A türelmes rendező

Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval

Nemes Jeles László franciaországi tanulmányainak elvégzése után Magyarországon rendezte meg Türelem című első kisjátékfilmjét, és azonnal sikereket aratott. Azóta már második kisjátékfilmjének forgatásán is túlvan, és készül első nagyjátékfilmjére.

Hogy kerültél a filmes szakmába?

Tulajdonképpen „beleszülettem”. Gyerekkoromban elég sok filmforgatást végignéztem, és ezek meghatározó élmények voltak. Érdekes dolgok történtek akkor, kivittek A kis Valentinó forgatására, és ez nagy hatással volt rám. Később hurcolásztak más rendezők forgatásaira is. De ezután az országból is, és a szakmától is messze kerültem. Teljesen mást tanultam – történelmet – és politikai tanulmányokat is folytattam. Így bár elkerültem ebből az egészből, de erősen bennem maradt ez a világ.

Melyik a legkorábbi forgatási élményed?

Az Angyali üdvözletben volt, amikor láttam a hihetetlen díszleteket – olyan volt, mintha egyszerre lettek volna kőből és műanyagból. A látvány lenyűgözött: az egész úgy állt ott, mintha mindig is ott lett volna, de ugyanakkor nagyon törékeny is volt. A díszleteknek a mérete is érdekes volt számomra.

Mikor készítetted az első filmedet?

Tizenhárom évesen Párizsban, a pincében forgattam horrorfilmeket egy kamerával, bár soha nem szerettem a műfajt. A gimnáziumban több éven keresztül készítettünk filmeket az osztálytársaimmal, pedig erre nem volt semmi külön program, vagy óra, mégis kitaláltuk, hogy legyen. Utána egyetemre jártam, és később asszisztenskedni kezdtem más rendezők mellett.

Kikkel dolgoztál először?

Inkább kezdőkről van szó, de sokat tanultam – például a francia filmes világ nehézségeiről, jellegzetességeiről. Több évig dolgoztam Franciaországban, és a legalsó szintről indulva gyűjtöttem a tapasztalatokat. Kiderült számomra, hogy legalább tizenöt év lesz, amíg eljutok bárhova és arra gondoltam, hogy Magyarországon talán egy kicsit gyorsabban érvényesülhet egy kívülálló.

Hogy kezdődött a magyarországi pályafutásod?

Magyarországon felhívtam produkciókat, hogy kell-e nekik asszisztens, de nem nagyon volt rá igény – többnyelvű asszisztens senkit nem érdekel, de motivált emberek se nagyon érdekelték őket. Legalább is így tűnt akkor. Valószínűleg itt sem voltak elég jó összeköttetéseim. Végül felhívtam A londoni férfi című produkciót, ott próbálkoztam – nekik kellettem, mert koprodukcióról volt szó. Több évig dolgoztam abban a filmben.

Milyen tapasztalataid vannak a forgatásról?

Sokat tanultam a filmkészítésről és arról, hogy egy magyar film hogyan készül külföldön, milyen kollaborációk létezhetnek, milyen nehézségei vannak egy ilyen méretű produkciónak.

Mennyire hatott rád Tarr Béla képi gondolkodása?

A munkafilozófiája hatott leginkább rám. Érdekes, ahogyan összefog annyi ember, hogy egy új világot teremtsen. Jó iskola volt, minden szempontból. Képileg a fegyelmezettsége, a gazdaságossága inspirál leginkább.

Mikor született meg a Türelem című filmed ötlete?

Mielőtt a Tarr-filmből kiszálltam volna, már gondolkodtunk ezen az ötleten. Aztán nagyon komoly produkciós nehézségek léptek fel. Akkor tanultam meg, hogy meddig van kompromisszum, mikortól árulja el az ember a filmjét, és hogy mikor lehet elkezdeni vállalni bizonyos alkukat. Mert lehet hogy az a kompromisszum, amit akkor vállalunk, kevesebbe fog kerülni – tehát több értéket meg tudunk menteni a filmből – mint hogyha foggal-körömmel próbáljuk visszatartani a sorsot.

Hogyan alakult ki a stáb és a pénz a saját forgatásodhoz?

A finanszírozás a klasszikus magyar kisjátékfilmek támogatási rendszerét járta végig az MMK-nál, a Duna Műhelyen keresztül. Harmadik próbálkozásra fogadták el az MMK-nál, biztos megunták, hogyállandóan  terveket adok be, meg ez egy aránylag olcsó film is volt. A Duna Műhely beszállt a gyártó cég, az Inforg Studio mellé. A stábhoz több embert hívtam a Tarr-filmből, mert ott értékes kapcsolatokra tettem szert.

Mit jelentett számodra a Türelem forgatása?

A Türelem tulajdonképpen az első, igazi produkcióval, gyártással, stábbal készült filmem. Nagyobb lélegzetű, mint az előzőek, azért is, mert 35 mm-es filmre készülhetett. Nagyon komplex feladat volt technikailag is, mivel egy arcot látunk tíz percen keresztül, egy nőt, aki egy irodában mozog. A színészvezetést nagyon megszerettem akkor, ezen a forgatáson éreztem először, hogy átléptem valamin, és hogy merek instruálni egy embert. Addig lehet, hogy nem mertem, vagy nem jött össze.

Hogy fogadták Magyarországon a filmet?

Amit én éreztem, az nagyon pozitív volt, bár nem voltam itthon a [38. Magyar – szerk.] Filmszemlén, amikor vetítették. New Yorkban voltunk pont akkor de úgy éreztem, hogy tényleg megérintett embereket. Intézményesített a filmes világ, ahol a fesztiválszereplések és a díjak határozzák meg a rendezők lehetőségeit. Fontos, hogy a filmek minél több fesztiválon szerepeljenek. A Türelem is elindult egy ilyen fesztiválkörúton és a velencei fesztiválszereplés után most nyert Anges-ban egy szép kis díjcsokrot. Egy jövőbeli francia koprodukció szempontjából nagyon fontos számomra hogy megismertek, legalábbis észrevettek.

Két férfi a völgyből munkacímmel Torockón forgattad a következő filmedet, 2008 januárjában. Az előző sikerek megkönnyítették valamelyest a finaszírozását?

Az MMK szintjén elsőre sikerült, de nem volt egyszerű, mert ez egy drága projekt volt, 18–20 millió forintos költségvetéssel. Nem volt könnyű a cash-flow megteremtése, hogy ne csak meglegyen, hanem akkor és ott legyen meg a pénz, amikor kell. Ehhez kellett még Hollandiából egy koproducer támogatása is. Két fő producer volt: Muhi András és Havas Ágnes, és mindkettőjüknek bőven volt feladatuk, hogy ezt az ambiciózus, kosztümös, komplikált kisfilmet, díszletépítéssel, külföldön le tudjuk forgatni. Tudtuk, hogy télen kell forgatni – a havas, hegyvidéki táj szerves része a film esztétikájának. A gyártási csapatot a hosszú, hét hónapos előkészítés alatt Taschler Andrea vezette bravúrosan. Minden percben úgy nézett ki, hogy összeomlik az egész – nem lesz helyszín, nem lesz díszlet, nem lesz hó, elolvad a hó, nem lesz elég pénz. Aztán mégsem. Valahogy minden lett.

Honnan származik a film alapötlete?

Az ötlet saját. Két régi barát találkozik, furcsa időkben, egy furcsa helyen. Tavaly májusban találtuk ki még New Yorkban, és tudtuk, hogy ezzel fogunk pályázni. Egyszer csak beugrott nekem egy kép – az ötlet alapja, tulajdonképpen a film első része. Aztán tovább alakult a történet, teljesen organikus módon.

Milyen volt a forgatás?

Nagyon kemény. Szerencsére az operatőr, Erdély Mátyás a barátom is, mivel a forgatás minden pillanata komoly megpróbáltatás volt. Közben le is betegedtem, emiatt egy kicsit álomvilágban éltem. A fényviszonyok, a körülmények is megnehezítették a forgatást. Van egy nagyon hosszú snitt a filmben, amelyről kiderült, hogy a fényviszonyok kulcsfontosságúak: az utolsó, forgatásra szánt napon pár óránk volt, hogy felvegyük ezt a hosszú snittet, a film gerincét. A forgatás utolsó pillanatáig nem tudtuk, sikerül-e mindent leforgatni. Az egyik barátom – osztálytársam a New York-i filmszakon – aki segített a forgatáson, ezt „heartattack filmmaking”-nek nevezte el.

Elégedett vagy a leforgatott anyaggal?

Most még igen.

A stáb?

Ez újabb előrelépés volt az előző filmforgatáshoz képest. Több előkészítés, és a helyszínen komoly munkálatok – házat építettünk egy hegyoldalban. Erdélyben. De a faluból sok kedves, értékes ember segített. És kiváló szakemberekkel dolgozhattam. Például Tóth Jánossal, a fahrtmesterrel, akinek sokat köszönhetnek a Tarr-filmek. Vagy Brill Péterrel, aki a díszletet tervezte. Ő két hónapon keresztül hetente utazott Pestről Torockóra hogy építse a házat. Azért az kisfilm-viszonylatban példátlan, hogy profi, harminc éve a szakmában dolgozó emberek képesek ilyen energiákat egy kezdő rendező rövidfilmjébe invesztálni.

Miért maradtatok a sok megnézett helyszín közül éppen a Székelykő tövében?

Amikor megláttam a helyszínt, rögtön éreztem a hely kisugárzását. A topográfiája nagyon erős, kedvező a filmben zajló történések szempontjából. És igazából bejártam a fél Kelet-Európát, de ilyen elérhetőségben nem találtam hegyoldalt. Gyártási szempontból tudtuk, hogy a feltételeknek reálisnak kell lenniük: nem helikopterrel visszük fel a stábot.

Mi lesz a film sorsa? Milyen fesztiválokra nevezitek?

Most még dolgozunk rajta. Megmutattuk a filmszemlére érkezett nagyobb fesztiválok előválogatóinak. Végigpróbáljuk az A-kategóriás, nagy fesztiválokat. Meglátjuk.

Mi a következő terved?

Valószínű, hogy az már nagyjátékfilm lesz, mert rájöttem, hogy olyan sok időt töltök el a kisfilmes előkészítéssel, hogy akkor már inkább csináljunk egy nagyjátékfilmet.

Ötlet van-e már?

Van, előkészületben. Fejlesztés alatt.

És mivel foglalkozol még mostanában?

Kenyeres Bálintnak segítek összerakni a kisjátékfilmjét.

Türelem – filmképek és forgatási fotók (fényképész Szilágyi Lenke)

{album:717}

Két férfi a völgyben – filmképek és forgatási fotók (fényképész Szilágyi Lenke)

{album:695}

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó