Két sapientiás diák és két budapesti srác alkotta idén a 9. Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor hangmérnöki csoportját: Jeszenszky Tamás és Iszlai József Kolozsvárról érkezett, Lukács Péter Benjámin és Tóth Gergely Máté pedig a határ túloldaláról. A tábor utolsó előtti napján kissé gyűrött arccal ültek velem szemben.
A hangmérnöki nem az a szakma, amelyikről az ember az óvoda óta ábrándozik. Mikor találtátok ki, hogy „hangoskodni” szeretnétek?
Jeszi: 12. osztály végén megfordult a fejemben, s első éven kezdett körvonalazódni, amikor elkerültem a Sapientiára. Kölyökkorom óta nagyon sok megrovást kaptam azért, mert a legrosszabb időpontokban adogattam ki fura, artikulálatlan hangokat…
Józsi: Így tudtunk minél több forgatásra eljárni, mert nem foglalkozott más ezzel. Kihasználtuk a lehetőséget, hogy szerezhetünk egy csomó tapasztalatot, és van egy szép kreatív oldala is az egésznek.
Gergő: Nekem az élet hozott egy olyan helyzetet, ahol egy dokumentumfilmben nem volt hangmérnök. A kezembe nyomtak egy mikrofont s egy kábelt, és azzal kellett rohangálnom teljesen kezdőként.
Peti: Én filmelmélet-filmtörténet szakra jártam, és rájöttem, hogy nem akarok kizárólag elmélettel foglalkozni. A filmkészítés legizgalmasabb része számomra a hang. Elméletben sem foglalkoztunk vele túl sokat, úgyhogy eleve egzotikusnak tűnt. Bejárogattam Várhegyi Rudihoz, aztán megpályáztam egy ösztöndíjat, egy évig voltam egy filmes hangstúdióban gyakornok New Yorkban. Amikor hazajöttem, Rudi sokat segített. Később nagyon sok ingyen munkát vállaltam, ami hozott magával egy-két fizetőst is.
Itt csapatban dolgoztatok: két erdélyi és két magyarországi – miért így alakult ez ki?
G.: Mi Petivel 2009-ben ismertük meg egymást Csíkszépvízen, ahol első alkalomtól kezdve együtt dolgoztunk.
Hogy osztjátok meg a feladatokat? Ki tartja a mikrofont, ki tekergeti a keverőn a gombokat?
Jó.: Van, amikor ez változik, de általában Jeszi tartja a botot. Szerintem a botozás nehezebb.
Volt olyan helyzet, amelyikben nehezen tudtad megoldani, hogy a bot jó helyre kerüljön?
Je.: Akadt elég: egy 3 m2-es konyhában vagyunk öten, plusz még három színész, és úgy bevilágítják, hogy ne legyen sehol egy hely, ahol árnyékot vethetek, és az egyetlen megoldás, hogy 1.90 magasan tartom a botot, mozdulatlanul…
G.: Ez fizikailag nehéz egy idő után. Kihívás a képhatárt betartani. Előfordul emiatt a forgatásokon egy kis sértődés, de senki nem akarja elrontani a másiknak az alkotását.
Hogy működtek a tábori forgatások a ti szempontotokból?
G.: Szerencsénk volt, mert mi szeretünk Kincsővel dolgozni, nagyon tehetségesnek tartjuk, ahogy Józsit is – és beszélhetnénk az operatőrökről is. Ha ilyen aktív, kreatív csapatban dolgozik az ember, az már élmény.
Jó.: Mi Badi forgatásán nagyon jó tempóban dolgoztunk, 118 csapóig jutottunk el reggel hattól éjjel háromig, de őrült tempó volt: reggel hattól az első szünetünk délután négykor kezdődött. Én akkor a gombot megnyomtam, s ott helyben kidőltem és aludtam. A másik forgatás pedig tele volt olyan eseményekkel, amelyekből ”how it's not supposed to be made” könyvet lehetne írni – és ezt most nem rosszindulatból mondom.
Je.: Ez az Ákos forgatása volt. Ennek a második napja is gördülékenyen ment.
P.: Józsi forgatása szintén a második napra vált hatékonyabbá – addig alig volt idejük kitalálni a dolgokat, a második napra pedig átbeszéltek mindent.
És az utómunka? Már nekifogtatok az animációk hangjának, a folyosóra visítások szűrődtek ki az elmúlt napokban, nyávogtak a macskák, kattogtak a varrógépek…
Jó.: Az animációknak megvan az a szépsége, hogy általában kapsz egy hangilag üres képanyagot, és azt nulláról felépíted oda, ahova te akarod. Jó erős, kreatív folyamat, ezért szeretem. Nagyon sokat változtathatsz az alapon, nem annyira kötött, mint egy játékfilm.
Még az utómunka elején jártok – csütörtök délelőtt van, holnap este lesz a záró vetítés. Nagyon rövid az idő, mit fogtok csinálni?
Je.: Keveset alszunk.
P.: Az energiaitalt időben meg kell venni, mielőtt még bezár a bolt.
Hárman közületek voltak már korábban is Filmtett–Duna Műhely Alkotótáborban. Láttok-e bármiféle különbséget az előző táborokhoz képest? Mit kellene változtatni jövőre?
Je.: Itt nem volt meg az a tábor-feeling, ami pl. Velencén. Kétfelé vagyunk szakítva a főút által.
P.: …és nincs kocsma a panzió aljában. Egy ilyen táborban eleinte egy rakás ismeretlen arc vesz körül, fogalmad sincs, hogy ki kicsoda, és a forgatásokon kezded megismerni a többieket – tavaly picit hamarabb, a harmadik napon kezdődtek a forgatások. De végül itt is rájöttünk, hogy nagyon jó arcok vannak.
G.: Az arcok nem is annyira fontosak, inkább az a gyümölcsleves Csíkszépvízen…
