/ / /

· írta

Film és történelem, történelem és film

A román történelmi filmek

Tanulmány

A román, történelemről szóló filmeket szemrevételezve Călin Căliman arra a következtetésre jut, hogy szinte minden jelentős román filmrendező ellátogat film és történelem határvidékére. A sor 1912-ben kezdődik, amikor a bukaresti Boulevard Palace moziban bemutatják a Románia függetlenségét. A Betyárok (Haiducii) és a Z nap (Ziua Z) későbbi állomások, az Én vagyok Ádámmal (Eu sunt Adam) pedig megérkezünk a kilencvenes évekbe.

A világ filmtermésének jelentős hányada történelmi film. A brit filmművészet elképzelhetetlen Shakespeare – Anglia múltja ihlette – történelmi tragédiáinak filmrevitele nélkül, az olasz filmipar már a múlt század első évtizedében megteremtette a nagyszabású történelmi film divatját (olyan filmek által, mint Pompeji utolsó napjai, Catilina, Nero, Galileo Galilei). Amerika pedig hamar követte a mintát, 1909-ben például elkészítették a „korszak legköltségesebb filmjét” (30 000 dollárba került), a Napóleon című „szuperprodukciót”, melyet Stuart Blackton irányításával forgattak.

Aristide Demetriade: Románia függetlensége (1912)

A román filmgyártás sem késlekedett ebből a szempontból. Éppen csak keresgélte első kifejezőeszközeit, amikor néhány lelkes képviselője elkészített egy nagyszabású történelmi filmet, a Románia függetlenségét (Függetlenségi háború) (Independenţa României. Războiul Independenţei). A filmben felidézett eseményeket kereken harmincöt év választja el a forgatás idejétől – a közelmúltat jelenítik meg tehát –: a születendőben levő román filmgyártás nem mulasztott el emléket állítani az ország sorsa szempontjából jelentős történelmi eseménynek. Minthogy idén van a 90 éves évfordulója a Románia függetlensége bemutatójának (1912. szeptember elsején mutatták be nyilvánosan a bukaresti Boulevard Palace filmszínház Eforie nevű termében), illőnek tartom megállni egy pillanatra a filmtörténet eme momentumánál, amikor is (első ízben!) egymásba torkollik a román film és a történelem, történelem és román film. A bemutatóról szóló egyik tudósításban (Adevărul, 1912. szeptember 3.) ez áll: „A román függetlenségi háború mozgóképes rekonstrukciója annak köszönhetően hat ránk ennyire erőteljesen, hogy rendezője nem valami kisszerű drámai eset formájában dolgozza fel a témát, hanem lenyűgöző méretekben támasztja fel ezt a jelentős történelmi eseményt.” A rendezés arányait a bemutató plakátjának reklámszólamai is jelezték: „kétszázezer ember részvételével”, „2000 méter hosszú film, 5 felvonásban, tartama teljes két óra.”, „A háború rekonstrukciójában a román hadsereg legkiválóbb csapatai is közreműködtek – a román állam engedélyével –, történelmi kosztümökben és korabeli fegyverekkel.” A forgatókönyv nagyrészt Petre Liciu, Aristide Demetriade, Constantin l. Nottara műve, véglegesítéséhez Grigore Brezeanu rendező is hozzájárult (aki mindössze húszévesen vágott bele ebbe a szenzációs kalandba), valamint Corneliu Moldovan író (aki akkoriban Leon Popescu producer titkára volt). Csupán néhány nevet említek a szereposztásból: az Aristide Demetriadéét (I. Károly uralkodó szerepében), Constantin Nottaráét (Oszmán pasa szerepében), Aurel Athanasescuét (Penes Curcanul szerepében), Ion Niculescuét (Mihail Kogălniceanu szerepében), azzal a megjegyzéssel, hogy a román színház sok más kiemelkedő színésze is alakított kis-, illetve statisztaszerepeket ebben a filmben, olyanok, mint Ion Brezeanu, Aristizza Romanescu, Olimpia Bârsan, Sonia Cluceru, Elvira Popescu, Maria Filotti, G. Ciprian, Vasile Toneanu. A Románia függetlensége, naivitásaitól eltekintve, melyeknek már a bemutatókor sem kegyelmezett a sajtó („nevető holtakat” és „betanítatlan statisztériát” említ), évtizedeken túl is megőrizte érzelmekre ható erejét. Ezek szerint a román történelmi film már 90 évvel ezelőtt bevonult a filmtörténetbe...

Aristide Demetriade: Románia függetlensége (1912) (2)

Éveken keresztül beszéltek a „nemzeti film eposzáról”, de nem a Románia függetlensége című filmet tekintették első fejezetének, hanem egy egészen más korszakból való filmet, a Tudort, Lucian Bratu alkotását (forgatókönyvét Mihnea Gheorghiu írta), mely 1963-ban készült. A „film eposza” szókapcsolat méltán kopott ki mára a használatból (a Megéneklünk Románia és a Daciada sorsára jutott), s az „eposzt” népszerűsítő hadjárat elhalásával megszűnt a távlati esélye ama történelmi filmciklusnak is, mely az „aranykorszakban” arra rendeltetett, hogy a nép történelmének arany eseményeit vigye mozivászonra. Eltekintve mindezektől, a Tudor című film erőteljes költői realizmussal áthatott momentumai a Tudor Vladimirescu betyárjai 1821-és lázadásának (a valóságos történelmi eseménynek) szimbólumaivá és emblémáivá váltak. Két gondolat szolgál a film meséjének alapjául, és ezek az illető kor elmúltával is megőrizték jelentőségüket: „a haza a néppel azonos, és nem a fosztogatók bandájával”, és az, hogy „újból megjelenünk, mint tavasszal a fű és a levél”. Nem szabad megfeledkeznünk arról a szerepről, melyet az ilyen filmek évek múltával nyerhetnek: egy televíziós dokumentumműsor az 1821-es forradalom eseményeit a Tudor című film néhány képsorának levetítésével idézte fel: a fikció – bármilyen furcsának is tűnik – alátámasztja... a dokumentációt, példázva a játékfilm erejét, a történelemmel való azonosulásból származó – nem így van? – természetfeletti erőt. A hetedik művészet kétélű „fegyvere“ ez, mely méltó a pártfogásunkra. A filmművészet történelemmel szembeni felelőssége egyenesen vakító fényben jelenik meg. Persze semmi esetre sem hasonlítható a szigorú archeológiai rekonstrukcióhoz (az archeológiának más jellegű a történelmi felelőssége), mégpedig egy nagyon egyszerű oknál fogva: a film – a kép művészeteként –, ha nem számol a történelemmel szembeni nagy művészi felelősségével, nemcsak azt kockáztatja, hogy meghamisítja a történelmet, hanem azt is, hogy konfliktusba kerül magával a filmtörténettel is. Mielőtt történelemmé válna, a film már történelem, pontosabban: történelemnek kell lennie. Ebből indult ki néhány román filmrendező, amikor történelmi témákat kísérelt meg filmre alkalmazni. A román film, még ha nem is kerülte el minden esetben a „történelem hollvwoodizálását”, gyakran eléggé jól meghatározott morális és filozófiai célirányultsággal fordult a múlthoz, aktuális jelentéseket és visszhangokat keresve az elődök jeles tetteiben. A történelmi film, minthogy a román filmművészet bizonyos fejlődési szakaszában programatikussá vált, elsősorban a nemzeti múlt domináns személyiségeinek felidézését indítványozta, a román nép évezredes gyökereiét.

Sergiu Nicolaescu: Dákok

Nem szándékom itt és most „felleltározni” az összes román történelmi filmet. De megemlítenék néhány címet, mely az évek során számottevően gazdagította filmművészeti örökségünket. Éppen a fentebb említett igényekre felelve született a 60-as években két nagyszabású film, mindkettőt Titus Popovici írta: a Sergiu Nicolaescu rendezte Dákok (Dacii) (1967 februárjában volt a bemutatója), és a Mircea Drăgan rendezte Diadaloszlop (Columna) (1968 novemberében mutatták be). Gyakorlatilag ezekkel a filmekkel zárkóztunk fel a világhoz. A nemzeti produkció csatlakozott a szuperprodukció divatjához, mely abban az időben elözönlötte a világ filmpiacát, az úgynevezett „pepluméhoz”, mint például a Cleopatra, illetve azt az olasz hagyományt folytatta, mely a „történelmi filmet” a „történelmi fantáziajátékhoz” közelítette, és fordítva. Amza Pellea virtuóz módon alakítja Decebal szerepét: a harcos vitézségét és leleményességét, a parasztember méltóságteljes egyszerűségét, a derék hadvezér diplomáciai érzékét és tehetségét állítva elénk. Mindkét filmnek nemzetközi a szereposztása. A Dákokban Emil Botta, Kovács György, Geo Barton mellett Marie-José Nat, Pierre Brice, Georges Marchal is játszik, a Diadaloszlopban pedig Ilarion Ciobanu, Ştefan Ciobotărasu, Gheorghe Dinică társaságában olyan előadóművészek jelennek meg, mint Richard Johnson, Antonella Lualdi és Amadeo Nazzari. Mindkét rendező felfogásában a történelmi film a filmművészet egészének tengelyében áll.

Mircea Drăgan: Diadaloszlop (a film francia plakátja)

Sergiu Nicolaescu mindössze két-három évvel a Dákok bemutatója után szerette volna elkészíteni a Mihai Viteazult – filmes életműve újabb csúcsalkotásaként, ugyanazon Titus Popovici forgatókönyve szerint –, de végül más történelmi témák csábították el, mégpedig a közelmúlt történelméből, a második világháború idejéből valók. Ilyen filmjei születtek ebben a témában, mint az Akkor mindüket halálra ítéltem (Atunci i-am comandat pe toţi la moarte), A Z nap (Ziua Z), Mi, az első harcvonalból (Noi, din linia întâi) stb., s a háború utáni időszakból valók (a Tiszta kézzel / Cu mâinile curate sorozat). Sőt még az 1989-es forradalom is megihlette (Point Zero) a rendezőt. Mircea Drăgan nem egyszer vissza akart térni a történelemhez, elindult Sadoveanu regényeitől (Solymárok nemzetsége / Neamul Şoimăreştilor), Ştefan cel MareVaslui, 1475, Nyestfiak / Fraţii Jderi), felidézett múltbeli híres személyiségeket (Aurel Vlaicu), s filmes életműve olyan alkotásokat is tartalmaz, mint a közelmúltat idéző Szomjúság / Setea, mely még a Diadaloszlopot megelőző időszakban készült, illetve olyan műveket, melyek társadalmi feszültségekkel terhes történelmi pillanatoknak állítanak emléket. (Lupeni '29, Golgota).

Dinu Cocea: A szüzek elrablása (1968)

Valahol a történelmi film műfaji határán – de nem feltétlenül a perifériáján – kifejlődött (és meghódította a közönség nagy tömegeit) egy sajátságosabb filmkategória, mely kalandok háttereként folyamodik a történelemhez. Elsősorban néhány szórakoztató filmről van szó, mely „a köpeny és szablya” műfaji mintáját követi, miközben nemzeti sajátosságokkal van teleaggatva. Érzékletesen ír Ecaterina Oproiu 1985-ben erről a filmműfajról: „A »nemzeti eposz« mezsgyéjén megszületik egy olyan terméktípus, mely anélkül, hogy lemondana nevelői értékeiről, a szórakoztatásra helyezi a hangsúlyt, nyíltan átveszi a „köpeny és szablya" típusú filmek eljárásait, és átfesti nemzeti színűre. A legjellegzetesebb ebben a műfajban az igen népszerű Betyárok / Haiducii c. filmsorozat, mely néhány román »pardallian«, szűk posztónadrágos muskétás önbíráskodó hőstetteit meséli el, akik »elvesznek a gazdagoktól, hogy adjanak a szegényeknek«. Megfélemlítik a hatalmaskodókat, aztán visszavonulnak az erdőbe, legendákat, kisírt szemű asszonyokat, cigánymuzsikás mulatságok emlékét hagyva maguk után, és azt a nyugalmas életfelfogást, hogy »mindenki éljen, csak mi ne haljunk meg«”. A trilógiával (Betyárok / Haiducii, A szüzek elrablása / Răpirea fecioarelor, A betyárok bosszúja / Răzbunarea haiducilor) kezdődő sorozat, melyet Eugen Barbu, Nicolae Paul Mihail és Mihai Opris írt és Dinu Cocea rendezett, a következő évtizedben (vagyis az 1970-es években) más betyártörténetekkel folytatódott, mint amilyen a Betyárkapitány / Haiducii lui Şaptecai (címszerepben az ellenállhatatlan Florin Piersic-kel), Ralu kisasszony hozománya vagy A bolondok hete / Săptamâna nebunilor.

Dinu Cocea: Haiducii lui Şaptecai

A Tudortól és Az akasztottak erdejétől (Pădurea spânzuraţilor) a Labirintusig (Labirintul) és a Lángoló hegyekig (Munţii în flăcări), vagy a történelmi események kronológiai sorrendjében: Burebistától a Point Zéróig tekintve a román filmtörténetet, levonhatunk egy előzetes következtetést: egyetlen filmrendezői életműből sem hiányzik a megélt vagy a régmúlt történelmet feldolgozó film. (A teljesség igénye nélkül) példázhatjuk ezt... ábécé sorrendben. Andrei Blaier, „az aktualitások szakértője” az első világháború idejét tárja fel A birodalom hamuján keresztül (Prin cenuşa imperiului) című filmjében. Elisabeta Bostan a Fiatalság öregség nélkülben (Tinereţe fără bătrâneţe) a mese időn túli idejébe hatol be. Lucian Bratu rendező a Tudoron kívül a Rejtjel titka (Secretul cifrului) című filmjében a második világháború napjaiból idéz fel történeteket. Virgil Calotescu eljutott A halál utolsó határáig (Ultima frontieră a morţii), Mózes tragédiája ugyanabban a történelmi korban játszódik. Liviu Ciulei tömör filmes életművében két reprezentatív történelmi ihletésű film is található: A Duna hullámai (Valurile Dunării) és Az akasztottak erdeje (Pădurea spânzuraţilor).

Liviu Ciulei: Az akasztottak erdeje (1964)

Dinu Cocea „betyárairól” már beszéltünk, a rendező mindemellett a közvetlen történelmi valóságból is merített a Tölgy, rendkívüli sürgősségben (Stejar, extrema urgentă). George Cornea a Szenvedélyben (Fatima) a történelem megélt eseményeihez fordul. Mircea Daneliuc a Farkasvadászatban (Vânătoarea de lupi) az 1950-es évek durva valósága után nyomoz. Mircea Drăganról beszéltünk. Jean Georgescu mester Az emlékek lámpásában (Laterna cu amintiri) 50 évnyi román filmből szemléz. Manole Marcus, akit „szocio-filmesként” emlegetnek, az 1930-as évek valóságából ihletődő filmjei mellett (Az utcáknak vannak emlékei / Străzile au amintiri, A vidámság negyede / Cartierul veseliei, A kanári és a hóvihar / Canarul şi viscolul) számos, a közelmúlt történelmére reflektáló filmet is készített. Az, ahogyan lulian Mihu rendező Az élet nem bocsát megtől (Viaţa nu iartă) A fájdalom sápadt fényéig (Lumina palidă a durerii) a múltat feltárja, igencsak markáns esztétikai hitvallásról tanúskodik. Mircea Moldovan vonzódik Pintea történelmilegendás alakjához, és nagyszabású történelmi tablót fest 1848-ról (Nagy forrongások kereszttüzében / La răscrucea marilor furtuni, Lángoló hegyek / Muntii în flăcări). Francisc Munteanu a Négy lépésre a végtelentőlben (La patru paşi de infinit) megmarad a megélt történelem keretei között. Mircea Mureşan rendező a Felkelésben (Răscoala) és aztán a Ionban, Liviu Rebreanu regényeiből kiindulva, a román falu gyötrelmes múltjából idéz fel drámai jeleneteket. Cristiana Nicolae egy 1930-as években játszódó filmmel lépett fel első ízben, a Magellán visszatérésével (Întoarcerea lui Magellan).

Dan Pita: Kőlakodalom

Sergiu Nicolaescuról beszéltünk már. Doru Năstaset Vlad Ţepes uralkodó megejtő személyisége ragadta meg. Adrian Petringenarut a Máglya és lángokban (Rug şi flacără) a 19. századi „posztunionista” korszak foglalkoztatta. Lucian Pintilie egy közelmúltat felidéző kis ékszerdarabbal mutatkozott be, a Vasárnap 6 órakor (Duminica la ora 6) című filmmel. Dan Pita a maga részéről, a Kőlakodalomtól (Nunta de piatră) a Tănase Scatiuig, a Szegény loanide-ig (Bietul loanide) és az Én vagyok Ádámig (Eu sunt Adam), különböző irodalmi forrásokból kiindulva, letűnt világokat alkotott újra a filmvásznon. Gopo remekműve a Rövid történelem (Scurta istorie), Geo Saizescu a Két szomszédban (Doi veciní), Tudor Arghezitől elindulva, az egykori nyomornegyed képét rajzolja meg. Mircea Saucan egy háború utáni kor ihlette költői filmmel debütált, melynek címe: Amikor forró a tavasz (Când primávara e fierbinte). Savel Stiopul a Falanszterben (Falansterul), a Comuna din Scăieni-t, Theodor Diamant 1834-ben kelt művét vitte filmre. Dinu Tănase elsőként egy olyan filmet rendezett, mely az éles osztályellentétek időszakában játszódik, a Három nap és három éjjelről van szó (Trei zile şi trei nopţi). Malvina Ursianu, a Lăpuşneanu vajda visszatérésében (Întoarcerea lui Voda Lăpuşneanu) elsőrendűen bánik a történelemmel. Constantin Vaeni rendező életművét a Védőfal (Zidul) és A hárompecsétes jogar (Buzduganul cu trei peceţi) című filmek alapozzák meg. Mircea Veroiu a Dühben (Mania) az 1907-es felkelést vizsgálja. Gheorghe Vitanidis a történelmi életrajzoknál állapodott meg, Ciprian Porumbescutól Cantemirig majd Burebistáig. Nagyon széles tehát a történelmi filmek palettája, mind tematikai, mind esztétikai szempontból. A román filmművészet nagy alkotásai (és itt különösen az Akasztottak erdejét és a Lăpuşneanu vajda visszatérését emelném ki) mellett érdektelen történelmi filmek is születtek, melyeket nem is említettem ebben a rövid szemlében (de amelyeknek azért van nevük: Ion kapitány nyila / Săgeata căpitanului Ion, vagy A kincs / Comoara, ez utóbbi önmaga paródiája).

Végül – az olvasóra hagyva a következtetések levonását – utalnék egy valamivel több, mint három évtizede készült történelmi filmre, egy román-magyar-szlovák közös produkcióra, az Ítéletre (Sentinta), mely a román filmtörténet egyik jelentős fejezete. Kiemelkedő történelmi személyiséget idéz fel, az 1514-es parasztháború vezetőjét. Szerencsés filmes együttműködés volt ez, többek között olyan alkotóknak köszönhetően, mint Kósa Ferenc rendező, illetve Bessenyei Ferenc, George Motoi, Koltay János, Radu Nicolae, Sebők Mária Klára színészek,

(Mihály Emőke fordítása)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Románia függetlensége (Independenţa României)

Románia függetlensége (Independenţa României)

Román ősfilm, történelmi, 1912. Rendező: Aristide Demetriade, Grigore Brezeanu.

  • A látogatók szerint
    5 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Tudor

Tudor

Román történelmi, filmdráma, 1963. Rendező: Lucian Bratu.

  • A Filmtett szerint
    7
  • Szerinted?

Dákok (Dacii)

Dákok (Dacii)

Román–francia filmdráma, történelmi, háborús, 1967. Rendező: Sergiu Nicolaescu.

  • A Filmtett szerint
    8
  • A látogatók szerint
    7 · 15 értékelés
  • Szerinted?

Betyárkapitány (Haiducii lui Şaptecai)

Betyárkapitány (Haiducii lui Şaptecai)

Román kalandfilm, 1971. Rendező: Dinu Cocea.

  • A Filmtett szerint
    7
  • A látogatók szerint
    8 · 7 értékelés
  • Szerinted?

Az akasztottak erdeje (Pădurea spânzuraţilor)

Az akasztottak erdeje (Pădurea spânzuraţilor)

Román filmdráma, háborús, romantikus, történelmi, 1964. Rendező: Liviu Ciulei.

  • A Filmtett szerint
    8
  • A látogatók szerint
    10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , , , , cikk