Józsa Péter

/ / /

· írta

Hulladik Típusú Találkozások

Matt Reeves: Cloverfield

Kritika

Manhattan pusztulásánál ordasabb közhelyet nehezen lehetne találni a filmtörténetben. Az már a filmkészítők szerencséje, hogy az elsőrendű viktimológiai adottságokkal rendelkező sziget veszte szerte a világon széleskörű érdeklődésre tart számot. A Cloverfield azonban rácáfol az előre tudni vélt receptre.

Matt Reeves: Cloverfield

Lehet-e manapság még úgy moziba menni, pláne egy valamirevaló hollywoodi produkcióra, hogy az egyszeri néző ne tudna előre néhány alapvető információt a filmről? Ugye nem? Érdemes-e mármost mégis elmenni, ha ez az információ jelen esetben így hangzik: egy – jobbára láthatatlan – monstrum lerombolja fél New Yorkot, az előle menekülő fiatalok pedig mindezt kézikamerájukkal rögzítik? Ugye nem? A Cloverfield azonban rácáfol az előítéletekre.

Manhattan pusztulásánál ordasabb közhelyet nehezen lehetne találni a filmtörténetben, a sokat látott lakók viszont minden erőfeszítés ellenére – földrengés, szökőár, meteoreső, börtönszigetté alakítás és a lassan már éves rotációban egymást váltó szörnyek – még mindig kitartanak otthonuk mellett, és mindannyiszor az adott kor legmagasabb technikai színvonalának megfelelő kivitelben nézik végig szeretett városuk végromlását a mozikban. Az már a filmkészítők szerencséje, hogy az elsőrendű viktimológiai adottságokkal rendelkező sziget veszte szerte a világon széleskörű érdeklődésre tart számot, ezért aztán se szeri se száma a városra szabadított csapásoknak, csak győzzük popcornnal.

Ebből a szempontból a Cloverfield sem több, mint egy jól összerakott katasztrófafilm, ám a varázsszó a már fentebb említett kézikamera. Az alkotók helyesen ismerték fel, hogy ha a zsáner adottságai nem engednek meg többet az egydimenziós cselekménynél és a látványelemekben bővelkedő kameraállások váltogatásánál, akkor bizony a nézőpont újszerű megválasztása felé kell elmozdulniuk. Így a már megszokott, látványos kameramozgásokkal operáló szuperprodukció helyett egy forradalmi – a Blair Witch Project-ből ismerős kamerakezelés és mondjuk Godzilla közös „szörnyszülöttjeként” leírható – rémfilmmel rukkoltak elő. És láss csodát, működik a dolog, a „kisdead” életképesnek bizonyult.

Matt Reeves: Cloverfield (2)

A történet szerint egy ártatlannak induló házibuli – és a város – végére tesz pontot a váratlanul felbukkanó gigászi lény, majd az egyre fogyatkozó partizók kis csoportjának menekülését követhetjük végig – egyikőjük kameráján keresztül figyelve az eseményeket. Pontosabb lenne persze, ha kiváló számítógépes animátorok által készített jelenetsorokról beszélnénk, amit egy direkt erre a feladatra kifejlesztett rázógépen állítottak össze, de ne kukacoskodjunk, a soha ki nem fogyó akkumulátorral ellátott, törhetetlen, szuperzoomos, éjjel is látó kézikamerák már csak ilyenek, ennyi extra mellett a kézremegés-stabilizátor már nem fér beléjük. Még szerencse, ugyanis a megtévesztés tökéletes: a szimpla felvevő kiváló dramaturgiai eszközzé válik az amúgy „meglepően tehetséges” – és fárasztóan együgyű – alkalmi operatőr kezében. A csaknem végig remegő-ugráló képek rendkívül hatásosan, ugyanakkor szinte észrevétlenül rántják az események mélyére a nézőt, akinek tulajdonképpen nem marad más választása, mint hogy az állandó vibrálás hatására automatikusan feltörő hányingerét leküzdve, már-már a történet valódi szereplőjeként keressen menedéket a többiekkel együtt. Az illúzió megteremtéséhez nagyban hozzájárul, hogy a hangeffektek a képekhez hasonló megengedő módon nyilván szintén számítógépen készültek, hiszen a mozik térhatású hangfelszerelései éppen az efféle pompás robbanásokhoz és a lassanként összerogyó toronyházak látványához társuló kísérteties recsegés-ropogáshoz lettek kitalálva, nem pedig egy mégoly szuper kézikamera hangrögzítő rendszeréhez.

Matt Reeves: Cloverfield (3)

Akinek ezek után 2001. 09. 11. jut eszébe, annak egyrészt igaza van, másrészt nem sokat tud vele kezdeni. A retinánkba égett képsorok a porfelhőből kitántorgó emberekről, akik a felhőkarcolók érthetetlen pusztulása után az utcán keresnek menedéket, nem az első és nyilván nem is az utolsó hivatkozási pontjai voltak és lesznek az ilyen típusú katasztrófafilmeknek. Ha már mélyebb összefüggéseket keresünk az ilyenkor reflexszerűen feltörő társadalomkritikai és a Bush-adminisztrációt kárhoztató meglátásoknál, akkor talán érdekesebb az az ironikus él, ami tulajdonképpen magának a filmnek a létrejöttét is megmagyarázza: az események dokumentálása iránti felfokozott igény, ha kell tűzön-vízen-szörnyön át. Ahogy az el is hangzik botcsinálta operatőrünk szájából: „Ezt nem elég elmondani, látni kell!” És valóban, mindig akad valaki a csapatból, aki felveszi vagy továbbviszi a kamerát, és kell-e mondani, hogy ez nem egyszerűen a film elkészültének elkerülhetetlen követelménye, hanem youtube-korunk „feltölt és megoszt”-gyakorlatának immár elengedhetetlen feltétele is. Elég csak egy pillantást vetnünk a Szabadság-szobor utcán landoló feje körül kialakult tumultusra, hiszen a pár másodpercig tartó rémület után rögtön buzgó fényképezés veszi kezdetét, a nyilván minimum 3 megapixeles kamerás mobilokkal…

Matt Reeves: Cloverfield (4)

Legokosabban persze akkor járunk el, ha nem kutatjuk – legalábbis a kevesebb mint másfél órás játékidő alatt – az okokat és következményeket, hanem szép kényelmesen hátradőlve végignézzük Manhattan újabb leamortizálását, s amíg az űrlények shoppingolnak az utcákon, kiürült kukoricás zacskónkba csendben rókázunk egyet-egyet az új faj dicsőségére.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Cloverfield

Cloverfield

Amerikai sci-fi, thriller, akciófilm, 2008. Rendező: Matt Reeves. Szereplők: Lizzy Caplan, Jessica Lucas, Michael Stahl-David, Mike Vogel, Odette Yustman.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8 · 10 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film