Kedves Irén!

Beszámoló a IX. Filmtett–Duna Műhely Alkotótáborból

Szívélyes üdvözletem küldöm a vadregényes Homoródfürdőről. Amint írom e sorokat, susognak a fenyvesek és zúg a kis patak. Most biztos azon tűnődsz, hogy mit keresek itt. Nos, drága Irén, úgy döntöttem, hogy 2010 nyarán feltárom a kreatív oldalam, és részt veszek a Filmtett – Duna Műhely Alkotótáborában.

Augusztus negyedikén, egy verőfényes nyári délutánon érkeztünk a Hatos Villába. Hiánytalanul bemutattuk érvényes orvosi igazolásainkat („apt pentru tabără”), és gondosan felsorakoztattuk váltócipőinket a bejáratnál. Hej, Irén, ezek a furfangos homoródiak igen eredeti módon értelmezik az emeletes ágyat! De az ellátásra egyetlen rossz szavam nem lehet, valóban. A pazar kilátásról is hosszasan írhatnék! Ami pedig a kosztot illeti, drága Irén: én úgy látom, húsban nem lesz hiány!

Rögtön első este köszöntöttek minket a szervezők, Zágoni Bálint és Buzogány Klára, és felszólalt Durst György is, aki jelezte, hogy a jövő évi jubileumi tábor után átadni készül a stafétabotot. Közösen megnéztük a tavaly készült kisfilmeket és animációkat, és ezzel párhuzamosan megkezdődött az ismerkedés, illetve, minek szépíteni, az alkoholos italok – szolid! – fogyasztása is.

Másnap a kilenc csoport elkezdte a foglalkozásokat: működik színész-, rendező-, operatőr-, vágó-, producer-csoport, hangosítók, animációs csoport, forgatókönyvíró- és filmkritikus csoport is. Irén, tudom, hogy érdekelne téged, melyik csoport mivel foglalkozik. Megpróbálom hát röviden összefoglalni a tábori tevékenységeket.

A rendezők, Pálfi György vezetésével, filmjeik előkészítésén dolgoznak, vasárnaptól kezdődően naponta két film forgatása folyik párhuzamosan. Az előző évektől eltérően idén kevesebb film valósul meg, kevesebb rendező nyert felvételt, így remélhetőleg nemcsak a forgatásokra, hanem majd az utómunkára is több idő jut. Az operatőrök és hangosok már szinte láthatatlanok, teljes bevetéssel dolgoznak a forgatásokon. Csak az étkezésekkor látjuk őket, melyek egyébként stabil időpontban vannak – ez azért jó, mert ez strukturálja napjainkat. Vannak, akiknek az éjszaka a legtermékenyebb, mások a délutáni szieszta csendes óráit kedvelik az alkotómunkához.

A Pálffy Tibor által vezényelt színészek kiválasztása a filmekhez egy improvizált szereplőválogatás (casting) keretében történt, ahol a színészek is bemutatkoztak, és a rendezők is beszélhettek filmterveikről. A színészek már második napon a forgatókönyvírók szövegei alapján improvizáltak, melyből később a forgatókönyvírók is tudtak építkezni, továbbgondolni a helyzeteket. A forgatókönyvíró csoport tagjai Ruttkay Zsófi vezetése alatt egyébként nemcsak saját ötleteik kidolgozásán munkálkodnak, hanem mindegyikük besegít egy-egy rendezőnek is saját filmje elkészítésében.

A viszonylag nagy számú animációs csoport már első nap felvonult a Hatos Villa meleg padlásszobájába. Hamar kiderült, hogy szinte mindenki foglalkozott már animációval, a programok ismerete azonban nem volt kizáró feltétel a táborba való jelentkezéskor. Patrovits Tamás vezető tanár a saját filmjei alapján avatta be a kevésbé jártasakat az animációs programok alapjaiba. Egyelőre csak annyit engedtek kiszivárogtatni az alkotók, hogy vicc animációjától táborfilmig különböző műfajú és stílusú filmekre számíthatunk majd a péntek esti vetítésen.

A producerek első perctől nagyon elfoglaltak voltak, hiszen ők azok, akik a forgatás körülményeit megteremtik, helyszínelnek, és igyekeznek a rendezők összes hajmeresztő ötletének megfelelő keretet biztosítani.

A vágók Czakó Judit vezetésével ügyeskedtek már az első napokban, számukra a tábor utolsó napjai lesznek leterhelőbbek, hiszen az addig leforgott filmeket kell végső formába rázniuk.

A filmkritikusok meg bevonultak az alagsori Rózsaszín Terembe, itt folytatják titokzatos tevékenységüket. Ők többnyire láthatatlanok, hiszen egész napjukat a fent említett rózsaszín aurájú tanácsteremben töltik. Délelőttönként filmek hangjai szűrődnek ki innen, melyeket Varga Balázs irányításával elemeznek a filmológusok, a délutánokat pedig Margitházi Beja vezetésével a különböző írásgyakorlatok mellett többnyire a tábori lap előkészítésének szentelik. Annyit tudhatunk már, hogy forgatási beszámolók, a csoportvezetőkkel készített interjúk, csoportmunka-beszámolók és természetesen kritikák várhatók majd a csoport tagjaitól.

Esténként filmeket nézünk, és most már elkészült a fényképes tabló is a táborlakókról. Ez jelentősen megkönnyíti az ismerkedést. Mert bizony, Irén, sok szimpatikus fiatal van itt…

Most zárom soraim, de hamarosan majd részletesebben is beszámolok a munkáról. Anyáékat is csókolom. Vigyázzatok magatokra. Milyen az idő? Hamarosan újra jelentkezem.

Puszil:
Lajos

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó