Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Zágoni Balázs

Filmtett / Cikkek /

· írta

// interjú

A hívószavak alapján peregjen le egy történet
Beszélgetés Makkai Bencével

Makkai Bence tavaly nyáron kereste meg első kisfilm-ötletével Durst György producert. A Holtvágányt fél év múlva bemutatták a Magyar Filmszemlén, majd több nemzetközi filmfesztiválon is. Három nap alatt forgatták Magyarországon, a vászonról pedig ismerős kolozsvári színész-arcok köszönnek vissza. Első filmforgatásáról kérdeztük a rendezőt, aki (még) nem tartja magát filmesnek.

Mit csinálsz, amikor nem csinálsz filmet? Mi a foglalkozásod?

Reklámszakmában dolgozom, egyfajta mindenes vagyok. Kitalálom a reklámot, képet, szöveget egyaránt, és meg is valósítom. Művészeti vezető és szövegíró vagyok egyben, mert egy kisebb reklámirodában dolgozom, ahol ez a két munkakör még nincs különválasztva. Többnyire nyomtatott reklámokkal foglalkozunk, illetve folyóiratok számára is készítünk reklámokat.

A reklámszakma felől jutottál el a filmhez?

Nem. Nekifogtam írni, összedobtam pár ötletet, de fonala nincs a történeteknek. Filmmel eddig nem foglalkoztam, nem vagyok filmes és nem tudom, hogy az leszek-e valaha. Az, hogy megcsináltam egy filmet, még nem jelenti sem azt, hogy rendező vagyok, sem azt, hogy filmes vagyok.

Amikor tavaly felbukkantál a Filmtett–Duna Műhely alkotótáborban, hogy szeretnél Durst Györggyel találkozni, akkor milyen fázisban volt a Holtvágány filmterve?

Akkortájt egy egyoldalas történet volt, papírra vetve, és nagyon erős képi jelleggel bírt. Tehát nem arra álltam rá, mint általában a többi írásomban, hogy kifejtsem a történetet, irodalmiassá tegyem és olvasmányossá, hanem elsősorban a bennem lévő képeket próbáltam minél nyersebben és tömörebben lejegyezni. Olyasmi volt vele a célom, hogy a pár leírt hívószó alapján annak, aki végigolvassa, egy film peregjen le.

Azt mondtad, hogy nem úgy, mint más írásaidban. Az említett forgatókönyv-torzó mellett írogattál mást is?

Igen, periódusonként nekifogok írogatni, megírok egy-két novellát, hármat, utána nem történik semmi, majd megint írok egyet-kettőt. Szóval ez sem egy szakma a számomra, inkább valamiféle szerelem-időtöltés, ahhoz hasonlatos, mint amikor az ember szerelmes lesz és az tart egy ideig, utána megint remeteségbe vonul. Kábé ugyanilyen viszonyban vagyok a novellával, és általában a filmmel is.

És mi történt akkor Györgyfalván, a Dursttal való találkozás alkalmával?

Úgy mentem oda, hogy ha lesz film, akkor az jó, s ha nem, úgy is jó. Viszont bennem volt egy nagyon nagy erő, ami azt sugallta, hogy ezt végig kell vinnem, ezt meg kell csinálnom. Odaadtam az írást Gyurinak, ő végigolvasta és nevetett egy nagyot a végén. Ennek ellenére aztán másfél óráig beszélgettünk a majdani filmről.

De mire számítottál? Szakvéleményre, kritikára?

Nem szakvéleményre, de meglepett az őszintesége. Felnevetett és az mondta, hogy hát ez hülyeség. Ő filmes szemmel olvasta végig, én pedig odamentem, mint egy mozikultúrával nem rendelkező ember. A Dursttal való találkozás végeredménye az volt tehát, hogy az ötlet nem rossz, viszont a történet abban a formájában nem reális, de nem is szürreális. Valahol sehol nem volt, ezért próbálnám meg valamelyik irányba elmozdítani.

Mi volt az eredeti történet?

A legelső változat akkor merült fel, amikor kijöttünk a barátommal a Mulholland Drive vetítéséről: jön egy vagon, egy szál vagon a pályán, és megáll egy ház előtt. A vagonból kiszáll Bob, az a Bob, aki a Twin Peaks-ben játszott. Bemegy a ház fürdőszobájába, beleröhög a tükörbe és nem röhög vissza senki. És Veres Misivel, a barátommal elkezdtünk azon morfondírozni, hogy ezt mi módon lehetne megcsinálni. Kezdetben úgy gondoltuk, hogy lefényképezünk egy vagont, kivágjuk, és rátesszük egy másik fényképre, amin csak a pálya lesz, és akkor azt ott tologatjuk, és akkor egy ilyen...

Animáció lett volna?

...fényképes animáció lett volna ebből a filmből. Akkor leírtam a történetet, hogy ne felejtsem el, persze közben az változott is: egy fiatalember utazik a vonaton, elindul, nem tudni miért. A vonat legvégén utazik, előre sétál és a vagon legelején találkozik egy véres gyerekkel. Miközben segíteni próbál a gyereken, összevérezi magát. A szerelvény megáll egy helyen, egy kis állomásnál, ahol csak egy épület van. A fiatalember bemegy az épületbe kezet mosni, közben belenéz a tükörbe és meglátja, hogy az eredeti arca és a tükörképe között apró eltérések vannak. Furcsállva veszi ezt tudomásul, ám a vonat elindul. Visszaszáll a vonatra, és a gyerek helyett egy öregembert talál. Ebben a pillanatban megrökönyödik, menekülne onnan, indulna előre, viszont a vagon előtt nincs semmi, mert az magára megy a pályán.

Megszületett a forgatókönyv, a producer rábólintott. A következő fázis a szereplőválogatás volt. Ezt hogyan csináltad?

Abban a pillanatban, amikor Durst Gyuri azt mondta, hogy igen, indulhat a film, nekem beugrott Bogdán Zsolt személye. Azok közül a kolozsvári színészek közül válogathattam, akiket ismertem az arcuk és a játékuk tekintetében és „arcilag” Zsolt felelt meg a leginkább. Az öregember alakjánál sokat vacilláltam, először Csíky Andrásra vagy Senkálszky Endrére gondoltam, de Senkálszky Endre a kora miatt nem vállalhatta, Csíky Bandi bácsinak pedig nem jött be a történet. Így ajánlották Nagy Dezsőt, és végül mellette döntöttem, jól. Kézdi Imolát azért választottam ki, mert nagyon látványos a vörös haja. Ezen kívül meg tudtam róla, hogy játszott más filmekben is. A gyerek az egyik kolleganőm kisfia. Tőle féltem a legjobban, a szereplését illetően, viszont hozta azt, amit kellett hoznia.

Volt egy alkotótársad is, Cs. Nagy Sándor. Gondolom, őt is a producer ajánlotta.

Kezdetben úgy szerettük volna, hogy itt forgassuk a filmet. Ez azért bukott meg, mert a CFR (a Román Vasúti Társaság szerk. megj.) horribilis összeget kért vonatbérlés fejében. Magyarországon olcsóbb is volt a vonat, azon kívül pedig a teljes technikai felszerelést onnan kellett volna Romániába szállítani. Innen gyakorlatilag csak én, esetleg az operatőr és a négy színész, meg a gyártásvezető – Schneider Tibi – mentünk volna. És végül Durst hozott össze Sanyival, hogy ő egy operatőr.

Eleve úgy gondoltad, hogy te fogod rendezni a filmet?

Nem. Itt van, mondtam, én kitaláltam, próbáljátok meg úgy filmre vinni, ahogyan én elképzeltem. Nem értek a rendezéshez, főleg a technikai oldalához nem. És akkor találkoztunk Pesten Sanyival és elbeszélgettünk. Majd ő jött Kolozsvárra terepszemle végett, így három napig non stop együtt voltunk: terepszemléztünk, buliztunk, és nagyon sokat beszélgettünk a filmről. Elmondtam neki, hogy semmi tapasztalatom nincs a rendezésben, a filmben és felajánlottam, hogy rendezzük együtt. Attól a pillanattól kezdve a meglévő sztorit együtt kezdtük el finomítani. Bizonyos dolgokban javított, mások szerint bizonyos dolgokban rontott – nem tudom, nem látom kívülről. Végül is jól tudtunk együtt dolgozni, és én örvendek ennek az együttműködésnek.

Milyen érzés volt, amikor elkezdett forogni a Te filmed?

Az volt az egyik legfurcsább dolog, amikor a forgatás előtt Pesten voltam, és a forgatást magát készítettük elő. Ültünk hármasban a Duna Műhely irodájában, szóltak a telefonok, vezetékesen és mobilon egyaránt, Sanyi beszélt, Totó beszélt, jöttek-mentek az emberek, én meg csak ültem és néztem: elindult egy gépezet, amit valahol én indítottam el, egy szikrával.

Többször elmondtad, hogy nem vagy rendező, nem értesz a filmhez, de ha jól tudom, egy újabb filmtervvel jelentkeztél Durst Györgynél. Ez mit jelent? Elkapott a gépszíj?

Nem kapott el a gépszíj. Jó, hogy elvittem ezt a filmötletet Gyurihoz, ám ezt nem is én találtam ki, én mindössze megírtam és finomítottam rajta.

És akkor mi lesz?

Nem tudom. Dolgozom, pénzt keresek. Igyekszem eltartani a családomat, azon kívül pedig néha elmegyek bulizni, pecázni. A film számomra – mondtam már – egy szerelem: jön, megy, néha nagyon jó, néha nagyon nem az. Én nem tekintem ezt egy szakmának vagy egy mesterségnek. Ha ismét jön az ötlet, az ember újrakezdi. Ha megint szerelembe esik, folytatja tovább.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó cikkek

Szent és profán - Abel Ferrara-portré 1.

Szent és profán – Abel Ferrara-portré 1.

Ha van self-made man a kortárs amerikai független filmben, az mindenképpen a tavaly hatvanéves Abel Ferrara. New York pereméről jön, pályáját alantasnak elkönyvelt grindhouse-műfajokkal (pornó, horror, exploitation) kezdi, napjainkra viszont filozofáló-moralizáló kultrendezőként tekintenek rá, kritikusok és cinefilek méltatják. Néhány hollywoodi produkciót is találni filmográfiájában, de így sem kapja meg a megérdemelt figyelmet.

Kapcsolódó hírek

Durst György nélkül folytatódik a Duna Műhely

Durst György nélkül folytatódik a Duna Műhely

Durst György 15 év után távozik a Duna Műhely éléről. Az új vezető személye még nem ismert – áll a Duna Műhely egykori vezetőjének többekhez eljuttatott levelében.

1 éve

Címkék

interjú, portré, makkai bence, durst györgy, cikk, film

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea