Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Nagy Boglárka

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Vázra vont szerelem
Mike Newell: Love in the Time of Cholera / Szerelem a kolera idején

Mennyit várnál a szerelemre? Ezzel a szlogennel reklámozzák a Szerelem a kolera idején című filmet, mely Gabriel Garcia Marquez regénye alapján készült. A regényre talán illene is ez a reklámszöveg, ráadásul felkeltené azon potenciális olvasók figyelmét is, akik nem ismerik az író nevét és ki vannak éhezve egy szép szerelmes történetre.

Ez utóbbi kategória lehetne akár a film célközönsége is, ám ebben a moziban sajnos túl keveset látok szerelemből, időből, nehézségekből.

A történet nagyon soványka: két fiatal egymásba szeret, a szegény telegráfus fiú és a gazdag kereskedő lánya titokban leveleznek és házassági fogadalmat is tesznek egymásnak, de a kegyetlen apa gazdag udvarlónak szánja lánya kezét, ráadásul hosszú időre elköltöznek. Mire a nővé ért lány visszatér a városba, már nem vonzódik régi szerelméhez és férjhez megy máshoz, akit apja szemelt ki neki, és akivel később nagyjából boldog házasságban él sokáig. A fiú azonban örök szerelmet fogad és kivár 51 évet, míg újból lehetősége adódik megkérni Fermina Daza kezét.

Fél század is túl kevés bő két óra kitöltésére, kevés a lényeges fordulópont. Ettől függetlenül érdekes és szép a történet – ahogy leírták. Mert az irodalmi műben az olvasó nyomon követheti, hogy alakul a két szereplő (érzelmi) élete az egymás hiányában telt évek alatt. A női főszereplő szempontjából mindez nem olyan lényeges, mert úgy tűnik, teljesen függetleníti magát régi érzelmeitől, ám a férfi várakozással és – nem mellékesen sokszáz szerető váltogatásával tölti el ezt az időt.

Mutatnivaló lenne, a filmben mégsem tudnak abból sokat megmutatni, ami a három főszereplővel, Florentino Arizával (Javier Bardem), Fermina Dazával (Giovanna Mezzogiorno), valamint az ő férjével, Juvenal Urbino doktorral (Benjamin Bratt) történik.

Pedig ez az 50 év az, amivel jó lenne még foglalkozni, ugyanis a film első harmada olyan sablonosan van megalkotva, hogy említésre alig érdemes (példának okáért turista-reklámfelvételek kötik össze, portugál és afrikai zene hallható felváltva, gyengén teljesítenek a színészek) és tulajdonképpen ez a hosszú időszak vethetne véget a szerelemnek. No és szereplők szempontjából is érdekesebb, mert a fiatal Florentinót (Unax Ugalde) felváltja az érett Florentino, akit Javier Bardem játszik.

Innentől Mike Newell is kezd valamelyest ráérezni egy-egy jelenetre (vagy a színészek boldogulnak jobban a páros jelenetekben?), ráadásul a casting-igazgatónak köszönhetően Florentino Ariza szeretői mind szépmellű nők, úgyhogy akad néznivaló bőven.

Fermina Daza és Urbino doktor házasságát nagyjából sikerül bemutatni, Mezzogiorno és Bratt kettősei hangulatosra sikerednek, de nincs meg bennük az az egészséges humor és kitartás, ami a regényben közös életüket jellemzi, és a nehezebb pillanatokat bemutató jelenetek szintén hiányoznak. Így kevés lehetőségük marad megmutatkozni. Hiába hangzik el a doktor részéről, hogy egyik egyetemi kurzusán előadta: a feleségek tíz év házasság után hetente háromszor menstruálnak ha előtte sem a házasság igazán nehéz oldalát nem ismerjük meg, sem a szereplő előadási stílusát nem mutatják meg.

Ilyen szempontból Florentino Ariza szerepköre szerencsésebb, mivel nem kell rendszeresen egy változatlan másik szereplő jelenlétében megnyilvánulnia. Mindig akad új szerető, új kliens, új probléma az életében, várakozását leszámítva semmi nem tartós. Emberi kapcsolatainak epizodikussága csak az egyedül érvényes igaz szerelmét érvényesíti. Kár, hogy az érzelmekre majdhogynem csak szavakból lehet következtetni meg abból, hogy időközönként elsírja magát. Így aztán ami a szerelméből marad: címszavakból és jelenetekből épített váz.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

Nboglarka · 4 éve

Nem a rendező szabadsága ellen beszéltem. Bár teljesen másak a szereplők az én elképzelésem szerint, nem azzal kötözködtem elsősorban, hogy mi van másképp mint a regényben.

A film természeténél fogva azt tudja a legjobban közvetíteni, amit meg tud mutatni. A kétféle végtermék hasonlíthat: lehet izgalmas, unalmas, szép, teljes vagy sablonos mindkettő önállóan.

A filmet nem kell megnézni egyszer sem, hogy körvonalazódjon a plakáton feltüntetett szlogen. Esetleg a plázában levő multiplex hirdetői előtt is elég eltipegnie az említett cicának.

istván · 4 éve

hm...aszongya, hogy: "a történet nagyon soványka..." Valóban Márquez története valamivel kövérebb (sokkal pazarabb, izgalmasabb, eseménydúsabb), de úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy adaptációról van szó, nem javallott a kamera és toll "végterméke" közötti hasonlítgatás. Egy rendezőnek meg kell adni/hagyni (még egy kritikusnak is) a szabadságot, hogy úgy kezeljen egy alapanyagot, ahogy akar. Tehát hagyni kell Newellnek, hogy annyit mutasson be az irodalmi alapanyagból, amennyit jónak tart...

Szerintem nem is annyira arról van szó, hogy ötvenegy év eseményei túl kevésnek bizonyultak a játékidő kitöltéséhez, hanem sokkal inkább arról, hogy (még) nem minden "történés" fordítható le a film formanyelvére. Tehát az én értelmezésemben eljön az idő, amikor Kant Tiszta ész kritikáját fogják mozivászonra adaptálni, s akkor majd tuti kapunk egy olyan Márkez-adaptácijót, ami mindenkinek tetszeni fog. Addig ez is jó, hisz legalább a plázacicák előtt is körvonalazódni fog (kétszeri megnézés után:), hogy miről szól Márquez agyonajnározott könyve.

Kapcsolódó film

Szerelem a kolera idején (Love in the Time of Cholera)

Szerelem a kolera idején (Love in the Time of Cholera) – amerikai filmdráma, romantikus, 2007. Rendező: Mike Newell. Szereplők: Javier Bardem, Benjamin Bratt, Gina Bernard Forbes, Giovanna Mezzogiorno, Marcela Mar.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Frissítő hidegzuhany - Cary Fukunaga: Jane Eyre

Frissítő hidegzuhany – Cary Fukunaga: Jane Eyre

Thrillerelemekkel teletűzdelt dráma, melynek a 19. század első modern női fejlődésregénye szolgáltat alapot. A temérdek újragondolást megért Jane Eyre ezúttal egészen új receptúra szerint kerül tálalásra, mellyel a 2011-es év egyik legnagyobb meglepetéseként feszíthet a filmes repertoárban.

Kapcsolódó hírek

Horrorregény-adaptációra készül az Alkonyat írónője

Horrorregény-adaptációra készül az Alkonyat írónője

Stephenie Meyer amerikai írónő, a Twilight sorozat szerzője megvásárolta Lois Duncan Down A Dark Hall című gótikus horrorregényének megfilmesítési jogait.

1 hónapja

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea