, s miután magához tér, részleges memóriavesztést állapítanak meg...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 136 perc, 1999. Rendező: George Lucas. Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Jake Lloyd.

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Hadak útján (War Horse)

Hadak útján (War Horse) – amerikai filmdráma, történelmi, háborús, 146 perc, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Peter Mullan.

Kitör az első világháború, a katonaságnak minden lóra szüksége van. Így szakítják el egymástól a háborúhoz...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Variációk – 6 perc, 2009. Rendező: Bakó Kincső. Szereplők: Boné Ferenc, Mezei Gabriella, Szabó Tamás Tavken, Szász Kriszta, Székely Blanka, Visky Sámuel.

A kritikus csoport egyik első feladata az előző évi, 8. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor filmjeinek a...  

Elolvasom a kritikát

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea