Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// interjú

Belelendültünk abba, hogy használjuk az agyunkat
Beszélgetés Ruttkay Zsófia forgatókönyvíróval

„Tíz nap nagyon kevés szerintem az írásra, viszont nagyon jó, hogy olyanok a körülmények, hogy tudunk koncentrálni a munkára. Ha az ember ír, akkor magához kell a legszigorúbbnak lennie...”

8. Filmtett-Duna Muhely Alkotótábor

Honnan jött a forgatókönyvíró-csoport indításának ötlete?

Három évvel ezelőtt Gyurit (Pálfi György) elkísértem a gyerekekkel Csíkszépvízre, mert ez egy ilyen tábor, ahol a családot is szívesen látják. Ott Gyuri is bevont a forgatókönyvek olvasásába, és talán érezték, hogy érdemes lenne ilyesmit is kipróbálni. Már télen, amikor megkerestek minket, eleve úgy volt, hogy indul egy forgatókönyvíró csoport. Úgyhogy ennek az eredetét inkább a szervezőktől kellene megkérdezni.

Hogy történt a szelekció?

Mindenkit beválasztottunk, aki első helyen jelölte meg a forgatókönyvírást. Tudtam, hogy négy ember lesz, mert kevesebb film is forog idén, ezért a négy emberhez plusz kettőt választottam még, hogyha valaki nem tudott volna eljönni.

Kérlek mesélj arról, hogy milyennek tűnik neked ez a munkafolyamat. Mitől jó ez a forma, mitől nehezebb, egyáltalán mit lehet kihozni egy ilyen tíz napos munkából?

Tíz nap nagyon kevés szerintem az írásra, viszont nagyon jó, hogy olyanok a körülmények, hogy tudunk koncentrálni a munkára. Ha az ember ír, akkor magához kell a legszigorúbbnak lennie, engem mindenki irigyel, hogy otthonról dolgozom, de szigorúan be kell illeszteni a munkát a napi programba. Az embernek ki kell tapasztalnia, hogy melyik a legaktívabb öt-hat órája, ennél többet szerintem nem lehet írni, sőt, néha csak négy óra ebből a hasznos, munkára fordított idő. Itt az a jó, hogy meg vannak teremtve a munkakörülmények, persze azért könnyű belefolyni dumálgatós, sörözős délutánokba, de örömmel látom a csoport tagjait dolgozni.

Nekünk jól sikerült a tábor gyakorlati része is, a konkrét munkafolyamat részesei tudtunk lenni. Jó a gyakorlati rész, hogy egy konkrét munkán látjuk azt, hogy milyen ez a folyamat.

Szerintem ezt másképp nem is lehet.

Ez a munkamódszered? Tanítottál már egyébként vagy ez csak most alakult így?

Tanítottam már Pécsett filmelmélet szakon, egy féléves kurzusom volt, ott is úgy volt, hogy év végén a legjobb négy forgatókönyv meg tudott valósulni. A többiek dramaturgként, asszisztensként vagy gyártásként vettek részt a folyamatban. Bakonyságban volt még egy filmes tábor, ahol egy szűkebb csoporttal dolgoztam, ugyanígy tíz nap alatt próbáltunk a kész filmekhez eljutni. Egész jó dolgok születtek. Egyébként tanárszakot végeztem az ELTÉ-n, a dramaturg diplomám mellett magyar szakos tanári diplomám van. Gimnazistákat tanítottam már, de hát az teljesen más. De élvezem, nagyon tetszik.

Mit változtatnál a tábor struktúrájában? Mitől működne jobban a tábor munkája?

Megkérdezném inkább a csoportomat, hogy mit hiányolnak. Mi ugye kísérleti nyulak voltunk, de én nagyon örülök, hogy forgatásokon részt tudtak venni a forgatókönyvírók is, hogy színészekkel tudtak találkoztak. Ha még egyszer hívnának, akkor abban gondolkodnék, hogy konkrét témát adjak, nem nagyon szigorút, de ez talán egy picit megkönnyítené az első keresgélést. Egy mondat, egy helyzet vagy helyszín talán nagyobb lendületet tud adni az elején. De szerintem nem volt gond így sem, az első két napban nagyon hamar belelendültünk abba, hogy használjuk az agyunkat. Nekem jó élmény ez, úgy érzem hatékonyak voltunk. De kíváncsi vagyok, kinek mi a véleménye erről.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó cikkek

„Időben meg kell venni az energiaitalt” - Beszélgetés a hangmérnök csoport tagjaival

„Időben meg kell venni az energiaitalt” – Beszélgetés a hangmérnök csoport tagjaival

Két sapientiás diák és két budapesti srác alkotta idén a 9. Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor hangmérnöki csoportját: Jeszenszky Tamás és Iszlai József Kolozsvárról érkezett, Lukács Péter Benjámin és Tóth Gergely Máté pedig a határ túloldaláról. A tábor utolsó előtti napján kissé gyűrött arccal ültek velem szemben.

Kapcsolódó hírek

Filmötletvadászat a Filmalapnál

Filmötletvadászat a Filmalapnál

A Magyar Nemzeti Filmalap filmötletvadászatot hirdet, melynek célja, hogy végre előkerüljenek a fiók mélyéről, vagy most először papírra vetődjenek azok az ötletek, melyekből egy profi csapat közreműködésével akár a jövő mozisikerei is elkészülhetnek.

18 napja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea