Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Pernecker Dávid

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Fuss, római, fuss!
Neil Marshall: Centurion / A kilencedik légió

Neil Marshall 2005-ben az új brit közönségfilm jelentősebb alakjai közé került Barlang (The Descent) c. méltán elismert horrorjával. Mindezt majdnem teljesen lerombolta a félresikerült Végítélettel (Doomsday), mely nulla tempóval és arányérzékkel megátkozott, már-már paródiaszerű fércfilm lett, szégyent hozva a poszt-apokaliptikus akciófilm műfajára. A kilencedik légió épp ezért presztízsfilm: csak megtekintése után tudunk érdemben nyilatkozni Marshall rendezői képességeiről.

A kilencedik római légió mítoszát Marshall adott alapként használja. Így szerencsére sem történelmi oknyomozó riportot, sem pedig a manapság oly divatos demitizált realizmust nem látunk. A rendező, szándékosan nem törődve a mítosz történelmileg lehetséges realista kontextusaival, régészecset helyett pallossal kezd vizsgálódni. Fókuszpontjában pedig egy pár fős egységre koncentrál, akik szerencsésen túlélték légiójuk pusztulását: céljuk a hazajutás, amihez azonban túl kell élniük a pikt nyomkereső horda gerillatámadásait is. Marshall így harmadszor teszi meg a túlélésért folytatott elkeseredett harcot alkotása gerincének, mely jelen esetben a rideg skót felföld hangsúlyos jelenlétének, a vérre menő római-pikt kulturális különbségek bemutatásának és a folyamatos aktuálpolitikai utalásoknak köszönhetően jócskán működőképesebbé és mélyebbé válik, mint a Végítélet esetében volt, a Barlang kiegyensúlyozottságát azonban csak néha, alulról súrolja.

Kép A kilencedik légió / Centurion című filmből

Durván a film kétharmadát teszi ki a bujdosás, a menekülés, és Marshall láthatóan érti is mindennek a kémiáját. Izgalmas, olykor némi suspense beemelésével feszültté húzott, kegyetlen és pörgős akció-füzérként folynak egymásba ezek a jelenetek, melyek egyértelműen a film legerősebb pontját képezik. Míg a menekülések sodrát Marshall szépen időzített totálokkal, légi felvételekkel és az elképesztően vészjósló táj vágóképeivel tördeli finom ritmusba, addig a harcjeleneteket sajnálatos módon a mostanában túl gyakran látott, minden élvezetes részletet elmismásoló testközeli gépállásokból, epileptikus vágásokkal mutatja be. A tempó így ugyan nem foszlik szét, azonban e kőkemény szekvenciák alatt nem ajánlatos pislogni, ha minden naspolyaként szétfröccsenő koponyát látni kívánunk. Példának okáért a légió lemészárlásának jelenete alig érzékelteti az egymásnak feszülő erőket, csupán vériszamosan kapkodó képcsomót látunk, mely egyértelműen a Gladiátor nyitócsatájának tesztoszteronnal és belekkel dúsított mása.

Kép A kilencedik légió / Centurion című filmből

Az akció-kaland-pörgéseket megszakító, karakter- és történetábrázolást továbbvivő párbeszédes jelenetekkel sincs különösebb baj. Egyes dialógusok kifejezetten szépek, egymondatos minimalizmusukat Marshall bajtársias, elegánsan tahó humorral díszíti, s ezen jeleneteknek hála pont annyira ismerjük meg a szereplőket, amennyire szükséges. A hányatott sorsú multikulturális csapat egyik tagja sem született római, s mindegyikük csak egy fogaskerék a háttérben végig jelenlévő, döntésképtelen hatalmi gépezetben. Féltucatnyi leírható, járulékos veszteség. Egyszerű harcos lelkek, akik elhagyatottságukban saját magukért harcolnak, a Birodalom eszméi, érdekei, parancsai nélkül csupán hazavágyó porszemek a széllel szemben. Ezért mondható jogosnak és példaszerűnek a film – amúgy irtózatosan blőd és elnyújtott epikába fullasztott – zárlata. Hadrianus nem vonul ki, nem győzedelmeskedik. Falat épít, határokat szilárdít, de már későn bármihez. Ugye ismerős?

Kép A kilencedik légió / Centurion című filmből

Ez a nyirkos, hideg és aktuális reménytelenség azonban szörnyen bután hígul fel a teljesen felesleges romantikus szál beemelésével. Arianne (Imogen Poots) jelenléte a folk-fantasy egyszerűsítő kétpólusúságával ülteti le az addig nagyon vérgőzös történetet. Angyali teremtményként egyértelműen ellenpontozza, és sajnos egyidejűleg ki is oltja Etain (Olga Kurlyenko már-már túl kemény alakítása) sátáni, nagyjából hihető karakterét. Hasonló elbillenés érezhető a Quintus Dias (Michael Fassbender kisujjból hozza) narrációjánál is. Eleinte szépen alapozzák meg az atmoszférát ezek a magasztos, mégis csipetnyit cinikus és rezignált gondolatok, azonban a film közepétől semmi jelentőségük nem lesz, ráadásul néha a képkivágatban látottakat mondja fel, ami szabályosan amatőr húzás.

Kép A kilencedik légió / Centurion című filmből

A kilencedik légió több súlypontbeli figyelmetlensége ellenére egy közepesnél kicsivel jobb, csak részben szórakoztató peplum-akció-mozi, mely politikai odamondásával, gore/slasher jellegű durvulásaival, tájkép-esztétikájával sok örömteli percet okozhat az erre vágyóknak. Azonban Neil Marshallnak legközelebb nagyobbat kell dobnia, hogy igazán bízhassunk képességeiben.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

A kilencedik légió (Centurion)

A kilencedik légió (Centurion) – brit háborús, kalandfilm, 2010. Rendező: Neil Marshall. Szereplők: Andreas Wisniewski, Axelle Carolyn, Dave Legeno, Dominic West, JJ Feild, Liam Cunningham, Michael Fassbender, Noel Clarke, Olga Kurylenko, Ulrich Thomsen.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 7 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A Hollywood–Szibéria útvonal - Peter Weir: The Way Back / A visszaút

A Hollywood–Szibéria útvonal – Peter Weir: The Way Back / A visszaút

Peter Weir hét év után tért vissza az amerikai filmgyártás fősodrába – stílusosan egy visszatérésről szóló filmmel. A visszaút – amely az idei TIFF egyik legjobban várt „szupernóvája” volt – azon filmek közé tartozik, amelyek nem filmnyelvi kifejezőeszközeik innovatív használatával írnak filmtörténelmet, hanem témaválasztásuk bátorságával és jelentőségével.

Hírek

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

„Forradalmi” hangulatban, Benoît Jacquot francia forradalom idején játszódó filmjével kezdetét vette...  

1 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fogadom (The Vow)

Fogadom (The Vow) – amerikai–ausztrál–brazil–francia–német filmdráma, romantikus, 104 perc, 2012. Rendező: Michael Sucsy. Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill, Jessica Lange.

Autóbaleset következtében Paige kómába esik, s miután magához tér, részleges memóriavesztést állapítanak meg...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Hadak útján (War Horse)

Hadak útján (War Horse) – amerikai filmdráma, történelmi, háborús, 146 perc, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Peter Mullan.

Kitör az első világháború, a katonaságnak minden lóra szüksége van. Így szakítják el egymástól a háborúhoz...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 136 perc, 1999. Rendező: George Lucas. Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Jake Lloyd.

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Variációk – 6 perc, 2009. Rendező: Bakó Kincső. Szereplők: Boné Ferenc, Mezei Gabriella, Szabó Tamás Tavken, Szász Kriszta, Székely Blanka, Visky Sámuel.

A kritikus csoport egyik első feladata az előző évi, 8. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor filmjeinek a...  

Elolvasom a kritikát

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea