Gyenge Zsolt

/ / /

· írta

Filmek nőnemben

Mediawave 2003 – Nemzetközi Művészeti Fesztivál, Győr, április 25. – május 6.

Beszámoló

Speciális tematika még soha ennyire nem határozta meg a Mediawave-et, mint az idén. A Nő körül forgott a beválogatott filmek több mint a fele, a koncertek nagy része, a zsűriben pedig kizárólag a szebbik nem képviselői ültek. A nők mellett már csak az orosz dokumentumfilmesek rúghattak labdába.

Két kisgyerek áll egy út szélén, egyik kabátja alatt madarat szorongat. Látják az őket fényképező kamerát, időnként belenéznek, máskor azonban a hátul megálló autót figyelik, vagy a szabadulni próbáló madarat fogják vissza – de általában csak nézelődnek, várják, hogy múljon az idő. A hatalmas Volgát átszelő kompon egykedvű emberek utaznak – ők is csak arra várnak, hogy elteljen az utazásra szánt idő, s a partra éréskor minél előbb továbbsiessenek. Marat Magambetov csodálatosan, szélesvászonra (!) fényképezett dokumentumfilmjének az a varázsa, hogy különleges türelemmel hagyja a világot megtörténni a kamera előtt. Az utazó sosem ismerheti meg az utak, vizek, sínek mellett élő, egy pillanatra feltűnő embereket – a rendező pedig nem is tesz erre erőltetett kísérletet. Filmjének szereplőit egy pillanatra sem szakítja ki mindennapi cselekvéseikből, hogy filmnyelvtől idegen módon verbalizálják életüket. Csak annyit tudhatunk meg róluk, amennyit van türelmünk kiolvasni arckifejezésükből, tekintetükből, testtartásukból. Nem tudjuk meg, hogy a kompról a szemünk előtt leszálló embertömeg hova siet, hogy hova mennek a vasúti átjárón biciklijüket áttoló emberek, vagy hogy mi lesz a sorsa a kora reggeli ködben az úttestre tévedt békának. Soha nem hangzik el riporteri kérdés, aki mesél, az magától mondja el történeteit, és annyit beszél, amennyit jólesik. A kissé megilletődött tehénpásztor három környékbeli legendát mond el anélkül, hogy közöttük egy pillanatnyi szünetet tartana, egy szomorú arcú férfi a krumplifőzés példájával ábrázolja a szerelem és a házasélet fontosságát, az út szélén áfonyát áruló három néni pedig kötekedésnek veszi az előttük már sokadszorra elhaladó, és egy pillanatra megálló filmesek magatartását: Vigyázzon magára fiatalember! – kiáltják utánuk utolsó alkalommal. Marat Magambetov Utak című filmje a Mediawave fesztivál fődíját nyerte el.

Marat Magambetov: Utak

Sergei Loznitsa már tavaly is feltűnést keltett egy különleges elmegyógyintézet lakóiról készített lenyűgöző dokumentumfilmjével, idei versenyfilmje pedig újra a fesztivál kiemelkedő alkotásai közé tartozott. Vidéki emberek mozgóképes portréi láthatók A portré című filmben, ahol percekig filmezi a fényképezésnél megszokott pózokba beálló embereket. Mereven, szenvtelenül állnak a megfáradt arcok a kamera elé, megkapják a maguk idejét a filmszalagon, majd eltűnnek, anélkül, hogy valaha újra láthatnánk őket. A portré különlegessége, hogy fénykép és film viszonyát is problematizálja. A fénykép jellegzetessége, hogy egyetlen időpillanatot szakít ki a térből, a mozgásból; ebben a filmben azonban a szereplők pózolnak, tehát fényképszerűen kimerevítik a teret, ugyanakkor az idő folyamából nem szakíttatnak ki. Így önmegnyilatkozásuk éppen a kamera előtt eltöltött időn keresztül, a fénykép pillanatnyiságára való várakozás közben valósul meg.

Kísérleti animációk

Minden évben és szinte minden fesztiválon az animációs filmek vonzzák a legnagyobb közönséget. A hét első felében kevés nézővel büszkélkedő Mediawave-en a rendkívül magas színvonalú animációs blokkok vetítésekor telt meg először zsúfolásig a terem. Az idei animációs filmeknek külön érdekességet adott, hogy a változatos technikákat keverő alkotók munkái a kísérleti film felé közelítettek. Animált fényképek segítségével valósították meg az ugrásszerű mozgásokkal repülő embert bemutató Mire jó ez nekem? című filmet, kréta-animációt, fonott bábukat és gyurmafigurákat használtak fel a Little Bo Poop elkészítésekor. Állóképkocka animáció, élő akció és digitális trükkök eredeti ötvözésével hozták létre az orwelli hangulatú 21-es melléket. Az állandóan lehallgatástól félő, egy bizonyos személlyel telefonkapcsolatba kerülni képtelen hős kétségbeesett vergődését mutatja be a film lepattant külvárosi környezetben, ahol a sercegő, szikrázó, rozsdás telefonvonalak a piszoárba vezetnek. Hasonlóan sötét világ tárul elénk a középkori jellegű idegsebészetet bemutató A bolondság köve című, kissé a harrypotteri bölcsek kövére is reflektáló groteszk bábfilmben. A középkori lovagok páncélzatára emlékeztető viseletben dolgozó orvos meseszerűen félelmetes, ötletesen kitalált eszközök és asszisztensek segítségével végzi el az agyműtétet, melynek során egy követ operál ki a beteg fejéből. A követ egy a pincébe vezető lefolyóba dobja, melynek végén egy tálka áll, néhány hasonló kővel. Egy fehér ruhás nővér pedig, miután apró porrá töri ezeket, ordító csecsemőknek – az orvos leendő pácienseinek – adja be.

Koji Yamamura: Fafej

Költőisége és számunkra szokatlan látásmódja miatt kapta a legjobb animációs filmnek járó díjat a japán Fafej. Nagy, kerek fejű, fukar főhősünk még a cseresznye magját is megeszi, minek következtében fején cseresznyefa nő. Eleinte kitépi az alig sarjadzó növényt, de aztán a várható termésre számítva, nőni hagyja. Feje azonban hamarosan a piknikezni vágyó környékbeliek kedvenc helye lesz, akik esznek-isznak, táncolnak és szemetelnek a cseresznyefa árnyékában. A film eredetisége az általában a távol-keleti képzőművészetekre jellemző, azonban a nyugati perspektivikus-realisztikus képalkotás számára teljesen idegen, gördülékeny dimenzióváltásban áll. A főhős fejét mutató közelképből abszolút természetesen „svenkel” – ha ez a kifejezés animációra alkalmazható – a kopasz fejtetőn lévő buliba, amelynek résztvevői érdekes módon egyáltalán nem tűnnek törpéknek. A történet valósághű elemeit – a fukar férfiút – ugyanazzal a természetességgel ábrázolja a film, mint mesébe illő részleteket. A hatalmas felfordulást megunva hősünk egy határozott mozdulattal, gyökerestől kitépi a fején nőtt fát. De a fa helyén keletkező gödörben meggyűl a víz, amely így most a fiatalok kedvenc strandjává válik. Végül kétségbeesésében a fukar ember beleugrik a saját fején keletkezett tóba.

Mike Hoolboom: Életimitációk

A fesztivál egyik kevéssé értékelt remekműve volt a kanadai Mike Hoolboom Imitations of Life (Életimitációk) című alkotása. A tíz epizódból álló kísérleti film központi üzenete a képek uralta világ miatti aggódás, amely egy éppen képeket gyártó filmes részéről önmagában is különös gondolat. Nem a múltról vannak emlékeink, hanem a múlttal kapcsolatos képekről – állítja Freud nyomán Hoolboom, aki jellegzetes filmidézetek által eleveníti fel múltunkat, és próbál rávilágítani annak manipulált voltára. Az emberek a fárasztó és felforgató emlékezés helyett moziba mennek, megismerni saját – imitált – múltjukat. Az önállóan rövidfilmekként is megálló epizódok remekül illesztett, csodálatosan kezelt képek tömkelegével árasztanak el, amelyek a reprodukció, a képcsinálás veszélyeire figyelmeztetve kérdésessé teszik számunkra saját múltunkkal kapcsolatos eddigi elképzeléseinket.

Nőkről – nők?

A bevezetőben említett nő-tematika természetesen a filmekben sem maradt nyom nélkül. A kísérleti filmek kategóriában vetítették a legjobb női film díját elnyert Motion Control (Mozgásszabályozás) című filmet. A mozgásában különféle módon korlátozott nő – ágyhoz rögzítve, kis, fehér dobozba zárva, földhöz ragasztott aljú ruhában – éppen a mozgások által és a korlátok inventív meghaladásával képes megőrizni önmagát és nőiségét. Sophie egy szédületes, abortusz előtti berlini éjszaka folyamán „visszakapja” gyermekét – azáltal, hogy eldönti, mégis megtartja erőszak által fogant magzatát –, majd pedig újra elveszti, ugyanis ennek a döntésnek a meghozatalára csak olyan szélsőséges helyzetek tudják rábírni, amelyek eredményeképp elvetél. Michael Hoffman Sophiiiie! című munkájáét megkapta a legjobb rendezésért járó díjat. Legnagyobb érdeme, hogy a nehéz, kínos helyzeteket kíméletlenül végigfilmezi, ezzel különleges feladat elé állítja színészeit – és különösen a főszerepet alakító Katharina Schüttler-t.

Lizz Aggiss–David Anderson–Billy Cowie: Mozgásszabályozás

Ha a nőt a szexualitás képviselőjének tekintjük, akkor a két éjszakai erotika-blokk legtöbb filmje is a Nő körül forgott. A Venusban egy szomorú, magányos fiatal nőt, érzelmeinek és érzékiségének felébresztése céljából barátnője féktelen orgiára visz el; A legmagasabb pontban a legkülönfélébb nők mesélnek szexuális élményeikről, kedvenc pozícióikról, orgazmusukról; a Miss T’S Teaserama pedig egy fiatal nő kosztümök és erotikus ruhák, díszletek között és által megvalósuló szexuális beérését mutatja be.

A nő egyik végletes helyzetét mutatja be A szűz naplók című videó-dokumentumfilm. A vallásos családban nevelkedett fiatal marokkói lány, Fatiha, megengedte, hogy – családja által választott – vőlegénye megcsókolja házasság előtt a kezét. Mikor kiderül számára, hogy ez a vallás szerint tilos, és hogy ezzel elvesztette szüzességét, érzelmi válságba kerül. Az amerikai filmes segítségével távoli országokat is bejárnak, hogy muzulmán papoktól, vallástudósoktól megnyugtató választ kapjon: érdemes-e még vőlegénye szerelmére? Az utazás során feltárul szemünk előtt a szigorúan szabályozott muzulmán világ, főleg annak nőkkel kapcsolatos előírásai, és nyomon követhetjük Fatiha érzelmi és szellemi átalakulását. Érdekes, hogy a lány valójában nem a muzulmán vallás szexszel és szüzességgel kapcsolatos álláspontjára kíváncsi, hanem egy vallási vezetőtől akarja hallani az ő elvárásainak megfelelő, ottani szemszögből nézve liberális választ. A film erénye, hogy a legtöbb dokumentumfilmtől eltérően az alkotó nem ismerte előre a végkifejletet, hanem a történet maga a többhónapos forgatás folyamán és által alakult. Hiszen a barátságba került filmes és főhőse együtt mennek Németországba, ahol a vonaton a marokkói lány élete nagy – iráni származású – szerelmét ismeri meg.

Michael Hoffmann: Sophiiie

Ezeken kívül még rengeteg nőkről szóló, és ritkábban nők által készített filmet mutattak be a fesztiválon, többek közt versenyben volt Csillag Márton, az I. Filmtett–Duna Műhely táborban készült Bisztrókirálynő c. filmje is, valamint a versenyen kívül bemutatott hét játékfilm mindegyike valamilyen módon a nőkről szólt. Úgy gondolom azonban, hogy a Nő programszerű előtérbe helyezésének ellenére a férfiszem által látott nő dominált ezen a fesztiválon, ezt talán a csak nőkből álló zsűri ellensúlyozta.

Egyébként

Az „egyéb programok” kategóriát sem hagyta érintetlenül a központi téma, a női erotika csúcspontját az egész fesztiválon kétségtelenül Lesya Starr elbűvölő hastánca, a Hét Fátyol Tánc jelentette. E mellett Samira Sinai, a zsűri iráni tagja egy komáromi divatbemutató alkalmával felvonultatta saját tervezésű jelmezeit, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola „nőről” táncolt, a három különböző nemzetiségű hölgyből álló Mephista zenekar pedig különleges improvizatív zenét adott elő. A fesztivál egyik legkiemelkedőbb produkcióját nyújtotta a budapesti Artus színház, abszurd, táncszínházból kiinduló, ám egyszerre performansz és installáció jellegű, az emberi testet a kifejezés érdekében a végsőkig feszítő Kollázs a nőről című előadásával.

Mediawave 2003 – Nemzetközi Művészeti Fesztivál, Győr, április 25. – május 6.

Utolsó estére még egy kis politikai feszültséget is tartogatott az idei Mediawave. Egy amatőr színtársulat főpróbájához hasonlatos technikai színvonalon zajlott le a díjkiosztó ünnepség, amelynek alkalmával Győr polgármestere örömhírként jelentette be a zsinagóga felújítását (a „Művészetek szentélye” – a Mediawave koncertjeinek fő helyszíne). A bejelentés azonban aggodalmakat ébresztett a fesztiváligazgatóban. Hartyándi Jenő zárszavában felemlegette, hogy a zsinagóga eddigi karbantartásához a fesztivál jelentősen hozzájárult, és reményét fejezte ki, hogy a felújítás után nem csillagászati összegekért fognak hozzájutni a Mediawave kedvenc helyszínéhez.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , cikk