Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Jövőre, veletek, ugyanitt!
Betekintés az operatőrcsoport tevékenységébe

Nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk, egy film sikerében óriási szerep jut az operatőri munkának, mondhatni a film színvonala nagy részben az operatőr esztétikai érzékén áll vagy bukik. Nagy feladat hárult tehát a csoport tagjaira.

8. Filmtett-Duna Muhely Alkotótábor

A 9. Filmtett-tábor operatőr csoportjának összetétele kifejezetten széles skálán mozgott. Vannak, akik az operatőrök mellett segédoperatőri feladatokat is elláttak, van, aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőri szakán tanulja a profi kamerahasználatot, mások a kolozsvári Sapientia egyetemen sajátítják el ugyanezt, sőt mi több, olyan tagja is van a csoportnak, aki egyenesen Berlinből érkezett. Vannak, akik már rutinos táborozók, visszajáró Filmtett-vendégek, de olyan is akadt, aki most először vett részt a tábor életében. Ezek a tényezők csak árnyalják, színesítik a csapatot és a kezeik nyomán megszületett alkotásokat.

Nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk, egy film sikerében óriási szerep jut az operatőri munkának, mondhatni a film színvonala nagy részben az operatőr esztétikai érzékén áll vagy bukik. Nagy feladat hárult tehát a csoport tagjaira, az elkészítendő rövidfilmek forgatókönyvét az elsőtől az utolsó betűig meg kellett ismerni, a többi csoport tagjaival (rendező, színész, hang stb.) állandó összeköttetésben kellett lenni, és mindemellett még a szakma technikai részét is minél alaposabban el kellett sajátítani. A tábori lét ezen részéért Bálint Arthur volt a felelős. Az operatőrök megismerkedhettek a steadicam használatával és annak súlyával, a fényképezőgéppel való mozgóképrögzítéssel, valamint nagy vonalakban a dokumentumfilm készítés rejtelmeivel is. Az Arthur által tartott órákon a fiatal filmkeszítőknek még arra is volt lehetőségük, hogy összehasonlítsák a HD kameratechnikát a mozgóképet rögzítő fényképezőgép – mint kiderült – korlátozott lehetőségeivel.

Azzal mindenki tisztában van, hogy az operatőr munkája egy igazán gyakorlati szakma. Természetesen elengedhetetlen szerepet játszik az elméleti oktatás is, de igazi tudásra és az ezzel járó hasznos tapasztalatokra csak a gyakorlatban lehet szert tenni. Hiszen ezek azok a pillanatok, amikor döntéseket kell hozni, méghozzá olyanokat, melyek talán az egész film minőségére rányomják a bélyegüket.

A tábori munkálatok során minden operatőrre egy rövidfilm jutott, így lehetőség nyílt arra, hogy élesben is próbára tehessék szaktudásukat. A tíz nap alatt négy kisfilm forgott, ennek megfelelően sem az operatőröknek, sem pedig a segédoperatőröknek nem volt idejük unatkozni. A forgatások számtalan fárasztó, ugyanakkor nélkülözhetetlen mozzanattal járnak, mint például a sorozatos egyeztetések és próbák a színészekkel, rendezőkkel, sínépítés a fahrt-kocsinak, a legjobb képkivágás kiválasztása, a steadicam kimerítő használata, vagy csupán a megfelelő vezetékek megtalálása a nagy összevisszaságban. Mindezek a feladatok még bonyolultabbak lennének, ha nem állnának készenlétben a segédoperatőrök, akik megpróbálják minél zökkenőmentesebbé tenni a filmforgatás hosszú óráit. Olykor a legegyszerűbb feladat elvégzése is óriási terhet vehet le az operatőr válláról, és sokkal feszültségmentesebbé teheti a közös munka hangulatát.

Persze mindemellett gyakran előfordul, hogy az adott pillanatban az operatőrnek nem csupán a kamerát kell kezelnie, hanem más fontos feladatot is el kell látnia, ezért történhetett meg, hogy a tábori filmek elkészítése alatt olykor az operatőr volt a világosító is. Ezektől az „apróságoktól“ eltekintve, és a visszajelzésekből ítélve, az élesben történő filmforgatások mindenki számára pozitív élményt nyújtottak, és akik idén vettek részt először a Filmtett nyári táborában, azok remélhetőleg fontolóra veszik a régi mondást, miszerint: jövőre, ugyanekkor, ugyanitt...!

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó cikkek

Hang forog, kamera forog, tessék! - A rendezőcsoport mindennapjairól

Hang forog, kamera forog, tessék! – A rendezőcsoport mindennapjairól

A tábor környékén nehéz éppen pihenő, hűsölő rendezőket találni. Sőt, úgy általánosságban is ritkán látni őket. Mivel a filmterveken nagyon sokat kellet változtatni a helyszínek és a korlátolt lehetőségek miatt, már az első előtti napokon is lázasan írták az újragondolt, sőt új forgatókönyveiket.

Kapcsolódó hírek

Véget ért a IX. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor

Véget ért a IX. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor

Már kihűlőfélben van a homoródfürdői filmes csapat helye, ugyanis a mai nap végeztével lezárult a IX. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor. A filmesek idei termése hamarosan a nagyközönség számára is megtekinthető lesz, az olvasóknak addigis be kell érniük a tábor alatt készült két beszámolóval (melyek itt és itt olvashatóak), valamint egy tömör, de annál beszédesebb fotóalbummal. Jövőre – bár nem ugyanitt! – mindenkit ismét sok szerettel (vissza)várunk!

2 éve

Címkék

tudósítás, beszámoló, tábor2010, cikk, film

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea