Filmtörvényről – érthetően

A magyar példa

Magyarországon a filmtörvény-mizéria már annyira régen húzódik a szakmának nevezett körökben, hogy azt hihetnénk, az ókori görögök is ismerték. Pedig alig tizenkét éves múltra tekint vissza a huzavona, amelynek végére úgy tűnik, most ősszel végre pont kerülhet.

Előjáték

A rendszerváltáskor demokratikus törvényi szabályozásért kiáltott az egész ország, így a filmes szakma is, ezért 1992-re a mozgóképes szervezetek többé-kevésbé egységes konszenzusával létrehoztak egy alapítványt, ami a későbbiekben a Magyar Mozgókép Közalapítvány nevet kapta, hogy az állami közpénzek ezen szervezeten keresztül kerüljenek kiosztásra. Az alapítvány a kezdetekben 800-900 millió forintról, majd 1,1 milliárd forint sorsáról döntött pályázati rendszereken keresztül, amiből konkrétan 400 millió forintot fordíthatott játékfilmek gyártására. A probléma értelemszerűen nem ebből adódott, hanem abból, hogy ez az összeg nem követte az inflációt, ezért tíz év alatt jelentősen elértéktelenedett.

1996-ban nagy nehezen sikerült keresztülvinni a parlamenten a Médiatörvényt, de a filmművészet törvényi szabályozására végül sohasem került sor – bármennyire is ígérgette minden vezetés, valahol mindig elsikkadt a törvénytervezet. Így aztán kénytelen-kelletlen kiépült a filmgyártáshoz szükséges pénzek összegyűjtésére alkalmas rendszer, ha az MMKA nem tud elég pénzt adni, akkor kérünk mástól alapon: osztott ki pénzt filmre a Magyar Történelmi Filmalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA), de a Médiatörvény jóvoltából még maga a politikai delegáltakból álló ORTT (szerk. megj.: Országos Rádió és Televízió Testület) is. A millennium évében a kormányzat is csengetett ki rendesen pénzt a szakmának. A filmfinanszírozás rendszere egyre bonyolultabb és szövevényesebb és nehézkesebb és átláthatatlanabb lett, míg végül a polgári kormány elhatározta, hogy rendezi az ügyet.

Első felvonás

A 2001-es törvénytervezet nem volt derült égből villámcsapás, már 1994 óta léteztek írásos törvénytervezetek a szakma részéről a vezetés felé, mígnem a dolog már annyira komolyra fordult, hogy az ügy miniszteri biztost kapott Tóth Erzsébet – az akkori MMKA főtitkára – személyében. Tóth Erzsébet a filmesekkel történt hosszas egyeztetés után eljutatta az illetékes tárcához az. ún. szakmai koncepciót. Ennek a lényege nagy vonalakban annyi volt, hogy a filmfinanszírozásba költségvetésen kívüli forrásokat akartak beemelni: mozijegy-adót, televíziós reklámbevételeket áramoltattak volna vissza a filmgyártásba, valamint befektetési kedvezményekre építettek és persze a központi költségvetésre – kis ország, nem lehet közpénzek nélküli filmiparban gondolkodni. Ez a törvénytervezet meghagyta volna a vitatott pályázati rendszert, de párhuzamosan normatív szisztémát is kiépített volna – ám mindenképpen a gyártásra koncentrált elsősorban.

A kultuszminisztérium koncepciója viszont valami egészen másról szólt: a Kulturális Örökség Minisztériuma hozna létre egy részvénytársaságot Filmközpont névvel, ami az MMKA és az NKA filmes keretéből és a millenniumi költségvetésből összegereblyézett összeget osztotta volna szét, banki háttérrel, egy pontrendszer keretében. Ehhez a koncepcióhoz tartozott a hírhedt művészfilm-klauzula is, miszerint mindössze két rétegfilm gyártását finanszírozná a központ. A tárca ezt a tervezetet adta át a Magyar Filmművész Szövetség főtitkárának, Szomjas Györgynek, aki rendkívüli közgyűlésen tárta a szakma elé a fejleményeket a Fészek Klubban. Az emlékezetes gyűlésen a gumicsontnak titulált törvénytervezetet a szakma egységesen elutasította központosító, antidemokratikus jellegű intézkedései miatt.

Közjáték 1.

A Kultuszminisztérium ebben a forrongó légkörben, nem a legjobb helyzetfelismerő-készségről téve tanúbizonyságot öntött egy kis olajat a tűzre, amikor egy kósza ötlettől vezérelve az egyébként is forradalmi hangulatúnak ígérkező 32. Magyar Filmszemle logóját nemes egyszerűséggel lecseréltette. Szó szót követett, tiltakozó szórólapok és nyilatkozatok a Mammutban, csakazértis viselt ellenkitűző, és a várható eredmény: a film törvényi szabályozásának ismételt elmaradása – a meglobogtatott három milliárd forinttal együtt. Pénz híján leálltak a kész forgatókönyvekkel és költségvetéssel rendelkező forgatások, a Filmművész szövetség pedig hiába fordult a tárcához gyorssegélyért.

Második felvonás

Aztán 2002-ben fordult a politika széljárása, és az új kormányzat egyik első intézkedése az volt, hogy ízibe kiutalta a 800 millió forintos gyorssegélyt a filmes szakmának, amit az MMKA, Grünwalsky Ferenccel az élén, gyorsan szétosztott. A Filmszakmai Kerekasztalnak nevezett érdekképviseleti szerv pedig nekiállt kidolgozni egy új, inkább közönségközpontú támogatási rendszert az eddigi gyártásközpontú koncepciók után. A hihetetlen összegek (a teljes összeg 15 milliárd forint!) címzettje és elosztója továbbra is az MMKA maradna (amit még meg kell reformálni). Az új konszenzus lényege, hogy a filmgyártás területén a játékfilmek mellett foglalkozik például a televíziós filmek, dokumentumfilmek, sőt még a kísérleti filmek gyártásával is, és jelentős összeget fordít a filmterjesztésre és forgalmazásra is. A konszenzusba bekerült egy Mozgókép Koordinációs Tanács nevű szervezet létrehozásának igénye is, nomen est omen – a filmszakma koordinációját látná el, tagjait az NKÖM minisztere kéri fel. Az 1987 előtt készült magyar filmek jogait a Nemzeti Filmarchívumban látnák jó helyen a filmesek, és az állami tulajdonú filmszakmai vállalatok holding jellegű összevonását is támogatnák – ezen kérdésekben azonban először az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő RT-nél kell dűlőre jutni. Ugyanígy a befektetési kedvezményekre vonatkozó rendelkezések ügyében a Pénzügyminisztériummal kell zöldágra vergődni, pontosan ott, ahol még a legtovább jutott tervezetek is mindig rendre elbuktak. (Állítólag most szerencséje lehet a mozgóképes szakmának, mert a jelenlegi pénzügyminiszter art-mozikban nőtt fel.) Az új törvénytervezet legnagyobb újdonsága elődeihez képest az, hogy rendszerben gondolkozik, és nem úgy véli, hogy a játékfilmek gyártásával megoldódna a filmszakma minden baja – elvégre akkor azt még mindig nincs hol, miről, kinek vetíteni.

Közjáték 2.

Az új kormány nem lőtte be ugyanazt az öngólt, mint elődje, felismerték azt, hogy a Filmszemle hetében egy ország figyel a szakma történéseire, úgyhogy ha látványosat akarnak lépni az ügyben, akkor azt ilyenkor kell megtenni. Így hát a 34. Magyar Filmszemle rögtön kormányzati sajtótájékoztatóval kezdett, ahol biztosították a filmeseket, hogy eljött a filmtörvény ideje, és ősszel a parlament elé is kerülhet a dolog. A 2003-as évre 5 milliárd forint támogatást ígértek a szakmának, amit három év alatt 10 milliárdra terveznek felsrófolni.

Finálé

Most ősz van. Az egyeztetések megkezdődtek, megállapodások születnek, az MMKA-ban beindult az élet, a Velencei Filmfesztiválon EU-konformnak minősítették a törvénytervezetet. Csak aztán szülessen már meg végre, mert sok bába közt…

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó