Gyenge Zsolt

/ / /

· írta

Feszült társadalomrajz 220 volton

Miklauzic Bence: Ébrenjárók

Kritika

Miklauzic Bence első játékfilmjében a realista igényű társadalomrajz mágikusnak nevezhető történésekkel dúsul fel. A típusokat eljátszó színészek gyakran színházi térben mozognak, őket ellenpontozza Bandi, az örök filmes bohóc öntörvényű figurája.

Bandi, a fiatal villanyszerelő ugyan felébred az áramütés után, de úgy néz a világra, olyan idegenül jár-kel benne, mintha alvajáró lenne. Ezzel a szerencsés kimenetelű balesettel kezdődik egy zűrös pesti éjszaka, amely alatt kék lányok cigit árulnak, vidéki testvér füvezik, összetörnek egy autót meg egy előzőleg összefestett lakókocsit, többször önkényeskednek ügyeletes villanyszerelők és rendőrök, nagy nehezen sor kerül „a” partira, és megisznak néhány pohár Jim Beamet. Zsúfolt, három szálon futó, ötletes fordulatokban bővelkedő, ám időnként döcögő, nem elég feszes forgatókönyvre (Maruszki Balázs és a rendező munkája) épül Miklauzic Bence első játékfilmje.

Miklauzic Bence: Ébrenjárók

Mielőtt azt hinnénk, hogy Roy Andersson Dalok a második emeletről című filmjéhez hasonlóan itt is egymással semmilyen kapcsolatban nem levő események rafináltan abszurd hálójával van dolgunk, gyorsan tisztázzuk, egyáltalán nem erről van szó. Miklauzic Bence elsősorban típusokon alapuló, realista jellegű társadalomrajzot fest: feltűnik a határozott, gyengéket könyörtelenül kihajító főnök, a teljesítményorientált marketinges, az új elvárásoknak megfelelni igyekvő, ám ebben kudarcot valló kisember, a pesti vagány, a vidéki rokon, a pöffeszkedő rendőr. A típusalkotás a 19. századi realista regény eszköze volt, az elképzelés szerint ugyanis egy tipikus szereplő képes egyesíteni magában egy egész embercsoport jellemző tulajdonságait. Az ilyen jellegű karakterábrázolásnak akkor és azóta is az általánosítás és az életidegenség volt a legnagyobb hibája. Az Ébrenjárók szereplői nem életszagúak, nem súlyosak, teátrálisan megrendezett jelenetekben mutatják be a társadalmi csoportjukra általában ráhúzott közhelyeket és sémákat. A figurák mesterkéltek, mindenkinek egyetlen jellemző tulajdonsága van, amit gesztusaival és hanghordozásával a végtelenségig hangsúlyoz. Érdekes módon többször az az érzésünk, mintha színházi rendező első filmes munkáját látnánk: a színészek színpadiasán viselkednek, nem filmes térben mozognak, színpadra való gesztusokat használnak.

Miklauzic Bence: Ébrenjárók (2)

Az egyoldalúan megrajzolt típusoknak a megjelenítéséhez azonban helyenként remek színészeket választ a rendező, akik képesek életet lehelni egy-egy jelenetbe, amikor hagyják őket érvényesülni, és nem hajszoltatják velük minden áron a cselekmény és a forgatókönyv céljainak beteljesítését. (Gazsó György Filmszemle-díjat érően alakítja az évek óta hordozott súlyos kötelezettségektől, a kedvetlenül vállalt idegen életformától egy éjszaka alatt megszabaduló Sándort.) A türelemmel megrendezett, gondosan kivárt, karakterekre és helyzetkomikumra építő néhány jelenet (ilyen például a relaxációs gyakorlatot hallgató rendőr – a marosvásárhelyi Hunyadi László alakításában – vagy a falfestés pillanata) kilóg a több szálon futó cselekmény elnagyoltan ábrázolt eseményeinek sorából. Ilyenkor lelassul a túlzsúfolt történet, a színészeknek jut idejük egymást észrevenni, és hitelesen reagálni. Sajnos azonban a szereplők legnagyobb részének nem adatik ilyen pillanat, így Márkó Eszternek (Anna), Pindroch Csabának (Géza, Anna bátyja) és Almási Sándornak (Anna dj barátja) csak szánalmasan egysíkú, felszínes alakításra van lehetősége.

Miklauzic Bence: Ébrenjárók (3)

A rendező azonban többet akar egyszerű társadalomábrázolásnál, el akarja kerülni a puszta realizmust, ezért hőseinek éjszakáját néhány mágikusnak nevezhető történéssel tarkítja. Az Ébrenjárók azonban mintha nem találná meg a kellő arányt, a megfelelő ritmust, a két réteg nem fonódik össze, nem hozza létre a film saját(os), önálló realitását, hanem egymástól idegenkedve, párhuzamosan tengődik. Miklauzic Bence első játékfilmjében két világ határán habozik, nem mer se a szürreálisba nagyvonalúan felemelkedni, se a valóságba kegyetlenül alászállni, ezért mindkét oldal felszínesen, jelzésszerűen jelenik meg. Egy pillanatig se érezzük, hogy valakinek is a bőrére menne a játék.

Miklauzic Bence: Ébrenjárók (4)

Miklauzic Márton operatőri munkáján is a korábban említett színházi jelleget lehet felfedezni, a beállításokban, plánváltásokban nem érezni a filmszerű gondolkodást, nem lakja be megfelelően a teret. A helyszínek hangulata azonban a legtöbb esetben, a remek világításnak köszönhetően jól érzékelhető a vásznon, és különösen látványosra sikerült Sándor utolsó száguldozásának a lakókocsi hátsó részéről történt felvétele. Van a filmben egy motívum, amiért az egészet érdemes volt megcsinálni, és érdemes végignézni. A mű eredetiségét, különlegességét egy, a kicsit bölcs, kicsit nevetséges, evilági szabályokon és törvényeken kívüli, shakespeare-i bohócokra emlékeztető figura adja. A társadalom különböző rétegeiből érkezett tipizált szereplők serege a fura, sehova se tartozó, áramütött Bandi köré szerveződik. Az erdélyi származású, a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán végzett László Péter visszafogott, érzékeny alakításában egy szűkszavú, öntörvényű, az árammal mitikus kapcsolatban levő alak forgolódik őt nem értő emberek tucatjai között. Magányosan keresi a megoldást, segítséget kér fűtől-fától, mert világonkívüliségéből fakadóan meg van győződve arról, hogy mindenki hozzá hasonlóan jó szándékú, és érdekei az övéivel azonosak.

Miklauzic Bence: Ébrenjárók (5)

Bandi végig abban ügyködik, hogy e láthatatlan, ám mindenütt jelenlévő erőnek, az áramnak megszakadt körforgását újra beindítsa, hiszen csak így véli megvalósíthatónak a felborult rend, a külső világgal való összhang helyreállítását. Az éjszaka közepén a játékteremben még az áram megszakadása vet véget szerencsés sorozatának, ám reggelre rájön, hogy rossz irányban kereste a megoldást: a börtönből a totális áramszünet révén szabadul. Az alvajárók a számukra élhetetlen világtól nem a be-, hanem a kikapcsolás által szabadulhatnak meg. Csakhogy hőseink ébrenjárók, akiknek nincs hova felébredni, az utolsó beállításban nevetve távozó triónak természetesen ugyanabban a világban kell majd folytatnia.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Ébrenjárók

Ébrenjárók

Magyar filmdráma, 2002. Rendező: Miklauzic Bence. Szereplők: Gazsó György, Márkó Eszter, László Péter, Pindroch Csaba, Almási Sándor, Bozsó Péter, Csuja Imre, Herskó János, Gothár Péter, Fesztbaum Béla.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    9 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film