Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Csoma Emőke

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

A legmagyarabb péntek
Mire számíthatunk a 10. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok második napján?

A sikeres nyitónap után újabb ínyencségekre számíthatnak a 10. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok látogatói. A mai nap során valóban minden értelemben eleget teszünk a „magyar filmnap” megnevezésnek, hiszen magyar dokumentumfilmtől kezdve kisjátékfilmeken keresztül a legváltozatosabb egészestés filmekig minden lesz a terítéken.

Az epikus méretű dokumentumfilmek kedvelői már rögtön délután 13 órától betelepedhetnek a moziterem hűvösébe, ugyanis ekkor vetítjük Gulyás Gyula Idézés című, 172 perces, fekete-fehér dokumentumfilmjét, mely a 41. Magyar Filmszemlén Schiffer Pál rendezői díjban részesült.

A dokumentumfilmet követően, 16 órától egy kisjátékfilmes tömb lesz megtekinthető – az idei Filmszemle legjobbjaiból válogattunk, így jelen lesz a fődíjas Itt vagyok (r. Szimler Bálint) is, mely a világot körbejárva mindenhol osztatlan sikereket arat. A fekete-fehér film főhőse Viktor, aki nem tud aludni, ezért a városban bolyong. Útja során ismerősökkel és ismeretlenekkel találkozik, de bárki is akadjon útjába, a néző is akarva-akaratlanul mindvégig vele tart. A hosszú budapesti séta után Várkonyi Tímea és Nemes-Jeles László Az úr elköszön című alkotása következik, mely egy Dosztojevszkij-íráson alapszik. Ezt követi Nagy Dénes Riportja, Császi Ádám Ünnepe, valamint a Filmtett – Duna Műhely táborban is megfordult Breier Ádám Cathrine magánélete című kisfilmje, mely egy 12 éves lány nem túl szerencsés történetét tárja elénk.

A mai este során végre magyar nagyjátékfilmekben sem lesz hiány, rögtön három darabbal lehet ismerkedni. Groó Diana nagyjátékfilmje, a Vespa (18:30-tól) a 12 éves Lali történetét meséli el, aki kártyán nyer egy csokoládét, amely nyerő kupont rejt – a nyereménye pedig egy Vespa motorbicikli. A motort Budapesten kell átvenni, ezért Lali elindul a beregháti romatelepről a fővárosba, hogy az áhított motor mellett rátaláljon rég nem látott édesapjára is. Orosz Dénes Poligamy-ja egy első ránézésre lazább, ám igazából egy sokkal komolyabb témát feszeget: igaz-e, hogy a férfiak minden nővel le akarnak feküdni? És ha igen, akkor mi történik, ha ez valami csoda folytán lehetségessé válik? A Poligamy erre próbál válaszokat kínálni – figyelem!: Csányi Sándor eddigi legélvezhetőbb szerepjátékával és a magyar színésznők legjavával.

A 22 órától kezdődő zárófilmmel (Almási Réka Team Building) viszonylag könnyedebb vizekre evezünk. A film egyik főhőse, Péter videósként dolgozik egy vidéki csapatépítő tréningen. Munkája abból áll, hogy rögzíti a hétvégén történteket: a résztvevők emlékezetes pillanatait, megaláztatásait, a csapatépítést, a külföldi tréner időnként kegyetlen, ám hatásos módszereit. Péter megígéri, hogy készít egy összegző filmet a hétvégéről. A műsoros esten be is mutatják, azonban senki nem azt kapja, amire számított. Bízunk abban (sőt, garantáljuk!), hogy a fesztivál látogatóival nem fog hasonló dolog megtörténni.

Amúgy ma is érdemes idejében lefeküdni, hiszen holnap korán kell kelni: kezdődik a Gaál Péter által vezett maszkmesteri workshop a Tranzit Házban!

...és igen, még mindig teljesen ingyen!

 

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Filmtettfeszt

Filmtettfeszt

Kolozsvár, Győzelem mozi, Románia

Címkék

tudósítás, fesztivál, filmtettfeszt2010, cikk, film

Hírek

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

Az amerikai mozipiacon terjeszkedik Kína

A Dalian Wanda kínai üzleti konglomerátum felvásárolta az AMC Entertainment Holdingsot, a második számú...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Hősies történet egy diktátorról, aki életét kockáztatva igyekszik biztosítani, hogy a demokrácia sose tegye be...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A holló (The Raven)

A holló (The Raven) – amerikai–magyar–spanyol thriller, 111 perc, 2012. Rendező: James McTeigue. Szereplők: John Cusack, Alice Eve, Luke Evans, Brendan Gleeson, Kevin McNally, Oliver Jackson-Cohen, Sam Hazeldine.

Roland Emmerich tavalyi „bravúrja”, az Anonymus után joggal gyanakodhat arra a néző, hogy most Edgar Allan Poe következik...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea