Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írták: , , ,

// tudósítás

Tíz nap a Rózsaszín Teremben
A filmkritikusokról

A filmkritikus csoport tagjai nemcsak a filmek, hanem a tábor „kritizálását” is magukra vállalták, így most a saját szavaikkal mesélnek magukról, és arról, hogy hogyan kerültek a Filmtett–Duna Műhely Alkotótábor filmkritikusi csoportjába.

8. Filmtett-Duna Muhely Alkotótábor

Mocanu Attila: Mindenképpen a nyaram fénypontja ez a tábor, mert eddig ilyen koncentráltan nem volt lehetőségem profi filmkészítőktől, filmelmélet-oktatóktól tanulni. Úgy érzem rengeteget fejlődtem, de közben mégsem éreztem magam elveszve szakmai témákban. Nagy szó ez ahhoz képest, hogy úgy tudom én vagyok a legfiatalabb és még bőven csak gimnazista éveimben járok. Elsősorban a csoportvezetők miatt jelentkeztem. Írásaik, filmjeik alapján már ismertem őket és az én világomban ők a celebek, szóval különleges tíz nap volt ez számomra. Továbbá bizonyossá vált számomra, hogy egész életemben ezt akarom csinálni.

Tóháti Zsuzsa: Az idei tábor az én életemben a második Filmtett-tábor volt, ezért eleve úgy érkeztem Homoródfürdőre, hogy már volt egy fajta elképzelésem arról, hogy mi is fog itt velünk történni a tíz nap alatt. Voltak, akiket már a korábbi táborból ismertem, de nagyon sok volt a számomra ismeretlen, új arc is. Szórakozást és komoly tanulást egyaránt vártam az itt eltöltött napoktól. Szerencsére mindkettőben volt részem. A csoportvezetők által tartott órák igazán intenzívek voltak, és úgy érzem, hogy a filmtörténetet illetően nagyon sok hasznos információval lettem gazdagabb. Bízom benne, hogy a színvonal a következő években sem lesz alacsonyabb, és akárhányszor is fogok visszatérni a Filmtett-táborba, mindig hasonló kellemes élményekkel térhetek majd haza.

Békés Bálint: Ez volt az első Filmtett-táborom, azért jelentkeztem, mert írtam egy-két cikket a Filmtett oldalára, és érdekelt, hogy mégis milyen a táboruk. Mivel fogalmam sem volt, hogy mit fogunk csinálni a tíz nap alatt, nem is voltak elvárásaim. Ami biztos, hogy mind a délelőtti filmnézések és az azt követő beszélgetések, mind a délutáni gyakorlati órák hasznosak voltak. Amit különösen fontosnak érzek, az a filmtörténeti ismereteim bővítése és a kritikaíráshoz szükséges retorika tanulása. Jövőbeli terveim közt mindenképp szerepel a későbbi táborok látogatása.

Zakariás Ágota: A délelőtti filmnézések új szempontokkal gazdagították a filmtörténeti kurzusokról már ismerős filmek vetítését követő megbeszéléseket. A délutáni foglalkozások során konkrét szövegeken vizsgáltuk az érveléstípusok működését, ez nagyon hasznos volt, mert ilyen jellegű gyakorlatot nem végeztünk az egyetemen. Külön örülök annak, hogy különböző típusú foglalkozások voltak délelőtt, illetve délután, és annak is, hogy két ilyen kiváló vezetőtanárral dolgozhattunk. Összességében nagyon hasznos volt ez a tíz, Rózsaszín Teremben töltött nap.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó cikkek

Hang forog, kamera forog, tessék! - A rendezőcsoport mindennapjairól

Hang forog, kamera forog, tessék! – A rendezőcsoport mindennapjairól

A tábor környékén nehéz éppen pihenő, hűsölő rendezőket találni. Sőt, úgy általánosságban is ritkán látni őket. Mivel a filmterveken nagyon sokat kellet változtatni a helyszínek és a korlátolt lehetőségek miatt, már az első előtti napokon is lázasan írták az újragondolt, sőt új forgatókönyveiket.

Kapcsolódó hírek

Véget ért a IX. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor

Véget ért a IX. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor

Már kihűlőfélben van a homoródfürdői filmes csapat helye, ugyanis a mai nap végeztével lezárult a IX. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor. A filmesek idei termése hamarosan a nagyközönség számára is megtekinthető lesz, az olvasóknak addigis be kell érniük a tábor alatt készült két beszámolóval (melyek itt és itt olvashatóak), valamint egy tömör, de annál beszédesebb fotóalbummal. Jövőre – bár nem ugyanitt! – mindenkit ismét sok szerettel (vissza)várunk!

2 éve

Címkék

tudósítás, beszámoló, tábor2010, cikk, film

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea