Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tanulmány

Magyarok Hollywoodban 3.
Új Hollywood szamárlétráján

Sorozatunk első két részében olyan producerek, rendezők, színészek és színésznők pályáját mutattuk be, akik többnyire a húszas években, a magyar filmgyártás összeomlása után épültek be a hollywoodi filmgyártásba. A harmadik, záró fejezetben elsősorban két olyan – magyar nyelvterületen talán kevésbé ismert – operatőrről lesz szó, akiket az 50-es évek politikai helyzete kényszerített arra, hogy elhagyják az országot.

Zsigmond Vilmos és Kovács László – a két magyar név talán legfontosabb közös vonása, hogy hazai helyett leginkább amerikai filmek stáblistáján találkozhat velük a néző. Mindketten operatőrök és mindketten az ’56-os forradalom után menekültek el Magyarországról, majd közösen készítették el Magyarország lángokban című dokumentumfilmjüket a forradalom alatt leforgatott és utána kalandos körülmények között kimentett felvételekből. Amerikai pályafutásuk korántsem volt zökkenőktől mentes: göröngyös úton, kis lépésekben küzdötték fel magukat a legnagyobbak közé. Fotós műtermekben, filmlaboratóriumokban dolgoztak, reklám- és tudományos filmeket, majd olcsó, B és C kategóriás mozikat forgattak, és hosszú évek teltek el, mire megkapták első komolyabb megbízatásukat.

Karrierjük jól mutatja, hogy – a szállóigét megcáfolandó – Hollywoodban egyáltalán nem elég magyarnak lenni a sikerhez, de abból a szempontból is példaértékű, hogy a csúcson sem szabad elfelejteni, honnan jöttél. Zsigmond és Kovács mindig büszkén és a legnagyobb szeretettel beszélt a Főiskoláról, kivált pedig tanárukról, Illés Györgyről, akinek – mint mondják – szakmailag a legtöbbet köszönhetik abban, amit elértek. Talán nem túlzás kijelenteni: így közvetve, általuk az amerikai film is profitált abból a szellemiségből, amit magukkal hoztak, hiszen a régi stúdiórendszer aranykorának végén, Új Hollywood rendezőinek felemelkedésekor Zsigmond és Kovács épp kapóra jöttek az új generációnak ahhoz, hogy a budapesti iskolából származó, sajátos, realista fényképezési módjukkal új lendületet vigyenek a hollywoodi filmkészítésbe.

A sokoldalú Zsigmond Vilmos

Az 1930-as születésű Zsigmondnak már fiatalon megjósolta a tenyeréből egy cigányasszony: az lesz a sorsa, hogy átkel egy nagy óceánon, és jelentős művésszé válik. Így lett: alig van még egy olyan operatőr Hollywoodban, aki annyi nagy kaliberű rendezővel találta meg a közös hangot, mint Zsigmond. Olyan hollywoodi direktor-nagyágyúk mellett dolgozott, mint Altman, Boorman, Schatzberg, Spielberg, De Palma, Scorsese, Cimino, Miller, Huston; illetve sztárok garmadája állt kamerája előtt: Robert De Niro, Meryl Streep, Mel Gibson, Sean Connery, Jack Nicholson, Cher, Jodie Foster, Susan Sarandon, Michelle Pfeiffer, Sharon Stone, Sylvester Stallone, Antonio Banderas… Szinte képtelenségnek látszik minden nagy név felsorolása.

1971-ben, 41 évesen készítette első komoly filmjét, Peter Fonda A bérmunkását (The Hired Hand). Ekkorra az európai újhullámok már előkészítették a terepet Hollywoodban ahhoz a szemléletváltáshoz, amely lehetővé tette egy új rendezőnemzedék megjelenését. A fiatal generáció pedig – jellemző módon – előszeretettel alkalmazott filmjeiben európai operatőröket. „Nekem szerencsém volt – mondja Zsigmond, visszatekintve karrierjére –, mert marhajó rendezőkkel kerültem össze, akik engedték, hogy »magyarosan« fotografáljam a filmjeiket. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok szabadságot adtak. Itt, Magyarországon az operatőr beleadhatja a filmbe a művészetét, tehetségét. Ez odakint nem természetes.”

Szintén 1971-ben Kovács ajánlotta be barátját Robert Altman mellé. A McCabe és Mrs. Millerben a producerek tiltakozása ellenére Zsigmond már exponált filmnyersanyagra forgatott, hogy elérje a régi fotók jellegzetes fakó színvilágát. Ez az Altman-féle anti-western végül meg is hozta neki az elismerést, és a rendezővel is olyan jó kapcsolat alakult ki közöttük, hogy Altmannak több későbbi filmjénél is Zsigmondra esett a választása. Zsigmond pályáján ezután egy sor olyan nagy, sztárokkal forgatott film következett, amelyek biztosították számára a csúcsra vezető utat. Így például egy De Palma-opusz, a Megszállottság (Obsession, 1976), vagy a két Spielberg-mozi. Ezekben Zsigmond elsősorban profizmusáról ad tanúbizonyságot – arról, hogy képes akármekkora feladattal megbirkózni.

A Sugarlandi hajtóvadászatban (The Sugarland Express, 1974) a fiatal Spielberg folytatja a Párbaj (Duel, 1971) című tévéfilmjében elkezdett, feszült hangulatú autókázást. Nem téved, amikor Zsigmondot bízza meg a fényképezéssel. Az alaphelyzet, hogy miközben a menekülő pár a velük összezárt rendőrrel jókora távolságokat tesz meg, a történet nagy része mégis egy szűk autóbelsőben játszódik, nem kevés kihívással járó feladat egy operatőrnek, de Zsigmond remekül kiállja a próbát. Innentől biztosított sztároperatőri státusza. Nem véletlenül kéri föl Spielberg a Harmadik típusú találkozások (Close Encounters of the Third Kind, 1977) vezető operatőrének. Ismételten jól járnak mindketten: Zsigmond megkapja a legjobb operatőrnek járó Oscart, a közhelyekből építkező, tömegekre szabott Spielberg-mozi pedig sokat köszönhet – ha nem épp mindent – annak a nagy gonddal felépített képi világnak, ami az operatőri munka mellett a különleges felvételek, Douglas Trumbull munkájának az érdeme.

A mester saját bevallása szerint legjobb filmjének a soron következő A szarvasvadászt (The Deer Hunter) tartja. Az 1978-as nagy volumenű háborús dráma első közös munkája Michael Ciminóval. A film, sok vitatható vonása mellett, amely leginkább a vietnami háború amerikanizált nézőpontjából adódik, maradandó alkotás lett. Köszönhető ez jelentős részben annak a képi világnak, amely Zsigmond keze-munkája. Az akkor már díjak koronázta mester sok szempontból az ár ellen úszott a nagy paraméterekkel operáló, több, mint háromórás film fényképezésében. A hangsúlyos jelenetek (mondjuk a szarvas lelövése vagy Christopher Walken halála) például – Zsigmond egyéni látásmódjára jellemzően – egyáltalán nem részesülnek kiemelt bánásmódban. Zsigmond kamerája épp csak jelen van, ráérősen megfigyeli az adott szituációt a benne lévő emberekkel. Veszi az időt és a fáradságot, hogy a beállításokat kitartsa – méghozzá nem öncélú stilisztikai okokból, hanem azért, hogy a néző az emberi dráma részesévé válhasson. Következő, Ciminóval készített filmjéről, a Mennyország kapuja (Heaven' Gate, 1980) című westernről viszont már nem lehet mindezt elmondani: itt ugyanis a lassúság, a megfigyelés ráérős stílusa már inkább az útját állja annak, hogy a néző azonosulni tudjon a történet hőseivel.

Zsigmond 1992-ben rendezőként is bemutatkozott – igaz, csupán egyetlen film erejéig. A tékozló apa című izraeli-magyar-amerikai koprodukció után (The Long Shadow, Liv Ullmann és Michael York főszereplésével) az alkotó azt nyilatkozta, marad inkább a saját szakterületénél, s ez így is lett a mai napig. 2002-ben, annyi év után először – s talán utoljára is – Magyarországon forgatott: a Bánk bán fényképezésével „debütált” a hazai filmszakmában.

2006-ban egy újabb De Palma-mozi, A Fekete Dália (The Black Dahlia) következett, amiért Zsigmondot – 1977-es díja után – ezúttal megint jelölték az Oscarra. Ha a szobrocskát most nem is kapta meg, azt azért leszögezhetjük: a mester képei nagyszerűen adják vissza a 40-es évekbeli Hollywood hangulatát, amely De Palma (igaz történeten alapuló) gyilkossági sztorijának hátterét szolgáltatja. Zsigmond legutóbbi filmjét Woody Allennel forgatta. A komikus-rendezőre egyébként nem jellemző film noir-darabban, a Kasszandra álmában (Cassandra's Dream, 2007) Zsigmond ismét bizonyította, képes a legkülönfélébb rendezői igényeknek megfelelni, s így – annyi nagy név után – most Allen mellett is kiállta a próbát.

Kovács László, a szelíd motoros

Kovács László szintén nagy neveket felsorakoztató pályát hagyott maga mögött, amikor 2007-ben, hetvennégy éves korában, egy vasárnap hajnalon, Beverly Hills-i otthonában elhunyt. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Altman, Hopper, Bogdanovich, Fonda, Rafelson, Ashby, Spielberg, Scorsese, Malle, Jewison, Stallone, Donner, Reitman, és még sorolhatnánk.Már tíz éve élt Amerikában, amikor elvállalta A Pokol angyalai újra száguldanak (1967) című film fényképezését. Nagy valószínűség szerint ennek az akkoriban divatos „motoros” filmnek köszönhette, hogy megkapta a Szelíd motorosok (Easy Rider, 1969) forgatókönyvét, ami saját bevallása szerint eleinte nem nagyon tetszett neki. A fiatal és tehetséges Dennis Hopper lelkesedése azonban magával ragadta, és az azóta kultfilmnek számító mozi végül meghozta a régóta várt áttörést Kovács művészi pályáján. Ez az alkotás „lerombolta azt a képet – nyilatkozta róla a mester később –, amit a filmről Hollywoodban korábban kialakítottak.” Az Easy Rider, majd az utána következő Öt könnyű darab (1970) – szintén Jack Nicholson főszereplésével – azok közé a nagy operatőrök közé emeli Kovácsot, akik felé záporoznak a felkérések Hollywoodban.

Szinte minden műfajban kipróbálja magát: forgat vígjátékot Barbra Streisanddal és Ryan O’Neill-lel (Mi újság, doki?, 1972), lélektani kamaradrámát Jessica Lange-gal (Frances, 1982), musicalt Scorsesével (New York, New York, 1977), két filmet is Donnerrel, a rémületszakértővel, sőt tökéletesen személytelen szakmunkát is vállal az 1984-es Szellemirtókban (jellemző módon csak ő hiányzik a főbb alkotók közül a film folytatásában).

Legtartósabb szakmai kapcsolata Peter Bogdanovichcsal alakult ki; hat filmet forgattak együtt. Első közös munkájuk Bogdanovich debütfilmje, a Céltáblák volt, Boris Karloff-fal a főszerepben. Bogdanovich Hollywood múltját megidéző stílgyakorlataiban Kovács legtöbbször ötletes stilisztának bizonyult. A Nickelodeonban például tökéletesen visszaadta a tízes évek hangulatát, miközben mértéktartó, ízléses képeivel nem csúszott bele semmilyen csinált nosztalgiába. Bár Kovácsra mindig igaz maradt, hogy kiváló érzékkel választotta meg az adott film által megkívánt eszközöket, kár, hogy elsősorban szakértelmére, nem pedig korai munkáival sokszor bizonyított találékonyságára volt szüksége általában pályafutása során. Ahogyan azt az egyéni, lírai látásmódot sem volt alkalma megmutatni, amiről például legsikerültebb munkái egyikében, a szintén Bogdanovichcsal készített Papírholdban (Paper Moon, 1973) tesz tanúbizonyságot.

A jelen zenéje: Antal Nimród

Nem fejeződhet be úgy ez az összeállítás, hogy ne ejtenénk szót napjaink legismertebb olyan rendezőjéről, Antal Nimródról, aki dupla, hollywoodi-magyar kötődéssel rendelkezik. A magyar származású alkotó Amerikában született és fiatalon költözött haza, hogy a Magyar Filmakadémia diákja legyen. Első nagyjátékfilmje, a Kontroll (2003) elsöprő sikere Hollywoodig is eljutott, amelynek következtében Antal második nagyjátékfilmjét, az Elhagyott szobát (Vacancy, 2007) már a tengerentúlon készíthette.

Antal debütálása az amerikai közönség előtt olyan jól sikerült, hogy A szállítmány (Armored, 2009) című második amerikai tömegfilmjét épp most követi a harmadik. A nyár siker-akciófilmjének, a frissen bemutatott Ragadozóknak (Predators) az operatőre a szintén magyar származású Pados Gyula – a Kontroll operatőre –, és a film sikeréből ő is jócskán kiveszi a részét.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó filmek

A szarvasvadász (The Deer Hunter)

A szarvasvadász (The Deer Hunter) – amerikai–brit filmdráma, háborús, 1978. Rendező: Michael Cimino.

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 23 értékelés
  • Szerinted?

Szelíd motorosok (Easy Rider)

Szelíd motorosok (Easy Rider) – amerikai bűnügyi, kalandfilm, 1969. Rendező: Dennis Hopper.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 14 értékelés
  • Szerinted?

Kontroll

Kontroll – magyar thriller, 2003. Rendező: Antal Nimród.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 10 értékelés
  • Szerinted?

Elhagyott szoba (Vacancy)

Elhagyott szoba (Vacancy) – amerikai horror, thriller, 2007. Rendező: Antal Nimród.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 11 értékelés
  • Szerinted?

A szállítmány (Armored)

A szállítmány (Armored) – amerikai akciófilm, thriller, 2009. Rendező: Antal Nimród.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    4/10 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Ragadozók (Predators)

Ragadozók (Predators) – amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 2010. Rendező: Antal Nimród.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 20 értékelés
  • Szerinted?

Kasszandra álma (Cassandra's Dream)

Kasszandra álma (Cassandra's Dream) – amerikai–brit bűnügyi, filmdráma, thriller, 2007. Rendező: Woody Allen.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    5/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Harmadik típusú találkozások (Close Encounters of the Third Kind)

Harmadik típusú találkozások (Close Encounters of the Third Kind) – amerikai filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 1977. Rendező: Steven Spielberg.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A lázadások kora - Az amerikai függetlenfilm története 3.

A lázadások kora – Az amerikai függetlenfilm története 3.

A 60-as, 70-es évek társadalmi feszültségei a hétköznapi életben és Hollywoodban is forradalmi változásokat hoztak. Az 1960-ban New York-i avantgárd művészek által alakított New American Cinema (NAC) Group manifesztuma az elkövetkező korszak krédója is lehetett volna: „Nem akarunk hamis, fényes, takaros filmeket; jobban szeretjük, ha a film nyers, nincs rajta fényezés, de élő. Nem rózsaszín, hanem vérszínű filmeket akarunk.”

Kapcsolódó hírek

A Pál Adrienn a legsikeresebb idén bemutatott magyar film

A Pál Adrienn a legsikeresebb idén bemutatott magyar film

Átlépte a 10 000-es magyarországi nézőszámot Kocsis Ágnes rendező Pál Adriennje, ezáltal a legsikeresebb 2011-ben bemutatott egészestés magyar játékfilm lett. (mozinet)

3 hónapja

Hírek

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

„Forradalmi” hangulatban, Benoît Jacquot francia forradalom idején játszódó filmjével kezdetét vette...  

2 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 136 perc, 1999. Rendező: George Lucas. Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Jake Lloyd.

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Hadak útján (War Horse)

Hadak útján (War Horse) – amerikai filmdráma, történelmi, háborús, 146 perc, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Peter Mullan.

Kitör az első világháború, a katonaságnak minden lóra szüksége van. Így szakítják el egymástól a háborúhoz...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fogadom (The Vow)

Fogadom (The Vow) – amerikai–ausztrál–brazil–francia–német filmdráma, romantikus, 104 perc, 2012. Rendező: Michael Sucsy. Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill, Jessica Lange.

Autóbaleset következtében Paige kómába esik, s miután magához tér, részleges memóriavesztést állapítanak meg...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fürdés – 10 perc, 2009. Rendező: Bernáth Szilárd. Szereplők: Bálint Zsolt, Boné Ferenc, Szász Kriszta, Székely Blanka.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea