A Magyar Mozgókép Közalapítvány az első támogató intézmény volt a rendszerváltás utáni magyar filmpiacon. Azóta versenytársak jelentek meg, jogszabályok változtak, az európai és amerikai filmiparban új tendenciák jelentek meg. Hogyan alkalmazkodott az MMK, és hogyan segítette hozzá ezáltal a filmes alkotókat munkájuk véghezviteléhez? A Tóth Erzsébettel készült interjú egyfajta látlelet múltról és jövőről.
Hogyan értékelné az MMK elmúlt tíz évét, és mit tart az alapítvány legnagyobb sikereinek és kudarcainak?
Az MMK 1991-ben egy filmszakmai konszenzussal jött létre. A szakmai önátszerveződés folytán az addigi minisztériumi finanszírozást felváltotta egy demokratikus, civil önkormányzati szerveződés. Fontos szerepe volt az alapítványnak abban, hogy olyan területeket jelölt ki a szakma részéül mint támogatandó és a filmszakma részét képező területet, amelyek akkor gyakorlatilag kiestek a látókörből (szakmai lapok megjelentetése, filmoktatás, képzés, a filmszakmával kapcsolatos kutatások, dokumentációk). Hangsúlyt kapott a forgalmazás és a terjesztés, a játékfilm, a tudományos dokumentáció, az animáció, a kísérleti és kisjátékfilm. Sikerként könyveljük el, hogy sikerült fenntartani a filmszakma működőképességét, ami az évről évre csökkenő forrásokkal akár zsonglőrmutatványnak is tekinthető. Ami pénz innen kiment, abból film lett. Nem maradt utánunk csonka, befejezetlen vagy torzó film. Ha több év alatt is, de minden filmet eljuttattunk a befejezéshez. Mivel az alapítvány megteremtette a pénzhez, forráshoz jutás lehetőségét – tehát bárki, aki egy jó forgatókönyvvel jelentkezett, az pénzhez juthatott –, sokkal színesebb lett a filmkészítési paletta, filmet készítettek az amatőr független mozgalomból érkező filmesek, 52 első- és másodikfilmest indítottunk el ebben az elmúlt tíz évben.
Kudarcnak tartom, hogy nem sikerült az alapítványnak az elmúlt tíz évben többletforrásokat szerezni, de áttörésnek tartom a tavalyi év augusztusában kapott nyolcszázmilliós rendkívüli segélyt, amivel a kormányzat az alapítványt megsegítette. Remélem, 2003-ban tovább növekszik az alapítványnak juttatott támogatás akár 3,2 milliárd forinttal is, erről most folyik a minisztériummal a megállapodás. Kudarc továbbá az, hogy nem sikerült egy filmtörvényt elfogadtatni. Az alapítvány megalakulása óta két tervezet is született, amely minisztériumi vagy kormányzati szintre jutott, de egyikből sem lett elfogadott törvény.
Az elmúlt években megjelentek a filmgyártásban más finanszírozók is, mint az NKA, ORTT, MTFA, valamint a köz- s a magántévék is beszálltak a filmgyártásba. Változott-e az MMK szerepe a filmkészítésben és filmfinanszírozásban ezáltal?
Természetesen, hiszen az első években egyedül csak az alapítvány volt, aztán fokozatosan léptek be a többiek, először az NKA, amely kisebb és speciálisabb területet finanszírozott, elsősorban nem a gyártást, hanem a forgalmazást, terjesztést, forgatókönyv-fejlesztést. Később jött az ORTT, amellyel szorgalmaztuk az együttműködést, mivel túl sok teher volt rajtunk, és egy új szereplő megjelenésével jobban el lehetett volna osztani a feladatokat, később a Kulturális Minisztérium már önmaga invesztált direkt a filmfinanszírozásba. Szeretnénk, ha sikerülne koordinálni a finanszírozó szervezetek szempontjait és a támogatások elosztási elveit. Törekvésünk beérni látszik, mert a múlt év decemberében már volt egy egyeztető ún. filmszakmai koordinációs tanács, ahol jelent volt az ORTT, kereskedelmi és közszolgálati tévék, az NKA és az MTFA. Úgy gondolom, hogy ha folytatódni fog, akkor elképzelhető egy együttműködés, ugyanis az egyik legnagyobb gondja ma a filmszakmának, hogy túlságosan elaprózott és nem egyeztetett a pénzeknek az elosztása. Egy közös pályázati naptárt sem tudunk összeállítani, hogy ki mikor, milyen típusú pályázatot ír ki, mire lehet számítani, és ez nagyon megnehezíti a producereknek, a produkcióknak a munkáját, mivel nem tudják tervezni a következő munkájukat.
Mi a véleménye az MMK jövőjéről? Melyek a közeljövő feladatai, kihívásai?
Legnagyobb kihívás, hogy egy nagyobb állami támogatást hogyan tudunk elosztani, hiszen több pénz több felelősség is. Ugyanakkor az elmúlt tíz év jogszabályi változásai, a szakmai szereplők változása szükségessé teszi az MMK belső rendszerének reformját. Ez a reform az újonnan megjelent szakmai szervezetekkel és huszonhat szakmai alapítóval egyeztetve kell történjen, ami nem egyszerű dolog, de a rendszer működése csak így lehet zavartalan, és ez, azt hiszem, mindenképpen elősegíti a konszenzus kialakulását.
Az MMK tízéves fennállása során rengeteg filmet támogatott. Melyek azok a fő szempontok, amelyek alapján egy filmtervet, forgatókönyvet, treatment-et támogatnak? Előnyben van-e egy „öreg”, „befutott” egy tehetséges kezdővel szemben? Egy közönségfilm, gondolok itt a Valami Amerikára, egy művészfilmmel?
El kell mondanom, hogy alapítványi stratégia ezekben a kérdésekben nincsen. Van egy szakmai kollégium (a Játékfilmes Szakkollégium – szerk. megj.), amely a lehetőségeihez képest alakítja ki a saját szempont-rendszerét. A szakmai kollégiumra van bízva, hogy a keretének terhére a beérkezett pályaművekből milyen szempontok szerint válogat. Egyébként az alapítvány döntéseit végignézve azt kell mondanom, hogy mindegyik prioritásnak minősül. Ugyanolyan fontos a „nagy” generáció, mint a pályakezdő filmesek, mint említettem 52 első- és másodfilmes rendezőt támogattunk. Fontosak a közönségfilmek is, hiszen minden olyan filmet támogattunk – még ha kisebb összeggel is –, amely közönségsikert ért el, ugyanakkor támogattuk az összes olyan filmet, amelyik jelentős fesztiválsikert ért el, tehát kizárólagosság nincsen egyik szempontban sem.
Beszéltünk az MMK változásáról. Melyek ezek közül a legnagyobb változások? Hogyan fog átalakulni az MMK?
Legfontosabb a normatív automatikus támogatási rendszer kialakítása – amit nagyon rég szeretnénk bevezetni –, ami nem egy bíráló bizottság által kialakított valamilyen szempontrendszer alapján kiválasztott filmek számára ad lehetőséget. Mintegy három évvel ezelőtt fogalmazódott meg, hogy az összes feszültséget – közönségfilm, nem közönségfilm, fiatal filmesek stb. – az oldaná fel, hogyha európai mintára normatív támogatási rendszert tudnánk elindítani. Tehát ha egy forgatókönyv valamilyen feltételrendszernek megfelel, finanszírozása, költségvetése, tematikája kapcsán, akkor az automatikusan támogatási összeghez jut. Hogy az most egy összeg lesz, vagy egy százaléka a film költségvetésének, ezt még nem tudjuk. A normatív támogatásnak egyetlen buktatója van, hogy ahhoz elegendő pénz kell. Az nem lehet, hogy januárban meghirdetek egy normatívát, és hogy az augusztusban elfogyott. Ezt a támogatási rendszert nem csak a gyártásban szeretnénk bevezetni, hanem forgalmazás, terjesztés és a moziüzemeltetés területén is. Ezekre vannak jó európai példák.
Melyek a meghatározó tendenciák a világ filmgyártásában? Melyek azok az országok, amelyek filmgyártása ön szerint felfutóban van? Hogyan alakul a közeljövőben a jelenlegi amerikai dömping?
Ha az európai filmgyártásról beszélünk, akkor mindenképpen érdekes a kis országok előretörése – Dánia, Hollandia, Svédország – az európai filmgyártásban. Ezt különben vizsgáltuk is olyan szempontból, hogy mi volt az a finanszírozási modell, amellyel ilyen sok érdekes dolgot felszínre tudtak hozni. A másik terület, amiben azt hiszem Magyarország is előre tud lépni, és az Európai Unió audiovizuális stratégiája is erről szól, hogy erősíteni kell az európai koprodukciókat, és így az amerikai filmgyártással is fel lehet venni a versenyt. Ezek a koprodukciós filmek azok, amelyek tematikában, közönségelérésben, költségekben fel tudják venni a versenyt az amerikai filmekkel, és egy külön finanszírozási rendszert dolgoztak ki a koprodukciós filmek támogatására. Ahhoz, hogy ebben a finanszírozási rendszerben Magyarország is részt tudjon venni, nekünk is rendelkeznünk kell egy koprodukciós alappal. Terveink szerint megnyitnánk egy ilyen alapot, amelyből – magyar részről kisebbségi vagy többségi – koprodukciókat támogatnánk. Azt hiszem, hogy a magyar film mind tematikáját, mind az alkotói kreativítást nézve képes arra, hogy ilyen típusú európai koprodukciókban részt vegyen, ehhez kell most a forrásokat hozzárendelni. És ez lehet az, ami versenyképes, tehát a verseny egyenlő esélyekkel indulhat az amerikai filmekkel szemben.
Hazai dolog és itthonra tartozik az, hogy a magyar néző hogyan láthat, mi módon találkozhat magyar filmmel. Ennek csak egyik szála a mozi, Magyarországon ma egy átlagember napi négy órát tölt televíziónézéssel. Az a kérdés, hogy a televízióban van-e esély arra, hogy találkozzon magyar filmmel – nem feltétlenül mozifilmmel, lehet tévéfilm vagy tévéjáték is. Szeretnénk újra feléleszteni a tévéfilm-, tévéjátékgyártást, amelynek nagy hagyománya volt az 1990 előtti Magyarországon, és a rendszerváltás után gyakorlatilag elhalt ez a műfaj, elsősorban a televízió forráshiányai miatt. Szeretnénk újra elindítani a Közszolgálati Tévével, az ORTT-vel együtt a tévéfilmet, tévéjátékot támogató rendszert.
Ön szerint van-e esély arra, hogy egy európai – akár egy magyar – film betörjön az amerikai piacra, és sikert, közönségsikert érjen el az amerikai piacon?
Számolnunk kell az amerikai piac korlátoltságával, kevésbé enged be, de azt gondolom, hogy van átjárhatóság. Tudjuk, hogy az amerikaiak nem szeretik sem a szinkront, sem a feliratozást, és hogy képtelenek ilyen típusú filmeket nézni, tehát kompromisszum-e az, hogy angol nyelven forgassunk európai filmeket, hogy magyar filmeket angol nyelven forgatunk. A másik kérdés, hogy változik-e az amerikai piac magatartása, hogy az amerikai forgalmazók megkockáztatják-e azt, hogy feliratos vagy szinkronizált filmeket forgalmazzanak. Ezek a jövőnek a kérdései, azt tapasztaljuk, hogy az amerikai filmnek nagyon-nagyon fontos az európai piac, és nagyon fontos, hogy olyan típusú filmekkel is megjelenhessen amerikai gyártó, amelyik kifejezetten európai tematikájú, az európai piacra készült.
Hogy látja a magyar film állapotát, egyáltalán milyen jövő előtt áll a magyar filmgyártás?
Létezik, feljövőben van, szép jövő előtt áll, valószínűleg részt tud venni ebben az európai integrációban saját erejével. Hihetetlenül jó, hogy feltűnt egy új generáció, akik huszonévesen tudnak első filmhez jutni, és egy egész más pályát tudnak bejárni, mint az elmúlt évtizedben, amikor elsőfilmesként gyakorlatilag harminc-negyven éves alkotókról beszéltünk. Létezhet akár egy magyar újhullám az alkotói körben ezeknek a fiataloknak a megjelenésével, akik ennek a szakmának az erejét és a jövőjét biztosíthatják.
Mennyi az a minimális összeg, amelyből egy filmet „normálisan” el lehet készíteni?
A Csinibabát, amit szintén megnéztek ötszázezren, azt akkoriban low budget filmként készítették el, viszont a promóciójára – megfelelő kópiaszám, reklám – odafigyeltek. De a gyártási költségekről azt lehet mondani, hogy low budget vagy még az alatti volt, 60 millióból készült el pár évvel ezelőtt, amikor majdnem száz körül volt egy átlagfilm. Ugyanakkor ma már azt mondjuk, hogy egy átlagos kiállású magyar filmnek a költsége kétszázmillió forint felé közelít. És ha legalább a promócióban szeretnénk követni az amerikai filmet, akkor a forgatási költségeknek mintegy az ötven százalékát erre kellene költeni, amitől nyilván még nagyon messze vagyunk. Mi most ott tartunk, hogy egy ilyen típusú magyar filmnek legalább négy kópiája legyen, kettő Budapesten, kettő vidéken induljon el, és minden kópiához tartozzon minimálisan egymillió forint promócióra. Tehát egy kétszázmilliós filmnek legyen egy hat-nyolc milliós forgalmazási költsége támogatási oldalról. Igaz az, hogy mindent el lehet adni, csupán jó reklám és jó produkció kell hozzá. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a moziforgalmazás után ezeknek a filmeknek van még élete videón, DVD-n és a televízióban is, bármilyen kicsi nézettségű televíziós bemutató is már több százezer nézőt jelent. És én ezzel együtt venném a nézőszámot.
Mi a helyzet a filmtörvénnyel kapcsolatban? Mikorra várható, hogy megszületik a filmtörvény?
A kormányzati szándék nem változott, szeretnének filmtörvényt, szeretnék ezt a szakmával együtt létrehozni, és ebben az évben (2003 – szerk. megj.) még elfogadtatni. A minisztériumban szerencsésen felállt most egy főosztály a filmes ügyek intézésére – aminek a hiányát mi egyébként évek óta szenvedtük – hisz eddig a minisztériumban nem volt gazdája a filmes területnek. Egy ilyen szakértő főosztály nagyban meggyorsíthatja a szövegezési folyamatot. A filmes kerekasztal a nyár folyamán letett egy koncepciót a minisztérium asztalára, és remélhetőleg ebből a koncepcióból és a minisztérium elképzeléseiből kora tavaszra elkészül egy törvénytervezet.
Milyen feltételek esetén lenne ideális az MMK működése, mi kellene ahhoz, hogy ideálisan tudjon működni az alapítvány?
Legfontosabb lenne a szervezet sikeres belső reformja, amelynek következtében a jelenleginél sokkal több pénzt tudnánk hatékonyan elosztani. A normatív támogatás kialakítása, ez lenne a legtisztább képlet, az váltaná ki a legkevesebb indulatot, hiszen alapvetően előre meghirdetett szabályok teljesítése után automatikus támogatáshoz lehetne jutni. Ugyanakkor szeretnénk elérni azt, hogy az alapítvány megkapja azt a támogatási összeget, amely 1992-es támogatási évnek ma a reálértéke, mintegy 13 milliárd forint. (Az MMK 1992-es megalakulása óta évente 1 milliárd forintot oszt szét, amely 1992-ben elegendő volt, azonban azóta ez az összeg nem emelkedett – szerk. megj.) Ezt nem lehet egy lépésben elérni, ezt a szakma elismeri, de mondjuk, ha 2005-ig vagy 2006-ig elérjük ezt az optimális szintet, akkor azt hiszem minden feladatot el tudnánk látni, és versenyképesek lennénk az európai piacon is.
Ön szerint milyen a jövő filmje? Tíz vagy húsz év múlva hogyan fognak készülni, továbbra is 35 mm-rel vagy videotechnikával? És milyen a jövő mozija?
A digitális mozi a kapuban van, európai projektek, amerikai gyártók és az Amerikai Filmszövetség egyaránt szorgalmazzák azt, hogy digitális mozi indulhasson el. Az Európai Unión belül is vannak ilyen egyeztetések és elképzelések, ezzel biztos számolni kell, nagyon sok praktikuma van. Ugyanakkor a piac szereplői közül sokat kiír a filmkészítés történetéből – laboratóriumokat, a nyersanyagot, a nyersanyag-előállítókat –, de azért mint lehetőség nagyon praktikusnak tűnhet, és Magyarországon megoldaná azt, hogy egy csomó esetben nem lehet archív kópiához jutni, mert az leroncsolt, nem szabad szállítani, de felújítani is lehetetlenség.
A felvételtechnikában is azt látom, hogy nagyon-nagyon közelít már a digitális technológia minősége, felbontása a 35 mm-eshez. Egyelőre még az alkotók szeretik érezni a celluloidnak az illatát, annak a kézzelfoghatóságát, sokan azt is mondják, hogy egyelőre csak a celluloiddal próbáltuk ki azt, hogy száz évig eláll, még a digitális rögzítésnek, adathordozásnak nincsen ilyen próbája, de én úgy látom, hogy a technika gyakorlatilag majdnem tökéletes, valószínűleg hamarosan beéri a klasszikus mozit, ezzel számolni kell. Egyrészt egy illúzióvesztés lesz, másrészt hihetetlenül praktikus lesz, és a filmhez való jutásnak a lehetőségét nagyon-nagyon kiszélesíti. Ha megnézzük ezeket az internetes ajánlatokat, ahol archívumokhoz lehet jutni, ahol az ember maga beprogramozhat egy házi filmklubot magának… Magyarországon még csak a tájékozódás meg a gondolkodás szintjén foglalkozunk ezzel.
Mi a személyes véleménye, mi a jobb, egy kis költségvetésű, egyszerű film, vagy sok pénz, és ez már siker?
Mind a kettőt szeretem, ez egészen biztos, azért, mert mind a kettőre nagyon-nagyon jó példák vannak. Azért várom minden évben a Filmszemlét, mert hihetetlenül érdekes, és felvonultatja az az évi produktumot. Természetesen akkor nagyobb az izgalom, amikor tudom, hogy minden megvolt ahhoz a filmhez, és hogy az elég volt ahhoz, hogy sikeres legyen, de azt is tudjuk, hogy nem ezen múlik egy filmnek a sikere, nem csak azon múlik, hogy megvan-e hozzá minden eszköz meg lehetőség. Én személyesen minden centiméter filmet szeretek, ami egy alkotói meg kifejezési vágyból jött létre, azért szoktam nézni a kisfilmes és dokumentumfilmes blokkokat is.
