Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Csoma Emőke

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Évtizedes rajtolás
Ma kezdődik a 10. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok!

Ma délután 15 órától a kolozsvári Győzelem moziban kezdetét veszi a 10. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok. A fesztivál négy teljes napon keresztül áll a kikapcsolódni vágyók rendelkezésére, a Filmtett pedig első kézből próbál segítséget nyújtani abban, hogy mindenki megtalálja a magának való programot.

A legserényebb fesztivállátogatók délután 15 órától máris egy erdélyi dokumentumfilmes csokrot láthatnak, mely magában foglalja Püsök Botond Piros-fehér feketén, avagy kell egy csapat, Varró-Bodoczi Zoltán: Gördülő horizont és Felméri Krézsek Cecília: Mátyás, Mátyás című alkotásait. A vetítés után egy rövid közönségtalálkozóra is sor kerül a jelenlevő alkotókkal.

A fesztivál ünnepélyesen hivatalos megnyitójára 18 órakor kerül sor, ugyancsak a Győzelem moziban, ezt pedig Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című nagysikerű alkotása követ. Mészáros Márta legutóbbi filmjében, a már megszokott módon egy női sorsot elevenít fel, és továbbra is a 20. századi magyar történelemben keresi hőseit. Ez alkalommal annak a Kéthly Annának az életét ismerhetjük meg, akit a rendező szerint senki sem ismert igazán, pedig valójában egy sokszínű, érdekes nő volt, lenyűgöző egyéniséggel. Nem pusztán egy történelmi film, hiszen a szereplők magánéletébe is betekintést nyerhetünk, különös emberi sorsok elevenednek meg a vásznon. A vetítés után maga a rendezőnő is meg fog elevenedni a nézők számára, Mészáros Márta ugyanis a Filmtettfeszt különleges vendége, akivel a fesztivál látogatói is elbeszélgethetnek a vetítést követő közönségtalálkozón.

A kolozsvári Német Kultúrcentrum jóvoltából a magyar filmnapok első estéjén – rendhagyó, ám mégis megszokott módon – az érdeklődők két német alkotást is megtekinthetnek. Andreas Dresen Kilencedik mennyország (Wolke 9) című alkotása a házastársi hűtlenségről beszél – a hatodik X-en túl. A hatvanas éveiben járó Inge 30 éve él a megcsontosodottság unalmas állapotában férjével, míg egy nap szexuálisan vonzódni kezd egy másik férfihoz, a 76 éves Karlhoz. Viszonyba kezdenek és hamar egymásba is szeretnek. Az Oscar-díjas Caroline Link Tavaly télen (Im Winter ein Jahr) című alkotása nem kevésbé megrázó témát boncolgat: egy lányról szól, aki a bátyját, illetve egy anyáról és apáról, akik a fiukat veszítették el: mindhárman ugyanazt az embert, mégis mind valaki mást. Gyászuk közös, mégsem tudják egymással megosztani. A film legérdekesebb figurája egy festő, akit azzal bíz meg az anya, hogy fesse le gyerekeit egyetlen hatalmas képre, de úgy, mintha a fia még élne. A festmény a nézők szeme előtt alakul-formálódik, párhuzamosan kibontatkoztatva a szereplők jellemeit, cselekvéseit.

Caroline Link: Im Winter ein Jahr

Német filmekből belakmározva lelkiismeretesen lehet majd készülni a másnapra, hiszen minden este (és nemcsak!) az erdélyi és magyar filmtermés legjavát lehet majd bátran leszüretelni.

...és mi az, ami kimaradt? Az, hogy mindez teljesen ingyen van.

Sok szeretettel várunk!

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Filmtettfeszt

Filmtettfeszt

Kolozsvár, Győzelem mozi, Románia

Címkék

tudósítás, fesztivál, filmtettfeszt2010, cikk, film

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea