A Filmtett teljes mértékben kiáll az erdélyi színészek mellett, akkor is, ha azok – tőlük függetlenül – szar filmekben játszanak. Éppen ezért, kritika következik az amúgy kritikán aluli Town Creek című filmről, melynek rendezője, Joel Schumacher számára a Falling Down filmcím, úgy tűnik, önbeteljesítő jóslat volt.
Az azóta főleg a Batman-franchise megcsúfolásáért elhíresült rendezőnek most már egy megélhetési B-horrort kellett elvállalnia, aminek talán egyetlen erénye, hogy hazánkban forgatták (igen, mert olcsóbb – legyint szomorúan a már sokat látott néző), Mediaproék segítségével. A forgatókönyvíró neve sem kecsegtet sok jóval: eddig mindössze egy szkripttel kényeztetett minket, szegényeket: a világ legfeleslegesebb remake-jei közt előkelő helyen trónoló Invázióval. Úgyhogy a Blood Creek-kel (vagy Town Creek, ahogy most épp forgalmazni próbálják) kapcsolatos minden félelmünk megalapozott.
És be is igazolódik: már a fekete-fehér, második világháború előtt játszódó prológusról kb. tucatnyi másik (pont ennyire eredeti) ponyvaregény, film és videojáték sztorija ugrik be: a nácik okkult tanokkal foglalkoznak, ősi rúnákat keresnek, amivel az örök életet – és így természetesen a hőn óhajtott világdominanciát – kísértik meg. Próbálkozásuk – amint tudjuk a történelemkönyvekből – kudarcba fullad. Mit ad isten, csak napjainkban jön el az idő, hogy a rég halottnak hitt náci tiszt, mágikus jelektől és inkantációktól megerősödve kitörjön a kis amerikai farmról, ahol már vagy 70 éve fogva tartják.
De hálistennek itt van Henry Cavill és Dominic Purcell, akik megállítják a gonoszt. És hát ennyi. Persze, azért közben még történik egy s más, például egy – amúgy a film csúcspontját jelentő – igazi B-jelenetben egy zombi-ló beszabadul a házba, ágaskodik a szűk térben, párbajozik az emberekkel – akik otromba módon többször is átlövik a szügyét – majd lángoló sörénnyel távozik (Roger Corman is megirigyelhetné), de igazából ennyi.
Sajnos Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze a rosszfiúk közt van, aminek következtében sajnos igen hamar kinyírják. Igazából két alkalommal is, mert aztán természetesen ő is visszatér zombiként. Így legalább csúnya zombi-nézésből – más színészi bizonyítási lehetőséget nem ad a film, sajnos – megkapjuk a kívánt mennyiséget és minőséget.
Apropó, színészi munka: az unalomig ismert sztorihoz és semmilyen rendezéshez képest korrekt képi világgal és operatőri munkával rendelkező film egyetlen értékelhető performansza Michael Fassbenderhez kapcsolódik, aki a prológus náci tisztjét játssza (azt kétlem, hogy a 70 évvel későbbi, összeégett arcú verziójához is ő bújt volna a maszk alá) – a vicc az, hogy szinte ugyanakkor forgatta a Becstelen brigantykat, ahol német ruhába bújt angol tisztet játszik. Amúgy a film másik highlight-ja ugyanehhez a figurához tartozik: amikor egy vésővel és kalapáccsal megpróbál a saját homlokába lyukat vájni, akkor megfordul az agyunkban, hogy nem-e paródia ez az egész? Schumacher jól álcázott vicce? Aztán meglátjuk a két főszereplő jófiú elszánt nácivadász arcát, és elhessegtetjük a kósza rodriguezi gondolatot: ez tényleg „komoly” horror akar(t) lenni.
A lineáris, semmi meglepetést nem tartogató straight-to-dvd történetet néha bántóan nyilvánvaló logikai hibák és gyenge CGI-effektusok tarkítják, s ha mindez nem lenne elég, az alkotóknak még volt pofájuk egy olyan befejezést csapni a filmnek, ami lehetőséget ad későbbi folytatások elkészítésére. De miért? Ez nem volt elég szar? Még szarabbat akarnak? Vagy mi van?
