Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Félreérthető tehetség
Max von Groening: De helaasheid der dingen / Szarul állnak a dolgok

Felix von Groening cannes-i különdíjas filmje több szempontból becsapós. Az egyik, hogy a Szarul állnak a dolgok cím, alatta a belga vígjáték megjelöléssel, úgy hangzik, mintha az Amerikai pite típusú tinikomédia egyik megkésett európai verziója lenne. A másik, hogy első nézésre egy klasszikus „így jöttem”-típusú elsőfilmnek tűnik. Nos az előítéletek közül egyik sem bizonyul megalapozottnak.

Mert a 33 éves rendezőnek ez nem az első filmje, hanem a harmadik; életrajzi motívumokat sem tartalmaz – nem is nagyon tud, hiszen egy regény adaptációja –; nem is ez a címe – a belga cím magyar tükörfordítása valahogy úgy hangzana (hozzáteszem, sokkal jobban), hogy A dolgok sajnálatos mivolta –; és nem is vígjáték.

Filmkép a Szarul állnak a dolgok című filmből

Hogy a film belga, nos, az stimmel. Viszont nem annak tűnik: a vidéki házak, kocsmák belső, és a sáros utcák külső felvételeiből álló helyszínek, a lezüllött alkoholistákból verbuvált szereplők, a túlzott szeszfogyasztásból fakadó konfliktusok túlságosan is ismerősek a kelet-európai szemnek. A 13 éves Gunther Strobbe apjával és három nagybátyjával él a nagyanyja házában. A felnőtt férfiak napjaikat céltalan vedeléssel, és annak járulékaival: bepisiléssel, hányással, verekedéssel töltik, a kis Gunther eközben próbálja feltalálni magát a kilátástalannak tűnő helyzetben. Az epizódszerű események narrátora a nagykorú Gunther, ráadásul egy regénykísérlet apropójából, így az ő kilátástalanságából is kapunk egy jó adaggal.

Filmkép a Szarul állnak a dolgok című filmből

A szenvedő és éhező önjelölt művész leginkább párkapcsolati gondokkal küzd. A film sikeresen felidézi egy jó nagy berúgás emlékét: a rettentően erős felütés után elindul a fékevesztett tivornyák sora, de a végeláthatatlan részegeskedések végignézésével kellemetlen fejfájás marad hátra, mert kissé öncélúvá válnak a képsorok. A film trailerében pl. a részeg meztelen férfiak bicikliversenyét látjuk. Ez is csalóka lehet, mert nem ez a legenigmatikusabb jelenet, ennél sokkal jobb, amikor Strobbe-ék bekérezkednek egy bevándorolt család nappalijába, hogy megnézzék a tévében Roy Orbison koncertjét, s amikor a legenda a Pretty Woman-t nyomja, a fiúk bevadulnak, és táncba kezdenek. A jeleneten keresztül felvázolt tabló tűpontos, Strobbe-ék tragikomikus életimádata és a nem kevésbé tragikomikus történelmi korszak közös nevezőre kerül.

A film atmoszférája és tárgyi világa is telitalálat. A kapitalizmus felfutásának hajnalán járunk: a nagymama háza, a kis Gunther apjától megörökölt, kinyúlt pulcsija, a régi biciklik, a szobaajtókon lógó színes huzalok, a fekete-fehér tévék sikeresen idéznek meg egy letűnt világot. Mintha a Strobbe család első kamerájával készített karcos családi felvételeket látnánk. Ezért talán a kézikamerával felvett film céltalansága még védhető is.

Filmkép a Szarul állnak a dolgok című filmből

Viszont ha a néző nem elégszik meg a kiváló és eredeti színészi játék élvezésével, akkor az első rácsodálkozás után elvész a jelenetek kavalkádjában. A percekig tartó vonatozás a kocsmában például már nem vicces, még a két táncoló törpe látványa sem tud segíteni rajta. Ha valamilyen értelmet mégis ki akarunk hámozni a katyvaszból, akkor az egyedüli kapaszkodót a biciklizés motívuma jelentheti számunkra. A kis Gunthert is biciklizés közben látjuk először, miközben egyensúlyozva feláll a hátsó ülésre, majd elesik, és a kerék tönkremegy. Saját maga képtelen megjavítani, az apja pedig az ivással van elfoglalva, úgyhogy a nagymama ad pénzt az újra. Majd a részeg bicikliverseny a kisvárosban ragadtak tenniakarásának az eredménye. Az egyik nagybácsi, miközben apu elvonón van, egy biciklitúrán szenved el komoly balesetet. Felnőttként Gunther a saját kisfiát tanítgatja a jármű használatára. Groening a kétkerekű felhasználásával érzékenyen épít fel egy metaforát: „az egész olyan mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni” – mondják; Groening szerint még akkor is eleshetsz, ha már jól kitanultad – de az alapokat ettől függetlenül át kell adni. A generációk váltakozásának az apák bűnei ellenére is megvan a szépsége, s ennek a lírai körkörösségnek az érzékeltetése a film végére furcsamód tisztává válik.

Filmkép a Szarul állnak a dolgok című filmből

A jelenetek véletlenszerű hömpölygése után ez éppolyan meglepő, mint a már említett többi félreértés. Sajnos ezeket esetleg a film második megnézése oszlathatná el. Csak az a gond, hogy miután az összes kétségünket felszámoltuk Groening munkájával kapcsolatban, már nem lesz annyira érdekes.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Szarul állnak a dolgok (The Misfortunates)

Szarul állnak a dolgok (The Misfortunates) – belga–holland filmdráma, vígjáték, 2009. Rendező: Felix Van Groeningen. Szereplők: Johan Heldenbergh, Kenneth Vanbaeden, Koen De Graeve, Valentijn Dhaenens, Wouter Hendrickx.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    5/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Vékony jégen - Jonathan Levine: 50/50 / Fifti-fifti

Vékony jégen – Jonathan Levine: 50/50 / Fifti-fifti

Halálos betegségről filmet készíteni elég nehéz sőt, sokszor hálátlan feladat, hiszen a történetet egyszerre kell személyessé és univerzálissá is tenni, ami rengeteg buktatót jelenthet. Egyrészt rengeteg nézőt kergethetünk be vele a mozikba, ha kellőképpen eladható a termék, másfelől elég egy ballépés, és máris támadások viharában találja magát a rendező. Legyen szó drámáról vagy vígjátékról, a játékszabályok borzasztó gyorsan fordulhatnak a rendező ellen.

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea