/ / /

· írta

Kettős mélypont

Oliver Stone: Wall Street: Money Never Sleeps / Tőzsdecápák – A pénz nem alszik

Kritika

A Tőzsdecápák – A pénz nem alszik egyetlen érdeme gazdasági természetű: sikeresen határozza meg a kockázatvállalás mértékét a kevés, de szinte biztos haszon reményében. Oliver Stone a könnyű profit érdekében 1987-es filmjének népszerű motívumait ismétli meg. Az eredmény egy sajátos, a spin-off és a sequel határán egyensúlyozó, ideológiai töltetű maszkulin melodráma, könnyes szemű apákkal, pityergő tékozló fiúkkal, meghatódó nagypapákkal, feldolgozás előtt álló családi traumákkal és rengeteg fallikus szimbólummal.

A tanmese-jelleg és az ideológiai nevelés szándéka közel sem idegen Oliver Stone-tól – elég csak a Salvadorra (1986), a Vietnam-trilógiájára, vagy a Nixonra (1996) gondolnunk. De a Tőzsdecápák első részének vége is kifejezetten didaktikus: a rossz útra tévedt fiút apja az állam gondjaira bízza („Fiam, az, hogy börtönbe kerülsz, a legjobb dolog, ami most történhet veled”), majd a záróképen Bud Foxot látjuk, ahogy egy tetszetősen táguló totálban elszántan sétál felfelé a bíróság hatalmas épületének lépcsősorán. A tanulság szerint az élet végső értékei az állam biztos erkölcsi alapzatán nyugodnak, az eltévelyedőket a törvény neveli meg apjuk helyett. Ugyanakkor Gordon Gekko az 1987-es filmben még egyszerre volt vonzóan magabiztos és teljesen amorális, így puszta létével is elbizonytalanította az uralkodó értékrendet. Az első rész feszültsége első sorban leginkább ebből az ambivalenciából származik: Bud Fox-szal együtt a néző is kénytelen eladni a lelkét az ördögnek, ami többé-kevésbé indokolja a finálé katarktikus megtérését.

Wall Street - Tőzsdecápák - A pénz nem alszik

A folytatás szembemegy a fausti történetsémával, háttérinformációvá teszi az első rész baljósan jelentőségteljes pénzügyi műveleteit, és szinte epizódszereplővé silányítja a Gekko helyére szánt mohó üzletember alakját, akit Jacob Moore (Shia LaBeouf) így egy apafigura morális irányadása nélkül is könnyedén gyűr maga alá, hiszen nem a saját magában rejlő nagyravágyással kell megküzdenie. Ráadásul a főhős mögött áll Gordon Gekko szakmai tapasztalata is, akinek amoralitása rezignáltsággá, ridegsége sztoikus bölcsességé változott a börtönévek során. LaBeouf idealista brókerújonc-figurájából, aki életcéljának tekinti, hogy pénzügyi támogatást biztosítson a tengervíz energiává alakításához, az elszántság és vakmerőség csírája is hiányzik, ezért nehezen hihető, hogy a (forgatókönyv szerint fő motivációként szolgáló) bosszúvágy bármire is rá tudná venni. Érdemi karakterábrázolás híján hiteltelen marad a történetben viszonylag fontos szerepet betöltő Winnie Gekko (Carey Mulligan) viselkedése is. Az apa és lánya közötti konfliktus elmélyítésére szolgáló múltbéli trauma súlyát bemondásra kellene a nézőnek is átéreznie, ezért a nagy békülésjelenetben Winnie halott testvérének felemlegetése a komikum határát súrolja.

Wall Street - Tőzsdecápák - A pénz nem alszik (2)

Oliver Stone első sequelje Michael Dougles népszerűsége mellett főleg az első rész kultfilm-státuszára épít. A gazdasági válság témáját a Tőzsdecápák – A pénz nem alszik nem igazán dolgozza fel, inkább csak nézőcsalogató díszletként alkalmazza. Egyetlen pozitívan értékelhető megoldása az operatőrt dicséri: az amerikai pénzügyi szektor homlokukat ráncoló és ingujjukat hajtogató nagykutyáinak lesötétített szobában folyó tárgyalásának képei hatásosak és ötletesek. A tévériportokat idéző szemszögek és a stilizált világítás egyidejű használata izgalmas dinamikát ad a jelenetnek.

Elképzelhető viszont, hogy manapság, a globalizálódó pénzvilág és filmművészet állítólagos válságának idején érdemes lenne házasítani a gazdaságot és az esztétikát, hogy fennakadás nélkül beszélhessünk szép cégekről, fenséges pénzügyi alapokról, groteszk adósságokról, frappáns határidős ügyletekről, és fordítva, rövid futamidejű filmekről, kockázatos szobrokról és csődközeli színházi előadásokról.

Wall Street - Tőzsdecápák - A pénz nem alszik (3)

A zeneszerzők munkáját pénzügyi tanácsadók, a bankelnökökét koreográfusok segítenék, a brókerek és költők, a spekulánsok és esztéták továbbképzést tartanának egymásnak, és konferenciát szerveznének Gekko korszakairól és Goethe kockázatbecslő metódusairól. Ebben az utópisztikus kontextusban a dörzsölt befektető, Oliver Stone Tőzsdecápák – A pénz nem alszik című filmvállalkozásáról jót is mondhatnánk, hiszen a tranzakció kétségtelenül arányosan komponált: a vásárlói igények előzetes kalkulációja és a záró árfolyamon mutatott profit szimmetriája jól esik a szemnek. Az erkölcsi kockázat minimális, az esztétikai kár elenyésző.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Tőzsdecápák – A pénz nem alszik (Wall Street: Money Never Sleeps)

Tőzsdecápák – A pénz nem alszik (Wall Street: Money Never Sleeps)

Amerikai filmdráma, 2010. Rendező: Oliver Stone. Szereplők: Carey Mulligan, Eli Wallach, Frank Langella, Josh Brolin, Michael Douglas, Shia LaBeouf, Susan Sarandon.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    4 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film