Tökéletes szerelmi háromszög

Radu Muntean: Marţi, după crăciun / Ünnepek után

Radu Munteanról ezerszer elhangzott, hogy realista filmeket készít. Igen is, meg nem is. A minap azt mondta egy barátom, hogy egy ítélet-utáni világban élünk. És miközben azon gondolkoztam, hogy mi újat írhatnék Muntean új filmjéről, a Marţi după crăciunról (Ünnepek után), egyre erőteljesebben visszhangzott bennem ez a gondolat. És annál inkább elhalványult bennem az új román film realizmusát dicsőítő szempont.

De ezen túl soha nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az értelmek és értelmezések a nézőben jönnek létre és hogy a rendező a színészekkel való munkájában figyelhet a karakterek hitelességére, úgy adagolhatja a „pozitív” és „negatív” tulajdonságokat, hogy a néző inkább azonosuljon egyik szereplővel, mint a másikkal, hogy valakit szeressen, mást meg nem. Itt egy szerelmi háromszög történetében igazán könnyű lenne jó és rossz nőket ábrázolni; gyenge férfiakat, akik hagyják magukat elcsábítani; butus és ambíciózús szeretőket, akik meg akarják kaparintani maguknak a férfit; feleségeket, akik házsártosak vagy ápolatlanok, esetleg túlságosan rátelepedtek a férjükre és megfojtották őt a családi kötelékekkel és a gyereknevelési kötelezettségekkel. De nem. Radu Muntean filmje – ami legalább annyira a már jól összeszokott forgatókönyvírói trióé (Muntean mellett Alex Baciu és Răzvan Rădulescu), sokkal inkább csak ábrázol. És alapvetően mind „szép” embereket mutat a nézőnek: egy gondoskodó apát, egy szerető anyát, csupa érett, értelmes, tisztelnivaló, fizikailag (is) szép nőt.

Kép a Marti, dupa craciun (Kedden, karácsony után) című filmből

Szemtanúi vagyunk egy őszinte szerelmi kapcsolatnak egy férfi (Mimi Brănescu) és egy nő (Maria Popistaşu) között. Aztán kiderül, hogy a férfinak van családja és hogy nem halaszthatja sokáig a döntését, pedig szereti a családját és a kapcsolata mellett is kitart. Talán már túlzás is, hogy mindenki ennyire „helyesen” akar élni, már-már az a helyzet, amikor úgy tűnik, megbicsaklik a realizmus. Mert valamiért szeretünk abban hinni, hogy az emberek nem képesek „emberien” és szeretettel végigcsinálni a kényes helyzeteket, valamiért annyira hozzászoktatott minket a TV, a „megcsaltak és megbocsátok”, aztán a „megcsaltak és bosszút állok”, aztán a „késhegy alatt megszépítjük az asszonyt, hogy ismét nézzen rá csodálattal a férje”, hogy az egészségtelen kapcsolatok válnak a hihetővé.

Kép a Marti, dupa craciun (Kedden, karácsony után) című filmből

Egyetlenegyszer hangzik el a filmben egy tipikus kijelentés a feleség (Mirela Oprişor) részéről: „lecserélsz egy fiatalabbra?” És abban a pillanatban nincs ebben a mondatban semmi érthetetlen. A feleség kapkod és okokat keres a szakításra, hiszen egy ideális családból nem szokás kilépni. Ettől függetlenül megtörténhet – és nem kell hozzá bűnbakot keresni.

Az Ünnepek után realizmusa elsősorban nem a panelházak fizikai valóságában keresendő, de mégcsak a diszkrét kameramozgásban vagy a zenei aláfestések hiányában sem, hanem abban, hogy képes megmutatni, hogy az élet egyszerűen van. Állandóan változik és mindig az események résztvevőin múlik, hogy hogyan is alakul tovább.

Kép a Marti, dupa craciun (Kedden, karácsony után) című filmből

Ilyen értelemben mindenképp jót tett a hazai filmgyártásnak, hogy rákényszerült a pénznélküli filmkészítésre. A díszletek hiánya és az alkotók azon igénye, hogy minden körülmények között őszinte filmet rendezzenek, egy erőteljes és hiteles irányzatnak nyitott utat, amelyben a pergő párbeszéd és a hiteles karakter, színészi játék ad értelmet a filmnek. Mert túl vagyunk azon a korszakon, amikor a konfliktus arról szól, hogy a főhős legyőzi a gonoszt. Legalábbis létezik a dualizmuson túl is egy sokkal színesebb, árnyaltabb és ebben az értelemben valóságosabb világ. És attól még, hogy megmarad a szerelmi háromszög sablon-helyzete, az, hogy ezt a szereplők hogyan élik meg és mihez kezdenek vele, az már egyéni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó