„Olyasmitől fáradtunk ki, ami ugyanakkor, ugyanott, egyszerre érdekelt bennünket – és ez az egyik legjobb dolog, ami egy ilyen táborban történhet, főleg, ha kézzel fogható végeredménye is van az egésznek.” (MB)
Milyen tervekkel érkeztetek a táborba?
Varga Balázs: Az 1980-as, 1990-es évek néhány meghatározó európai és amerikai filmje segítségével azt a kérdést terveztem körüljárni, hogy mi az ereje és a gyengesége az európai filmgyártásnak, milyen értelmezési lehetőségei vannak a kortárs európai filmnek (posztmodernen innen és túl), továbbá azt, hogy miként változott az elmúlt évtizedekben a hollywoodi stúdiófilmek és a függetlenek viszonya. Arra törekedtem, hogy a délelőtti elméleti foglalkozásoknak olyan sorvezetője legyen, ami elég rugalmas, de azért kereteket is ad a vetítésekhez kapcsolódó beszélgetéseknek. Kortárs filmes témát választottam, hiszen a kritikusi tevékenység elsősorban ehhez, az itt-és-most problémáihoz kapcsolódik.
Margitházi Beja: A délelőtti tudásfejlesztés mellett délután a készségfejlesztésen volt a hangsúly. Mivel lehetett tudni, hogy a csapatba jelentkezők – egy ember kivételével – nem rendelkeznek rendszeresebb filmes előképzettséggel, ill. publikációs tapasztalattal, egyértelmű volt, hogy van értelme számukra egy olyan írástechnikai módszert bevezetni, mely lényegében a tudatos, fegyelmezett, állításokra és érvelésre épülő írásgyakorlás filmkritikai alkalmazása. A filmes blogokkal, rajongói oldalakkal, a műfajokkal, kultfilmekkel különféle bontásban foglalkozó szájtokkal tarkított és egyre táguló kortárs virtuális térben nagyon sokféle hangon lehet megszólalni, ha filmről akarunk beszélni – én ahhoz próbáltam iránytűt adni, hogy hogyan lehet, vagy érdemes megszólalni, ha mondjuk a közvetlen barátainknál nagyobb nyilvánosság számára, szakszerűen akarunk filmkritikát írni.
Milyen elvárások voltak a kritikus csoporttal szemben?
VB: Semmiféle kész elvárásom nem volt. Arra számítottam, hogy különböző hátterű emberek dolgoznak majd együtt a csoportunkban. Ezért is volt fontos egy tágabb, valamilyen módon majd mindenkit érdeklő, érintő téma kiválasztása, amely jó alapot adhat a vitákra, beszélgetésekre. Abban bíztam (mondhatni, ez volt az elvárásom), hogy filmrajongókból áll majd a csoport, akik ugyanolyan szívesen néznek újra olyan kortárs kultuszfilmeket is, mint a Trainspotting, és kalandoznak mondjuk a korai Lars von Trier filmek világában.
MB: Mivel nekünk délutánonként egy határidős projektet (tábori újság) is futtatnunk kellett, én azért örültem volna, ha megbízható, jó teherbírású, tehetséges, könnyen, gyorsan és szívesen író, motivált és felelősségteljes csoport áll fel (nevet)… De egyébként tényleg, a legfontosabb elvárás a célirányos motiváltság volt, mivel a filmkritikus (tavalyig: filmológus) csoportba eddig gyakran jelentkeztek olyanok, akiket valójában a rendezés érdekelt, csak oda nem jutottak be, és ilyen módon terveztek a tűz közelében maradni, minket néha cserbenhagyva.
Ezzel szemben mik a tapasztalatok?
VB: A tapasztalatok szerencsére visszaigazolták az elvárásokat: a csoport lelkesen mozizott, és jó volt néhány, kötelező darabnak nevezhető filmet sokadik alkalommal is megnézni, és alaposan végigelemezni.
MB: El voltam bűvölve: a csapat megbízható, jó teherbírású, alapvetően jó alapokkal rendelkező, motivált és felelősségteljes, pillanatok alatt felvették a ritmust, és zömmel végig tartani is tudták. Az elmúlt nyolc évben összeállt csoportok között a legjobbakhoz tudom hasonlítani.
Milyen volt a közös munka? A várt ütemben zajlottak-e az órák?
VB: A közös munka során több módszert is kipróbáltam: a bevezető előadások és a filmnézés után volt, hogy szabad folyású vitában tárgyaltuk meg a filmet; volt, hogy röpke írásgyakorlattal összekötve mindenkinek meg kellett fogalmaznia az adott film tézisét; volt, hogy kiindulásként motívumtárat, kulcsszavakat dobtunk össze, és azok nyomán haladtunk – az volt a cél, hogy a munka minél dinamikusabb legyen. Mindez többnyire működött is, bár az utolsó délelőttökön már akadt, akin érződött a fáradtság, az átdolgozott éjszakák nyoma.
MB: Igen, ezért a határidős cikkek voltak a felelősek… Mi délutánonként az alapelvek elméleti ismertetésével, majd gyakorlati elemzésével bíbelődtünk, melynek során különféle szempontok szerint összeválogatott filmkritikai példákat szedtünk darabokra, és a fennmaradó időben mindenki egyénileg dolgozott az anyagain, melyekkel aztán a kapott visszajelzések nyomán tudott tovább molyolni. Ez volt az a bizonyos fennmaradó idő, ami helyenként az éjszakába nyúlt bele…
Mit csinálnátok másképpen jövőre?
VB: A közös munkát tenném még elevenebbé, intenzívebbé: a filmekről szóló közös tudás kollektív és élményszerű felmutatására, kimunkálására próbálnék még jobban törekedni. Hiszen kis csoportban, négy-öt fővel ez különösen izgalmas, mindenkit megmozgató kaland lehet.
MB: Öt emberre mindenképpen szükség van (idén egy jelölt az utolsó utáni percben esett ki), hogy a közös munka arányosan el legyen osztva, és a táborkrónikási feladatok ne harapjanak ki túl nagyot az önálló írásgyakorlatokra szánt időből. Egyébként a tábor munkájának a bemutatásával tulajdonképpen a különböző filmes szakmákba láttak bele a kritikusjelöltek, ezért jövőre mindenképpen jó lenne tartani a „szabadnap“ elvét is, amikor nem együtt dolgozunk, hanem forgatásra mennek ki tapasztalni (és beszámolni).
Milyen érzésekkel távoztok a táborból?
VB: A jó beszélgetések élményével, amikor olyan új szempontokat, gondolatokat kapunk, amire magunktól nem lenne figyelmünk.
MB: A szakma minden csínjáig-bínjáig nyilván tudtunk eljutni, de a tréning kimerítő és tanulságos volt. Olyasmitől fáradtunk ki, ami ugyanakkor, ugyanott, egyszerre érdekelt bennünket – és ez az egyik legjobb dolog, ami egy ilyen táborban történhet, főleg, ha kézzel fogható végeredménye is van az egésznek.
