Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Hang forog, kamera forog, tessék!
A rendezőcsoport mindennapjairól

A tábor környékén nehéz éppen pihenő, hűsölő rendezőket találni. Sőt, úgy általánosságban is ritkán látni őket. Mivel a filmterveken nagyon sokat kellet változtatni a helyszínek és a korlátolt lehetőségek miatt, már az első előtti napokon is lázasan írták az újragondolt, sőt új forgatókönyveiket.

8. Filmtett-Duna Muhely Alkotótábor

Közben a csoportvezető Pálfi György lelkesen osztogatja az alkotásokat fejlesztő tanácsokat. Monhalt Ákos, a Pécsi Tudományegyetem filmtörténet/filmelmélet szaka friss diplomásának forgatókönyve is óráról-órára változott, míg végül a forgatás előtt fél nappal elkészült a Trash Panzió alapja. Aztán kezdődhetnek az előkészületek. Megalakulnak a rendező–operatőr párosok és hajnalok hajnalán is storyboardot rajzolgatnak, ötletelnek, és a gyártásvezetőkkel lépésről lépésre megtervezik a forgatás menetét. Majd eljönnek a forgatási napok, kőkemény stressz, feszültség és egyéb filmkészítő közegekben gyakran előforduló tünetek kezdenek jelentkezni.

Ebből, ilyen szempontból minden bizonnyal kimaradt például Nemes Anita, aki dokumentumfilmesnek vallja magát és a Kodolányi János Főiskolán szerzett diplomát kommunikáció szakon, illetve több rövidfilmes fesztiválon szerepelt sikeresen. Szociális érzékenységét nem nehéz megtapasztalni, körülbelül egy hét alatt a falu nagy része már jól ismeri őt. Anita a négy játékfilmes mellett egyedül foglalkozik dokumentum anyagokkal és az volt a célja, hogy találjon olyan figurákat akikről érdemes mesélni a világnak – ami sajnos ebben a táborban nem sikerült úgy, ahogyan tervezte. Bakó Kincső viszont komoly kisfilm rendezésébe fogott, aminek jellegzetes főszerepére a csoportvezetőt szánta, ám mivel ők előzetes megbeszélés szerint nem játszhatnak nagyobb szerepeket, a műben Pálfi György legutóbbi filmjének egyik figurája bukkan fel, aki Kincső örömére éppen erre nyaralt. Kincső, aki már többször részt vett Filmtett alkotótáborokban, önvallomásnak tartja a művét. Elmondása szerint egy fajsúlyosabb filmes koncepció volt az, amit metaforaként használ ebben a projektben.

László József több napot is kénytelen volt kihagyni a táborból, hiszen az III. AXN filmfesztivál első helyezettje lett és Magyarországra kellett utaznia díja átvétele miatt. (Ezúton is gratulálunk neki és jó utat Hollywoodba!) Visszatérése után rendíthetetlenül kiállt filmterve mellett, senki sem befolyásolhatta és leforgatta A gödör című kisfilmjét.

Oláh-Badi Levente aki a Sapientia egyetem filmes képzésén végzett (akárcsak László Józsi és Bakó Kincső) egy egyszerre két különböző lányt szédítő fickó történetét meséli el. Olyan aspektusból kiindulva is fontos a rendezői brigád szerepe, hogy tulajdonképpen az összes többi csoport munkája rájuk épül és az alkotó fejekből kipattanó forgatási helyszínek, snittek, jelenetek eljátszása, gyártása, hangkeverése, vágása a többi csoport munkáját alapjaiban határozza meg, tehát mindenképpen döntő, hogy egy-egy rendező hogyan képzeli el a dolgokat. Mert azért mégiscsak kell Drakula-kosztümöt szerezni, vagy annyi tekercs wc-papírt, hogy egy színészt múmiává varázsoljanak (itt éppen a Ráczegresi mesék díjnyertes filmkészítőjének darabjáról van szó). Szinte bármelyik forgatást említhetném viszont ilyen szempontból, mert mindenhol voltak kihívások az összes szakág tagjai számára, ami komoly pozitívum és nagy mértékben fejlesztheti a csapatmunkát és a közös problémamegoldást.

9. Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor

A konkrét munkálatokat megelőzte néhány egyéni feladat, melyek közt az egyik legérdekesebb az volt, hogy minden rendezőnek készítenie kellet egy saját portréfilmet, melyben Pálfi György rendezőtanár arra akarta rávenni a fiatalokat, hogy valami nagyon személyeset vigyék át mozgóképre. Habár elég komoly teljesítmény bekerülni a rendezői csoportba, az még bőven csak a kezdet. Ezeknek az alkotóknak a tábor teljes időtartama alatt folyamatos koncentrációra volt szükségük. Persze és egy fárasztó nap után ők is a legnagyobb örömmel ülnek le késő esténként a társaságba. Kizárólag késő esténként.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó cikkek

„A színész egy olyan állat, aki állandóan dolgozna...” - A szerepjátszás mestereiről

„A színész egy olyan állat, aki állandóan dolgozna...” – A szerepjátszás mestereiről

A színészekkel való beszélgetésre a második forgatási napon került sor, így a hetes létszámú csapatból csupán négyen – Éder Enikő, Ferencz Réka, Györgyjakab Enikő és Szabó Jenő – voltak elérhetőek, a többiek a forgatáson sürgölődtek. Az említett négy színész a tapasztalatairól mesélt nekünk.

Kapcsolódó hírek

Erdélyi alkotók nyertek az Átláccón

Erdélyi alkotók nyertek az Átláccón

Kihirdette a DocuArttal és az Indexszel közösen meghirdetett videópályázatának eredményeit a Transparency International a Korrupcióellenes Világnap alkalmából a Gödör Klubban rendezett fesztiválon. A fődíjat Oláh Badi Levente és Szén János közös rendezése nyerte el.

5 hónapja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea